- rész
A szovjet Szaljut-6 űrállomás találkozása egy Alfa Centauri-rendszerből jött űrhajóval.
1981. március 12-én Bajkonurról két szovjet űrhajós, Vlagyimir Kovaljonok és Viktor Szavinyik indult el, hogy megkezdje a 75 napos programját a Szaljut-6 űrállomáson.
Az űrállomáson minden simán ment nekik egészen május 14-ig, mikor Kovaljonok a kémlelőablakon észrevett egy oválisan kerek tárgyat, amit az űrhajós kezdetben csak tükröződésnek vélt.
Ám hamar kiderült, hogy nem tükröződésről van szó, hanem egy földönkívüli űrhajóról, amely az űrállomással megegyező sebességel követte őket.
A földönkívüli hajó teste, a rajta lévő ablakokon kívül, teljesen sima volt, semmi kidudorodás, alkatrész nem látszott rajta. Átmérője mintegy 8 méter volt.
Három sorban 8 ablak látszott rajta, melyek közül a középső 3 különösen nagy volt.
Kovaljonok fogta a kamerát és filmezni kezdte a titokzatos objektumot.
Május 15-én reggel az űrhajósok észrevették, hogy ez az ovális gömb már csak kb. 100 méter távolságra van tőlük.
Ilyen távolságról a földönkívüli lényeket jól fel tudták ismerni, akik az ablakok mögött látszottak.
Emberi lények voltak, akiken egy sapkaszerű fejfedő volt, és valamilyen átlátszó arcvédő is volt rajtuk, ami mögött azonban az emberi arcot világosan fel lehetett ismerni: vastag szemöldök és klasszikus görög-szabású orr.
De ami igazi meglepetést okozott az űrhajósoknak, a földönkívüliek szeme: nagyjából kétszer akkor a volt, mind a földi emberi szem, és mintha az űrbe néztek volna az érzelem minden jele nélkül.
Kovaljonok és Szavinyik rögtön jelentette a megfigyelését Bajkonurnak:
"Van mellettünk egy kísérőnk, nem tudjuk, mi az. Mit tegyünk?"
A válasz semmitmondó volt:
"Tartsátok a helyzetet az ellenőrzésetek alatt!"
A 3. napon a földönkívüli űrhajó már 30 méterre megközelítette a Szaljut-6-t.
Ekkor Kovaljonok megkérdezte Bajkonurt, hogy elhagyhatja-e az űrállomást, hogy a látogatót közelebbről is megvizsgálja.
A válasz egy kategorikus "nyet" volt!
Ennek ellenére az űrhajósok megpróbáltak látótávolságban kommunikálni velük.
Kovaljonok hozott egy térképet, amelyen a Naprendszer képe volt látható és felmutatta nekik az ablakban.
Azonban a legnagyobb megdöbbenésére az űrhajó személyzetének egy tagja rögtön UGYANAZT a térképet mutatta fel neki!
Majd utána következett egy bemutató, mintha a földönkívüli űrhajó a manőverezési képességét próbálta volna bemutatni a két orosz űrhajósnak.
Az ovális gömb hatszor lőtt ki álló helyzetből az űrbe, majd vissza.
Kovaljonok a felemelt hüvelykujj egyetemes jelzésével fejezte ki nekik a gratulációját - erre ők rögtön ugyanazt tették!
Majd az űrhajósok megpróbáltak morzejelekkel kommunikálni velük, ez viszont sikertelen volt.
Egy zseblámpa fényével adták le nekik morze-kóddal, mind oroszul, mind angolul ezt a szöveget:
"Mi szovjet űrhajósok vagyunk, és üdvözlünk bennetek, mint a Föld lakói!"
Aztán jött egy újabb ötlet, hogy a földönkívülieknek inkább bináris kóddal üzenjenek.
Zseblámpával a 101101 kódot küldték el, ami egy speciális geometriai figurát jelent.
A földönkívüliek egy olyan szekvenciával válaszoltak, amely megegyezett az "E" betű mintájával a logaritmikus konfigurációban, ahogyan azt a fedélzeti számítógépük megállapította, amikor az átküldött matematikai függvényt elkezdte ábrázolta.
Ők a két orosznak ezt akarták közölni:
"Mi matematikai nyelven ugyanazon a nyelven beszélünk."
Az orosz űrhajósok ezután azt figyelhették meg, hogy a földönkívüliek kiszállnak az űrhajójukból és az űrben önállóan jönnek-mennek.
Az átlagosnál egy kissé magasabbnak, 2 méter körülieknek látszottak.
Kint az űrben is ugyanazt az űrruhát viselték, mint az űrhajóban, mely egy testhez álló búvárruhához hasonlított. Sisakjukon lévő szemellenzőt viszont ráhajtották a szemükre.
Más nem volt rajtuk; könnyedén mozogtak, mintha csak az űrben lubickolnának minden lélegzőkészülék és irányító berendezés nélkül.
Végül kiderült, hogy az egész mutatványt azért csinálják, hogy a két orosz könnyen le tudja filmezni őket a kamerával.
Aztán eljött a búcsúzás pillanata:
- május 17-én a földönkívüli űrhajó eltávolodott a Szaljut-6-tól, majd álló helyzetből hipersebességre kapcsolt, és eltűnt a mindenségben.
A két szovjet űrhajós lelkét hirtelen a végtelen magányosság érzete töltötte el...
https://beszelo.c3.hu/cikkek/ha-leteznenek-akkor-mar-itt-volnanak
- rész
1991-ben történt, hogy mind a Discovery, mind az Atlantis űrsikló legénységét meghívták az Alfa Centauri-rendszer Santiner fajának űrhajójára.
Jóllehet még az indulásuk előtt a földi űrközpont vezetői figyelmeztették őket, hogy ilyen meghívást mindig utasítsanak el!!!
(Megjegyzés: még szerencse, hogy a NASA szerint az ufók nem léteznek…)
Ennek ellenére a vizuális találkozások szinte azonnal megtörténtek az űrsiklók legénységének tagjai és Santiner faj űrhajói között.
Természetesen a santineriek pontosan tudták, hogy a földi űrhajósok nagy bánatára milyen tiltás alatt vannak!
A földönkívüliek így mással próbálkoztak: jelbeszéddel kértek engedélyt az ő űrsiklójuk meglátogatására.
A Discovery parancsnoka azonban nem volt felkészülve az események ilyen meglepő fordulatára, mégis egyszerű udvariasságból, de személyes kíváncsiságból is, eleget tett a kérésüknek.
Ezzel viszont megsértette a földi parancsokat anélkül, hogy ennek tudatában lett volna!
A parancsnok tehát kollégái jóváhagyásával gesztikulálva jelzett a közeledő nem-földi űrhajónak, hogy egy földönkívüli űrhajóst az űrsikló fedélzetén szívesen látnának.
Nem sokkal ezután egy korong alakú kis űrhajó 20 méter biztonságos távolságra megközelítette az űrsiklót; egy nyílás jelent meg rajta, majd egy Santiner lebegett ki belőle, és szkafanderbe öltözve egyenesen az űrsikló nyitott rakterébe szállt, ahol a földi személyzet egy tagja melegen üdvözölte.
A látogatót az űrsikló közös társalgó részébe vezették, ahol a parancsnok is köszöntötte a földönkívülit, bár még mindig egy kicsit meg volt döbbenve.
Santiner az űrsisakját levéve, mint első olyan kozmikus lény, aki teljes életnagyságban áll a földi űrhajósok előtt, először is perfekt angolul megköszönte a meghívást.
Ez volt az első meglepetés.
A második pedig abból állt, hogy a Santiner tanácsokat adott földi "kollégáinak" az űrrepülési technológiájuk fejlesztésére, ami annyira lenyűgözte őket, hogy a parancsnok jelentette ezt a rendkívüli eseményt a houstoni irányító központnak, a földönkívüli fejlesztési javaslataival együtt, ugyanakkor utólagos engedélyt kér mindezekhez.
Az első meglepetést okozó sokk után az irányító központ egy pillanatra elhallgatott, majd figyelembe véve azt a tudásbeli nyereséget, amit a látogató ajándékba hozott nekik, utólag jóváhagyták a parancsnok önkényes döntését.
(A Santiner javaslata a kommunikációs technikára vonatkozott, az adó- és vevőtechnika fejlesztésére.)
Ez a Santiner jelenlétében történt, de negyed óra elteltével elköszönt tőlük, mert a biológiai felépítéséhez nem illő külső tényezők nem tették lehetővé, hogy huzamosabb ideig maradjon anélkül, hogy ne tegye ki magát egészségügyi kockázatnak.
Előtte azonban, amolyan búcsúajándékként szeretetteljes és egyben komoly szavakkal mondta földi "kollégáinak" a következőket:
„A földi űrrepülési technológia még gyerekcipőben jár, amely földönkívüli szempontból nézve összehasonlítható egy kőkorszaki technikával.
Űrhajóinkról máris rövid benyomást szerezhettetek, legalábbis most megfigyelés útján, de még nem tudjátok megérteni azok tökéletességét.
Ezért meglepődtünk, hogy eddig egyszer sem próbáltatok kapcsolatba lépni velünk, és nem akartatok tanulni tőlünk.
Szerettük volna megismertetni titeket az űrrepülési technológiánkkal és az azt működtető kozmikus-fizikai törvényekkel.
Ezt a lehetőséget a mai napig felajánljuk nektek; de a szabad akaratotokat sem akarjuk befolyásolni, mert akkor egy egyetemesen érvényes fejlődési törvényt sértenénk meg visszamenőleges következményekkel.
Nagyon sajnáljuk, hogy még mindig nem tanultatok az évezredes tapasztalataitokból, ahogy ezt az ész diktálná; ehelyett inkább magától értetőnek veszitek a hanyatlást, csak hogy ne kelljen feladnotok a makacsságotokat, ami valójában egy sötét hatalom diktátuma már nagyon régóta, aminek feltétlen áldozatul estetek anélkül, hogy észrevettétek volna.
Vegyétek csak elő a történelem könyveiteket! Minden oldala erről fog tanúskodni nektek!
Mikor fogtok észhez térni?
2000 évetek volt arra, hogy jó útra térjetek.
Közben megóvtunk titeket sok halálos veszélytől anélkül, hogy a legcsekélyebb fogalmatok is lett volna róla, hogy vakságotok milyen veszélyt jelent a bolygótokra, mint az élet iskolájára.
De az iskolában töltött időtök lejárt anélkül, hogy kiadták volna nektek az érettségi bizonyítványt.
Mivel ez a szomorú végkifejlet már korábban is előre látható volt, mi, mint szomszédos testvéri kozmikus közösségetek, úgy döntöttünk, hogy a segítségetekre leszünk akkor, ha megpróbáltatásaitok a vége felé közelednek.
És most ez a helyzet.
Így hatalmas evakuációs hajókkal készen állunk arra, hogy felvegyünk titeket abba, mikor már a Földön nem lehetséges továbbfolytatni az életet.
A megsebezett bolygótok regenerációs folyamata három évig fog tartani.
Ezalatt megmutatjuk nektek az igazi otthonotokat, amit joggal nevezhettek "kozmosznak", azaz rendnek, és így saját szemetekkel láthatjátok meg majd azt, hogy milyen csodálatos teremtési rend van az univerzumban.
Ezzel az új tudattal fogtok visszatérni a Földre, amely már akkor újraformálta a felszínét.
Egy kozmikus korszakba léptek be így, és ettől fogva az Univerzális Élet részeseivé váltok, amely már nem ismer semmi hanyatlást.
Fel fogunk venni benneteket a fejlett bolygók emberiségének a Szövetségébe, ami a galaxisotok közeli csillagrendszereiből áll.
És meg fogtok lepődni az egyetlen nagy közösséghez tartozás mindent betöltő érzésén, amely viszont csak része egy élő, univerzális közösségnek a határtalan kozmoszban, amelynek Teremtője mindannyiunk Atyja.
Vagy a ti szavaitokkal kifejezve: a mindig aktív szeretet.
Köszönöm nektek, földi testvéreim, hogy ezt a találkozást lehetővé tettétek, és remélem, hogy hamarosan újra látni fogjuk egymást, azonban akkor már a mi űrhajónkban.
Gondolkozzatok kozmikusan, és így a ti boldog jövőtök egyre közelebb fog kerülni hozzátok!
A mindig aktív szeretet legyen a kapcsolat közöttünk!”
Ezekkel a szavakkal búcsúzott el a Santiner, és a Discovery legénysége két tagjának kíséretében bement a nyitott raktérbe, majd onnan visszalebegett az űrhajójához, ami még mindig ugyanolyan távolságra volt az űrsiklótól.
Egy gyors búcsúintegetés, és a kis űrhajót a megjelenő nagy anyahajójuk egy irányító sugárral visszahúzta a gyomrába.
Majd még három villantással búcsúzott a santineriek anyahajója a Discovery űrsikló legénységétől.
- rész
A Columbia űrsikló találkozása egy Santiner (Alfa Centauri) űrhajóval
- október 22-én a Columbia amerikai űrsikló kis késéssel szállt fel, hogy kihelyezzen egy kutatóműholdat.
Az űrsikló parancsnokának DÖNTÉSI SZABADSÁGOT BIZTOSÍTOTTAK arra az esetre, ha egy földönkívüli űrhajó legénysége meghívná őket egy látogatásra.
Mivel már kétszer fogadtak Santinert egy amerikai űrsiklóban, és mindkét esetben ők a testvéri segítőkészség benyomását keltették, valószínűleg - így a gondolatmenet - udvarias lenne elfogadni egy viszontlátogatásra szóló meghívást is, ha szükséges.
A földrengést megfigyelő műhold kihelyezése után egy SANTINER űrhajó közelítette meg 100 m távolságra az űrsiklót.
Mivel az űrhajósok kezdetben a műhold működtetésével és a mérési munkák előkészítésével voltak elfoglalva, telepatikus kapcsolat még nem jöhetett létre.
A tapasztalt legénységet a kanadai kezdő űrhajós kivételével már nem lepte meg ez a találkozás, sőt, számítottak is rá.
Kicsivel később lehetővé vált a telepatikus kapcsolat kialakítása, mivel a Santineriek már tudtak a földi űrhajósok látogatási engedélyéről (a földönkívüliek ehhez telepatikus inspirációval járultak hozzá), és most megismételték a látogatásra szóló meghívást a saját űrhajójukra.
Magának a parancsnoknak nem engedték meg, hogy elhagyja az űrsiklót, ezért átruházta a meghívása jogát a következő legtapasztaltabb űrhajósának. Ez a tapasztalt űrhajós azután a köszönetét fejezte ki a rábízott feladatért, egyúttal a Santinerek is az örömüket fejezték ki ezzel kapcsolatban, miközben négy felfelé irányuló fénysugárból egy piramisformát hoztak létre.
A látogatására az orvosi, biológiai és kémiai kísérletek befejezése után kerülhetett sor.
A kísérletsorozat befejezése után a látogatásra kiválasztott űrhajós felvette az űrruháját, és a zsilipen át bement az űrkomp rakterébe. Ott kinyitotta a külső ajtót, majd megvárta a megfelelő jelet a földönkívüliek részéről.
A Santiner űrhajó eközben már 25 méter távolságra közelített az űrsiklóhoz, majd láthatóvá vált a földönkívüli űrhajón egy nyílás a kupolatetőn, ahonnan egy űrruhás Santiner lépett ki a hajó korong alakú szélére.
A Santiner hívogató mozdulattal intett a földi űrhajósnak, és feléje lebegett. A másik is így tett, és így mindketten az áthidalandó távolság közepén találkoztak. A Santiner átkarolta a földi küldöttet, és együtt lebegett vele a Santiner-űrhajó ajtószerű nyílása felé.
Zsilipen való áthaladás után a parancsnoki helyiségbe érkeztek, ahol a földi vendéget a legénység további négy tagja szeretettel üdvözölte.
Beletelt néhány percbe, míg a földi űrhajós magához tért a meglepetéséből, mivel túl nagy volt különbség az űrsikló és a fényűzően berendezett űrhajó között ahhoz, hogy ezt a helyzetet azonnal fel lehessen fogni.
A legnagyobb megdöbbenése azonban az volt, hogy súlytalanság helyett itt szinte földi gravitációs viszonyokkal találkozott.
És anélkül, hogy a földi űrhajós ezzel kapcsolatos kérdését megvárták volna, az egyik Santiner tökéletes angolsággal elmagyarázta neki, hogy mindegyik űrhajójuk saját gravitációs mezővel rendelkezik, melyet mesterségesen a kozmikus energia polaritásának a megfordításával hoznak létre.
E meglepetése és a velük párhuzamosan repülő űrsiklóra pillantása után, amely most már szinte múzeumi tárgynak tűnt a szemében, a földi űrhajós elragadtatott figyelemmel követte a technikai eszközök további magyarázatait, olyan eszközökét, amelyek látszólag csak egy nem feltűnő vezérlőpultból és számos különböző méretű képernyőből álltak.
Amikor közelebbről megvizsgálta őket, ahogy őt erre kérték fel, egy sor érzékelő pontot látott az enyhén előre dőlt asztallapon, de egy laikus nem tudott volna különbséget tenni közöttük.
A földi vendég tehát nagyon nehezen tudta követni a magyarázatokat, hiszen azok leginkább a földi űrrepülés-technika számára, ha ebben az összefüggésben akarunk beszélni róla, még teljesen ismeretlen dolgokra vonatkoztak.
Ez a fájdalmas felismerés nála arra a következtetésre vezetett, hogy a rakétahajtás nem alkalmas a valódi űrutazás távoli céljainak elérésére, de bizonyíthatóan megköveteli a teremtés egyetemes törvényeinek ismeretét, ami csak egy békés elme számára tárulhat fel.
Majd a magyarázatok és az egész hajó meglátogatása után a földi űrhajós számára újabb meglepetés következett, amikor az őt kísérő Santiner egy rövid látogatást ajánlott neki egy anyahajón, ami akkor beláthatatlan távolságból hirtelen felfénylett.
A vendég nem tudott ellenállni ennek a meghívásnak; csak annyit kért, hogy erről tájékoztassa a parancsnokát, amit ő maga meg is tudott tenni egy gondolatátvitel-erősítő készülék segítségével.
A kis űrhajó repülése a hatalmas anyahajó felé gyorsulás és lassulás hatásai nélkül zajlott le. A dokkolás is a legkisebb rezgés nélkül történt. Közvetlenül ezután automatikusan kinyílt az anyahajó bejárata.
Mielőtt a földi látogató belépett volna az anyahajóba, a dereka köré nyomógombokkal és érintkező csíkokkal ellátott övet helyeztek.
Azt mondták neki, hogy ez az öv egy levitációs eszköz, amely a hordozónak lehetővé teszi, hogy gyorsan leküzdje lebegve a nagy távolságokat az anyahajóban.
Az öv egyes kapcsolási funkcióinak ismertetése és tesztelése után a földi űrhajós két Santiner kíséretében belépett egy közel 800 m hosszú földönkívüli anyahajóba.
Itt sem okozott nehézséget az alkalmazkodás, hiszen a mesterségesen előállított gravitáció alig volt alacsonyabb a földinél, ami csak jótékony hatással volt a testi közérzetre.
Miközben a Santinerek a vendégükkel a hajó hossztengelyén menő főfolyosó felé tartottak, elmagyarázták neki ennek az anyahajónak a felépítését: tizenegy emeletből áll, és a három legalacsonyabb szint a bolygók körül használt kutatóhajók hangárjaként szolgál.
Kutatóhajókból különböző típusok vannak, amelyek méretükben különböznek egymástól; a legkisebbek átmérője 10 m körül vannak, a nagyobbak 30 m körüliek.
A fennmaradó nyolc emelet a legénység lakó- és rekreációs helyiségeinek vannak fenntartva, valamint olyan területeknek, melyek önellátás céljából vitamindús zöldségek és gyümölcsök, köztük bogyók és gombák termesztésre szolgálnak.
Emellett mesterségesen is előállítanak táplálékot a kozmosz végtelen teremtő energiáiból a kötetlen atomok megfelelő kombinációi révén.
Ezek az elkészített ételek nagyon finomak; a földi termékekkel való összehasonlítása nem lehetséges.
A legfelső emeleten fitnesz-termek találhatók, amelyekhez úszómedencék és energiafürdők is tartoznak, erősítve ezzel a test, a lélek és a szellem kölcsönhatását.
Ez utóbbi létesítményt főleg a Santinerek használják, akik ellenőrző munkájuk részeként elég gyakran kapcsolatba kerülnek a Föld lakóinak negatív rezgéseivel.
Egy ilyen fürdőben az egész embert áthatják a magasabb életfrekvenciájú energiasugarak, és így a test által korábban elnyelt alacsonyabb rezgések feloldódnak.
A legfelső emeleten található a hajó parancsnoki központja is. Mondanunk sem kell, hogy a két Santiner az anyahajó ebbe a szívébe vezette a látogatót, ahol az ott tartózkodó parancsnok melegen üdvözölte őt.
A földi űrhajóst ugyanaz a megdöbbenés érte, mikor az itt jelenlévő egyszerűséggel és az áttekinthető műszerezettséggel szembesült.
Úgy érezte, hogy ekkor valami láthatatlan erőhöz kapcsolódik. Ezek az emberek, akikkel itt találkozhatott, tökéletesen egyenrangúak voltak, és egész megjelenésük csodálatos harmóniát sugárzott.
Mivel az idő fogyott, az egyik pilóta további technikai magyarázatok helyett a következő szavakat intézte a látogatóhoz:
"Csillagtestvérünkként üdvözlünk téged ugyanabban a törekvésben, hogy közelebb kerüljünk a határtalan univerzum nagy teremtési titkaihoz. Az Isteni ihlet segítségével nekünk sikerült olyan űrhajókat építeni, amelyekkel le tudjuk győzni a tér és az idő korlátait.
Az űrhajó, amelyen most vagy, ezt bizonyítja, mert az rövid itt tartózkodásod alatt helyet változtatott; ha most kifelé nézel, megláthatod a szomszédos Vénusz bolygótoknak azt a részét, amelyet még nem fedeztetek fel.
Pillants most arra a nagy képernyőre, ahol egy bolygó részlete tárul fel előtted: látni fogsz ott egy mintegy száz házból álló települést, amely egy erdős hegyhát folytatásához tartozik. Ez az egyetlen hely ezen a fiatal bolygón, amely lakható.
A légkört azonban technikailag fel kell dúsítani az űr kimeríthetetlen tartalékaiból származó oxigénnel. Amit látsz, az egy több ezer éve létező Santiner- bázis, amelyet a rossz úton járó földi testvércivilizáció megfigyelésére hoztak létre.
Térj hát vissza erről az igazi kozmikus, jóllehet rövid űrutazásról azzal a bizonyossággal, hogy támaszkodhattok az Alfa Centauri csillagtestvéreitekre, ha segítségünkre van szükségetek a bolygótoknak a béke és a kozmikus barátság csillagává való átalakulásában.
Ne feledd, hogy mi mindannyian ugyanannak a végtelen és örökkévaló Szeretet-Szellemnek a testvérei vagyunk.”
E szavak után a pilóták kezet fogtak földi testvérükkel, és bátorítóan a szemébe néztek.
Az amerikai űrhajós ezeket a pillantásokat kellemes melegségként élte át, mely az egész testét átjárta, majd szeretetteljes szavakkal köszönte meg ezt a meghívást és ezt a felejthetetlen élményt.
A kísérői gyorsan visszatértek vele a hangárba, ahol a kisebb űrhajó már várta őket, hogy a földi űrhajós visszatérjen az űrsiklóra.
Az anyahajó közben újra elfoglalta a korábbi pozícióját, míg ők a kisebb űrhajóval néhány perc alatt elérték a kiindulási helyzetüket az űrsikló közelében.
A földi űrhajós számára különösen nehéz volt elbúcsúzni az általa barátoknak tekintett Santinerektől, de a kozmikus testvériség jegyében gyors viszontlátást ígértek neki.
Az a Santiner, aki korábban fogadta a földi társát, újra átkarolta a derekát, és ellebegett vele az űrsikló rakterének a bejáratáig. Még utoljára visszaintett neki, mellyel véget is ért ez a rendkívüli meghívás.
Végül igencsak kívánatos lenne, hogy a NASA által az űrhajósokra helyezett hallgatási béklyók felszabadulnának, hogy végre az elképesztő igazság eljuthasson a világ nyilvánosságához is, mert ennek a közeljövőben életmentő jelentősége lesz.
https://en.wikipedia.org/wiki/STS-52
https://www.youtube.com/watch?v=oyDO-AqUXbw
