Dino Kraspedon - Egy ganümédeszi földönkívüli tanítása (teljes)

(Az első kiadás portugálul 1957-ben, angolul 1959-ben)

Eredeti cím: My contact with UFOs

Bevezetés

Az ebben a könyvben leírt eseményeket 1952 novembere óta titokban tartjuk.

Mindenáron hallgatni akartunk róluk, mert féltünk az olyan emberek bírálatától, akik csak a földi életben hisznek.

És ki ne tudna beszámolni más olyan emberi lényeknek a Naprendszerben való létezéséről, amely földönkívüliek ugyanolyan jól tudnak érvelni a tudományos terminológiában, mint a mi, ha nem jobban.

De ez nem jelenti azt, hogy a mi büszkeségünkön, a porszemnyi Földünkön túli lakott világok létezésében való hitünk csupán a hit és fantázia terméke lenne.

Meg vagyunk győződve arról, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy az élet nem csak egy véletlen esemény, ami egy különleges tulajdonságokkal nem rendelkező Föld bolygónkkal történt meg.

Ha ez ésszerű előfeltevés, akkor az is lehetséges, hogy tudományos, spirituális és egyéb eszmék cseréjére kerül sor a bolygók között.

Az ilyen eszmecserék más világok lakói között, akik meg tudtak szabadulni a büszke homo sapiens lábát még mindig megkötő béklyóktól, valószínűleg magasabb szinten zajlanak, mint ahogyan azt el tudjuk képzelni, és olyan okok miatt, amik meghaladják a képzeletünket.

Önkéntelen hallgatásunk ellenére egy alkalommal felkértek minket, hogy vegyünk részt egy tábornok rezidenciáján tartott találkozón, ahol egy fiatalembernek kellett beszámolnia egy furcsa utazásáról, amelyet egy távoli bolygóra tett egy repülő csészealj legénységével.

A fiú erkölcsi támogatása és megnyugtatása érdekében elmeséltünk neki néhány dolgot, ami velünk történt, így mindenki tudni akarta a történet többi részét.

Megadtunk nekik néhány tényt, de hallgattunk másokról, amelyeket akkoriban nem tartottunk relevánsnak.

Az embernek azonban nehéz hallgatni a repülő csészealjakról, különösen akkor, ha valaki más ragaszkodik hozzájuk.

Rövid időn belül a minden oldalról ránk kényszerült nyomás miatt elmondtuk a teljes történetünket, amit többször is meg kellett ismételnünk.

Kezdetben csak a részletekről próbáltunk beszámolni, hogy ne erőltessük házigazdánkat, de a történet rövidre szabására tett kísérleteink csak még nagyobb érdeklődést váltottak ki.

Egy bizonyos úriember, aki ideje nagy részét azzal töltötte, hogy csészealjakat látott emberekkel vitatkozott, és akinek ezzel kapcsolatban néhány dolgot elárultunk, hűségesen megígérte, hogy nem adja tovább a hallottakat.

Ő néhány nappal később meghívott minket egy barátjához.

Amikor megérkeztünk hozzá, azt gondolva, hogy ez egy hétköznapi társasági meghívás, körülbelül negyven ember fogadott minket, akiket „külön” meghívtak, hogy meghallgassanak minket.

Meglepődtünk, hogy ezt a témát, amely ennyire érdekli a világot, ilyen diszkréten kellett kezelni.

Mivel nem akartunk udvariatlannak tűnni vendéglátóinkkal szemben, kitaláltunk néhány tündérmesét a repülő csészealjakról, amelyekkel eltöltöttük az időt, és így kordában lehetett tartani a humorérzékünket.

Nagyon szórakoztató este volt.

Ezt csak azért említjük meg, hogy megmutassuk az olvasónak, hogy soha nem volt, és jelenleg sem vágyunk a nyilvánosságra; ennek a könyvnek a megjelenését a körülmények kényszere hozta ránk.

Sok készpénzajánlatunk volt a történetre, melyeket a megalázó szegénységünk ellenére mindig visszautasítottunk.

Ez a könyv nem tartalmazza az összes információt, amit a csészealj kapitányától kaptunk, de annak az összefoglalója.

Vannak dolgok, amelyeket kötelességünknek tartottunk visszatartani, részben adatközlőnk kívánsága, részben saját belátásunk miatt.

Ezenkívül vannak más olyan dolgok is, amelyeket külön könyvben kívánunk közzétenni, és amelyek nem igazán tartoznak egy olyan nagyközönség számára készült munka hatókörébe, mint amilyen ez a mostani is.

Elhallgattuk a repülő csészealjakkal való első találkozásunk részleteit is, mivel az volt az egyetlen szándékunk, hogy megismertessük azoknak az embereknek a nézeteit, akik e titokzatos csészealjakat irányítják.

Ezzel el akartuk kerülni, hogy olyan apró részleteket tárjanak fel, amelyeket mások már jó eredménnyel megtettek.

Amennyire lehetett, kerültük a vallási kérdések felvetését, mivel a vallási elkötelezettek számára fenntartott terület kritikája szemtelenségnek tűnhetett volna részünkről.

Ha itt-ott mégis hivatkoztunk a vallásra, az azért van, mert erre kényszerültünk, és mert nem akartuk, hogy az olvasó szenvedjen amiatt, hogy túlságosan kíméletesek vagyunk abban, hogy mások tyúkszemére tapossunk.

A könyvben szereplő megjegyzések nem jelentik azt, hogy megvetjük tudósaink őszinte erőfeszítéseit, több ezer kutató őszinte törekvését, kémcsövek és különféle készülékek fölé hajolva, kutatva az ismeretlent, és akiknek köszönhetjük, hogy milyen jólétet élvezünk, és a velük járó kisebb felismeréseket.

Tiszteljük erőfeszítéseiket, és nagyra becsüljük őket.

Biztosak vagyunk abban, hogy ha hibák vagy mulasztások csúsztattak be a tudományba, az nem a tudósok rosszhiszeműsége miatt történt, akik életüket az igazi tudás keresésének szentelték. (Ford. megjegyzése: micsoda naivitás még egy nyitott ember részéről is 1953-ból! Aki az igaz tudást keresi, az eleve nem lehet tudós, vagy legalábbis hamar el kell hagynia a mainstream tudományt!)

Ami megdöbbent az az, hogy az emberi tudás több ezer jeles szolgájának munkával töltött óráinak tízezrei, feláldozott életei és minden erőfeszítései ellenére, akik mindig is csak a közjót akarták szem előtt tartani, az ál-tudósok vezetik őket az emberiség elpusztítására, holott oly sok zsenit adatott nekünk, akiket az igazi bölcsek is oly nagyra értékelnek.

Nem a tudományt mint olyant támadjuk, hanem csak azokat, akik elferdítik azt.

Azoknak, akik az emberi élet elpusztításának aljas feladatának szentelik magukat, nincs többé joguk, hogy tudósoknak nevezzék magukat

Sértés lenne Newtonra, Galileire, Flemingre, Laplace-ra, Keplerre, Lagrange-ra, Hertzre, hogy a Hirosima és Nagaszaki feletti atombombák ledobásáért felelős vérszomjas egyént közéjük soroljuk.

Pascal megfordulna a sírjában, ha egy napon összehasonlítanák azzal az egyénnel, aki a harci gázt kifejlesztette.

Bárki teheti a helyes megfigyelést, de hamis következtetéseket is vonhat le belőle.

Newton körülbelül egy évszázadon át meghiúsította az optika területén az előrehaladást pusztán azért, mert rossz következtetést vont le, de senki sem hibáztathatta ezért, vagy vonta kétségbe a jóhiszeműségét.

Arisztotelész filozófiai elméletei több évszázadra elzárták az emberi tudás útját, de őszinte volt önmagához és társaihoz.

Ugyanezt mondhatnánk el sok másról is a tudomány minden ágában, ahol a zsenialitás felvillanását óriási hibák kísérték.

De tiszteletünket fejezzük ki azok előtt, akiknek egyetlen motivációja az őszinteség és a tudomány szeretete volt, és nem elmélkedünk azokon a hibákon, amelyekért valamilyen módon felelősek voltak, amiért behatárolta őket koruk korlátozott ismerete és a természet törvényeinek hamis értelmezése.

Az emberben minden megbocsátható az általunk vallott tökéletesség fogalmán belül.

Amit soha nem lehet megbocsátani, az a szándékos rossz cselekedet és a tudással való visszaélés, amely veszélyezteti kevésbé felvilágosult és intelligens embertársai életét és legbecsesebb törekvéseit.

Ennek a könyvnek nem célja, hogy megcáfoljon más, a repülő csészealjak kérdésével foglalkozó műveket, amelyek az általunk bemutatottaktól eltérő típusokat és elveket írnak le.

Tudjuk, hogy még a Föld bolygón is vannak különféle emberek, a feketétől a fehérig, a törpéktől az óriásig.

Hiszünk ezekben a történetekben, mert hiszünk mások őszinteségében.

Csak a hallottak megismétlésére szorítkoztunk.

Nyilvánvaló, hogy az ide nyomtatott szavak nem teljesen azonosak, amelyeket a repülő csészealj kapitánya mondott nekünk.

Még ha szó szerint le tudtuk volna jegyezni őket, mégsem tudnánk visszaadni eredetiben a teljes üzenetet.

Megpróbáltuk azonban leegyszerűsíteni a dolgokat, és ugyanazt az érvelést és logikát használtuk, mint informátorunk, bár sajnálatos módon rosszul tudtuk utánozni, így inkább válaszainak szellemét próbáltuk kihozni, nem pedig tényleges szavait.

Ha a későbbiekben megerősítést kapunk a felvetett elképzelésekre, akkor talán úgy tekintenének erre a könyvre, mint amely hozzájárult az úgynevezett UFO, az "Azonosítatlan Repülő Tárgyak" rejtélyének megfejtéséhez.

Ha azonban nem erősítenék meg őket, félrevezetés vádjával állhatnánk szemben.

Teljesen tudatában vagyunk annak, hogy milyen kockázatokat vállalunk, ha kiderül, hogy kegyetlen megtévesztés áldozatai lettünk, de továbbra is bátortalanok maradunk.

Az utolsó dolog azonban, amit meg akarunk tenni az az, hogy azt a benyomást keltsük, hogy valamiben jobbak vagyunk, mint akik utánunk következnek, vagy hogy hatalmas tudással rendelkezünk, amellyel ellentmondhatunk mindannak, amit a tudósok eddig hirdettek.

Nem akarunk hasonlítani arra az izzó féregre, amelyre a repülő csészealj kapitánya hivatkozott példaként a mi emberi viselkedésünkre, aki annyira büszke volt a természettől kapott saját fényére, hogy a többi izzó féreghez így kiáltott:

„A Nap nem létezik, mert az egyetlen fény az, amit a testem sugároz.”

1. fejezet

Egy kellemes meglepetés

Háromszor szólalt meg az ajtócsengőnk. Majd jött a feleségem, és közölte, hogy az ajtóban egy prédikátor áll, aki velem akar beszélni.

- Mit akar? – kérdeztem félve.

– Nem tudom, de úgy tűnik, hogy neked akar prédikálni – válaszolta a feleségem.

Szinte minden vasárnap protestáns papok vagy közönséges prédikátorok jöttek hozzánk, hogy prédikáljanak nekünk, vagy megpróbáljanak megtéríteni minket a hitükre.

Mivel azonban ateista voltam akkoriban a szó legtágabb értelmében, gyűlöltem a hosszú bibliai idézeteket, sőt, idegenkedtem mindentől, ami vallásos volt.

- Így most nem fogunk tudni kimenni a gyerekekkel – jegyeztem meg.

– Igen, azt hiszem, nem fogunk – mondta a feleségem –, de sebaj, ha nem megyünk ma, akkor megyünk máskor.

- Nem jó, ha a gyerekek nem tudnak kimenni a sétálni. Ebéd után ki kell menniük velünk.

Először azt tűnt jó ötletnek, hogy azt mondom a prédikátornak, hogy most nem tudom fogadni, de végül úgy döntöttem, hogy beengedem, mert ő teljesen ártalmatlan.

Végül is csak azért jött, hogy megnézze, be tud-e juttatni a mennybe.

Lementem a földszintre, bár nem voltam igazán boldog, de megőriztem az udvariasság légkörét, és sikerült rá mosolyodnom.

Lent ülve azonban egy jól öltözött férfivel találkoztam, egy divatos kasmíröltöny volt rajta, ami tökéletesen passzolt sportos termetéhez.

A papok általában nem öltözködnek feltűnően, de ennél a férfinél jól állt a divatos öltözet.

Fehér inget viselt, merev gallérral, kék nyakkendőjét fehér geometrikus minták díszítették.

A cipője újnak nézett ki, mintha egy-két hónapja vásárolta volna.

Felkeltette figyelmemet kesztyűjének finom szövése - és ekkor eszembe jutott, hol láttam már korábban ilyen típusú kesztyűt!

Ahogy találkoztam vele, majdnem elveszítettem a hangomat a meglepetéstől: felismertem, hogy ő egy repülő csészealj kapitánya!

***

1952 novemberében egy barátommal túráztam Sao Paulo államban.

Amikor elértük az Angatuba hegylánc tetejét Paranából felfelé, öt csészealjjal találkoztunk a levegőben.

Esős nap volt, de jó volt a láthatóság.

Később visszamentem ugyanoda, és ott töltöttem három napot és éjszakát abban a reményben, hogy újra látok egy csészealjat.

Az utolsó este azonban, események bizonyos sorozata után, melyek részleteire most nem térek ki, félve attól, hogy elvisz a lényegtől, egy csészealj landolt ott, és lehetőséget kaptam tőlük, hogy bemenjek az űrhajóba és találkozzak a legénységével.

Körülbelül egy órát maradtam a fedélzetén, és megvizsgálhattam a gép különféle berendezéseit.

A kapitány kedves volt, és elmagyarázta, hogy hogyan dolgoznak az űrhajóban

. Látogatásom végén ez a lenyűgöző férfi megígérte, hogy amint teheti, eljön hozzánk.

És most, négy-öt hónappal később, itt volt, ahogy ígérte!

– Teljesen érthető a meglepetésed – mondta a kapitány, aki felállt a fotelből és kinyújtotta a kezét:

- Azért jöttem, hogy viszonozzam az űrhajómban tett látogatásodat. Nem csak azért jöttem, mert megígértem, hanem mert nagyon szerettelek volna újra látni.

– Úgy érzem, aligha érdemlek meg egy ilyen kegyes gesztust részedről – mondtam - főleg, hogy nem tudok mást nyújtani neked, mint baráti kezemet.

- Ha az egész Földet felajánlanád nekem, de a baráti kezedet nem, akkor az semmit sem érne!

Csak a barátságnak van igazi értéke. Hálával fogadom a tiédet, mivel ugyanazt jöttem felajánlani neked: a baráti kezemet!

Kérlek, bocsáss meg, hogy prédikátornak mutatkoztam be, de be kell látnod, hogy a feleségedet nagyon megzavarná, ha tudná az igazságot.

- Csak ártalmatlan trükk volt – nyugtattam meg őt –, és hálás vagyok neked ezért. Igen, a feleségemnek biztosan nem okozna örömet, ha egy napon azt hinné, hogy férje belekeveredett valamilyen felforgató tevékenységbe egy külföldi ügynökkel együttműködve, aki úriembernek látszik, de aki az űrben bolyong.

Valójában eddig soha nem hittem igazán, hogy a repülő csészealjak földönkívüliek.

Az egész dolog bizonyos földi emberek megtévesztésének tűnt számomra eddig, akik egy másik világból származó lényeknek adják ki magukat, hogy így kihasználják az emberiségnek azt a homályos vágyát, hogy megtudják, van-e emberi élet a Naprendszerünkben, ezért ilyen megtévesztésben jobban tudják folytatni az aljas tevékenységüket.

Látogatóm csak mosolygott.

– Biztosíthatlak – mondta –, hogy gyanúd alaptalan, de kétségtelen, hogy kötelességed résen lenni az esetleges megtévesztések ellen.

Az viszont biztos: ha egy külföldi ügynök lennék, akinél kiderülne, hogy meghódította a Földet, akkor drágán megfizettél volna a kíváncsiságodért, amely eljuttatott az űrhajómig!

Ekkor a feleségem jött be a gyerekekkel és közölte, hogy kész az ebéd, melyhez a „prédikátort” is szívesen meghívja.

Majd szólt, hogy elmegy, és csak este jön vissza.

Ebéd közben szerettem volna kipróbálni vendégem nyelvi képességeit, hátha az akcentusával elárulja a származását.

A keresztény vallás megvitatásával kezdtem, és megkérdeztem tőle, hogy elmondaná-e nekem az Ószövetség első szavait héberül, mire azonnal a legkisebb habozás nélkül el kezdte mondani:

- Bereshith bara Elohim… – „Kezdetben teremté Isten…”

majd utána fejből elmondott egy hosszú szakaszt.

Ugyanebben a szellemben folytattam a vitát anélkül, hogy tudattam volna vele, hogy meg fogom zavarni.

Egy ponton úgy tettem, mintha álmodoznék, aztán elkezdtem szavalni a "hodie si audieritis vocem meam.."-t, „Ma, ha az ő szavát halljátok...”, majd megkértem, hogy folytassa.

És ő már mondta is a folytatást:

- Nollite obdurare corda vestra – „Ne keményítsétek meg szíveteket…” (Zsidókhoz írt levél 3. fejezet 7.-8. vers)

Majd ugyanazon módon folytatva azt mondtam:

- Nollite putare quoniarn veni solvere lege aut prophet..."Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére…”

amit ő fejezett be:

- Non veni solvere sed adimplere. „...nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.” (Máté ev. 5. fej. 17.-18. vers)

Később beszéltem vele angolul és görögül, de mindegyik nyelven tökéletesen válaszolt.

Ráadásul nem csak a nyelvekhez értett, hanem a válaszaiból az is kitűnt, hogy rendkívül művelt volt, pontosan megadta a történelmi események dátumait és helyszíneit, valamint a főbb szereplők neveit is.

Csak időnként fordult elő, hogy az események értelmezése kissé eltért a mi ortodox nézőpontunktól.

Mégis, mintha az angol lett volna az az egyetlen nyelv, amivel a jelek szerint nehézségei voltak, ennek ellenére lenyűgözött az a képessége, hogy ezen a nyelven is a legkülönfélébb témákat meg tudja vitatni.

Amikor visszatértünk a nappaliba, úgy döntöttem, megpróbálom kideríteni, milyenek a tudományos ismeretei; egy dolog a történelemről és a vallásról beszélni, valamint a nyelvek tehetségével rendelkezni, de egészen más dolog tudományos témákról értekezni.

Nyilvánvalóan, amikor a tudományról beszél, nemcsak azt kell megmutatnia, hogy rendelkezik minden ismeretünkkel, hanem képesnek kell lennie valami fejlettebb szint bemutatására is. Ha nem tudná ezt megtenni, akkor ez azt bizonyítaná, hogy ő sem más, mint ennek a bolygónak a lakója.

Senki sem alkot csak úgy tudományos elméletet, hacsak nem zseni, vagy valami hihetővel elő nem tud állni.

- Mi az neved? - kérdeztem tőle.

- Nincs nevem olyan értelemben, ahogy az ti használjátok.

Bolygómon a nevek az egyén jellemének a képe.

Így felismerjük egy személy érdemeit és hiányosságait, még akkor is, ha ismeretlen számunkra.

Neveink olyan hangok kombinációjából állnak, amik érthetetlenek lennének számodra, akinek az egyik név épp olyan értelmet hordoz, mint a másik.

Ma egy névvel rendelkezem, de holnap, ha bölcsebb vagy jobb leszek, akkor egy másik nevem lesz, és ez így folytatódik tovább.

– Értem. Nos, akkor mondd meg, honnan jöttél?

– A Jupiter egyik holdjáról érkeztem.

– Melyik holdjáról?

– Azt konkrétan nem lehet meghatározni, mert néha Ganümédeszen élek, néha pedig Io-n, mint amikor ti is az egyik városból a másikba költöztök.

– De azt hallottam, hogy más bolygókról származó emberek kicsik, de te több mint hat láb (183 cm) magas vagy. Hogyan magyarázod ezt? – kérdeztem tőle azzal a céllal, hogy zavarba hozzam.

- Nem vagyunk mindannyian kicsinyek.

Ugyanazon a Jupiter-holdon vannak kicsik és nagyok is, fehérek, feketék vagy sötét bőrű emberek.

A földi emberek általában magasak, de vannak itt pigmeus törpék és közepes termetű emberek is, valamint fehér, vörös, sötétek és fekete bőrűek.

A természet felfedi egységét a sokféleségben. -

- Az ember a leopárdot a foltjairól ismeri – mondtam.

Biztosan tisztában kell lennie bizonyos felfedezések megtételére tett hatalmas erőfeszítéseinkről.

Rendkívüli nagy összegeket költünk kutatásra, gyakran anélkül, hogy biztató eredmények születnének.

Jómagam, mint a jegyzetekkel teli könyveimből is látszik, sokat tanulok, de a mai napig nem mondhatom, hogy tanultam volna igazán valamit.

Úgy tűnik, elvesztem az egyenletek káoszában, és egy paraméter puszta megjelenése is egy számításban majdnem megőrjít.

Van például egy probléma, ami legjobb fizikusainknak és matematikusainknak is igencsak sok gondot okozott; és azt hiszem, ezt könnyen meg tudja megválaszolnia, mert a tudományuk már meghódította világűrt önök számára.

A probléma az, hogy mi az igaz? Az energia vagy anyag létezik a természetben?

De szeretném leszögezni, hogy nem fogok megelégedni néhány egyszerű tudományos meghatározással, részletesebb magyarázatot kérek Öntől, amelyet nyilvánvalóan meg tud adni nekem.

Felvilágosítana ezzel kapcsolatban?

- A repülő csészealj kapitánya ekkor egy távoli pontra szegezte a tekintetét, mintha valami módot keresne arra, hogy egyszerűen tudjon beszélni erről a témához, mintha valakire hallgatna, aki hozzá beszél a lelkéből.

Aztán lassan beszélni kezdett, minden szót alaposan megfontolva…

***

Ennek a fejezetnek az volt a célja, hogy elmagyarázza az olvasónak, hogyan tudtunk a legmagasabb szinten beszélgetést kezdeni egy repülő csészealj kapitányával.

Ezért ezen a ponton le szeretnénk zárni, és a következő fejezetben újra felvenni a fonalat.

Az új fejezetben megpróbáljuk kihagyni a közben elhangzott lényegtelen mondatokat, és az egész beszélgetést kérdések és feleletek formájában állítottuk össze.

A következő oldalak nem egyetlen beszélgetés eredményei, hanem egy öt találkozóból álló sorozatból, amelyek a következő helyszíneken zajlottak le:

Egyszer magában a repülő csészealj belsejében, egyszer az otthonomban, kétszer Sao Paulo főterén, és végül a Sao Paulo-i Roosevelt állomáson.

Talán fontos hozzátenni, hogy a két főtéren való beszélgetésünk egy matematika-fizika professzor jelenlétében zajlott le, aki a jelenlegi magas beosztása iránti tekintettel névtelen maradt.

Lehetséges, hogy a válaszok egy része már nem tükrözi teljesen a kapitány eredeti szellemét, és az azóta eltelt idő miatt is elmosódhattak a valódi szándékai.

A válaszok lényegét azonban megőriztük az akkori feljegyzések alapján.

A vallással foglalkozó részben is megpróbáltunk kizárni mindent, ami sértheti a jelenlegi egyházak vagy szekták álláspontját.

Csak egy dolgot szeretnénk kijelenteni, lelkiismereti kérdésként.

Ami nehézségekkel a Bibliával kapcsolatban folyamatosan szembesültünk, ő teljes mértékben tisztázta nekünk.

Válaszokat adott nekünk az ember teremtéséről, a test feltámadásáról, az emberi szenvedés okáról stb., amelyek teljes mértékben megerősítik a Biblia igazságát.

Számunkra az érvei annyira megfelelőek voltak, hogy keresztényekké lettünk tőle!

Lehetséges azonban, hogy ami számunkra tökéletesen érthető, az mások számára nevetségesnek tűnik.

Tartózkodunk tehát olyan kérdéseknek a közzétételétől - hacsak nem kényszerültünk rá -, amik az előítéletek miatt nehézségeket okozhattak volna.

Ezekkel a kikötésekkel folytatjuk a számunkra legérdekesebbnek tűnő témákat.

2. fejezet

Isten, anyag és energia

Válasz: Rosszul volt megfogalmazva a kérdésed! (A fenti kérdésre válaszolva: Mi az igaz? Az energia vagy anyag létezik a természetben?)

Először meg kell vizsgálnod az anyag és az energia eredetét, mivel mindkettő valami másnak a kifejeződése, amit látsz és érzel, de nem vagy tudatában.

Kérdés: Az éterre gondolsz?

V: Nem, természetesen nem az éterre gondolok. Az éter csak egy bizonyos távolságig létezik a bolygók körül, és nem más, mint egyfajta anyag. Az éteri rétegek hatások, nem okok. Az alapvető szókincs hiányában nehéz egyértelműen fogalmaznom. Ezzel azt akarom mondani, hogy hiányzik az alapvető hivatkozási kifejezésem, mert te másképpen érvelsz. Nem ismerem a megfelelő szakkifejezéseket a saját nyelveden.

K: Milyen konkrét kifejezésekre gondolsz? Matematikaiakra?

V: Nem, inkább teológiaiakra, mint matematikaiakra.

K: Mi köze az anyagnak és az energiának a teológiához?

V: Az ember csak akkor tudja igazán megérteni a természet jelenségeit, ha megérti Isten természetét.

K: Nos, soha nem tudtam hinni Isten létezésében, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem látom, milyen szerepet játszik az Univerzumban. Ha létezne, és így örökké uralkodna, akkor neki kellene a vezető szerepet játszania. De számomra soha nem tűnt olyan mindenfeletti elvnek, amely képes volna befolyásolni a dolgok általános menetét, és amelyet minden létező felett állónak tekinthetnénk; mert az anyag, az energia és a testek mozgása, valójában minden, úgy tűnik, hogy sajátos, többnyire mechanikai rendű törvényekké oldódik fel. Rajtad múlik tehát, hogy megmondd, hogy mi Ő, mi a természete, miből áll, mik a tulajdonságai, hogyan cselekszik, és milyen befolyást gyakorol a teremtett dolgokra; és azt is, hogy bebizonyítsd nekem, hogy Ő nem pusztán dekoratív figura. Nem egy mechanikus törvényeknek alávetett Istent akarok látni, akiben soha nem tudnék hinni, hanem egy legfelsőbb Istent, aki minden törvény felett áll. Ha alá van rendelve a törvénynek, akkor az, ami alárendeli, magasabb rendű nála, és ha törvények hatnak rá, akkor az isteni tulajdonságok a törvényekhez tartoznak, így Isten puszta alattvalóvá válik. Én is alá vagyok vetve a törvénynek, de nem vagyok Isten.

V: Van egy bizonyos igazság a szkepticizmusodban. Én sem tudnék hinni egy olyan Istenben, aki alá van vetve a természetes törvényeknek vagy bárminek. A jog nem más, mint egy egyezmény, ami törvényhozót feltételez. A Teremtő fölötte áll a teremtett dolognak, tehát Ő a törvényhozó, aki meghozza törvényeket. Ő a törvényhozói princípium, valahányszor a törvényalkotás szükségessé válik a teremtés javára és a rend fenntartása érdekében. De maga a teremtés törvény felett áll, mert a törvényes rendelkezések csak védelmére születnek. Hasznos a teremtett lények védelmében, de nyomasztóvá is válhat, ha a jogalkotónak lehetősége van azt önkéntesen módosítani. Isten törvényt hoz, de nem ítél el semmilyen kérdésben sem. Szeretném tehát elmagyarázni neked az Istenről alkotott nézeteimet, megadva ezzel a lehető legegyszerűbb meghatározást hozzá. Isten egy önmagával párhuzamos izotróp vonal, amely derékszögben vibrál önmagával. Olyan, mint egy tengelyrendszer, amelyben az egyenesek metszéspontja van mindenhol egyszerre. (izotróp: olyan tulajdonság, amely minden irányban azonos fizikai hatást fejt ki. Pl. a fény erre példa.) Akkor Ő a sokaság, mert a dimenziók benne vannak, és amikor ezek permutálnak (különböző variációk szerint sorba rendeződnek), hogy földi definíciót használjak, „n” egyenlő a végtelennel. Kérlek, ne feledd, hogy csak ez egy kísérlet arra, hogy emberi nyelven elmagyarázzam az elmagyarázhatatlant. Ezen feltevés alapján most továbbmehetünk, és megnézhetjük, hogyan teremtődött az anyag és az energia.

K: Azt mondtad teremtődött?

V: Úgy értem, Isten azért hozta létre őket, mert volt idő, amikor nem léteztek. Ha örökké léteztek volna, akkor együtt éltek volna Istennel, és az Atya nem lehetett volna valaminek a Teremtője, mert azok ugyanolyan örökkévalóak, mint Ő maga.

De Isten létrehozóként viselkedett és így megteremtette őket. A „hogyant” kell nekünk most ezzel kapcsolatban tanulmányozni!

Biztosan felkeltette a figyelmedet az elektromosság egy érdekes sajátossága:

ha egy rotort mágnes által alkotott mágneses térben forgatunk, azonnal elektronáramot kapunk, amely a vezető felületén mozog.

Magam is el szoktam csodálkozni, honnan származnak ezek az elektronok. Biztosan jönnek valahonnan, de honnan?

Nem származhatnak sehonnan, mert a mágneses mezőn belül keletkeztek. Hogyan?

Ezek az elektronok a mágneses térben a forgórész mozgása által előidézett deformáció eredményei. Tegyük fel, hogy ezt a generátort egy légmentesen záródó edénybe zárjuk, ekkor még mindig kapunk elektronáramlást, amint elkezdjük forgatni a rotort, és ha lenne nyomásmérőnk az edényben, azt látnánk, hogy a két vezető között folyó nagy áram ellenére a légköri nyomás változatlan maradna.

Ebben az esetben az elektront deformált mágneses térként határozhatjuk meg, amely hullám formában terjed.

Ez beszédes bizonyítéka annak, hogy az elektron hullámforma és nem részecske, amit úgy kapunk meg, hogy egy spektrumon keresztül megtörjük.

Van egy kísérlet, amelyet a Föld tudósai végeztek el ennek a bizonyítására: a gamma-sugár (a gamma-sugár elektromágneses eredetű), amikor közel halad egy atommaghoz, egy elektront vesz fel magához. Igaz, hogy a gamma-sugár tehetetlenségi nyomatéka megváltozik.

(Ford. megjegyzése: a tehetetlenségi nyomaték ugyanaz forgó testeknél, mint a tömeg egyenes vonalú mozgásoknál.)

Ennek a jelenségnek a magyarázatára dolgozták ki azt a meglehetősen gyenge lábakon álló hipotézist, hogy a sugár gyorsulása energiává alakult át, ám abszurd azt hinni, hogy egy vektor tehetetlenségi nyomatéka a térben energiává alakulhat át. Van ugyan kapcsolat az energia és az erő között, amely gyorsulást ad a testnek, de csak egy bizonyos kapcsolat. A víz pl. aktivál egy turbinát, de a vizet mozgató gravitációs erőt soha nem lehetett elektromos energiává alakítani.

Ekkor mindössze annyi történt, hogy a rotor elmozdult a generátor belsejében, és deformációt okozott a mágneses térben. Az a deformáció, amelyet a forgórész M tömegének M' pontjai a mágneses térben idéztek elő, megfelel a turbinában lévő víz gravitációs erejének.

Ha abszurd azt állítani, hogy egy vektormomentum energiát hoz létre, akkor még rosszabb lenne azt mondani, hogy ez a pillanat anyagot generál, más szóval, hogy az elektron egy részecske.

Az egyetlen racionális magyarázat az, hogy egy elektromágneses eredetű gammasugár az atommag közelében egy pillanatra deformálódott, és ebből a deformációból egy elektron keletkezett, aminek tehát hullámformájú töltésnek kell lennie.

K: De ha a gamma-sugár deformálódáskor elektromos energiát hoz létre, akkor valamiből származhatott, aminek a tömege viszont ekkor csökkent.

V: A gammasugár a gyorsuláson kívül semmit sem vesztett. Ez azt jelenti, hogy elvesztette a frekvenciájának vagy a hullámtömörítésének egy bizonyos részét. Így elmondható, hogy ha atommagokból álló akadályokat állítunk az útjába, akkor annyi elektront tudunk létrehozni, amennyit a frekvenciája megenged.

Előfordul, hogy ezt a rendszert nagymértékben használjuk ahhoz, hogy később energiát nyerjünk ebből. Mindenesetre az átalakítás az általa abban a pillanatban elfoglalt térben történt.

K: Nagyon érdekes az érvelésed. Ha valaki elismeri, hogy az elektron hullámforma, hogyan lehet ezt összeegyeztetni az atom szerkezetével? Hogyan foroghatnak a hullámok az atommag körül?

V: Ha a hullámok nem tudnának forogni az atommag körül, akkor a részecskék még inkább nem! (1.)

(A szerző 1. lábjegyzete: Antonio J. B. de Miranda tudós A fotonok elmélete című munkájában (208. oldal) kijelenti, hogy ha egy elektron homogén részecske lenne, akkor az atommag körüli keringési sebessége 268-szor gyorsabb lenne, mint a fényé, amit a tudomány lehetetlennek tart. És ha az elektront hengeres részecskének tekintenénk, akkor a fény sebességének a százszorosára jutnánk.

Ugyanennek a műnek a 15. oldalán a szerző azt írja:

„A kvantum méretével kapcsolatos problémák zavarba ejtették a fizikusokat. A párhuzamos résekből interferenciasávok létrehozásával végzett transzverzális mérések azt mutatják, hogy egy kvantum szélessége körülbelül 6 méter; ami a longitudinálisakat illeti, a kétmillió hullámhosszig terjedő fokozat-különbségek zavarása azt mutatja, hogy egy kvantum hossza egy méter nagyságrendű.)

A fizika törvényei megváltoztathatatlanok. A termodinamika első főtételét a hő mechanikai egyenértékének nevezik.(2.)

(A szerző 2. lábjegyzete: A hő mechanikai egyenértéke az a kilogramm/méter, amely egy kalória előállításához szükséges. Így egy a kalória az az energiamennyiség, amelyet egy kilogramm súlyú testből nyerünk, ha 427 méteren át esik.)

Adott mennyiségű energiára van szükség ahhoz, hogy egy szervezet adott mennyiségű munkát végezzen.

Ha ez kimerül, akkor a test mechanikus mozgása megszűnik.

Bármennyi energiája is van egy elektronnak, annak korlátozott mennyiségű energiának kell lennie.

Ebben az esetben egy atommag körül keringő elektron rövid időn belül elhasználná ezt az energiát.

Ez azonban nem történik meg, mivel egy elektron mozgása és stabilitása a pályáján nem függ sem az időtől, sem a termodinamikától.

De menjünk tovább.

Ha az elektron részecske lenne, akkor a nagy sebessége miatt a centrifugális erő az atomról egy érintő mentén kirepítené.

Szem előtt kell tartanunk azt is, hogy egy test, bármennyire is rendelkezik saját energiájával, csak akkor mozdul el, ha egy külső erő mozgásba hozza.

Ha valaki jelentős mennyiségű energiával tölt fel egy gömböt, attól még mozdul el.

Ennek ellenére, ha egy grammnyi erőhatással is hatnak rá, a megfelelő mozgatóimpulzus átkerül a gömbre.

Az elektron teljes belső energiájának, feltételezve, hogy az elektron részecske, semmi haszna nem lenne, hacsak nincs egy külső erő, amely gyorsulást kölcsönöz a tömegének.

Hullámformaként (3.) azonban…

(A szerző 3. lábjegyzete: Ha a fényképezőlemezeket párhuzamos elektronáramokkal bombázzák, ezek defrakciós képeket hoznak létre. Koncentrikus gyűrűként jelennek meg, ami azt mutatja, hogy az elektron hullámforma.)

…az elektron állandósítja rezgését egy mezőn belül anélkül, hogy elveszítené jellegzetes hullámszerkezetét.

Ezeknek a hullámszerkezeteknek megvan az a tulajdonságuk, hogy áthaladnak egy mezőn, vagy mozdulatlanok maradnak abban.

Az elektron egy álló hullámforma egy atomon belül.(4.)

(A szerző 4. lábjegyzete: Ha az elektron egy hullámforma, amelynek eredete a térből származik, akkor a modern tudomány egész koncepciója helytelen lenne. Ellentmondana Planck elmélete fő elvének, amely azt állítja, hogy az elektron olyan részecske, amelynek energiája "kvantumugrásokkal" növekszik. Ez a fényről alkotott elképzelésünk és a relativitáselmélet összes mechanikájának összeomlásához is vezetne.)

Még Heisenberg is úgy érezte, hogy nem tudja megmagyarázni az atom összes elektronmozgását.

Látta, hogy ez a parányi elektron mindenütt jelen van, és a pályája minden pontján ugyanabban a pillanatban jelenik meg. Ám mivel nem tudta megtalálni a térben azt a helyet, ahol az adott időpontban az elektron megtalálható volt, mert minden pontban ott volt, így Heisenberg kidolgozta a „határozatlansági elvet" (5).

(A szerző 5. lábjegyzete: A „határozatlansági elv” robbantotta ki a determinizmus tudományos elméletét. Ez azt mutatta, hogy a természet egyes esetekben teljesen önkényesen járt el, és nem felelt meg a matematikai törvényeknek, és a jelek szerint nem is ismeri azokat.

Később Dirac kimutatta, hogy az Univerzumnak, mint állandó és határozott formájú mérhető jelenségek összességének, a felfogása valószínűleg helyes. Ezt az elméletét arra a tényre alapozta, hogy ezek a tetszőleges jelenségek az Univerzumban végül egy határozott mintát eredményeznek.

Ez egyben az ok-okozati törvények halála is volt, mert nem lehetett elképzelni a különböző okokból eredő azonos hatásokat. A fizikusok úgy érveltek, hogy ha az alapjelenségek önkényesek, akkor az ezeket kiváltó erőnek is önkényesnek kell lennie. Ennek az erőnek ezért a szó legtágabb értelmében cselekvési szabadsággal kell rendelkeznie, és úgy kell cselekednie, ahogy akarja, látszólag szándékosan anélkül, hogy tudatában lenne a tudomány által megkövetelt pontosságnak, annak ellenére, hogy megmutatta ezt a kívánt pontosságot, amikor a látható Világegyetemet alkotó másodlagos hatások az elsődleges jelenségekből jöttek létre.

Valójában a fizikusok számára úgy tűnt, hogy a fizikai jelenségek törvényei mögött egy jól meghatározott célokkal rendelkező Intelligencia áll, amely minden alkalommal más és más eszközökkel tévedhetetlenül ugyanarra az eredményre jut. Így eljutottunk arra a pontra, ahol kijelenthetjük, hogy a jelenségek fő oka az intelligencia, és ezek a jelenségek, amelyeket okoknak vélünk, nem mások, mint hatások, vagy más szóval balesetek, amelyek egy anyaghoz kapcsolódnak, amely a maga teljességében emelkedik a látható Univerzumba.)

Így az úgynevezett K-L-M (6.) pályák nem mások, mint álló elektronhullámok az atom területén, mindegyiknek megvan a maga sajátos hullámszerkezete és frekvenciája.

(A szerző 6. lábjegyzete: a K-L-M pályák azok, amelyeken elektronok keringenek az atommag körül.)

Ismeretes, hogy a változó hosszúságú hullámok nem zavarják egymást, mint ahogy azt a rádióhullámok is mutatják: ugyanazt a területet foglalják el.

Az elektronnak ebben a sajátos tulajdonságában hatalmas lehetőség vár arra, hogy megnyíljon az emberiség javára a tudás szinte minden ágában.

Mivel az elektronnak számtalan hullámformája van, jellemzői ennek következtében gyakorlatilag kimeríthetetlenek.

Ha például csatlakoztatod a televíziódat a rövid rádióhullámokhoz, és velük interferenciát állítasz be, látni fogod, hogy ez hogyan változtatja meg az adás képét.

Ha még rövidebb hullámokat használunk, még érdekesebb jelenségek lépnek fel.

Így ha lehetséges deformálni az elektronsugár áramlását, ami a televíziós képet létrehozza, annak érdekében, hogy teljesen megfordítsa a tulajdonságát, ezért a fehér feketének, a fekete pedig fehérnek tűnjön, akkor nyilvánvaló, hogy ilyen hatást egy részecske sohasem tudna előidézni! (7.)

(A szerző 7. lábjegyzete: valóságban a rövid rádióhullámok befolyása a televízióban különféle hatásokat vált ki, pl. a pozitív átalakítása negatívvá; idegen képek egymásra helyezése; többszínű hatás sávok formájában; külső interferencia; távoli külföldi állomások vétele; és ismeretlen emberi formák megjelenése. Ezek a jelenségek csak ultrarövid hullámok és antimágneses áramkörrel ellátott televíziókészülékek használatakor fordulnak elő.)

Ha viszont az elektront nem tekintjük hullámformának, akkor nincs magyarázat a molekuláris kohézióra sem.

K: Van azonban valami, ami nem világos számomra.

Azt mondod, egy test vagy részecske nem mozoghat a végtelenségig a térben anélkül, hogy elveszítené az energiáját.

Másrészt azt mondod, hogy minden testnek erőre van szüksége ahhoz, hogy gyorsulást adjon neki.

Newton fizikai törvényeit felhasználva, miszerint minden test a térben pontnak tekinthető, és a Földet pillanatnyilag egyszerű részecskeként vesszük, akkor két mozgást kapunk, amelyek ellentétesek az elméleteddel: az első a Föld tengely körüli forgása, a második bolygónk keringése a Nap körül.

V: Természetesen ellentétesek!

A Föld esetében egészen másról van szó és egészen egyszerűen magyarázható.

Az a hasonlat, amelyet a földi fizikusok a csillagok és bolygók mozgása és az atomon belüli mozgás között látni szeretnének, hamis.

Az atomban állandó rezgésű állóhullámok vannak.

A Föld viszont egy test, amelyet egy állandó erő mozgat.

Még ha a Földnek nem is lenne saját energiája, akkor is mozogna az űrben.

Ez a jelenség ugyanaz, mint a radiométernél.

Ebben a berendezésben a kis fémlemezek potenciálkülönbségnek vannak kitéve, a fekete oldalúak elnyelik a napfényt, és forogni kezdenek a tengelyük körül.

A mozgás intenzitása a napfény intenzitásától függ, amelyet a fekete lemezek képesek megtartani (lásd I. ábra).

1. ábra. Ez a kis készülék képet ad a Föld mozgásáról. A lemezek egyik oldala feketére, másik oldala fehérre van festve. A napenergiát a fekete felületek elnyelik, ami potenciálkülönbséget okoz, és a lapátok a tengelyük körül forognak.

Épp úgy a Föld is, amelynek egyik félteke a napfényben, a másik pedig sötétben van, potenciálkülönbségnek, pontosabban bináris potenciálkülönbségnek van kitéve, és így elfordul a tengelye körül.

Hozzá kell még tenni, hogy a sugármérőben, az üvegbúra belsejében lévő légköri nyomásnak alacsonynak kell lennie, különben a lapátok nem forognak.

A Föld légkörének felső rétegei is rendelkeznek ezzel az alacsony nyomással, amely szinte az űr vákuumáig terjed.

Jó, hogy megemlítetted a Föld forgását, mert ha később a Nap körüli mozgásáról beszélünk, ez a tudás felbecsülhetetlen értékű lesz számunkra.

Folytatva azonban a forgás folyamatának magyarázatát, biztosíthatlak, hogy ez a jelenség lesz az egyik akadály, amellyel bolygóközi utazások során szembe kell nézned, ha a világ dolgainak menetében odaérsz.

Ez azonban nagyon egyszerű megoldás lesz.

A nagy magasságból ereszkedést végrehajtó ejtőernyősök heves pörgésbe kerülnek, és csak akkor tudják irányítani ezt a mozgást, ha elérik a légkör sűrűbb rétegeit.

Van azonban egy egészen egyszerű megoldás erre a problémára, ha egy test egy bizonyos magasságig a Föld fölé emelkedik, csökkentve ezzel a rá nehezedő légköri nyomást, akkor a test egyből forogni kezd.

Ez annak köszönhető, hogy a test egyik oldala több fényt és hőt kap, mint a másik.

A forgás megállítása viszont abban rejlik, hogy kiegyenlítjük a különbséget, fénnyel és hővel látva el a hidegebb oldalt.

Ebből is láthatod, hogy a természet jelenségei egyszerűek, és mindegyik könnyen érthető törvényekké oldódnak fel, amelyek nagyon kevés elemzést vagy megértést igényelnek.

Ezt próbáljuk bizonyítani az elektronok kérdésében is.

Ennek a pontnak a végeztével hagyjuk most a Föld Nap körüli keringésének a magyarázatát későbbre, nehogy megzavarjuk az érvelés sorrendjét, és elemezzük azt, hogyan jönnek létre a dolgok a világegyetemben a semmiből.

Azt mondtuk, hogy Isten izotróp vonal lévén egy tengelyrendszernek tekinthető, amelyből végtelen számú vonal megy ki minden irányba.

Mivel ennek a tengelynek a középpontja mindenhol ott van, az egész Univerzumot tekinthetjük a középpontjának.

Az a tény, hogy az erővonalak következetesen nem tudnak kiszabadulni a mindenütt jelenlévő középpontból, és mindig Isten lénye veszi körül őket, immanens alakká teszi Istent.

Így, ha a vonalak nem tudnak kimozdulni Isten lényéből, akkor csak azon belül tudnak mozogni.

De mivel nincs olyan, hogy belső vagy külső, mivel az egész Univerzum erővonalak középpontja, az Isten izotropizmusából eredő összes vonal egy ponton oszcillál.

Ezért nevezhetjük az Univerzumot egy végtelen oszcilláció pontnak. (8.)

(A szerző 8. lábjegyzete: A tudomány nagy lépést tett előre, amikor Newton minden testet csupán pontnak tekintett. Így egy test minden M' pontját egyetlennek vesszük, és ha az univerzumot pontoknak tekintjük szétszórt tömegek helyett, akkor eljuthatunk valahová.)

Már megmutattuk, hogy az erővonalak egy bizonyos ponton történő szuperponálása a tér deformációját jelenti.

Ha az Univerzumnak ez a definíciója helyes, akkor Isten egy végtelen pontra szuperponált oszcilláló töltés, amely állandóan a tér deformációját okozza, folyamatosan a megnyilvánulatlanra fejti ki hatását, így automatikusan energiát hoz létre, és ennek következtében anyagot is.

Ha Isten nem létezne, semmi sem létezne.

Ezt a bizonyítást magasabb szintig is folytathatnám, de az ilyen magasságokhoz nem szokott emberek szédülést szenvedhetnek.

Egyelőre legyél elégedett ezzel a magyarázattal.

Az Univerzumban ez a folyamatos energiateremtés belső nyomást hoz létre a ködökben, ami a „ködök repüléseként” ismert jelenségként látható, (9.) melyek a belső nyomás hatására eltávolodnak egymástól.

(Ford. megjegyzése: ez a beszélgetés 1953 tavaszán zajlott le, amikor még szinte senki sem tudott a vöröseltolódásról, a galaxisok egymástól való eltávolodásáról, a szerzőnek, Dino Kraspedonnak a korához képest óriási műveltséggel és főleg nyitottsággal kellett rendelkeznie, hogy megértse egyáltalán azt, amit a földönkívüli testvérünk mondott neki; másrészt akkoriban a galaxisokat egyszerűen csak ködöknek nevezték.)

(A szerző 9. megjegyzése: A ködök repülése (mozgása) jól ismert jelenség, amikor úgy tűnik, hogy elrepülnek (távolodnak) egymástól, és kimozdulnak egy hipotetikus központból. Különféle elméleteket terjesztettek elő ezzel kapcsolatban. Érdekes, hogy ez a repülés (távolodás) pusztán periodikus mozgás lehet, és a ködök később visszatérnek a kiindulási pontukra.

Ezt az Univerzum szisztolikus és diasztolés mozgásaként lehetne leírni. A legáltalánosabban elfogadott elmélet azonban LeMaitre atyáé, aki úgy gondolta, hogy az Univerzum sok millió évvel ezelőtt egy hatalmas radioaktív atom volt, amely egy bizonyos ponton teljesen szétesett, és a ködök ennek az eredeti atomnak a töredékei voltak. Elmélete azonban komoly nehézségeket okozott, mert ha mindannyian egyetlen "atomból" származnánk, akkor a természetben minden testnek egyidősnek kell lennie.

Az azonban köztudott, hogy a dolgok nem így történtek, mert az égitestek különböző korúak. Másrészt nem lehetett volna a központ szétesése, ha külső tényezők nem borítják fel a belső mozgást. És ha valóban léteztek volna ilyen külső tényezők, akkor nem a "radioaktív atom" lett volna az egyetlen létező, és így az Univerzum nem kezdődhetett volna meg ilyen módon.

Furcsa, hogy egy pap képes elképzelni egy olyan rendszert, amely annyira különbözik az egyház által tanított rendszertől, egy olyan rendszert, amely egy természetben történt balesetből született, és úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyja az Intelligencia kérdését, amely minden tevékenységet irányító felsőbbrendű hatalomként működik.)

Felvetheti erre azonban azt a kifogást, hogy ez a nyomás a repülés irányával szemben is megjelenik, hogy így a belső nyomás a külsővel párosulva stabillá tegye őket, és ne mozduljanak el egymástól, amitől a tömegük összesűrűsödik.

Erre az lenne a válaszom, hogy a galaxison kívül keletkezett energia hajlamos behúzódni a galaxisba, és anyagi formába tömörülni.

Így van egy belső nyomásunk, amely külső nyomáscsökkenéssel párosul.

A ködök repülése három okból akadályozza meg a kondenzációt:

1. Ez a mozgás a belső nyomás megszűnését okozza.

Úgy tűnik azonban, hogy a ködök fenntartják az univerzumon belüli belső nyomás okozta gyorsulást.

2. Ahogy a ködök távolodnak egymástól, az a tér, amely anyaggá alakult át, igyekszik visszatérni az őstér korábbi állapotába a tömegek mágneses térben való forgásának törvénye szerint.

Ez helyreállítja azt az energiát, amelyet az anyag sűrítésére használtak fel, fénnyé változtatva azt, melynek hullámenergiája az entrópia pillanatának az eléréséig folyamatosan csökken.

Ez történik a Napon.

Ha eltekintünk attól a reakciótól, amelyet a bolygókon vált ki, a Nap űrbe történő kisülései bizonyos értelemben az őstér eredeti állapotába visszatérő anyag.

3. A fény taszítja a mágneses mezőket.

A különféle galaxisokban található napok számtalan fénye nagyon nagy taszítóerőt hoz létre az összes ködben, és ennek hatására távolodnak egymástól a galaxisok.

Erről a taszító erőről később még többet kell mondanunk.

Az első esetben Isten adta az erőt, amely a tér deformációját idézi elő, és a Nap ellentétes folyamattal visszafordítja energiává, így helyreállítja az egyensúlyt.

Minden Istentől származik, és minden hozzá tér vissza.

Ezért nem létezik sem anyag, sem energia, hanem csak deformált tér, amit anyagnak neveznek; amit ti energiának neveztek, az nem más, mint az őstér és a deformált tér közötti átmenet jelensége.

K: Biztosíthatlak, barátom, hogy nem rendelkezem olyan elemekkel, amikkel megcáfolhatnám az elméletedet, de nagyon élveztem a magyarázatodat.

Isten azonban Szellem.

Ha Ő tud anyagot teremteni, akkor elmondható, hogy minden Szellem is képes deformálni a teret és egyúttal alkotni is.

V: Nem mindegyik.

Csak a Teremtő, akinek más a természete.

A szellemek létrejönnek, és ezért bizonyos fokig megnyilvánulnak, de Isten megnyilvánulatlan.

Szellemek vagyunk, de nem Isten természetéből valók.

Az Atya az energia generátora, a szellemek pedig csupán az energia egyik formája, bár más formája, mint ami az anyagban található.

Egy szellem bizonyos mértékig tud alkotni, ahogy mi magunk is korlátok között deformálhatjuk a teret, alkothatunk és rombolhatunk.

De vannak korlátai annak, amit létrehozhatunk.

Egyetlen szellem sem tud például másik szellemet létrehozni.

Ez meghaladná az erejét, de Isten erejét semmi sem haladhatja meg.

Nemcsak anyagot, energiát és szellemet tud teremteni, ahogyan ő tette, hanem másokat is teremtett, akiknek az övéhez hasonló természetük van.

Ezek az Ő Fiai, hódoljunk nekik; hasonló természetűek, mint Ő, az élet forrásai, és képesek a teret deformálni.

Az élet nem a miénk, és ha elhatárolnánk magunkat Istentől, lelkileg meghalnánk.

De ezek a többi Atyához hasonló természetű lények Vele egyetlen egységet alkotnak, önmagukban örökkévalóak.

K: Azt mondtad, hogy a Föld keringési pályáján való mozgásáról fogsz beszélni. Szeretnék hallani erről.

V: A Föld mozgása az űrben részben a forgásának eredménye. Megjegyzendő azonban, hogy „részbent” mondtam, mert a teljes magyarázathoz van még egy dolog a Nappal kapcsolatban, amit tanulmányozni kell: A földi tudomány azt állítja, hogy a Nap a bolygórendszer középpontja, ami nem így van. A Tejútrendszer hatalmas mágneses mező, de ez a mágneses mező magában foglal másodlagos mezőket is.

A Föld például egy mágneses mező a naprendszerünk egy mezején belül, amely viszont egy mező a Tejútrendszeren belül. A Földnek a pólusaival megvannak a másodlagos mezői is, amelyeket a földi emberek még sajnos még fedeztek fel.(10.)

(Szerző 10. megjegyzése: Sok tudós már azt gyanítja, hogy a Földön más, az ismert pólusoktól független mágneses központok is lehetnek. Különösen a hollandok elkötelezettek e kutatás iránt.)

Herschel és Newton matematikailag bebizonyította azon mágneses mező létezését, amelyen belül a Nap és a bolygói mozognak, mikor felfedezték, hogy a Naprendszer egyensúlyi pontja a Nap saját átmérő-nagyságától háromszoros távolságra van, a bolygók és a Nap relatív tömegének 1–700 aránya miatt. Ezen egyensúlyi pont körül mozog a Nap.(11.)

(A szerző 11. megjegyzése: A tudomány szerint ezen a ponton található meg a tömegek egyensúlya a bolygók tér körüli mozgása miatt. Úgy tűnik, hogy a Nap ezen a ponton kering. Tekintettel a földi pálya formájára, ha a Nap ezen az egyensúlyi ponton körbefordul, akkor mozgásának 365 napig kell tartania, ami megegyezik a Földével.)

Tévedés azt állítani, hogy az anyag az anyagot egyenes arányban és a távolság négyzetével pedig fordított arányban vonzza. Az atomi kölcsönhatásban résztvevő anyag távolról nem befolyásolja a többi anyagot. A mágneses mezők azonban vonzzák vagy taszítják egymást, az anyagot pedig mágneses tér vonzza. Naprendszerünknek ez a mágneses egyensúlyi pontja vonzóerőt fejt ki a Földre, amelyet "nullapontnak" nevezhetünk. Miközben a Földet vonzza ez a pont. A Földet taszítja a Nap fénye, így a Föld Nap körüli pályája a vonzás és a taszítás e két hatásának egyensúlya miatt jön létre. (12.)

(A szerző 12. megjegyzése: Newton megmutatta, hogy ha a Nap a Földet csak nagyon enyhén vonzaná, a keringési mozgása spirálissá válna, és a Nappal való ütközéssel fejeződne be. Ezeknek az erőknek a hatását azonban egyelőre nehéz kiszámítani, mert mindmáig nem volt kielégítő matematikai megoldásunk a három test problémájára.)

K: Taszít a Nap fénye?

V: Igen, taszít. Ugyanarról a taszító erő van szó, mint ami a ködöket szétrepíti, hatással van a Földre és a többi bolygóra is.

A fény nyomóerejét miért nem mérik?

Mert mi más ez, mint az anyagra gyakorolt állandó nyomás?

Ha a Nap vonzást gyakorolna, fényének nem taszító, hanem ellenkező hatása lenne.(13.)

(A szerző 13. megjegyzése: A fény tömege négyzetmérföldenként 0,00000000004 atmoszféra légköri nyomásnak felel meg. Ha a repülőcsészealj kapitányának igaza van, akkor ez a fénynyomás nagyobb lesz a felső légkörben. Maxwell már 1873-ban kimutatta, hogy a sugárzás nyomást gyakorol. Lebegyev és Nichols ugyanezt fedezték fel.)

Már mondtam neked, hogy a fény deformált tér, amely visszaváltozik őstérré.

A tér e két tényezőjének a találkozása meglehetősen markáns nyomást hoz létre. (lásd 2. ábra).

2. ábra - A Föld mozgását fenntartó erők

Magyarázat a képhez:

A Földet egyszerre vonzza a naprendszer mágneses középpontja és taszítja a Nap fénye. A repülőcsészealj kapitánya szerint ez a fény ugyanúgy taszítja a Föld mágneses terét, mint ahogy egy csillag fénysugarát taszítják és így eltérítik naprendszerünk mágneses középpontjához közeledve. A Föld keringési pályán való mozgása a forgási sebességének és étertest-köpenye kiterjedtségének az eredménye, amely stabilizáló közegként működik, lehetővé téve, hogy két, egyidejűleg ellentétes erő hatására forogjon.

A mágneses középpont körüli pályája nem excentrikus, mivel a Nap annyi idő alatt mozog a középpont körül, mint amennyire a Földnek szüksége van a Nap körüli mozgásához. Így a bolygók keringési pályáját érinti, amikor a Nappal és a mágneses középponttal szembenállásba kerülnek vagy áthaladnak rajta, aminek következtében mind a forgási sebességük, mind a keringési sebességük nő vagy csökken. A fény nagyobb széttérülése a sarkok közelében hőmérséklet-csökkenést okoz, míg az Egyenlítőn az erős fénykoncentráció több hőt eredményez. A bolygók elliptikus pályája e két erő kölcsönhatásának újabb következménye. Ha a mágneses központ egy bolygó és a Nap között van, akkor a vonzási erő uralkodik, és a bolygó beljebb kerül.

Ha azonban a Nap egy bolygó és a mágneses középpont között van, akkor a taszító ereje dominál, és a bolygó kifelé mozdul el, útja zavart szenved. Ahogy a Nap helyzete megváltozik a "nullapont" középpontjához képest, a bolygók minden egymást követő aféliumja és perihéliuma más-más pozícióba kerül.

***

Nos, egy testnek a térben csak akkor lehet egyensúlyi állapota, ha két ellentétes erő hat rá.

Ha csak a vonzó erő létezne, újabb taszító erő nélkül, a bolygó szembekerülne a vonzásponttal.(14.)

(A szerző 14. megjegyzése: A matematikában köztudott, hogy a testnek csak akkor van egyensúlya a térben, ha két ellentétes erő hat rá, amelyek eredője nullával egyenlő.)

Hogyan tud a Föld a Nap körülkeringeni a gravitációs erő iránya ellenében?

Egy ilyen taszítóerő eredményezhet egy másik erőt 90 fokos szögben?

A keringés jelenségének megértéséhez a bolygó valódi átmérőjének nem azt kell tekintenünk, amit a szilárd tömege ad meg, hanem a szilárd és éteri részeinek összege együtt.

Vagyis: a bolygód forgási sebessége a saját tengelye 1660 km/h, míg a Nap körül 106.000 km/h-val kering.

Ez azt jelenti, hogy a szilárd- és éter-halmazállapotú Föld teljes sugarának az összege 407.200 kilométer, vagyis a földi éter 400.822 kilométer magasra emelkedik, amint az a következőkből látható:

a szilárd Föld sugara x a Föld Nap körüli forgási sebességével / a Föld tengelyforgási sebességével = Föld teljes sugara, azaz

6378 km x 106.000 km / 1660 km = 407.200 km (3. ábra)

(Ford. megjegyzése: a számítás valójában nem teljesen pontos, mert 407.270 km-nek kellene kerekítve kijönnie, így a Föld étertestének is 400.892 km vastag kellene lennie!)

3. ábra – A Föld éterteste

A Hold tehát legtöbbször a Föld étertestének a peremén belül helyezkedik el, így a vele kapcsolatos különféle jelenségek ezen testen belül játszódnak le.

A Föld éterikus teste biztosítja, hogy a két egymással szemben álló vonzó és taszító erő képes hatni a Földre.

Ezzel 814 400 km-t kapunk, ami a bolygó effektív teljes átmérője.

Az egész egy adott éteri síkon szögsebességgel mozog, melyet az ellentétes erők tartanak fenn.

Hasonlatosan ahhoz, mintha egy forgó kerék haladna a levegőben a talaj felett.

Látjuk tehát, hogy ugyanaz az erő, amely a tengelyforgást okozza, mozgatja a Földet a Nap körül.

A Föld esetében a forgási erő 6378 km Föld-sugárnyi távolságban lévő szilárd felületére hat a tengelyétől, de a térben való mozgásának hatása 407 200 km-en jelentkezik ugyanúgy a tengelyétől, ekkor az éteri teste felülete eléri a 106.000 km/h sebességet.

Ennek elmagyarázása után megérthetjük, hogy a nagy térfogatú bolygók miért helyezkednek el jelentős távolságra a Naptól.

Ha figyelembe vesszük a Naptól való távolságukat és térfogatukat, akkor felfedezhetjük valódi sűrűségüket, és ez megadja a pólusainak mágneses erejét is.

Így a Jupiter bolygó kis sűrűségű, és mivel nagy átmérőjű, jobban ki van téve a taszító erőnek, mint a vonzásnak.(15.)

(A szerző 15. megjegyzése: a Naprendszer bolygóinak a sűrűsége (a fordító által pontosítva): Merkúr 5,43 g/cm3, Vénusz 5,24 g/cm3, Föld, 5,51 g/cm3, Mars 3,93 g/cm3, Jupiter 1,33 g/cm3, Szaturnusz 0,687 g/cm3, Uránusz 1,27 g/cm3, Neptunusz 1,64 g/cm3)

Ha igaz lenne az az állítás, hogy az anyag a tömeggel egyenes arányban vonzza az anyagot, akkor a Földnél 1300-szor nagyobb térfogatú és 331-szer nagyobb tömegű Jupiternek sokkal közelebb kellene lennie a Naphoz, mint a Földnek.

Amint egy bolygó forgási sebessége és keringési sebessége ismert, ki tudjuk számítani az étertestének a kiterjedését.

Ezt teleszkóppal általában nem lehet megfigyelni.

A fentiekből látható, hogy az égitestek miért mozognak elliptikus pályán.

A probléma három test mozgását foglalja magában, és a földi matematika még nem talált megfelelő egyenletet ennek a tizennyolc ismeretlen tényezőt magában foglaló feladatnak a megoldására

. És ha még nem sikerült megoldást találni a 3-test problémára, képzeljük el a teljes rendszer egyenletét 8, 9, 10 testtel és az így kapott ismeretlenek számával.

Van azonban megoldás, és a bizonyítás elméletben egyszerű.

Ez a probléma egy plusz tényező miatt mégis bonyolult, mert figyelembe kell vennünk az egyes bolygók saját fényét is.

K: Saját fényét? Akkor a bolygóknak van saját fényük?

V: Minden forgó testnek, amelyet atmoszféra vesz körül, megvan a maga fénye. A Föld is rendelkezik azzal, amit a tudósok „permanens bolygói fénynek” neveznek. Ez egy zöldes fény, amely a magasabb rétegekben keletkezik, de szabad szemmel nem látható. (16.)

(A szerző 16. megjegyzése: az állandó bolygói fényt a fizikusok "légköri fénynek" is nevezik és 150 km magasságban található.)

Ez a felső légkör északi és déli sarkaiból való kibocsátás eredménye, ahol hidrogén, nátrium és oxigén található. Ennek a fénynek az intenzitása a légkör összetételétől és az egyes bolygók forgási sebességétől függ. Egy űrben forgó test a Naprendszer mágneses mezejébe merülve dinamóként működik, és bizonyos fokú elektromosságot termel. Pólusainak intenzitása tömegének forgásától függ.

Ebben az esetben a bolygó átmérőjét, tömegét, a pólusok közötti távolságot és a légköri összetételét vesszük, és felállítjuk az egyenletet. Ezek az egyenértékű adatok adják meg a fénykisülés intenzitását és ennek következtében a saját maga által generált fény nagyságát, ami viszont módosítja egy bolygó tényleges tengelyforgását és a Nap körüli keringési pályáját. Ezért a tengelyforgás egy bolygónak a Naptól való távolságától, a Napnak mutatott teljes átmérőjétől, a tömegétől és a fényüket a felszínére sugárzó holdjaitól függ; kevésbé saját maga által generált fénytől. Ide tartozik az Aurora Borealis, az északi fény is, amelynek magyarázata annyi gondot okozott a tudósaitoknak. Intenzitása a mágneses és földrajzi pólusok közelségének köszönhető.

K: Van-e konkrét bizonyíték arra, hogy a fény taszítja az anyagot?

V: Számos bizonyíték létezik. Például:

1. A Naphoz közeledő üstökös ellapul.

2. A fény elhajlik, amikor mágneses térrel érintkezik (de tömeg nem téríti el). A mágneses mezőn áthaladó elektron szintén elhajlik.

3. A Jupiter bolygó, amikor a legközelebb van a Naphoz, nyomást tud gyakorolni rá, ami elmozdítja helyzetéből.

4. A fénynek súlya van, és így súrlódást okoz.

5. A napfény légköri nyomást okoz.

6. Az afhelionban, Nap-távolban a bolygók lassabb sebességgel mozognak.

7. A napfény Merkúrra gyakorolt hatása 23 millió km-rel nyomja távolabb a Naptól.

Idézhetnénk más bizonyítékokat is, de ezeket most hagyjuk, mivel más jelenségeket még nem tárgyaltunk. Hamarosan a földi embereknek más problémákat is meg kell oldaniuk. Ha eddig nem tudtátok megoldani a három testet érintő problémákat, hamarosan nagyobb nehézséget okoz egy másik Nap belépése a rendszerünkbe. Ekkor három helyett négy test lesz, vagyis a Föld, a két Nap és a mágneses központ.

K: Nem értelek. Mi ez a másik Nap, amely a rendszerünk részét fogja képezni?

V: Ezt szeretném elmagyarázni neked. Hamarosan újabb Nap lép be a Naprendszerünkbe, és így olyan szerencsések leszünk, hogy egy bináris Naprendszerben fogunk élni. Tulajdonképpen ez az egyik oka annak, hogy egy földönkívüli üdvözlésen kívül miért történt meg ez a találkozó; a másik az, hogy tudatosítsalak azokról a veszélyektől, amelyeknek az atomkorszak eljövetelével ki vagy téve.

K: Igen, szeretném megtudni, hogy milyen veszélyek előtt állunk az atomkorszak eljövetelével, de először szeretnék többet hallani erről az új Napról.

V: Ez egy hatalmas méretű test, amely hamarosan láthatóvá válik a Rák csillagképben. Fényt azonban még nem bocsát ki, mivel ennek a csillagnak fénye csak akkor válik intenzívebbé, amikor belép egy másodlagos mágneses mezőbe, mint például a mi Naprendszerünkbe. Egy ilyen mezőbe való belépéskor forogni kezd. Deformálja maga körül a teret, és olyan áramokat hoz létre, amelyek fényességét idézik elő, de ha előzőleg világítana, fénye taszító erőt keltene és eltérne az útjáról. Fényesség hiányában Napunk nyomásának lesz kitéve, de a saját lendülete biztosítja, hogy belépjen a rendszerünkbe.

Először vöröses fényűnek fog látszani, majd később kékre változik a színe. Majd miután elérte a Naprendszerünk nagy bolygóinak a területét, a Nap taszító fényerejével találkozik, de mögötte ekkor már a nagy bolygótestek tömege lesz, melyek ezzel ellentétes irányú taszító erőt is kölcsönöznek neki. Így a mögötte lévő bolygók taszító ereje, az új Nap általa kibocsátott fény és nagy tömege miatt a jelenlegi Nap távolabb kerül Naprendszerünk mágneses középpontjától. Ekkor a két Nap új pályájára kerül, a nagyobb tömegű és a kisebb fényű közelebb lesz a mágneses középponthoz. (17.) (lásd a 4. ábrát).

(A szerző 17. megjegyzése: Ámós. 8.9 – „És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.”)

4. ábra - A kettős-Naprendszer.

Ha egy új Nap lép be a Naprendszerünkbe, akkor a Föld a Mars és a Jupiter közötti pályára kerülne, amelyet jelenleg az aszteroida-övezet foglal el. Az összes bolygópálya megváltozik. Zavar lesz, de elviselhető, mivel az új Nap taszító fényereje gyorsan helyreállítja a rendet. Amikor az új Nap eléri a maximális fényerőt, a Föld már a kijelölt helyén lesz a Naprendszerben. Az állatvilágban minden bizonnyal változás lesz, de az élet folytatódni fog, valószínűleg jobb körülmények között, mint jelenleg.

Ennek az új csillagnak a Naprendszerbe való belépését Nostradamus is megjósolta híres művében, Centuriók, II. kötet, 41 versszak:

"La grande estoile par sept jours bruslera

Nuee fera deux soleils apparoir."

(Hét napig világít a nagy csillag, a felhő két napot fog megjelentetni.)

Két Nap megjelenése a Naprendszerben súlyos problémákat fog okozni.

Az összes bolygó pályája megváltozik.

A Merkúr a Vénusz és a Föld jelenlegi pályája közötti területre megy át.

A Vénusz a Föld és a Mars jelenlegi keringési pályája közé fog kerülni.

A Föld érezni fogja az új Nap hatását, mielőtt az végleges pályára állna.

Ahogy az új Nap fényereje növekszik, úgy e fénynek a nyomása a Holdat kimozdítja a pályájáról, és olyan helyzetbe kerül, amely bolygóvá változtatja.

Ezzel az elmozdulással magával viszi a Föld éteri tömegének egy részét, ami stabil mozgást kölcsönöz neki.

A Föld viszont az iker-Napok fénynyomása miatt a mostani aszteroida-övezet által elfoglalt területre megy.

Röviden, az iker-Napok által rendszerünkhöz tartozó összes égitestnek az általános kifelé taszítása következik be.

A Plútó kilökődik a Naprendszerből, és addig vándorol az űrben, amíg nem talál egy újabb csillagrendszert.

A Mars egyik holdja kiszakad jelenlegi pályájáról, és az űrbe kerül.

Mivel ez a kis hold egy viszonylag sűrű test, inkább a Naprendszer közepe felé vonzódik, mintsem kifelé taszítódik.

A pályája olyan lesz, hogy a Föld holdjává válhat.

Minden attól függ, hogy milyen irányba halad, amikor kapcsolatba lép a Földdel.

Ha ez a hold történetesen a Föld forgási irányával ellentétesen halad, akkor a Föld éterikus testével való érintkezés, az ezáltal keltett sokk darabokra töri; ha a Föld forgásával párhuzamosan, akkor ez a Mars-hold a bolygóhoz kapcsolódik.

Magát a Földet ez a becsapódás nem fogja érinteni, mivel az éterteste megvédi.

Számításaink szerint csak egy kőzápor éri el a bolygó felszínét; elsősorban Európa és Észak-Afrika, Kis-Ázsia, Dél-Amerika északi és Észak-Amerika déli területén.

A becsapódás hatására ez a most pompás Mars-hold egyenként körülbelül 50 font súlyú töredékekké változik, ami elpusztítja ezeket a területeket.

Utána minden újra normálissá válik, és új égboltunk lesz, ahol utazhatunk, neked pedig új Földed lesz

. K: Mikor fog erre sor kerülni? A távoli jövőben?

V: Nagyon hamarosan, ennek a századnak a vége felé. A Föld új évezredét egy új fényforrással kezdi, amely megvilágítja. Sok ember örökre eltűnik a Föld színéről, de egy kis közösség, amely engedelmeskedik Isten törvényeinek, megmarad, és a jelenlegi szenvedés megszűnik. Lesz béke és bőség, igazságosság és együttérzés. Az igazságtalan lelkek megkapják a megérdemelt büntetést, az igazak pedig jutalmukat. Ezen a napon sokan megértik az igazak diadalát, és látni fogják, hogy Isten miért nem büntette meg azonnal a gonosztevőket. Az eljövendő Napot az Igazság Napjának fogják nevezni. Megjelenése a mennyben figyelmeztető jele lesz annak az eljövetelének, aki még jobban fog ragyogni, mint maga a Nap.

K: Mi köze van a repülő csészealjak Földre érkezésének ehhez az eljövendő Naphoz?

V: Tanulmányozzuk az összes hatását, amik megjelenésének a következményei lesznek. Képesek vagyunk rá, hogy megfelelő eszközökkel elektromágneses impulzusokat küldjünk ellene, és így megakadályozhatjuk, hogy bejusson a Naprendszerünkbe azáltal, hogy a már Naprendszerünkön kívül izzóvá válik. Megérkezésének megakadályozása azonban egyenértékű azzal, hogy szembeszállunk Isten akaratával, és hagyjuk, hogy az itt tapasztalható igazságtalanság a végtelenségig folytatódjon. A tiszta lelkiismerettel rendelkezőknek és a Teremtőjükkel békében élőknek semmitől sem kell félniük. Hadd jöjjön.

Mi tanulási céllal jöttünk ide, de azért is, hogy kétségbeesetten felhívjuk az embert a katasztrófa elkerülésére és a békés életre. A Föld nem a bolygórendszer középpontja, mint korábban hitték, de a gonosz központja. Ha az ember megreformálná magát, lehetséges, hogy a Teremtő könyörületet érez iránta. Kerülje a háborút, mert az ember ezáltal saját kezével pusztíthatja el bolygóját a természet erőinek beavatkozása nélkül. Nem nehéz jónak lenni; elég, ha nem teszünk rosszat. A többit Isten elvégzi.

Bolygók	Átmérő	Tengelyforgás időtartama	Tengelyforgási sebesség	Nap körüli forgási sebesség	Az éterteset sugara
Merkúr	4840 km	23 ó 00 perc	661 km/ó	172.300 km/ó	628.000 km
Vénusz	12.320 km	16 ó 31 perc	2344 km/ó	126.000 km/ó	320.950 km
Föld	12.760 km	23 ó 59 perc	1660 km/ó	106.000 km/ó	406.000 km
Mars	6660 km	24 ó 37 perc	849 km/ó	86.000 km/ó	315.595 km
Jupiter	139.780 km	9 ó 50 perc	44.700 km/ó	47.000 km/ó	16 km
Szaturnusz	115.000 km	10 ó 2 perc	35.000 km/ó	35.000 km/ó	Nincs atmoszférikus éter
Uránusz	47.400 km	10 ó 50 perc	13.700 km/ó	24.482 km/ó	18.652 km
Neptunusz	47.100 km	15 ó 10 perc	8696 km/ó	19.558 km/ó	26.850 km
Plútó	11.500 km	19 ó 57 perc	1810 km/ó	17.057 km/ó	96.800 km

(A ford. megjegyzése: az adatok nem teljesen pontosak, korrekcióra lenne szükség.)

3. fejezet

A gravitáció semlegesítése

K: Van valami kifogása az ellen, hogy meséljen nekünk a repülő csészealjak navigációjának problémáiról?

V: Egyáltalán nem. Nyilvánvaló, hogy a bolygóközi utazások még egy ideig nem lesznek lehetségesek a földlakók számára, de segítő kezet nyújtunk nekik azáltal, hogy megmutatjuk, hogyan mennek végbe ezek.

A földi légköri nyomása tengerszinten 1,033 kg/cm2. Ha egy papírlapot helyezünk el egy vízzel teli pohár tetejére, és fejjel lefelé fordítjuk, a papírra ható légköri nyomás megakadályozza, hogy a víz a gravitációs erőnek legyen kitéve, és kifolyjon a pohárból. Ezt a természetes légköri nyomást használjuk a repülő csészealjban. Ez adja a szükséges hajtóerőt. Ha fenntartjuk ezt a nyomást a csészealj alatt, és dekompressziót hozunk létre a tetején, akkor a jármű hatalmas felfelé irányuló lökést fog kapni, amit egyetlen ismert erő sem képes létrehozni.

K: Kérlek, nem fogalmaznál világosabban? Nem egészen értem azt a rendszert, ahogy leírtad.

V: Nagyon egyszerű, barátom. A menetirányban vákuumot hozunk létre. Ha az egyik oldalon alacsony a nyomás, akkor a másik oldalra a teljes légköri nyomás nehezedik. Bármilyen tárgyat, bármilyen legyen is a természete, csak akkor lehet mozgatni, ha energia-potenciálkülönbség jön létre.

Vegyük példának egy 20 m átmérőjű csészealjt.

Területe ekkor π x r2 = 3,1416 x 102 = 314,16 m2= 3.141.600 cm2 1,033 kg/cm2

atmoszférikus nyomással négyzetcentiméterenként kiszámíthatjuk, hogy egy 20 m átmérőjű csészealjra ható erő 3.245.272,8 kg-ot tesz ki.

Vagyis a nyomás x terület = 1,033 kg/cm2 x 3.141.600 cm2 = 3.245.272,8 kg.

Ez némi fogalmat ad neked arról, hogy miről is van szó, hiszen még a legkisebb csészealj típus is körülbelül 3 millió kg tolóerőt fejt ki, míg a legerősebb földi repülőgépek sem tudnak több ezer kilogrammnál nagyobb tolóerőt produkálni!

5. ábra. Csészealj vízszintes repülésben.

A vákuumot a repülés irányában fenntartva a csészealj bármilyen sebességgel mozoghat anélkül, hogy a légkör súrlódást okozna neki.

Nagyon könnyű manőverezni, mivel ez a vákuum bármilyen irányba mozgatható.

Egy 20 méter átmérőjű csészealjra kifejtett légköri nyomás több, mint 3.000.000 kg (3000 tonna), míg ha ezt az átmérőt 60 méterré növeljük, akkor a légkör nyomóhatása csaknem 30.000.000 kg-ra, (30.000 tonnára) emelkedik.

Ez tehát egy hatalmas erőforrás, amely nem hasonlítható egyetlen más természeti jelenséghez sem.

Azok számára, akiket érdekel az elhunytak szellemeivel való kommunikáció, az alábbiakban idézünk egy kivonatot az 1859-es Spiritualist Review-ból, amit portugálra fordítottak, és beépítettek egy „Poitevin, az aeronauta” című kiadványba.

Abban az időben vizsgálták annak lehetőségét, hogy léggömbökkel más bolygókra is el lehet-e jutni, ezért ebben a könyvében Allan Kardec , a spiritiszta író Poitevin, egy léggömb-pilóta szellemére hivatkozik, aki megmutatta Kardecnek, hogyan lehet nagy távolságokat megtevő járműt készíteni:

Poitevin megjósolta neki, hogy a léggömböknek nincs nagy jövőjük, és nem alkalmasak űrutazásra; később leírta, hogyan lehet megfelelő járművet építeni.

„Nem kérdezted meg, hogy képes lennél-e más bolygókra látogatni ezen az úton. De ez a probléma sok gondolkodásra adott okot, és megoldása csodával töltené el a világot.

De ezzel a régi módszerrel nem fog sikerülni. Képzelheted, mennyi időbe telne bejárni az űr felfoghatatlan tereit, amikor a fénynek több évbe telik megtenni a milliószor millió mérföldeket, még akkor is, ha szél vagy gőz visz oda. De hogy visszatérjek a fő témához, már az elején elmondtam, hogy ne várj túl sokat a jelenlegi módszerektől, hanem sokkal többet fogsz elérni a levegő magas és állandó nyomásának felhasználásával. Ehhez a keresett lehetőség mindig előtted van és minden oldalról körülvesz. Minden mozdulatoddal ellenállsz neki, hátráltatja a repülésedet, és mindenre hat, amit megérintesz. Meditálj ezen, és dolgozz ezen a kinyilatkoztatáson, amennyit csak tudsz, mert a lehetőségek óriásiak."

Otto von Guericke volt az első, aki észrevette a légkör óriási nyomását. 1654-ben megpróbált széthúzni két félből álló fémgömböt, amelyekben vákuumot hozott létre. Ezt még tizenhat ló erejével sem tudta elérni. Ezt megelőzően látta, hogy a légköri nyomás hogyan tör össze egy rézkazánt, mintha papírból lett volna, amelyben alacsony volt a nyomás. Ha nem lennének a szél áramlatai a felső légkörben, amelyek ellensúlyozzák a hihetetlen nyomást, összezúzna minket a felettünk lévő nagy mennyiségű gáz. Az atomrobbanások következtében nagy veszély leselkedik a Földre; e felső rétegek megzavarása heves esőzéseket, hurrikánokat, valamint a légköri nyomás és a napsugárzás intenzitásának hihetetlen növekedését okozhatja.

A csészealjak nem semlegesítik a gravitációt, mint korábban vélték, hanem magából a légköri nyomásból nyerik az erejüket. Ezért volt tájékoztatva sok ember, hogy a csészealjak energiaforrása maga a természet. Ha a csészealjak kiiktatnák a gravitációt, csak egy irányba tudnának haladni, és továbbra is hajtóanyagra lenne szükségük az energiaellátásukhoz. Még ha feltételezzük is, hogy így legyőzik a gravitációt, akkor is rendelkeznének még bizonyos levegővel szembeni súllyal, és az ebből eredő légköri súrlódással, ami jelentősen korlátozná a sebességüket.

Ezért tökéletesen megvalósíthatónak kell lennie egy csészealj megépítésének a Földön. A burkolata bármilyen anyagból készülhet, mivel nincs súrlódás a légkörrel. Bármilyen formájúak lehetnek, bár a csészealj-forma az ideális, mivel az egyik fele a légköri nyomás teljes erejét képes viselni, míg a másik vákuumba merül. Egy kocka alakú jármű nem lenne jó, mert sebessége és manőverezhetősége az oldalán lévő légellenállás miatt csökkenne, így következésképpen súrlódásnak lenne kitéve.

A csészealjakat nem lehetett üvegablakkal ellátni, mert a felületük különböző pontjain a nyomáskülönbség betörné azokat, ami pusztítást okozna a csészealj belsejében. A csészealj „szemei” a jármű külsejének különböző pontjain elhelyezett kamerákból állnak, amelyek a pilóta előtti képernyőre közvetítenek. Ez a képernyő egyszerre fedi le az összes irányt, ezért jobb, mint az emberi szem, amely egyszerre csak egy bizonyos látószöget képes felvenni. Sajnos egy ilyen típusú hajót háborúban is lehetne használni, de a közlekedési rendszereinket is forradalmasítaná, ha a Földön megépítenék. A távolság nem számítana, a hajóktól és teherautóktól el lehetne tekinteni, hiszen a be- és kirakodás bárhol megtörténhet anélkül, hogy speciális leszállópályákat kellene építeni. Már egy szabályos méretű készülékben ez a nyomás sokkal nagyobb.

Egy 100 méter átmérőjű korong esetén 78.540.000 kilónak, 200 méter átmérőjű korong esetén a nyomás 314.160.000 kilogrammnak felelne meg. Ezen eszközök egyikének mérete és kapacitása nincs korlátozva.

Nagy teherszállító csészealjaink elérik a 600 méter átmérőt, közel három milliárd kilogramm tolóerővel. De ez többé-kevésbé csak az elméletben van így, mert még soha nem használtuk ki ezen óriásűrhajók teljes teherbíró kapacitását. Mindig hagyunk annyi ráhagyást, amit nagy sebesség elérése használunk fel. Amikor bármilyen bolygóközi (naprendszerbeli) utazásra vállalkozunk, kis kapacitású hajót használunk. A méret a látogatás tárgyától függ. Általában ekkor 20 méter átmérőjű csészealjak a legkézenfekvőbbek.

Ezek a járművek teljesen felszerelt állapotban 250 000 kg-ot (250 tonnát) nyomnak. Ilyen járműnek még mindig van 3 millió kilogramm tartaléka, de ezt az erőt arra használjuk fel, hogy nagy sebességgel tudjunk közlekedni. Egy hajó önmagában sohasem tudna ilyen léptékű energiát fejleszteni, még az atomenergiát sem lehet összehasonlítani a természet erőivel. A természet pedig ezt anélkül teszi, hogy megmérgezné a légkört! Most már világos neked ez a működés?

K – Igen, értem. Elképesztő, hogy milyen egyszerű a folyamat!

V – Igen, ez olyan egyszerű, mint Kolumbusz tojása. De nem lenne a magyarázat teljes, ha nem mutatnám meg azt, hogy milyen eszközöket alkalmazunk a vákuum külső kialakítására. Először elmagyarázom, hogyan kell kormányozni a csészealjat. Ezt a vákuumot bármely irányba átvihetjük. Egy félgömbön lévő egyszerű karral átvisszük oda, ahová szeretnénk.

Ha egy irányba akarunk menni, akkor vákuumot hozunk létre, és a légkör azonnal nyomást gyakorol ebbe az irányba. Mondjuk: vízszintes síkban repülünk. Ha 90 fokos szöget akarunk beállítani, csak vigyük át a vákuumot felfelé vagy az egyik oldalra, és ugyanolyan sebességgel megyünk abba az irányba. Nem kell hozzá kanyarodni.

Érted már?

K: Igen, értem a lényegét. Ez forradalmasíthatja a légi navigációval kapcsolatos összes koncepciónkat. Ez egy ördögi gépezet.

V: Ez attól függ, milyen célra használjátok! Továbbra is hiszek az emberiségben, ezért megígérem, hogy ha egy napon eljuttok oda, hogy véget vettek a háborúknak, akkor személyesen jövök el, és segítek nektek abban, hogy megépítsétek ezeket. De más, magasabb dolgok miatt is: megtanítom nektek, hogyan változtassátok át az életeteket paradicsommá! De ahogy mondtam, vákuumot hozunk létre, és a szavaitokkal élve: egy "ördögi" lökést. Súrlódás azonban nem lép fel, mivel mindig légüres térben mozgunk.

Ám súrlódás nélkül a csészealj nem melegszik fel. Ezért gyakran szükségünk van plusz fűtésre, hogy melegen tartsuk magunkat, mert a vákuum hőmérséklet-csökkenést okoz. A külső vákuum előállítása nem okoz technikai nehézséget.

Tudod, a katódsugaraknak megvan az a furcsa tulajdonsága, hogy lebontják a légkört, amelyen áthaladnak. E sugarak hatására a légkör elemei visszatérnek éteri állapotukba. Ezen túlmenően a katódsugarak 45 fokos szögben metszik az anódsugarakat. Ezt nagyfeszültség és áramerősség alkalmazásával érjük el.

K: Hol található a katódsugár-berendezés?

V: Az egész perifériás területen. Ez azt jelenti, hogy a csészealj teljes külső széle katódsugár-kibocsátóként működik. Ezek a sugarak halálosak, és csak kifelé vetíthetők. Ha egy embert olyan erős sugarak érnek, mint amilyeneket mi használunk, sejtjei elpusztulnának, és halálos égési sérüléseket szenvedne.

De a csészealj belsejében kevesebb a radioaktivitás, mint a Földön belélegzett levegőben. A csészealjak repülés közbeni elszíneződését ezek a sugarak okozzák, ugyanez történik a Crookes- vagy Geissler-csőben is. Ezek az általunk létrehozott alacsony nyomás vagy vákuum eredménye. Ha nagyon gyorsan akarunk menni, akkor abszolút vákuumot használunk, és villámgyorsan áthaladunk a térben. Máskor fél-vákuumot használunk, és lassabban haladunk. A vákuum intenzitása arányos a használt áramerősséggel, és egy reosztát vezérli. Ha hullámzó pályát akarunk követni, akkor pulzáló áramot használunk. Amikor fél-vákuumot használunk, éjszaka fényességet figyelhettek meg körülöttünk; de ha abszolút vákuumot használunk, láthatatlanok vagyunk, mert a fény nem létezik vákuumban.(18.)

(A szerző 18. megjegyzése: A nyomás csökkenése a katódsugárcsövekben a fény eltűnését okozza bennük. A fény tehát légköri hatás, és ha lehetséges lenne, hogy légüres térben éljünk, sötétségben lennénk.)

Ez az oka annak, hogy az emberek mindig azt mondják, hogy mozdulatlannak látszunk, majd hirtelen eltűnünk és egy másik helyen megjelenünk. De be kell vallanom, hogy más módszereket is alkalmazunk, például a bizmut-rendszert (Ford. megjegyzése: ez talán a bizmut kristályon alapuló meghajtás?), amelyet egyes csészealjakon még mindig használnak az energiapotenciál különbségének beállítására, valójában ezt a rendszert használtuk kezdetben.

(A csészealj parancsnoka elmagyarázta nekünk ezt a másik meghajtást, de mivel ez igen összetett volt, ezért inkább nem számolunk be róla.)

Végül a sok visszatekintés után erre a régi bizmut-rendszerre, egy másik bolygóról származó lény elmagyarázta nekünk, hogyan tehetjük meg ezzel egyszerűen az utazást.

Még mindig vannak ilyen típusú csészealjaink, de nálunk már csak a régiségek szerelmesei használják, akik még megkockáztatják vele a bolygóközi utazást. Például olyanok, mint te, akiknek motorcsónakjaik meg sportvitorlásaik vannak.

Barátom – fejezte be végül -, így készíthetsz egy olyan csészealjat, ami olyan gyorsan megy, mint egy villám, vagy még annál is gyorsabban.

K: Teljes mértékben elfogadom az általad adott magyarázatot. Természetesen egy olyan járműnek, amely képes külső vákuumot létrehozni, nagy manőverező képességgel, nagy hajtóerővel és hasznos teherrel kell rendelkeznie. Számomra azonban úgy tűnik, hogy ez a rendszer nem lenne túl jó a Földtől való eltávolodáshoz, mert csak addig könnyű manőverezni vele, amíg van légköri nyomás. De egy bizonyos magasságban, hacsak a számításaink alapvetően nem tévesek, ez a nyomás semmivé válik.

Szeretném, ha őszintén beszélnél arról, hogy milyen módszerrel távolodtok el a Földről, mert amit eddig elmondtál, az csak egy része a válasznak.

V: Arra kényszerítesz, hogy feltárjak számodra egy létfontosságú területet, ami legszívesebben nem említettem volna meg. Ha ezt megtudod, nem leszünk többé biztonságban, és egyúttal komoly kockázatot is vállalunk a földi emberek veleszületett hódítási vágya miatt. De senki sem tagadhatja meg, hogy elmondja az igazat, ha erről kérdezik. Elmondok neked mindent, de meg kell ígérned, hogy titokban tartod azokat az információkat, amelyek ennek az erőnek az előállításáról szólnak.

K: Ez azt jelenti, hogy ne mondjam el másoknak?

V: Igen, így van. Ha semmi lényeges sem lenne abban, amit most el fogok mondani neked, nem szabnék feltételeket. De használnod kell az ítélőképességedet. Nem tilthatom meg, hogy olyan információkat adjál át másoknak, amelyek hozzájárulhatnak a kollektív jólétetekhez.

De arra kérlek – mert erről van szó -, hogy azokat az információkat, amelyeket a pusztítás eszközeiről adok, tartsd meg magadnak. Mert amit el akarok mondani neked, még számunkra is pusztulást hozhat, hiszen lehetővé tenné azt, hogy eljuthassatok velük a bolygónkra!

Egy olyan veszélyről van szó, amely az emberi technológiai fejlődés következtében a világűr egészét fenyegeti, és melynek okozói így mi lennék, miközben az földi embereket ördögökké változtathatnák át.

Ami a többi témát illeti, ha úgy érzed, hogy elmondhatod másoknak, akkor tedd meg. És ha bármikor technikai nehézségek adódnának, készen állok segíteni neked azok megoldásában. Elég, ha gondolatban segítségül hívsz, tudomást szerzek róla, akármilyen távol is vagyok. A barátság nem szab feltételeket, és a nagylelkűségnek a mi egyetemes jellemzőnknek kell lennie.

Arra is kérlek téged, hogy ha egy napon a világ javára szeretnéd felhasználni ezt az információt, először a saját népeddel közöld, mert a brazil nép nem agresszív és irtózik a háborútól. Ne próbáld megmagyarázni a problémát senkinek, akik ezekből a járművekből tömegpusztító fegyvert tudnának csinálni.

De ha környezetedet nem nagyon érdekli, tegyed közzé tetszés szerint. Ezt minden korlátozás nélkül meg kell tenned, hogy mindenki megtudja az igazságot, de senkinek se legyen előnye a másikkal szemben.

Most tehát kielégítem a kíváncsiságodat, de először, kérlek, fordíts különös figyelmet bizonyos részletekre, amiket most elmondtam neked. Az űrben minden lakott bolygó körül van egy éterréteg, amely beborítja azt, és megfelelő feltételeket teremt az élethez. Ez egy átmeneti életterület, nemcsak embereknek, de test nélküli lényeknek, szellemeknek is.

Senki sem szabadulhat ki abból, hacsak nem tudja, hogyan állítson elő egy másik éterréteget a saját használatra.

K: Szellemek is ott ragadnak ebben az éteri burokban?

V: Igen. A bolygón lakó szellemnek éteri testük van. Ilyen szellem, akit még bármilyen mértékben is köt az anyag, nem tud nélküle élni.

Ha megpróbál elmenekülni a sajátos világából, szellemteste elhagyja őt és teste visszaasszimilálódik a bolygó éteri burkába. Így még a szellemek is rabok mindaddig, amíg nem képesek elutasítani a gonoszt, és tudatlanok maradnak. Ezt a burkot a Földön "éterinek" hívják, de az elnevezéseknek nincs semmi jelentősége. Ez csak szavak kérdése, ami nem befolyásolja a kérdést. Csak az a fontos, hogy tudjuk, miből áll ez a test. Nevezhetnénk ezt "elektromos fluidumnak" is, ami közelebb állna az igazsághoz.

Az elektromosságban van egy negatív és egy pozitív töltés. A fizikában vannak protonok és antiprotonok, mezonok és antimezonok, elektronok és anti-elektronok, anyag és antianyag.

A Földön csak anyagot találunk, mégis lehetséges antianyagot is létrehozni. Egy antianyagból készült test teljesen kitaszítódna az anyagból. A taszító ereje hihetetlen lenne.

Vannak olyan bolygóközi űrhajók, amelyek teljes egészében antianyagból állnak, de az így létrehozott erőtér rémisztő hatással van a bennük utazó emberek fizikai tulajdonságaira. Ezért a mi űrhajóink csak anyagból készülnek.

Továbbá saját éterfluidumot hozunk létre a csészealj belsejében, és úgy változtatjuk meg annak polaritását, hogy ellentétben álljon a Földével, így eltaszítódunk tőle a csészealj és a Föld polaritás-különbségének megfelelő sebességgel. Ehhez a mágneses terek ismerete szükséges.

Ti a Földön még nem határoztátok meg azokat helyesen, de mi tisztában vagyunk vele, hogy a mágneses mező a bolygó "elektromos folyadékaiból" áll.

Ha a földi éteri buroktól eltérő elektromos fluidumot "gyártunk", akkor a Föld mágneses tere nincs többé hatással ránk, és teljes mozgásszabadságot élvezünk. Úgy változtathatunk irányt, ami számotokra elképesztőnek tűnik, fénysebességgel mozoghatunk, és nem szenvedünk el semmilyen károsodást. Ez az embert megkötő bilincsek teljes széttörése.

A Föld légkörén belül mindig vákuumrendszert alkalmazunk, de amikor elhagyjuk ezt a légkört, működésbe hozzuk az antielektronokat termelő gépezetet, és ekkor a szökési sebességünk fenomenális. Anélkül, hogy megrémítenélek, elmondhatom, hogy normális esetben percek alatt elérjük a Marsot, hacsak nem történik meghibásodás, mert akkor az utazás kissé unalmassá válik.

Amikor tavaly beléptél az űrhajónkba, felhívtam a figyelmedet ott bent a különböző típusú fényekre, melyeket nem valami gépezet állított elő, hanem maga a világító levegő hozott létre.

Ekkor egy kellemes, szinte spirituális könnyedséget éreztél, egy lebegés-közeli állapotot, valamint a boldog életérzés nagyszerűségét. Akkor mesterséges éteri légkörben voltál, nem a hétköznapi földi légkörben. Amikor az ember szeme hozzászokik a földi éter látásához, a mesterséges éter világítónak tűnik.

E mesterséges éter nélkül semmiféle bolygóközi utazás nem lehetséges. Ha megpróbálnál megtenni egy utat ezen elővigyázatosság nélkül, akkor a biztos halállal kellene szembenézned. Az éterfluidum, amely körülvesz, elhagyná a testedet és azonnal kikristályosodnál. Ez azon kristályos testek rejtélye, amelyek a Földet meteoritok formájában elérik; minden éter nélküli test átmegy ezen a folyamaton, legyen az szénből, kalciumból, vasból, nikkelből vagy bármilyen más elemből. Miután kiléptünk a Föld mágneses mezejéből, nem kell mást tennünk, mint létrehozni egy olyan étert, amely hasonló ahhoz a bolygóhoz, amelyre utazunk, és akkor az vonz minket.

Még a Földön is létrehozhatjuk egy másik bolygó éterét, így eltaszítódunk a Földtől, és vonzódunk ahhoz a másik bolygóhoz, amelynek étere a csészealjban van. Amikor elérjük ezt a bolygót, már csak az étert kell megváltoztatnunk, hogy ismét az űrbe repüljünk.

Ezáltal fenn lehet tartani az életet a csészealj belsejében, bármilyen felépítésű is legyen, ugyanakkor mozgási lehetőséget is biztosít számunkra.

K: Azt hiszem, értem a rendszert, elég racionális, de úgy tűnik, hogy a nehézséget ennek az "elektromos fluidumnak" az előállítása és igény szerinti megváltoztatása jelenti. A dolgok csak azoknak nehezek, akik azzá teszik.

V: Térjünk vissza ahhoz, amit az elektronról mondtam, hogy hullám és nem részecske. Az egyik fizikusotok helyesen mondta: az elektron az elektromágneses hullámok egy integrációja.

De az elektromágneses hullám lehet pozitív vagy negatív polaritású is. Ha elektromágneses impulzusokat küldünk a mágnesek közé, az így keletkezett hullámok a földitől eltérő étert hoznak létre. A lemezek közötti távolság változása az előállított éter változását idézi elő. Ha ezt akartad megtudni tisztán és egyszerűen, akkor erről van szó. Ennél világosabban nem tudom elmagyarázni.

K: Nagyon sok elektromos energia szükséges ennek a hatásnak a kiváltásához?

V: Minden relatív. A csészealjunkban a felhasznált feszültség és az áramerősség valóban nagyon magas. Bár egy kutatásra használt kisebb csészealjnak nagyon kevés áramra van szüksége.

K: Honnan veszitek erre az energiát, hogy elérjétek ezeket a teljesítményeket?

V: Különféle módon lehet létre hozni. Úgy is, hogy a hidrogént alacsony hőmérsékleten héliummá alakítjuk át, és a deutériumot nehezebb mezonokkal bombázzuk, így mesés mennyiségű energia szabadul fel; vagy héliummagokkal telített savas oldatot ultraibolya sugaraknak tesszük ki. Ez az utóbbi eljárás a legáltalánosabb.

K: Hogyan történik az ultraibolya sugarak átalakítása használható energiává?

V: Ha átengeded a radioaktivitást egy mágneses mezőn, alfa-, béta- és gamma-sugarakat kapsz. Az első a hélium atommag, a második az elektron, a harmadik pedig a gamma-sugarak, amelyek elektromágneses tartalmukban hasonlítanak az ultraibolya sugarakhoz. A radioaktivitás e három összetevője összefügg.

Az ultraibolya vagy gamma-sugarak a héliummagokhoz közel elhaladva a tér deformációját idézik elő, és így elektronokat hoznak létre, amíg hullámenergiájuk el nem fogy. Így amikor a gamma-sugarak héliummagokkal telített savas oldaton haladnak át, az újonnan létrejövő elektronok körbeforognak az atommagok körül, de a sav megakadályozza, hogy összekapcsolódjanak az atommagokkal, és a készülék alján lévő lemezeken gyűlnek össze. Ez kimeríthetetlen energiaellátást biztosít, amelyhez nem kell más, mint egy kis savoldat és néhány héliummag.

Vannak azonban más eszközeink is.

Ha egy bolygóközi utazás során valami felmondaná a szolgálatot, mint a hidrogén héliummá alakítására használt vagy a gamma-sugárgyűjtő berendezés, akkor a napenergia felé fordulnánk. A napfényt átengednénk egy széngázcsövön keresztül. Ez a gáz megfelelő katalizátorral egyesül a vízzel és formaldehiddé alakul át. Ezt a terméket ezután oxidáljuk, és így újra széngázt és vizet kapunk.

Ebben a második folyamatban a napenergia elektromos árammá alakul át, ami teljesen elegendő az azonnali szükségleteink számára, mivel a bolygóközi utakon nem hiányzik a hajó meghajtó energiája. A tehetetlenség törvényei biztosítják számunkra a szükséges gyorsulást, hogy így elérjük azt a bolygót, ami a célunk.

K: Szóval ez írja le a csészealj egész működését?

V: Igen, a mozgását.

Van azonban még több navigációs műszerünk is, mint azt láthattad. Most arról van szó, hogyha pl. valakinek el kellene magyaráznod egy sugárhajtású repülőgép működését, akkor természetesen azt mondanád, hogy a turbinák hátrafelé tolóerőt fejtenek ki, ami előre kényszeríti a gépet. Ez igaz lenne, de a repülőgép belsejében még sok más navigációs műszer is található.

Ha elkezdenék beszélni neked a bolygók étertestének észlelésére használt műszereinkről, az önmagában körülbelül három órát venne igénybe. A bolygóközi kommunikációhoz használt eszköz is összetett; olyan elveken alapul, amelyeket már ismertek, de még nem ültetetek át a gyakorlatba. A legfontosabb tudományos felfedezéseket a legegyszerűbb dolgokban kell még felfedezni. A titok abban rejlik, hogy a fő kérdésre kell koncentrálni anélkül, hogy az absztrakt formulákba merülnétek. Egy képlettel meg lehet magyarázni egy jelenséget, de nem fedezheted fel azt.

A tudományban meg kell próbálnunk felfedezni dolgokat, még akkor is, ha már minden felfedezettnek tűnik. A képletek számításba vétele csak bonyolítja a dolgot, ami korábban egyszerű volt.

Hogyan segítenének a képleteitek annak bemutatásában, hogy energiapotenciál-különbség keletkezik a légköri nyomás és a vákuum között, ezáltal tolóerőt hozva létre? Ha ezt felfedeztétek volna, nem kellett volna bizonyítani!

Maga a csészealj is elegendő bizonyíték lett volna. Minden más akadémiai tudálékosság. A földi tudomány nem fogad el semmit, ami matematikailag nem bizonyítható, és így csak kevesek számára hozzáférhető. Biztosíthatlak benneteket, hogy sok zseniális ötlet pusztán azért került elutasításra, mert készítőik nem voltak kellően jártasak a matematikában ahhoz, hogy a szükséges bizonyítékokat bemutassák.

Ez megöli a kutatás szellemét egy olyan világban, ahol még nagyon sok minden felfedezésre vár.

K: Eddig azt hittük, hogy a csészealj úgy megy, hogy egyszerűen megszünteti a gravitáció hatását.

V: Valamit feltételeztél, ami nem létezik. A gravitáció nem több, mint a jelenségek kombinációjának rossz értelmezése!

K: Micsoda? A gravitáció nem létezik? Amit a tudomány gravitációnak nevez, az csak a testek sűrűsége közötti különbség kérdése!

V: Megmagyarázom: szivarod füstje nehezebb, mint a környező levegő. Ennek ellenére a meleg hatására felemelkedik. Vagyis a sűrűségkülönbséget a füst hőmérséklete ellensúlyozza.

Ezért két olyan tényező működik, amelyek befolyásolhatják ezt a gravitációt; sűrűség és hőmérséklet. Láthatjuk tehát, hogy egy hidrogéngázzal teli léggömb felemelkedik, a gáz térfogatának megfelelően. Ugyanez történik a héliummal.

Ez azt jelenti, hogy a kisebb sűrűségű testek mindig hajlamosak felemelkedni, ugyanúgy, ahogyan a víz és az olaj elválik a sűrűségük közti különbség miatt: A gravitáció nem akadályozza meg a kisebb sűrűségű testek felemelkedését.

Míg a ritkább sűrűségű levegőben a nehéz tárgyak gyorsan, a levegőnél sűrűbb vízben lassabban esnek. A gravitációt befolyásoló harmadik tényező a bolygót körülvevő légkör és az éter tömege; ez azonban beszámítható a sűrűség tényezőjébe. Helytelen egy bolygónak kisebb-nagyobb gravitációt tulajdonítani anélkül, hogy ismernénk gázhalmazállapotú tömegének sűrűségét és éterlégkörének nagyságát.

A Szaturnuszon például az éterlégkör hiánya miatt a gravitáció nullának számít. A vékony éterlégkörű Jupiteren egészen más a helyzet.

A zuhanó testnek ott nagy a kezdeti gyorsulása, majd ütközik a bolygó alacsony sűrűségével.

A Merkúron azonban, ahol az éteri test több, mint 6oo.ooo km-re terjed ki, a légköri nyomás magas és a gravitáció óriási. A gravitációt befolyásoló negyedik tényező a mágnesesség függőleges komponense.

Azonban ez a vonzás, amelyet egy testre gyakorol, kis eltérésekkel ugyanaz, mint bármely más testre. Így a vákuumban az esés sebessége állandó. Ez a vonzás azonban nem a tömegnek köszönhető, hanem az a mágnesesség okozza, amellyel az egész test fel van ruházva. Végül megvan az az energia, amely nyomást gyakorol az Univerzumra, és behatol a galaktikus rendszereinkbe, amiről korábban beszéltem.

Mivel egy testet nem lehet minden irányban nyomásnak kitenni, ezért a Föld az egyik oldalon mindig megvédi ettől a nyomástól, Egy test különbséget érez a rá ható erők között, és a Föld felszínére esik. Ez a hatalmas univerzális nyomás, amely Isten rezgésének eredménye az Univerzum végtelen pontján, az, ami fenntartja a bolygók légkörét. Mivel a légköri nyomásnak az a mesés ereje van, amelyet a csészealjaink meghajtására is használunk, és mivel a gázok törekvése a folyamatos tágulásra irányul, a bolygót körülvevő gázburok egésze vákuummá tágulna, ha nem tartaná fenn az állandó külső nyomás.

Amikor Newton látta az almát lehullani a fáról, nem tudta felismerni, hogy abban a pillanatban tanúja volt az isteni jelenlét hatásának a Világegyetemben. Ezért van az, hogy miközben mozogunk, mindig Istenben vagyunk. A gravitáció tehát a jelenségek kombinációja, és soha nem egyetlen jelenség kifejezése.

K: A hő miért hat a gravitációra?

V: Mert csökkenti a testek mágneses erejét! Bebizonyítható, hogy a mágnes hő hatására elveszíti a tulajdonságait. Mivel az anyag állóhullámokból áll, a hő erősen befolyásolja őket.

E hullámok frekvenciájának növelésével fényt bocsátanak ki. Sőt, köztudott az is, hogy a hő csökkenti a test sűrűségét. Ennek megfelelően a hő emelkedésével a sűrűség csökken. Ez leginkább a forrásban lévő víz esetében látható. A melegebb víz igyekszik a hidegebb fölé helyezkedni, áramlatokat generálva.

Hozzátéve: a hő egy olyan tényező, amely befolyásolja a gravitációt, de nem azért, mert az maga a gravitáció jelenségét okozó tényező, hanem azért, mert befolyásolja a mágnesességet és a sűrűséget.

K: Ez azt jelenti, hogy tudományunk rossz?

V: Nagyon rossz!

K: Akkor az összes fizikai elméletünk, beleértve a relativitáselméletet is, érvényét veszti?

V: Csak a téves elméletek vesztik az érvényüket! A többi biztosan érvényes marad. Furcsának tűnik számodra, hogy ez megtörténik? Ptolemaiosz zseni volt, de az egész rendszere összeomlott, mint egy kártyavár. Ugyanez történt Arisztotelésszel is. Isaac Newton viszont kitalálta a relativitáselmélet fizikáját, de annak napjai meg vannak számlálva.

(Ford. megjegyzése: Ennek a kijelentésnek viszont csak akkor van értelme, ha a repülőcsészealj parancsnoka Newtonra, mint Einstein előző inkarnációja céloz!)

K: De a relativitáselmélet magyarázatot adott a Merkúr pályájának szabálytalanságára.

V: Magyarázatot adott, de majd kiderül, hogy racionális-e! De még ha feltételezzük is, hogy racionális, akkor is meg kell vizsgálnunk, hogy az megfelel-e a természet által használt módszernek. Ezer racionális hipotézist állíthatunk fel, miközben a természet csak az egyiket használja, a másikat meg elveti, bármilyen racionális is legyen; vagy az is lehet, hogy egyiket sem használja. A relativitáselmélet bizonyos hibás elemeket tartalmaz, amelyek önmagukban racionálisnak nevezhetők, de amelyeket a természet, Sir James Jeans nézete szerint, figyelmen kívül hagy.

Például elfogadott mechanikai elmélet, hogy ha két sugár ugyanabban az irányban és azonos sebességgel mozog, akkor egymáshoz viszonyított sebességük nulla. De ha ellentétes irányba mozognak, akkor az egyik sebessége a másikhoz képest 2v. Annak érdekében azonban, hogy megbirkózzon a rendszer bizonyos nehézségeivel, Einstein kijelentette, hogy akár egyik, akár másik irányba mozognak a sugarak, a köztük lévő sebesség mindig v. Nem szükséges nagy képzelőerő ahhoz, hogy belássuk: ez a felfogás hamis.

E tévedés igazolására Einstein kitalált egy másikat, még nagyobb tévedést: minden mozgó testnek, sebességének megfelelő teret és időt tulajdonított. De mivel az egyik hiba az emberiséget mindig egy másik, nagyobbhoz vezeti, most Einsteinnek egy harmadik elképzeléssel kellett előállnia, hogy igazolja a másodikat: korlátokat szab az Univerzumnak, kijelölve számunkra egy bizonyos teret.

(Ford. megjegyzése: valószínűleg itt a fénysebesség-korlátra céloz a földönkívüli testvérünk!)

De a Természet figyelmen kívül hagyja a gondolati korlátokat, és azt a vágyunkat, hogy az Univerzum igazodjon sajátos nézőpontunkhoz, valamint gondosan átgondolt elképzeléseinkhez. A Természet végig úgy viselkedik, mintha nem ismerné Hamilton számításait, és az sem érdekli, hogy a földi emberek milyen fontosságot tulajdonítanak a képleteknek.

Röviden, láthatjuk, hogy az Einstein által javasolt határok túl szűkek voltak ahhoz, hogy magukban foglalják azt, ami természeténél fogva végtelen. A tér oszthatatlan, az idő pedig nem létezik. Ez utóbbi csupán a csillagok mozgásán alapuló egyezmény. Ez csupán egy hatás.

Ha egy test mozgása vagy egy tömeg gyorsulása az erő hatására következik be, akkor az idő jelensége az erő hatása, és az egész oka maga az erő. De ha az erő megváltozik vagy megszűnik, akkor az idő is ennek megfelelően változik vagy megszűnik. Nos, mivel a tér egy állandó, nehezen lehetne elképzelni azt: hogyan lehetséges létrehozni egy téridő kontinuumot, és főleg azt, hogy az időt önmagában dimenziónak tekintsük. Ez egy példa volt arra, hogy a természet nem veszi figyelembe ezeket a dolgokat.

Ha két dimenziósan szorozunk, megkapjuk a területet; ha valaki megszorozza a területet a magassággal, megkapja a térfogatot; most, ha valaki ezt a térfogatot megszorozza egy olyan negyedik dimenzióval, amit időnek nevez, akkor csak képtelenséget kap eredményül.

Egy test a térben nem négy, három, kettő vagy egy dimenzióban mozog, mert a térnek, mivel végtelen, nincsenek méretei. Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy egy test az erő irányának engedelmeskedik, mikor A pontból B pontba mozog. Egy bizonyos pontig Einsteinnek igaza volt, amikor azt mondta, hogy a térben mozgó testnek megvan a saját ideje, mert amikor az ember elhagyja a Földet, megváltozik a hagyományosan földi időnek nevezett idő; mégis alapvetően tévedett.

Az idő periódusos mozgásokon alapul, amely alatt a mozgó test visszatér a kiindulási pontjához, és így ez egy körkörös mozgás eredménye. További hibát követett el, amikor azt feltételezte, hogy minden mozgó test létrehozza a saját egyedi terét. A Merkúr perihelium-precessziója, amellyel ez az elmélet igazolni vélte magát, a bolygónak a Naphoz való közelségének köszönhető. Ahogy közeledik a Naphoz, több fényt kap, gyorsabban forog, és nagyobb sebességgel halad az űrben.

K: Nos, akkor mi a helyzet a fény elhajlásával, amelyet Eddington, Crommelin és Davidson figyelt meg az 1919. május 29-i napfogyatkozás során, és amely jelenség Einstein elméletének a részét képezte?

V: A fény elhajlását nem a Nap tömegének hatása okozza, hanem a Naprendszer Nap közelében található mágneses középpontja! Még a szolenoidon belül is látható, hogy az elektronáramot mágneses tér eltéríti. Nincs ebben semmi új.

A fény elhajlik, ha egy nagy tömeg közelében halad el; ez a jelenség világosan megfigyelhető a közeli bolygóknál, mondjuk a Marsnál is, amikor Föld-közelben vannak. Épp úgy a holdfogyatkozások megfigyelése is adna erre lehetőséget. Ha lenne megfelelő készüléked, látnád a fényt, ahogy a mágneses középponttal szemközti oldalon is elhajlik, mintha a Naptól próbálna eltávolodni. Arra akarok utalni, hogy a tér görbülete tudományellenes felfogás!

Az őstér semmilyen dologhoz nem alkalmazkodik, és egyáltalán nincs formája. Se nem görbe, se nem egyenes, nincsenek méretei, egyszerűen tér, és minden irányban végtelen. Bárhová helyezi is magát a megfigyelő, mindig előtte lesz a végtelen Univerzum.

K: Akkor semmilyen korlátot nem lehet elképzelni?

V: Ha a térben lenne egy pont, amely a teremtés határaként szolgálhat, akkor Isten benne lenne. De Isten végtelen, és az Univerzum egy pont neki. Csak egy materialista tudomány korlátozhatja a teremtést! Ha elképzelsz egy határt, akkor mi lenne azon túl?

K: Azt kell mondanom, hogy semmi.

V: Valóban, semmi nem lenne. A térben nem lenne semmi, mert Isten még nem kezdte alakítani. Anyag szintén nem lenne. Ha bármit is tartalmaz, az az isteni energia, amely életet hoz a térbe. Számodra csak anyag érzékelhető, de ha katódsugár áramlik át a téren keresztül, a sugár eltűnik a szemed elől. Csak a teret fogod látni. Minden, ami megjelenik, az érzékszerveink illúziója. Csak egy dolog valós: a Szellem, és pontosan ez az, amit a földi tudomány nem ismer el!

K: Nehéz belátnunk, hogy a legdédelgetettebb elképzeléseink teljesen ellentétesek a valósággal.

V: Valóban, a földi ember egyik rossz oldala a makacssága. Magam, ha belátnám, hogy korszakokon át tévedtem volna, üdvözölném azt a napot, mikor valaki megvilágosít! Hidd el, az igazat mondom neked! Ugyan, milyen fájdalmat érezhet bárki is, ha félreteszi a tévedéseit és meglátja az igazságot?

K: De nekünk nehéz elvetnünk a relativitáselméletet.

V: A tudomány számára is nehéz lesz feladni Hertz és Fresnel kísérleteit, akik rátelepedtek a fény hullámelméletére. Mert amikor a tudománynak meg kellene magyaráznia az elektron mozgásának elméletet, a hullámelméletet elvetik; amikor az atomelmélet kérdéses, mert az felforgatja a dolgokat, akkor azt mondják, hogy az elektron részecske, és Planck-elmélethez folyamodnak.

Mielőtt elvetnétek a relativitáselméletet, először döntsétek el, hogy a hullámelmélet vagy az emissziós elmélet-e az igaz. Ellenőrizzétek a fény valódi sebességét! Határozzátok meg a bolygórendszeretek működését és hatásait!

Soha ne használjatok két értelmezést a tudományban, hogy megmagyarázzátok ugyanazt a dolgot!

K: Megjegyeztem azokat a tényezőket, amelyekről azt mondod, hogy befolyásolják a gravitációt, de van egy eset, amelyet figyelembe kell venni. Ha igaz az, hogy a testek sűrűsége befolyásolja a gravitációt, akkor egy hegy tetején, ahol a levegő ritkább, a vasnak nagyobb súlyúnak kellene lennie. Ennek azonban épp az ellenkezője az igaz: minél magasabban vagyunk, annál kisebb a tárgy súlya.

V: De azt is mondtam, hogy a gravitációt befolyásolja a bolygót körülvevő éter tömege. Ha a légnyomás tengerszinten egy 76 cm magas higanyoszlop súlyának felel meg, akkor 10 méterenként ez az oszlop körülbelül 1 mm-rel lesz kisebb. Ezért a testekre kifejtett nyomást sűrűségük függvényében kell tekintenünk.

Minél alacsonyabb a légköri nyomás, annál kisebb a súly. Ha a gravitáció olyan erő lenne, amelynek megvannak a maga sajátosságai, és ez lenne az, amely a testeket mozgásra késztetné az űrben, akkor a földi tudomány számára meglehetősen nehéz lenne megmagyarázni, miért maradnak fenn a meteorok folyamatosan a pályájukon.

A Föld minden évben rendszeresen több millió meteorittal ütközik, mindig ugyanabban a hónapban. Ez azt jelenti, hogy a meteorok egy keringési pályán helyezkednek el.

Nos, ha lenne gravitációs törvény, akkor mindannyit vagy Föld, vagy a Nap már bevonzotta volna. Azoknak azonban, amelyeknek sikerül áthatolniuk az éterburok tömegén, a Földre esnek, a többiek pedig ugyanazon a keringési pályán maradnak.

Ezek tehát egyensúlyban vannak a Naprendszer középpontja vonzásának mágnesessége és a Nap taszító ereje között. A földi gravitáció létezéséhez a Nap vonzásának is léteznie kellene, de ezek egyike sem létezik! Ha az érvelésem helytelen lenne, a vákuumban lévő testek soha nem esnének le ugyanolyan sebességgel. Az érvelés kedvéért tegyük fel, hogy a gravitáció létezik.

Ha a vákuumban lévő összes test azonos sebességgel esik, akkor már nem igaz, hogy az anyag tömegével egyenes arányban vonzza az anyagot, legalábbis akkor nem, ha ez az anyag vákuumban van. Ha ezt a feltevést kiterjesztjük, könnyen belátható, hogy ha vákuum van az égitestek között, akkor a szoláris gravitációnak – ha létezik – minden testet egyformán, tömegüktől függetlenül kell vonzania. Ám minden földi csillagászat a testek tömegén és egymástól való távolságán alapul. Ezért rossz a kozmoszról alkotott elképzelésetek!.

Ezenkívül, amikor Newton azt feltételezte, hogy létezik egy gravitációs erő, feltételeznie kellett a létezését is. Nem tudta elképzelni ezt az erőt anélkül, hogy ne lenne hozzá közvetítő. És furcsa, hogy később a relativitáselmélet tagadja az étert, és mégis jóváhagyja a gravitációt! Elfogadja azt, amit maga a gravitáció felfedezője nem tudott elfogadni. Ebben a helyzetben egyáltalán nem zárjuk ki a gravitációt.

Mindössze annyit teszünk, hogy a természet erőit használjuk fel. Ha a hajónk a gravitáció kioltása alapján repülne, mint gondoljátok, csak egy irányba haladnánk. Mindig a Föld forgásának ellenében repülnénk, és lehetetlen lenne repülni vele más irányban, vagy bárhol a pólusok közelében. Emellett a jelentéktelen, 1660 km/h-s sebességre korlátoznánk magunkat. Nevetséges még elképzelni is, hogy egy csészealj, mely egy másik bolygóról jön, ilyen kis sebességgel és egyetlen irányú mozgással rendelkezik. Egy ilyen csészealj sokkal rosszabb lenne, mint a ti földi repülőgépek, arról nem is beszélve, hogy az egész olyan lenne, mintha tőletek tanulnánk valamit a manőverezésről és a gyorsabb repülésről.

4. fejezet

A szerző megjegyzése

A légköri nyomás rendkívüli erejét 1654-ben fedezték fel. Otto von Guericke ekkor hajtotta végre híres kísérletét egy két félből álló fémgömbbel. Melyet kiszivattyúzott állapotban még tizenhat ló sem tudott széthúzni. Egy másik alkalommal egy rézüstből szívta ki a levegőt, de az iszonyatos külső nyomás úgy összegyűrte azt, mintha egy darab papír lenne. Nem sokkal ezelőtt a brazíliai Santosnál vízkiemelkedést figyeltek meg, és ennek a látványnak lehettek szemtanúi a tengerparton fürdőzők. Több tonna víz nagy magasságba emelkedett, majd ismét visszazuhant. Ha abban a pillanatban egy hajó haladt volna el mellette, több száz méterrel a levegőbe emelte volna. Ez csupán egy alacsony nyomású terület hatása volt, nem pedig abszolút vákuum.

Ezt a jelenséget a szél okozza, amely nagy sebességgel forgatja a levegőmolekulákat, így a centrifugális erő hatására fél-vákuumot hoz létre a középpontban. Mivel a légköri nyomás a tenger teljes felületére hat, óriási vízmennyiség emelkedik fel az alacsony nyomású területre. Toricelli, neves olasz fizikus megállapította, hogy a Föld felszínére ható légköri nyomás 76 cm magas higanyoszlop nyomásának felel meg.

Ebből arra a következtetésre jutott, hogy ha egy köbcentiméter víz súlya 1 gramm, a higany pedig 13,6-szor nehezebb, mint a víz, akkor a felületen a légköri nyomásnak 13,6 g-nak kell lennie az oszlop 76 centiméterének, ami 1,033 kg/cm2. Ez az érték azonban csak a tengerszinten van így, mert 10 méterenként a tengerszint felett a higanyoszlop nyomása 1 mm-rel csökken. Elméletileg a légköri nyomásnak 76 km magasságban kellene megszűnnie.

A fizikának azonban felül kell vizsgálnia a számításait, mivel a légáramlatokat körülbelül ezen a magasságon is megfigyelték. A Föld felszínével párhuzamos légköri áramlatok jelentős támaszt nyújtanak az atmoszféra felső rétegeinek, különösen, ha emlékezünk arra, hogy ezek a rétegek körülbelül 2200 km/h-val mozognak, vagyis gyorsabban, mint a sugárhajtású repülőgépek. (Ford. megjegyzése: mint az ötvenes évek sugárhajtású gépei!)

Ha ezek az áramlatok nem léteznének, összezúzna minket a rettenetes légköri nyomás. Így bármilyen ponton, ahol csészealj jelenik meg a légkörben, jelentős nyomást gyakorol annak meghajtására, attól függően, hogy milyen intenzitású vákuumot sikerült létrehoznia. Az 1,033 kg/cm2 légköri nyomás érzékeltetéséhez elég annyit megjegyeznünk, hogy ennek a könyvnek az egy oldalára csaknem 500 kilogrammos nyomás hat. Egy ember több száz kilogramm súlyt tud továbbtolni sima felületen, és több ezer kilogrammot tud épp úgy mozgatni a vízben.

500 kg-os súlyt azonban még soha senki nem tudott segítség nélkül felemelni, nagy hajóink a vízben is csak néhány ezer tonnát szorítanak ki. Ugyanakkor ha egy csészealjnak 20 m az átmérője, több mint 3 millió kg nyomóerő hat rá, a felső felületén abszolút vákuumot hozva létre. Ha az átmérőjét 60 m-re növeljük, akkor a légköri nyomásból nyert emelőerő eléri a hihetetlenül nagy 29 millió kg-t.

A Földön tehát nincs semmi, mi hasonló lenne ehhez az erőhöz.

Ha egy ilyen csészealjat építenének a Földön, az teljesen forradalmasítaná közlekedési rendszerünket. Egy ilyen fantasztikus erő használata, amely elegendő egy felhőkarcolót a levegőbe emelni, jelentéktelenné tenné nagy teherhajóinkat, mert ezeknek a járműveknek nemcsak hatalmas teherbíró képességük van, hanem villámgyorsan is tudnak haladni anélkül, hogy leszállópályára lenne szükségük.

Továbbá nem is használnánk darukat sem az áruk mozgatásához. A külső vákuum előállítása nem jelent nagy nehézséget. Biztonsági okokból azonban mégsem adhatunk meg minden információt, amelyet a repülő csészealj kapitánya közölt. Ha valaki az itt leírtak szerint használná a rendszert, nem jutna el sehová, mert van még egy másik fontos tényező is, a magas feszültségen és áramerősségen, valamint az általunk említett anti-katód-lemezeken kívül.

A katódsugarak által keltett ismert hatások a következők:

1. Fluoreszcenciát hoznak létre azokban a testekben, amelyekkel érintkezésbe kerülnek.

2. Mágneses tér eltéríti őket.

3. A kondenzátor pozitív lemeze vonzza őket.

4. Áthatolnak az anyagon, lehetővé téve az ember számára, hogy „átlásson” rajta.

5. Lebontják a légkört alkotó elemeket.

6. Kisülést hoznak létre az elektromos töltést hordozó testekben.

Most, hogy ismerjük a csészealjak mozgásának elvét, megmagyarázhatjuk a megfigyelésükhöz kapcsolódó különféle jelenségeket.

Az éjszaka körülöttük látott fény a vákuum mértékétől függ. A vákuum változtatásával a szín is megváltozik. A repülő csészealjak áthaladásakor lehulló pelyhek nitrogéncsapadék. A nitrogén az áramlatok hatására lehullik a légkörből és ráülepszik a talajra. A csészealjak által hagyott fényes hullám a katódsugarak ionizációjának eredménye.

Áthaladásuk után a levegő intenzív molekuláris zavarának kell lennie, ami a megfigyelő számára páranyomnak tűnik. Nincs súrlódás a csészealj és a légkör között, bármennyire is gyorsan mozog. Mindig alacsony nyomású vákuumszerű alagúton halad keresztül. Egy csészealjnak csak annyit kell tennie, hogy megsemmisítse az egyik repülőgépünket, hogy elég közel kerülve a repülőgép a csészealj körüli alacsony nyomású zónába jusson, majd hirtelen megváltoztatva a vákuum irányát a csészealj a teljes légköri nyomást a repülőgépre engedi. Ez darabokra törné.

Ez történt Mantell kapitánnyal. (Ford. megjegyzése: 1948. január 7-én)

Amikor a csészealjat üldözte, bejutott az alacsony nyomású területre, amely a csészealjat a levegőben tartotta.

Miután átment ezen a területen, nekirohant a szemközti légnyomás falának, és darabokra tört. Valószínűleg akkor halt meg, amikor áthaladt a csészealj által keltett vákuumon, és így már nem tudhatott a repülőgép széteséséről.

Ezt bizonyosan nem szándékosan tették a csészealjban ülők, csak baleset lehetett. Érdemes még megemlíteni a csészealj működésének bizonyos egyéb részleteit is, amelyek a katódsugaras meghajtási módszeren alapulnak. Gassiot a tizenkilencedik század közepén tette meg az első sikertelen kísérletet arra, hogy ritka gázokon keresztül áramot áramoltasson át. Utána Plucker feltalálta azt a csövet, amelyet később Geissler is használt kísérleteihez, amelyből a "Geissler-csövek" elnevezés is származik.

Más világhírű tudósok, mint például Crookes, szintén sikeresen végeztek kísérleteket, amelyek jelentős előrelépést eredményeztek a fizika területén. A Geissler-csőben a légköri nyomást 1-3 higany mm közé csökkentik.

Ha a cső még egy kis levegőt is tartalmaz, és annak anód- és katódvégei nagyfeszültségű elektromos áram pozitív és negatív pólusaival érintkeznek, az egész cső lila fénnyel világít, kivéve a katód végén lévő helyet, ahol a fény kék és egy sötét sáv választja el a többi lila fénytől. Különféle hatások érhetők el a cső belsejében lévő gáznyomás megváltoztatásával, például sötét sávok megjelenésével, amelyeket Faraday-sávoknak nevezünk; a gázmolekulák szétesése, hidrogén felszabadulása; a fény színének változása zöldre, sárgára, pirosra stb. Crookesnak sikerült bizonyítania a katódsugarak mechanikai hatását, forgólapátokat bombázva és mozgásba hozva azokat. A feketére festett gömbökkel végzett hasonló kísérletek ugyanazt az eredményt mutatták.

Volt azonban egy nagy nehézség, amely a tudomány fejlődését hátráltatta:

a katódsugarak nem hagyhatták el a ritkított levegőjű csövet, mivel nem tudtak áthaladni semmilyen anyagon.

A tudósok ezért feltették maguknak a kérdést: a katódsugaraknak milyen hatása van a közönséges légkörre?

Ekkor történt, hogy Lénárd Fülöp, Nobel-díjat kapott 1905-ben, aki Hertz korábbi kísérletein dolgozott, a katóddal ellentétes oldalon alumínium "ablakot" készített, amely a sugarakat a csövön kívülre vetítette, ahol azok könnyen tanulmányozhatók lettek.

Bebizonyította, hogy ezek a "Lénárd-sugarak" ugyanolyan könnyen terjedhetnek a légkörben, mint a cső megritkult levegőjében, hasonló jellegű légköri jelenségeket okozva.

Bebizonyította, hogy az elektronok áthaladása a légkör sűrű levegőjén egy alagutat nyit meg, amely a levegő részecskéinek erős ionizációját idézi elő, jelentős légturbulenciával és fényhatásokkal, amelyek az alkalmazott feszültségtől függően változtak. Azonban Lénárd Fülöp a jelenségek természetét nem tudta teljesen megérteni, mivel nem tudta, hogy azok a légkörben és az éterben bekövetkezett zavarok következményei.

Számunkra az a legfontosabb, hogy tudjuk, hogy az ionizáció hatására csökken-e a légköri nyomás vagy sem. A meteorológiából ma már jól ismert, hogy a nehézionok alacsony nyomást okoznak, gyakran pusztító ciklonokat idéznek elő. Ismeretes, hogy egyetlen közepes sebességű részecske kibocsátása a légkörön áthaladó pályájának első centiméterében akár 24 400 iont is képes előállítani. A számuk fokozatosan növekszik, ahogy a részecske halad a pályáján. Az elektronok még alacsony feszültség mellett is 40.000 és 80.000 km/s közötti sebességgel mozognak az űrben.

Később megfigyelték, hogy 250 000 volt használatával az elektronok 250 000 km/s sebességgel mozogtak.

Egy kísérletben 900 000 voltot használtak, de az elektron sebességét nem jegyezték fel. Az is jól ismert, hogy minél nagyobb a használt feszültség, annál több ion keletkezik, néha akár 2 millió ion is megjelenik az elektron pályájának első centiméterében. A későbbi kísérletek kimutatták, hogy a katódsugárcsövekből kiáramló elektronok képesek lebontani a légkört és felszabadítani a hidrogént, amely aztán ionizálódott is.

Könnyen lehet, hogy ezek a sugarak teljesen lebontják a légkört, és felszabadítják az atommagokat, amelyekkel később egyesülnek, így a megfigyelt mennyiségű hidrogén keletkezik. Madame Curie 1,3 cm-re tudta meghatározni az ionok sebességét elektronvoltonként a sűrű atmoszférában, és 6,7 cm elektronvoltonként, amikor az ionmozgás tiszta hidrogénben történik. Ez azt mutatja, hogy a nagyobb feszültség nagyobb elektronsebességet eredményez, és hogy a felső légkörben a sebesség nagyobb lesz. A vákuumképző hatás azonban nem szigorúan az ion belső sebességének köszönhető, hanem a légkör azon képességének, hogy elnyeli az ionizált részecskéket. Míg a negatív ionokat a légkör elnyeli, a pozitívak a csészealj negatív töltésű felülete felé mozognak, ekkor az elektronok vákuumba kerülnek.

Egy közönséges katódsugárcsőben az elektromos áram elér egy telítettségi pontot, ami azt mutatja, hogy a csőben lévő összes légköri részecske ionizálódott. Ennek oka a csőn belüli korlátozott mennyiségű elektrolit. A repülő csészealj esetében az elektrolit a Föld teljes légköri burkából áll, amely soha nem éri el a telítési pontot. A csészealjat körülvevő ionizált "buborékot" a környező atmoszféra hatalmas erővel magához vonzza és elnyeli, helyette csak egy vákuum marad, amelyben a csészealj az 1,033 kg/cm2-os légköri nyomás hatására elmozdul. Az olvasó megkérdezheti, hogyan tud megállni a csészealj az űrben.

A kérdés helyénvaló, mert ha egy tapasztalatlan csészealj-pilóta elvágná az áramot, akkor az atmoszféra azonnal kitöltené a vákuumot, elegendő hőt termelve a csészealj elpárologtatásához és egy hatalmas robbanáshoz. Bármilyen rövidzárlat ugyanolyan katasztrofális lenne. De a megállásnak van másik módja is, amelyet szeretnénk felvázolni az olvasónak, de ez magában foglalja magának a csészealj hajtóerejének automatikus előállítását.

Az előző fejezetben megemlítettük az energiatermelés különféle módjait, de eltekintettünk a leginkább használatos megemlítésétől, amelyet most úgy döntöttünk, hogy belefoglalunk ebbe a könyvbe, hogy hitelesebbé tegyük. Ez nem egy örökmozgó rendszer, amit egyesek feltételezhetnek. A csészealj energiáját magából a légkörből lehet kinyerni, biztosítva az állandó, megszakítás nélküli mobilitást.

Láttuk, hogy nem maguk az ionok mozgása okozza a vákuumot, hanem a légkör képessége, hogy elnyeli azokat, ami megfelel a légkör elektromos potenciáljának. Ha egy szigetelt vezeték végét felmelegítjük, akkor minden méternél 6o-tól 6oo volt-ig terjedő feszültség keletkezik, amikor a vezetéket a talajszint fölé emeljük. Ez némi képet ad ennek a potenciálnak a nagyságáról. A légköri nyomásnak a csészealjra gyakorolt hatásával több energiát lehet nyerni, mint amennyi a vákuum létrehozásához szükséges.

Az elektromos motor egy példa az ilyen típusú működésre. A motor nem működik elektromágnes nélkül a mágneses mező létrehozásához; de az elektromágnes lágyvasból készül és nincs látens mágnesessége. Ha áram folyik át rajta, a motor az áram hatására forogni kezd. Az elektromágneshez jutó áram nem arányos a motor forgásával elért hatással. Az elektromágnes ugyanazt a funkciót látja el, mint az ionizált részecskék, amelyek csupán az atmoszférát látják el azzal az eszközzel, amellyel az abszorpció végbemegy. Egy másik példa az urán hasadása. Itt a felhasznált energia csak az a minimális mennyiség, amely szükséges ahhoz, hogy két tömegnyi urándózist jöjjön létre, amelyek elegendőek ahhoz, hogy felrobbanjanak.

Az egyik jelenléte gerjesztést vált ki a másikban, és azonnal beindul a láncreakció. Ezek a példák segítenek megérteni, hogy a csészealjak hogyan nyerik automatikusan az energiát anélkül, hogy ezt a folyamatot összekevernénk az örökmozgással. Sokan, akik láttak csészealjakat, megfigyelték, hogy legtöbbjük, de nem mindegyikük közepén üreges cső fut át. Ennek belsejében van egy légturbina.

Körülbelül 300 000 kg nyomás elegendő egy 20 m átmérőjű csészealj mozgatásához, de ha a rendelkezésre álló nyomás meghaladja a 3 millió kg-ot, akkor ez jelentős többletenergiát jelent. A csészealj egyik oldalát nyomó levegő a szellőzőnyíláson keresztül a vákuum területére zúdul, és erős áramot hoz létre, amely a turbina lapátjait működteti. Egy 4 méter magas légi „alagútban” a turbinalapátokra nehezedő nyomás 130 tonna lenne, vagyis egy 1 négyzetméterre nehezedő 130 méter magas vízsugár nyomása.

A keletkező légörvény akkora lenne, hogy egy embert 10 méterről be tudná szívni. Ha egy ilyen turbináját működtető csészealj átrepülne egy fa felett, a keltett légörvénye letörné az ágait. Az így nyert energia tucatnyi gyár működéséhez elegendő lenne. Ez az a mód, ahogyan más bolygók lakói vízierőművek nélkül állítják elő a szükséges elektromos energiát, így a természeti környezetet az eredeti szépségükben tudják megőrizni. Az egyik oldalon beáramló levegő a vákuumba rohan, és ott azonnal ionizálódik és elnyeli a légkör. Így mindig van egy kis légréteg a csészealj közelében.

Amikor a csészealj meg akar állni, a Lénárd-sugarak kibocsátása csökken, így a légkör ott fokozatosan megjelenik, míg nem egyesül a környező légkörrel. A részecskék közötti bármilyen heves ütközés a csészealj felületétől csak távol történhet, ami teljes szerkezeti védelmet biztosít. Első pillantásra abszurdnak tűnhet csőalagutat készíteni a légköri nyomás felhasználására, mégis mi más lenne egy kémény, mint egy függőleges alagút, ami a légköri nyomáskülönbséget használja ki? Könnyen lehet, hogy előttünk sokan csodálkozva nézték a vízesések erejét, de lehetetlennek tartották a használatát, mivel a nyomást a víz csak természetes módon fejtette ki. Egy napon azonban valakinek rá kellett jönnie, hogy egy lapátkerékkel átalakítható ez az erő.

Amikor a gázok expanziós erejének kiaknázásáról volt szó, még a leghíresebb tudósok is nevetségessé váltak ennek az irányíthatatlan erőnek a használata gondolatán, mígnem egy szakképzetlen szerelő megépítette az első motort, amely ezt az energiapotenciál-különbséget dugattyúk segítségével hasznosította. Ugyanez történt a gőzzel is; Az ortodox tudomány, miután megvizsgálta az ötletet, kijelentette, hogy a gép nem indulhat el. E rendelet ellenére a nagy hajók most is büszkén szántják a hét tengert. 1934-ben a művelt amerikai C. C. Furnas írt az atomenergiáról, mondván, hogy minden kísérlet, hogy az atommagban lévő energiát kiaknázzák, kudarcra lenne ítélve, mert a széteséséből származó energia kevesebb lenne, mint ami energia-befektetés ehhez eléréséhez szükséges. Tizenegy évvel később az atomenergia sokakat elrémiszt, és ma is pánikban tartja a világot.

Gyakran előfordul, hogy a hatás sokszor nagyobb, mint az ok. Pl. a klór vízzel való keverésekor egy kis fénysugár is elegendő a keverék felrobbantásához és energiává alakulásához. A gyújtózsinórban vagy detonátorban található kis mennyiségű energia elegendő egy lövedék több mérföldre történő elküldésére. Ugyanez történik a csészealj számára elérhető kimeríthetetlen energiával.

Az egyik oldalon a légköri ionizáció fantasztikus nyomást kelt a másik oldalon. Ez a detonátor, amely felszabadítja a légörvényt a csészealj alatt. Amit állítunk, nem utópia, hanem valami egészen megvalósítható dolog, helyben végzett megfigyelés eredménye, amelyet nálunk fejlettebb lények teljes sikerrel alkalmaznak.

A könyv szerzője nem tart igényt semmiféle kizárólagosságra ezzel a tudással kapcsolatban, hiszen az biztos, hogy a Földön más emberek is rendelkeznek vele. Csak arról van szó, hogy mindig megtagadják annak felfedését, amit tudnak, mert félnek a színfalak mögötti érdekeiktől, vagy titoktartásra esküdtek fel bizonyos filozófiai rendek, amelyek létezésével mindenki tisztában van. Ennek a légköri energiának a kiaknázásával az egész világ, a nemzetek élete, a kereskedelem érdekei, a kormányok működése, határok szerepe, tulajdonképpen minden átalakulhat.

Az autók elveszítenék létjogosultságukat, nem lenne többé szükség utakra vagy vasutakra, sem nagy kikötői létesítményekre vagy hajókra. A földtulajdon megszűnne. Egy családfő szárnyassá varázsolhatja házát, lebegtetheti az űrben, és egész házával ellátogathat a világ bármely pontjára, amikor csak akarja, anélkül, hogy magyarázatot adna az érdeklődő vámosoknak. Hacsak nem helyeznek neki közben légi akadályokat. A kormányok nem lennének abban a helyzetben, hogy megsemmisítő adókat vezessenek ki, és adók nélkül nem lennének hadseregek, hogy háborúkkal gyötörjenek minket.

A repülő csészealj felhasználható az emberiség elpusztítására, de az ember teljes felszabadulásához és az őt megkötő „hazafias” láncoktól való megszabaduláshoz is vezethet, valamint a saját élete irányításához való jogának visszaállításához, amelytől ez az eltévedt társadalmi rend megfosztotta, és különféle társadalmi izmusok miatt bűnözői és testvéri érdekütközéshez vezette.

A Föld kőolajkészletei egyszer kimerülnek, a hasadóanyag-termelés egy nap véget ér, az erdőirtással a folyók és vízesések kiszáradnak, de a légköri nyomás, mint lehetőség, mindig itt lesz. Ha egy napon megszűnik a légnyomás, akkor az ember is eltűnik a bolygó felszínéről, és még a Naprendszer sem fog létezni.

Isten kimeríthetetlen gazdagságot adott az embernek, hogy ő az élete és az értelme fejlődése során azt kiaknázhassa. Mielőtt létrejöttünk, Ő elkészítette az asztalunkat a "mindennapi kenyerünkkel". Intellektuális vakságunkban nem tudjuk felismerni a megrakott asztalt, és éhezve imádkozunk, hogy csillapítsa éhségünket. Az ilyen butaságtól majdhogynem fellázadt természet azonban olyan dolgokat tol a szánkba, amiért csak a kezünket kell kinyújtani.

Feldühít minket, a modern nyugati civilizáció büszke tagjait, a tűz és mennydörgés urait, a homo sapiens magasztos titulusát hordva, hogy más bolygókról származó emberek, akiknek létezésében egészen a közelmúltig nem hittünk, tanítanak meg minket arra, hogyan használjuk a légköri energiát, hogy megmentsük magunkat attól, hogy meghaljunk a légköri szennyeződés miatt, vagy ne váljunk kannibálokká. És ha szigorúan véve nem esszük meg egymás húsát, akkor a szegények verejtékén élünk egy gyalázatos és igazságtalan társadalomban, amelyet a haladásnak egy napon ki kell szorítania; hacsak nem öljük meg magunkat hidrogénbombákkal, mielőtt ez megtörténik.

A repülő csészealj kapitánya által tárgyalt elektromos fluidumról inkább nem mondanánk semmit. Az emberiség rosszindulata elég ahhoz, hogy bárkit elbátortalanítson, és a legbarátságosabb szívek is kővé váljanak. Az ember múltbeli tettei mutatják a szándékait. Mindazt, amit eddig az emberiség elért, gyilkos, uralkodó és imperialista szellemének növelésére használták fel. Santos Dumont, azon ritka emberek egyike, akik évszázadonként csak egyszer születik a Földön, a halálban keresett menekülést lelkiismerete elől, amiért szárnyakat adott az embernek, miközben lelke mélyén csak a szeretet és a haladás vágya volt. Mert amikor az embert angyallá akarta tenni, elfelejtette azt, hogy még nem emberek vagyunk, hanem vadállatok.

Szárnyakat adott a viperáknak. Ez a kedves lélek, aki kétségtelenül a halhatatlanok között él, a Földtől távol egy dicsőséges hazában, nem vette észre, hogy ami a jó emberek számára haladás (a légi közlekedés), az számunkra példa nélküli csapás. Santos Dumont soha nem tette volna tömeggyilkos fegyverré a találmányát.

Ha Pasteur tudta volna, hogy felfedezéséből egy napon bakteriológiai hadviselés lesz, inkább a sírba vitte volna tudását; ha Galvani előre láthatta volna a villamosszéket, legszívesebben nem tette volna ki magát annak a nevetségességnek, hogy azt állítja, hogy a békalábak összerándulhatnak; Marconi minden bizonnyal öngyilkos lett volna, ha előre látta volna, hogy a rádiót olyan rakéták távirányítására lehet használni, amelyek egy jövőbeni háborúban elpusztíthatják az életet a Földön; Curie és felesége soha nem tárták volna fel a világnak a radioaktivitást, ha előre látták volna Hirosima és Nagaszaki trgédiáját.

Nem szükséges leírni, hogy egy repülő csészealj hogyan hagyhatja el a Földet. Ha egy napon a nálunknál fejlettebb lények már meglátják az emberben a lélek kellő nagyságát, akkor eljönnek ide, hogy találkozzanak velünk, és hogy segítsenek bennünket az űrutazásunk kivitelezésében.

Nem e könyv alázatos szerzőjének dolga, hogy elmondja a világnak a dolgok hogyanját és miértjét. Mások, akik nem tartoznak a Földhöz, majd teljesítik ezt a kötelességet. Azon a napon majd a kondor lejön az Andokból, nem csak azért, hogy meglátogasson minket, a síkvidéki gilisztákat, hanem hogy elég erős szárnyakat adjon ahhoz, hogy visszautazhassunk az Andokba.

Ne legyen már messze ez a nap!

5. fejezet

Astro-navigáció

K: Egy napon képesek leszünk majd az űrben utazni és más bolygókat meglátogatni?

V: Igen, lehetséges lesz, ahogy jelenleg is lehetséges. Manapság sokat beszéltek a Földön az űrutazásról, más világok és lakóik meghódításáról (19),

(A Szerző 19. megjegyzése: Egy amerikai kormánytisztviselő odáig ment, hogy kijelentette: más bolygókat is meg kell hódítani, és a csillagos-sávos lobogót kitűzni rajtuk. Feltehetően úgy gondolta, hogy ez a legjobb módja a demokrácia és keresztény értékeink védelmének.)

de mielőtt belevágnátok ebbe, felvállalva ezzel az óriási kockázatokat is, először is ismerni kell a bolygórendszert szabályozó törvényeket és az egyes bolygók sajátosságait.

Ha valaki nem ismerné ezeket a törvényeket, megsemmisülne, mielőtt elhagyná a Földet körülvevő éteri légkört. És mi, akiket a jövőben meg akartok hódítani, nem éreznénk magunkat boldognak, ha látnánk titeket a bolygótok éterszférájában eltemetve.

A térnek nincs látható ajtaja, de a tudás a kulcs, ami felnyitja, ám zárva van azok előtt, akik figyelmen kívül hagyják a világegyetemet irányító alapvető törvényeket. A földi tudás jelenlegi színvonalát tekintve azonban ez még egyelőre még elérhetetlen álom. A tudomány nem lesz képes egy csapásra meghódítani az űrt, ha semmit sem tud arról, mi történik 500 km-nél magasabban.

Mit gondolsz, az az ember, aki semmit sem tud a bolygókat a világűrben mozgató és fenntartó erőkről, hogyan tudná elhagyni a Földet?

Ez csodálatosabb dolog lenne, mintha egy dzsungellakó bennszülött a ti modern repülőgépeteket építené meg és repülne el vele. Az űrutazás megvalósítása üzemanyag-hajtóanyag használatával különböző okokból nem praktikus, már csak sem, mert az üzemanyag felesleges.

Ha a bolygórendszerben működő erők valóban olyanok lennének, mint amit a földi tudomány állít róla, hogy a csészealjat a Nap vagy a bolygók vonzzák, akkor ebben az esetben nem lenne érvényes a tehetetlenség törvénye, amely fenntartja a testre adott gyorsulást.

A tudományotok még ezen a ponton is rossz irányba ment. Ha valaki üzemanyagot használna, annak óriási mennyiségére lenne szükség, tekintettel arra az időtartamra, amíg egy ilyen típusú hajó elér egy másik bolygót.

Aztán ott van a visszaút kérdése. Így ez a módszer nyilvánvalóan nem praktikus. A nehézség, amellyel a Föld lakossága szembesül, illuzórikus.

Csak meg kell érteniük a kozmikus törvényeket, és minden egyszerűvé válik. Ha mi meg tudtuk érteni őket, akkor ti is képesek lesztek arra. A Föld tudósai azonban összekeverték a terminológiájukat. Úgy tűnik, hogy az egyetlen dolog, ami elképzelhető nekik, ami a Földet keringési pályán tarthatja és annak keringését a csillaga körül, az a Napnak vonzása, ezért minden számításukat erre alapozták. A valóságban ennek az ellenkezője a helyzet; a Nap taszító erőt fejt ki a Földre.

Továbbá mivel nyilvánvaló volt számukra, hogy egy test nem tudja fenntartani magát a keringési pályáján, ha csak egyetlen erő hat rá, csodálatos tulajdonságokat tulajdonítanak a centrifugális erőnek, mivel azt hiszik, hogy ez a második erő, amely a bolygókat a pályájukon tartja.

Semmi sem állhat távolabb az igazságtól. Még ha a centrifugális erő meg is adná a szükséges egyensúlyt egy bolygó számára - jóllehet ez nem így van - mégis van egy kirívó hiányosság ebben az elméletben, mégpedig az az erő hiánya, amely egy bolygót egy bizonyos irányba kényszerít.

Látják ugyan, hogy egy bolygó vonzódik valahová, azt is látják, hogy a centrifugális erő ellensúlyozza ezt a vonzást, de nem látnak, figyelmen kívül hagynak egy harmadik erőt, amely a bolygó mozgásának az alapja! Amikor egy ember egy követ forgat egy zsinór végén, ő a vonóerőt képviseli, a centrifugális erő pedig a taszítást, ám az ember maga képviseli a harmadik erőt, amely irányt ad a kőnek.

Ha a=F/m mivel F= a x m

akkor az F erő szükséges a Föld mozgásához, mivel ez az, amely gyorsulást ad az m tömegnek.

Logikus, hogy az a test, amit gyorsítanak, elkezd mozogni, de abszurd azt állítani, hogy ez gyorsító erő nélkül is megvalósítható, majd erőhatás nélkül folyamatosan fenntartható, különösen azon energiaveszteségek miatt, ami a test gravitációs hatásokkal szembeni mozgásának eredménye.

A ti kifejezésetekben a "centrifugális erő", azt jelenti, hogy a test összes pontja hajlamos elrepülni a középponttól. Mi másképp fogalmazunk.

Meglátásunk szerint az összes M' pont egy egyenes vonalat követ a térben a rá ható erő irányában, és érinti a test egyenlítői síkját. A centrifugális erőnek ez az értelmezése ad irányt a csészealjnak, amikor elhagyjuk a Földet vagy bármilyen más bolygót. E nélkül nem létezne bolygóközi utazás.

Most pedig elemezzük a Föld mozgásának a következményeit a szoláris vonzáson és a centrifugális erő taszításán keresztül: ha egy test minden pontja megpróbálna kirepülni a középponttól, a centrifugális erővel szembenálló vonzási erő energiaveszteséget okozna neki, és a bolygó mozdulatlanná válna.

Szem előtt kell tartanunk azt is, hogy ez az energiaveszteség kétszeres lesz, mivel a Föld kétféle centrifugális erőt fejleszt ki, az elsőt a keringési sebessége, a másodikat pedig a tengelykörüli forgása miatt.

A munkát azonban egy erőforrás nélkül rendszer nem végezhet. Ha maga a Föld lenne a saját energia forrása, akkor az egész fizika, beleértve a termodinamikát is, rossz lenne. Ez önmagában is elegendő a földi csillagászat helytelenségének bemutatásához, mivel egy elmélet csak akkor érvényes, ha az összes releváns problémára választ ad.

Nézzük meg a következő adatokat:

Bolygók	Nap körüli forgási sebesség	Naptól való távolság	Bolygó tömege a Földhöz viszonyítva
Föld	106.000 km/h	149.000 km	1
Jupiter	47.000 km/h	780.000 km	317

A Föld tömegénél 317-szer nagyobb tömegű Jupiter sokkal nagyobb vonzóerőnek lenne kitéve, mint a Föld, de a keringési sebessége nem elég nagy ahhoz, hogy ezt ellensúlyozza és pályán tartsa. A Jupiternek tehát nagy tömege és kis sebessége van.

Viszont így a Föld keringési sebessége túl nagy a tömegéhez képest, és ki kellene lökődnie a pályájáról, a Jupiternek meg túl kicsi, és bele kellene hullnia a Napba.

Ne feledd, hogy a Jupiter tömegét a Föld tömegének 317-szeresének adtam meg, nehogy eltérjen a ti becslésetektől, amely számításotok a Napnak a centrifugális erővel szembeni vonzási erején alapul. Ez az adat azonban téves. Felhozhatnád azt az ellenvetést, hogy a nagy tömegű Jupiter egy külső pályán kering, és az elmélet szerint a nagyobb tömegű bolygók jobban ki vannak téve a centrifugális erő hatásának.

Ezzel szemben a Mars kisebb, mint a Föld, mégis távolabb kering a Naptól; vagy a Jupiteren túli bolygók, amelyek kisebbek a Jupiternél, mégis óriási távolságra keringenek a Naptól. Ráadásul a keringési sebességük nagyon kicsi. Szóval ennek így semmi értelme. Ám a természet jelenségei egyszerűek és könnyen megmagyarázhatók.

A nehézségek abban rejlenek, hogy az emberi lények képesek úgy értelmezni a tényeket, hogy gyakran bonyolult rendszereket dolgoznak ki, amelyek legtöbbször meglehetősen nevetségesek. Volt egykor egy olyan nézet, ami azt állította, hogy a Földet elefántok tartják az űrben.

Ha valakinek ekkor esze lett volna megkérdezni, hogy min állnak az elefántok, ennek az elméletnek rövidebb élete lehetett volna. Senki sem tehet egyenlőségjelet a problémák között anélkül, hogy ne mérlegelne minden olyan tényezőt, amely a megoldáshoz vezet.

A földi tudósok tévednek akkor, amikor a bolygók mozgásával foglalkoznak, hogy a mozgató energia a két említett centrifugális erővel szemben a Nap-vonzás következménye lenne.

Ha nem adnak magyarázatot a mozgás fenntartásához szükséges energiaforrásra – melyen jelen esetben az elefántok lába áll –, akkor ez azért van, mert az egész probléma hamis előfeltevéseken alapul. Abban az elméletben viszont, ami én helyesnek tartok, ez az erő az energiapotenciál különbségéből származik, amelyet a napfény hoz létre úgy, hogy a bolygó egyik oldalát megvilágítja, míg a másikat sötétben hagyja.

A két ellentétes erő (vonzás és taszítás) között egyensúlyban lévő testnek nincs súlya, és úgy mozog, mint egy kő, amelyet egy zsinór végén körbeforgatnak, és pályájának a sugarát a zsinór képviseli. Az Univerzum minden mechanikai jelensége megmagyarázható.

K: Azonban van még egy nagy nehézség, amit úgy tűnik, elfelejtesz. Ha van bármilyen logika az elméletedben, mely szerint a bolygók mozgása fenntartható a Naprendszerünk mágneses középpontjának a vonzása és a Nap fényének taszítása révén, hogyan alkalmazható az elméleted a holdakra?

Például hogyan lehet ezeket a tényezőket összeegyeztetni a Hold mozgásának problémájával?

V: A centrifugális erő elméletével, amit még nem magyaráztam meg. Mielőtt bemutatnám a megoldást, szeretnék rámutatni a földi emberek által kidolgozott elmélet nehézségeire. A Hold nem ír le egy igazán körkörös pályát a Föld körül. Néha közelebb van hozzá, máskor pedig távolabb tőle.

A Föld és a Hold közötti távolság akár 40.000 km különbséget is mutathat.

Ha a Holdat a Föld körül csak a gravitációs vonzás tartaná fenn centrifugális erővel szemben, akkor pályájának tökéletesen kör alakúnak kell lennie, és ha e két erő egyensúlyban van, a Hold nem tudná megváltoztatni a Földtől való távolságát, kivéve, ha a gravitáció törvényében lenne némi következetlenség, ami képtelenség. Tehát a földi tudomány nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy amikor a Hold Föld-közeli pályára kerül, felborul az egyensúly, és a Holdnak a Föld felé kellene vonzódnia.

A Mars egyik holdja, a Phobos egy különös jelenséget képvisel, amely teljesen cáfolja az igazságról alkotott elképzelésedet: míg a Mars tengelyforgási ideje 24 óra 37 perc, addig a Phobos három fordulatot tesz meg a bolygója körül, mely fordulatonként 7 óra 39 percet vesz igénybe.

Így visszatérünk oda, ahonnan elindultunk, és azon tűnődhetünk, vajon mi adja azt az erőt, amely lehetővé teszi a Phobos számára, hogy ne engedelmeskedjen a Mars gravitációs erejének, hanem egy fordulat helyett hármat tegyen meg.

Még érdekesebb a Jupiter 9., 10. és 11. holdjának a viselkedése, amelyek teljes mértékben szembemennek a gravitáció törvényével, ahogyan azt ti ismeritek. A Jupiter és holdjai általában az óramutató járásával ellentétes irányba forognak, ám a fenti három hold velük ellentétesen.

Most pedig megmutatom neked, miért marad a Hold a térben ott és nem ütközik össze a Földdel; ez azért van, mert a Földet körülvevő éteri burok perifériáján helyezkedik el. A két test között mágneses vonzás van, a Föld pólusai a Hold pólusaira hatnak és fordítva. És míg mágneses tereik között vonzás van, magát a két testet taszítja a napfény.

K: Hogyan?

V: A napfény visszaverődik a Holdról a Földre és a Földről a Holdra. A két test együttes visszaverő hatása biztosítja a szükséges taszító erőt a mágneses vonzás ellenében.

Az eredmény az, hogy a Hold a pályán marad. Amikor a Napfény visszaverődése a két test között a legnagyobb, a nyomás megnő, és a Hold eltávolodik a Földtől; ha viszont a Hold fénye fogy, a fényének visszaverődése is kisebb, ami arányosan csökkenti a taszító erőt és nő a mágneses vonzás köztük, így a Hold közelebb kerül a Földhöz. (Lásd az 6. ábrát)

6. ábra. – Hogyan marad a Hold a pályáján.

Míg a Hold mágneses pólusait a Föld pólusai vonzzák, a Holdról érkező Napfény a két testet taszítja, és ez a taszítás egyensúlyban van a köztük lévő mágneses vonzással. Mivel a visszavert fény mennyisége változó, így a Hold távolsága is változik a Földtől. A maximális eltérés körülbelül 40.000 kilométer. (356.000 km – 406.000 km között ingadozik a Föld-Hold távolság.)

Ha fogyó Hold van, akkor kevesebb Holdfény éri el a Földet, köztük a taszító erő ezáltal csökken; de mivel a Holdat akkor még mindig taszítja a hátulról érkező Napfénynek teljes nyomása, gyorsan közeledik a Föld felé. Az idő azonban túl rövid ahhoz, hogy ez komolyan befolyásolja a Hold pályáját, és a megfelelő egyensúly hamar helyreáll, amint újhold után visszatér a növekvő fény.

Ez az ingadozás pedig azt eredményezi, hogy a Hold egy tökéletes ellipszist ír le a Föld körül. Téves az a feltételezés, hogy az árapályt a Hold vonzása okozza. Ami történik, annak pont az ellenkezője igaz; ez megfigyeléssel igazolható. A Holdról visszaverődő napfény nyomást gyakorol az óceán folyékony tömegére. Egy ponton összenyomja ez a folyadékot, ami miatt a víztömeg egy másik ponton felemelkedik. Ez a magyarázata a dagály fáziskésésének, amit a Hold fénytaszítása okoz.(20) (lásd a 7. ábrát).

7. ábra – árapály-jelenség oka

(A szerző 20. megjegyzése: Arisztotelész öngyilkos lett, levetette magát egy szikláról, mert nem találta meg az árapály keletkezésének az okát. Naponta kétszer figyelhetjük meg az árapályt. Az Egyenlítőn teliholdkor és újholdkor eléri a 74 centimétert, míg a Hold többi fázisában már csak az 50 centimétert. Az apály - a Holdfény hatására - a Föld vízfelszíne mélyedésének tekinthető, amelynek mindkét oldalán emelkedés, dagály jön létre – a dagály tehát nem hullám, hanem a víz tömegének tényleges növekedése. Ha csak a Hold vonzása okozná őket, egyetlen hullámot alkotnának, 1660 km/h sebességgel.

De sohasem fordulnak elő közvetlenül a Hold alatt, hanem napi 50 perces késést jelentenek. A jelenlegi földi elmélet szerint ez a késés azon kialakult helyzet miatt lenne, amit a Nap pillanatnyi szöge okoz a Földre vonatkozóan. A Föld vizei, amikor egy ponton összenyomódnak, két másik helyen felemelkednek, és ez okozza az árapályt.

A Holdról visszavert fény egy ponton összenyomódást, a Napról érkező közvetlen fény pedig egy másik ponton okoz összenyomódást a Föld-felszín vizeinél. Így az árapály teliholdkor a legmagasabb, és ez a két nyomás összekapcsolódik. A fény nyomása nem csupán az a jelentéktelen súly, amely ebből a Föld felszínén érezhető; a legnagyobb nyomás a légkör felső rétegeire nehezedik, ami fokozatosan csökken, amíg el nem éri a bolygó felszínét, ahol szinte alig létezik. Úgy viselkedik, mint egy lövedék, amelynek behatolási ereje nagyon nagy a pályája elején, de fokozatosan lelassul, ahogy a sebesség a légkör ellenállása révén csökken, amíg végül meg nem áll.

Ez a fénynyomás áthalad a légkörön, amíg el nem éri az óceánokat. A Nap fényének ugyanez az összenyomó ereje okozza szeleket. A Föld felső éteri rétegeit megnyomva az erő átadódik a tulajdonképpeni légkörbe.

A légkör különböző részein kialakuló nyomáskülönbség légáramlatokat idéz elő, amelyek intenzitása az adott pillanatban rájuk ható nyomástól függ. A legtöbb széláramlat az Egyenlítő közelében kezdődik, ahol a legnagyobb a nyomás. Nagyon sok múlik azonban azon a sebességen, amelyet ezek a felső rétegbeli áramok képesek fenntartani, gyakran elérik a 2000 km/h-t is. Ez a mozgatható réteg van kitéve a legnagyobb nyomásnak, ami a Föld felszínével párhuzamos mozgást eredményez. Ha ezeknek a felső rétegeknek a sebessége lecsökken, akkor a Nap fényének teljes nyomása továbbítódik a Földre.

Ez okozza a ciklonokat. Nem szabad összetévesztenünk azokat a légáramlatokat, amelyek a Föld felszínével párhuzamosan futnak a függőlegesekkel. Az előbbieket a Nap fényének nyomása, az utóbbiakat pedig a felső rétegek hőmérséklet-különbségei okozzák. A felszínen és a felső rétegekben fellépő hatalmas szélerő alapján felmérhető, hogy a Nap fényhullámai mekkora nyomást fejtenek ki Földgömbünkre, hogy pályán tartsák azt.)

A csillagászok ugyanolyan nehézségekbe ütköznének a bolygók keringésének magyarázata során, mint a Hold körüli keringés magyarázatakor, mert ha a Nap valóban vonzza őket, elképzelhető, hogy elliptikus pályájuk nem alakulhat ki. De a Nap mozgása a Naprendszer mágneses középpontja körül időnként erősebbé teszi a taszító erejét, ilyenkor a bolygó eltávolodik tőle, máskor pedig a mágneses középpont közelebb van a bolygóhoz, és így a bolygó feléje mozog. A különböző bolygók pályáinak excentricitása közötti különbség mindegyikük térfogatából és sűrűségéből adódik. Így racionálisabb az égitestek sűrűségének kiszámítása az átmérőjük és az aphelion és perihelion közötti távolság megfigyelésével.

K: De a két test között visszaverődő fénynyomásnak nagyon kicsinek kell lennie.

V: Nem kisebb, mint a mágneses vonzás. Ellenőrizd saját szemeddel: a vonzás is ugyanolyan erőteljes, hiszen a Hold közel 30 nap alatt teszi meg a Föld körüli keringését. Ha a vonzás ugyanolyan erős lenne, akkor a Holdnak ugyanolyan sebességgel kellene keringenie a Föld körül, és így nem siethetne vagy késhetne több, mint egy percet naponta.

K: Ez azt jelenti, hogy a Holdnak nincs saját mozgása?

V: Ez így van. Pusztán ki van téve a Föld mozgása távoli hatásának. A Föld forgási sebessége közel 1/28-os szögsebességet hoz létre a Holdon. Olyan, mintha csak a Föld tengelye gyakorolna rá vonzást. De ebben az esetben nem lehet vonzás a tömegek között, de van mágneses vonzás.

K: Mindezek ismeretében hogyan jön létre az űrutazás, vagy ami még lényegesebb, mi hogyan kezdjünk hozzá, ha megkísérelnénk ezt megtenni?

V: Elmagyaráztam neked, hogyan lehet a légkört katódsugarakkal ionizálni. A létre hozott ionizált buborékot a légkör elnyeli, hátuljában vákuumot hozva létre, amelyben a csészealj benne van, így emelkedve felfelé. Most a Föld felszín forgási sebessége 1660 km/h, de senki sem érzi, hogy mozog.

Ez azt jelenti, hogy ha felfelé emelkednénk a Föld felszín egy pontjához képest, arányosan növelnünk kellene a sebességünket, de nem éreznénk a gyorsulást. Így 400.000 km magasra jutva a Föld felszínétől, csak felfelé haladva elérjük a 106.000 km/h sebességet, ami megegyezik a Föld Nap körüli forgási sebességével. Se nem látjuk, se nem érezzük ezt az elért sebességet, mivel nincs viszonyítási pontunk; de ha lenne egy álló megfigyelő az éteri burkon kívül, amelynél mi úgy gondoljuk, hogy ott nyugalomban vagyunk, akkor azt látná, hogy óriási szögsebességgel keringünk.

Ezt a sebességet elérve igyekszünk kilépni az éteri rétegből, az vákuumba zuhanva. Mivel a mozgásban lévő testek hajlamosak egy egyenes vonalú pályát leírni, megtehetjük, hogy kilépjünk az éteri rétegből egy olyan ponton, ahol a korong egy egyenes vonalat követve eléri azt a bolygót, amely a célunk.

Az eljárás természetesen más lenne, ha a bolygó elektromos fluidomját használnánk meghajtó eszközként. Ahhoz, hogy elmagyarázzam neked egy elvet, ki kellett hagynom egy másikat. Az érvelés leegyszerűsítése érdekében mondtam, hogy "egyenes vonalat követve", de valójában figyelembe kell vennünk azokat az eltérítő hatásokat is, amelyet a vonzó és taszító erők gyakorolnának ránk.

Mindazonáltal egyenes vonalú menetet követjük, mert megvannak az eszközeink ezeknek a különbségeknek a kiegyenlítésére. Ha a rendelkezésünkre álló erős szolenoidokkal mágneses teret hozunk létre, akkor vonzódás, ha pedig kikapcsoljuk a teret, akkor taszítás jön létre. Ezért szükséges a természet törvényeinek teljes megértése, különben egyetlen bolygót sem érnénk el. Szintén az egyszerűség kedvéért mondtam azt, hogy 106. 000 km/h sebességgel hagyjuk el a Földet.

A gyakorlatban az általunk használt minimális szökési sebesség 200.000 km/h, ami a Föld okozta 106 000 km/h-hoz hozzáadva minimum 300 000 km/h sebességet ad nekünk. Néha még nagyobb sebességet használunk, ami számodra hihetetlennek tűnik. A természet olyan erőforrásokkal rendelkezik, amelyekről a földi emberek még csak nem álmodtak.

106.000 m/h sebességet használva, amellyel a Föld ingyenesen ellát bennünket, az emberek megkísérelhetnék az űrutazást, és más bolygókra is eljutnának, de bizonyos veszélyek fenyegetnének a Naptaszítás miatti energiaveszteség miatt. Megjegyzendő, hogy a Naptaszítás irányára merőlegesen haladunk. Ha ugyanabba az irányba haladunk, lendületet kellene kapnunk a Naptól, ha pedig ellenkező irányba, akkor taszítást, ebben az esetben kinetikus energiaveszteséget szenvednénk.

Ezért nagyobb sebességre van szükség, mivel a tehetetlenségi törvények bizonyos mértékig érvényesek. Egy pilóta, aki megszokta ezeket a repüléseket, megtehetné ezt az alacsony sebességgel is, de ez sokáig tartana. A nagy szökési sebesség mellett nincs szükségünk üzemanyagra vagy más energiaforrásra, csak kis mennyiségre belső használatra. Teljesen kikapcsolhatnánk a légköri zavarokat okozó Crooks és Geissler csöveket, mert már nincs szükségünk rájuk.

Ám az útvonalakon fellelhető meteoritok kikerülésére érdekében továbbra is használjuk őket. Általában akkor kapcsoljuk be ezeket a csöveket, amikor vándormeteoritok jelennek meg a detektáló készülékeink képernyőjén. A Föld légköre feletti bizonyos magasságban egy test heves forgásba kezd. Ezt a tényt számtalanszor megfigyelted, és ugyanezek a tényezők okozzák a Föld forgását is.

Alacsony légköri nyomáson az egyik oldalon a megvilágított test, a másikon sötétben maradva egy képzeletbeli tengely körül forog önmagában. Ez komoly veszélyt jelent a tapasztalatlanok számára, mert ugyanaz történik az űrben. Ennek kijavítására felmelegítjük a csészealj azt a részét, amely távol van a Naptól, és ez megőrzi egyensúlyunkat. A bolygót mindig a forgásirányban kell megközelítenünk. Ha a forgásával ellentétesen közelítenénk meg, csészealjunk darabokra törne. Emiatt az éteri tömeget egy érintővel közelítjük meg, követve a mozgás irányát. Két, azonos irányban haladó testnek nincs relatív sebessége, mintha mindketten mozdulatlanok lennének.

Ekkor a köztük lévő érintkezés nem okoz súrlódást. De azt is hozzá kell tennem, hogy vannak eszközeink a csészealj megállítására és elindítására az űrben, és természetesen a sebesség növelésére vagy csökkentésére is. Ha 300 000 km/h-val haladnánk, akkor is veszélyes lenne érintkezni egy kis forgási sebességű bolygó éteri testével, még akkor is, ha ez a mozgás irányában történik. Ilyen esetben addig csökkentjük a sebességet, amíg az éteri burkolattal megegyező sebességgel nem haladunk.

Ez egyben egy megfelelő lehetőség, hogy elmagyarázzam neked a meteoritok jelenségét, amelyek elérik a bolygókat. Ha a bolygó forgási irányával ellentétesen érik el az éteri burkot, akkor darabokra törnek szét, de ha a forgásirányt követve kerülnek bele, néha sikerül elérniük a bolygó felszínét.

Ez azonban attól függ, hogy milyen sebességgel érik el az adott bolygót. Ha a Földről a Jupiterre megyünk, általában a Marsot vagy a Vénuszt használjuk fel állomáshelyként, attól függően, hogy ezen bolygók éppen milyen pozícióban vannak.

A ti esetetekben, mivel nincs megbízható eszközötök a sebesség korrigálására az űrben, ha Jupiterbe utaznátok, a következőképpen kellene eljárnotok:

A Föld 106.000 km/h sebességgel kering a pályán, a Mars 86.000 km/h sebességgel, a Jupiter 47.000 km/h-val.

A megoldás az lenne, ha leszállnátok a Marson, és így a bolygó forgásával megegyező sebességet érnétek el, vagyis 86.000 km/h-t. A leszállás előtti különbség, a 40.000 km/h a sebességed és a Mars bolygó étere között nem fog túl nagy súrlódást okozni. A balesetek elkerülése érdekében a Geissler-csöveket az érintkezés pillanatában be kell kapcsolni, hogy lehetőleg elkerüljük a súrlódást.

A Mars által biztosított sebességgel az utazást folytatni lehetne a Jupiterig, de így az út sokáig tartana. Nem magára a Jupiterre kell leszállni, hanem a holdjaira. A Jupiter kis éteri burka nagyon veszélyessé teheti a találkozást, hacsak a csészealjnak nincs saját lassító eszköze az űrben. Inkább a Ganümédészt kell előnyben részesíteni, amelynek nagy éteri burka és nagy sebességgel mozgó atmoszférája van.

De az Io is ajánlható. Helytelen lenne a Vénuszt felhasználni erre, mivel ennek a bolygónak a Nap körüli forgási sebessége 126.000 km/h, ami túl nagy különbség e sebesség és a Jupiter sebessége között. Tehát ha egy nap ezeket az óvintézkedéseket figyelembe véve elhagyjátok a Földet, akkor látni fogjátok, hogy bolygótok gyorsan távolodik, és a célbolygó pedig a legkisebb probléma nélkül közeledik felétek. De ne induljatok el anélkül, hogy ne mérlegelnétek az összes szempontot.

K: Mi történne, ha leállítanánk a csészealjat? Például ha egy bolygót csak függőleges gyorsulással közelítünk meg, nem vízszintes gyorsulással?

V: Ezt csak egyszer tudnád megtenni, másodszor már nem. Teljesen elpusztulnál. A kiváltott sokk páratlan intenzitású lenne. Olyan lenne, mintha egy vasúti sínen állnál, és egy vonat nagy sebességgel beléd rohan. Mi ezt tudjuk, mert korábban közülünk sokan elkövettünk ilyen hibákat és meghaltunk. Nehéz volt megtanulnunk a világűr titkait. Ám ha ti egyszer űrutazásra vállalkoztok, nem lesz ilyen nehézségetek, mert tájékoztatunk benneteket, hogy milyen veszélyek fenyegethetik a legbátrabb utazót is.

Hallgass csak ránk, mert a földi tanítók is azt mondják, hogy intelligensebb az az egyén, aki felhasználja mások tapasztalatait, mint az, aki saját tapasztalata rovására jut ugyanerre a következtetésre. Ne feledd, ti azzal fenyegettek minket, hogy uralkodni akartok rajtunk, sőt, elpusztítani minket, de mi még így sem akarjuk, hogy tönkremenjetek. Éppen ellenkezőleg, sajnálnánk a Föld bolygó sikertelenségét, ahogyan sok mindent mást is, amit ti tesztek. Szívesebben látnánk benneteket az űr lovasaiként, akik egy tüzes szekér gyeplőjét tartják a kezükben, vagy mint rettenthetetlen tengerészeket, akik a kozmosz viharos tengerei ellen küzdenek.

Talán akkor az emberek megértenék Isten műveinek nagyszerűségét, aki bőségesen ajándékozott javakat a világegyetem minden szegletében, és belátják, hogy nem kell harcolni a földért és az életterületért.

Ha ezekért a dolgokért harcoltok, az a ti tudatlanságotokat mutatja, mert nem vagytok tisztában Univerzum nagyságával; az ember úgy viselkedik, mint egy képzeletbeli kör közepén tartott pulyka, amelynek nincs elég intelligenciája ahhoz, hogy belássa, hogy csak egyetlen lépést kell tennie a szabadság felé. Talán az emberek abbahagyhatnák már egymás elpusztítását néhány nyomorult olajkút miatt, amelyek nem fontosabbak, mint a földbe ásott lyukak.

Ha energiára van szükségetek, a világűr minden irányból kozmikus sugarakat küld nektek segítségül.Mégis úgy tesztek, mintha szomjan halnátok az Amazonason. Csak le kell engednetek egy vödröt a kútba, és annyiszor töltitek meg vízzel, ahányszor csak akarjátok.

Ha abbahagynátok a háborúzást, és racionális lényként élnétek tovább, megmutatnánk nektek, hogyan hasznosítsátok az energiát, hogy legyen az atom-, Nap-, mágneses vagy kozmikus energiátok. Ha megtanultok békeszeretőnek és irgalmasnak lenni, a Naprendszerben élő idősebb testvéreitek megmutatnák nektek, hogyan lehet a Földet Édenkertté alakítani.

Ne higgyétek, hogy Isten gonosznak teremtette a világot – ellenkezőleg: az az egyedüli vágya, hogy mindenki boldog legyen. Senkinek a szenvedése nem okoz neki elégtételt. A fájdalom, a fizikai vagy lelki szenvedés, és általában a nehézségek senkinek sem segítenek, hanem csak azt mutatják, mennyire lealacsonyodtak az érzései. Ha valami szenvedést okoz, az neheztelés és istenkáromlás Ő ellen, Aki folyamatosan áldást áraszt ránk.

Mindenki felelős azért a nyomorúságért és elnyomásért, amelyben találja magát! Ha az ember megváltoztatja a szívét, és elhatározza, hogy irgalmas és jó lesz, akkor egyszerre számtalan testvére lesz a segítségére, nem is beszélve a magasból jövő segítségről és örömről.

Nyugodj meg: az Atya mindig kész többet adni, mint amit fiú egyáltalán kérni tud! Ha egy nap elmesélnéd másoknak, amit mondtam neked, mondd el nekik azt is, hogy én, személyesen, a bolygóm lakóinak nevében biztosítom őket arról, ha egy napon a világ bármely országa úgy dönt, hogy felhagy a pusztítással, több ezer emberrel együtt jövök el hozzájuk, hogy anyagi segítséget és erkölcsi támogatást nyújtsak nekik.

Még ha egy ország helyett csak egy emberrel történne meg ez, akkor is eljutnánk ehhez az emberhez, és oltalmat biztosítanánk neki. Nem egyedül a mi erőinkre támaszkodunk, hanem az Univerzum legfőbb erejére, amely mindig támogatja a helyes utat követő lényeknek erőfeszítéseit. Jelenleg a Föld nagyhatalmai háborúra készülnek. Néhány éven belül kivonják a kardjukat, hogy holokausztot hajtsanak végre Moloch istenük tiszteletére, és az emberek sokasága fog áldozatul esni egyes hatalmasságok önös érdekeinek, akik semmiben sem állnak meg, hogy elérjék céljaikat, még számtalan élet árán sem.

Az emberi vakság siralmas.

Az emberek békét hirdetnek, de elpusztítják a Földet; szeretetről beszélnek, de gyűlölik egymást; hisznek a haladásban, de figyelmen kívül hagyják a finomabb érzéseket, rosszabbakká válnak, mint a vadállatok. Egy ideje figyeljük a földi vérengzéseket, és reméltük, hogy az ember egy napon megérti Isten munkáját és megbánja a bűneit. Vártuk, hogy megtörténjen ez az átalakulás, de hiába. Ám bármilyen eredménytelen is volt az eddig az erőfeszítésünk, most azért jöttünk, hogy megismerjetek minket, és hogy felajánljuk a segítségünket nektek.

Ekkor egy felsőbb parancsnak engedelmeskedünk, és szívünk örül, hogy segítő kezet nyújthatunk a földi embereknek. Biztosan kíváncsi vagy, hogy miért tárom fel minden tudásunkat korlátozás nélkül. Ez azért van, mert szeretnénk megosztani, amink van, azokkal, akiknek nincs. Ez olyan, mintha gyógyszert adnánk a gyereknek, és ha keserű a pirula, akkor cukorral vonják be. Miközben elmagyarázzuk a tudományos szempontokat, egyúttal kétségbeesett felhívással fordulunk hozzátok, hogy egyesüljetek a testvériség nagy keresztény tanában, és hogy örökre mondjatok le a háborúkról. Ez azt jelzi, hogy készek vagyunk minden erőforrásunkkal segíteni titeket, nem kérünk cserébe semmit, csak azt a jogot, hogy egymást barátoknak nevezzük.

Nem érdekelnek minket a nyersanyagaitok, mivel mi tetszés szerint előállíthatjuk azokat transzmutációval. Szeretnénk meglátogatni a bolygótokat és a városotokban landolni, együtt élni az emberekkel és élvezni a társaságukat. Ha eljönnél hozzánk, élhetnél a mi világunkban, hozzájutva mindenhez, amink van, mert társadalmunkban minden közös.

Nekünk csak egyetlen fizetőeszközünk van: a testvériség. Nem üzletelünk azokkal az ajándékokkal, amelyeket Isten adott nekünk, hanem arra törekszünk, hogy azokat szét tudjuk osztani mindenkinek. Kezünket nyújtunk nektek ebben a nehéz helyzetben, és nem szeretnénk, ha visszautasítanátok, remélve, hogy egy kis meleg barátságot kapunk érte cserébe.

Mindazonáltal nem várjuk el tőletek, hogy nagyobb testvériség érzése legyen irántunk, mint egymás iránt. Elégedett lennénk egy kis zuggal is az emberi szívben, amikor az tele lesz szeretettel az embertársai iránt. Ha nagy nyomorúság lesz a háborúk következtében, csak közöld velünk, és mi segítünk. Elszomorít azonban, hogy a háborúk a legtöbb ember akarata ellenére zajlanak, mert szegények nem harcolnak könnyen. A vérontás a gazdagok és hatalmasok szükségletévé vált, azoknak, akiknek nincs szükségük segítségre, és akik még Istent is megtagadják, mert nem látják szükségét az Isteni Jelenlétre az életükben. A bőség elvakította őket, és a kapzsiság elhomályosította látásukat. A viszály az egoizmus eredménye.

Ám nem lehet azt sem mondani, hogy az elvekért harcolnak, mert az elvek embere nem harcol. A nagy alapelvek, amelyek egykor sok ember életét irányították a Földön, és amelyek számtalan bolygón irányítják most is az életet, az Isten szolgálata és a felebaráti szeretet.

6. Fejezet

Különböző témák

K: Ha azt az elméletet vesszük, hogy a Nap fénye taszítja a testeket a világűrben, és hogy az árapályt a Napnak Holdról visszaverődő fénye okozza a Földön, miért van az, hogy a Föld keringési sebessége növekszik, amikor a Hold a Föld előtt, és csökken, amikor a Föld mögött keresztezi a pályáját?

V: Amikor a Hold a Föld előtt van, nyilvánvaló, hogy a fény nyomása impulzust ad a Hold felszínére. Mivel a Hold a Föld mágneses mezején belül van, ez az impulzus mágnesesen továbbítódik a Földre, mintha hátulról lendítené a Földet. Ez olyan, mint egy erőátviteli rendszer. Ennek az ellenkezője történik, amikor a Hold a Föld mögött van. Ekkor a fény nyomása olyan, mintha szembefordulna a Földdel.

K: Azt mondtad nekem, hogy ha egy üstökös a Föld forgási irányával ellentétesen közeledne a Földhöz, akkor szétesne. Úgy tűnik azonban, hogy az üstökösök elkerülik más égitestek közelségét, épp úgy, mikor eltérnek a pályájukról, ha túl közel kerülnek a Jupiter holdjaihoz. Miért?

V: Ez megint annak a taszítóerőnek köszönhető, amelyet a fény gyakorol a testekre. A műholdak fénye nemcsak a bolygóra esik, hanem minden irányban kisugárzódik. Mindegyik hold tükörként befolyásolja az üstökösöket, amelyek a holdak együttes hatása miatt eltérnek a pályájukon. Egy bizonyos üstökös például megközelítette a Napot, és egyúttal a Nap taszította is. Így ez neki 2200 km/h gyorsulást eredményezett.

Minden attól függ, hogy az egyik test milyen sebességgel közelíti meg a másikat, és a holdak helyzetétől az adott pillanatban. Ha a közeledő test iránya olyan, hogy a holdak effektív fényét szögben kapja, akkor letér az útjáról, de ha ez a fény valahol szemben találkozik vele, akkor az üstökös valószínűleg eléri a bolygót, elegendő gyorsulással ahhoz, hogy legyőzze a fény taszító erejét. Ez történt a Szaturnusszal. Egy üstökös belépett a Naprendszerbe, lerombolt egy útjába került Szaturnusz-holdat, és így a hold és az üstökös is hatalmas gyűrűvé alakult át.

Ebben a gyűrűben még láthatók az üstökös és a hold töredékei, amelyek anyaguk sűrűségüktől függően koncentrikus köröket alkotnak.

K: Te is beszéltél a Föld körüli éterburokról; Michelson híres kísérletében azonban nem talált étert.

V: Nem talált, mert nem is találhatott. Az éterrel való súrlódás miatt a fénysebességben észlelni kívánt késés nem következhet be, ha az éter ugyanolyan szögsebességgel mozog, mint a Föld. Ha két test azonos irányú és nagyságú sebességgel megy, az egyik a másik számára olyan, mintha álló helyzetben lennének. Nem az számít, hogy a rendszeren kívülre helyezett megfigyelő milyen sebességet tud mérni, hanem az ugyanazon rendszer két pontja közötti relatív sebesség.

Egy M tömeg tetszőleges sebességgel foroghat, de ami számít, hogy a tömeg két pontja között van-e sebességkülönbség. A legnehezebb problémákat a legegyszerűbb példákkal lehet megmagyarázni: Ha egy légy felszáll a nagy sebességgel közlekedő busz hátsó részéből, és másodpercek alatt előrerepül, több másodpercbe telne-e neki, hogy visszarepüljön ugyanoda a busz hátuljába?

K: Nem, ugyanannyi időt vesz igénybe, mert a járműben repül.

V: Pontosan, ugyanannyi időt vesz igénybe. Tegyük most fel, hogy egy személy hátul ül, egy másik személy meg elől; a hátsó személy labdát dob az előtte lévő másiknak, aki visszadobja neki. Ha a labdát ugyanolyan erővel dobják mindkét irányba, akkor ugyanannyi idő kell egy személynek ahhoz, hogy egy labdát eldobja és visszakapja. Látja, hogy a busz a halad ugyan, de ez csak buszon kívüli pontokhoz viszonyítva igaz.

A buszon belül nincs sebesség. Michelsonnak ugyanígy kellett volna értelmeznie kísérletét: egy fényrészecske épp úgy mozog, mint egy labda, mely a busz egyik részéből a másikba repül, nincs sebességcsökkenése. A fényrészecske mozgását az éter nem tudja akadályozni, ahogy a labdáét sem a busz levegője. Mintha azt mondanák, hogy nincs is levegő, mert ez nem okozza a labda sebességének a csökkenését, mikor a busz nagy sebességgel halad. Michelson azonban nem hibáztatható.

A hiba azoktól eredt, akik azt gondolták, hogy az éter egyetemes és helyhez kötött a Földhöz képest. Ezzel a hamis előfeltevéssel bárki ugyanerre a téves következtetésre jutott volna. Ha egy szillogizmusban egy kisebb előfeltevés hibás, akkor a következtetés is hibás, akkor meg főleg, ha egy fő premisszáról van szó. A hamis elméletek rossz eredményeket produkálnak. Ami ezt a kísérletet illeti, egy hamis előfeltevésből indult ki, amelyre a földi emberek egy egész elméletet dolgoztak ki.

Ezért vissza kell térnünk az első elvekhez. Michelson egy állandó értéket talált a fénysebességre. Helyes ez a konstans?

A válasz: nem!

Ha Michelson úgy találta, hogy az éternek nincs késleltető hatása a fényre nézve, az azért volt, mert:

1. Egy test mozgásában nem lehet késleltetés, ha tömegének minden pontja azonos sebességgel mozog. Ez azt jelenti, hogy az éternek ugyanolyan impulzusa van, mint a fénynek, csak a sebessége kisebb.

2. A közeg homogén volt.

3. A mérési terület nagyon kicsi volt (kb. 11 méter).

4. A közeg ellenállása miatti fénykésleltetést két különböző közeg, pl. levegő és víz összehasonlításával lehet bizonyítani.

5. A fény csak akkor látható a bolygón, ha sebessége 300.000 km/s.

Menjünk ezt egy lépéssel tovább.

Az ellenállás, amelyet Michelson keresett és nem talált, a fényt visszaverő tükörben keresendő, mert ellenállást hoz létre a gát, jelen esetben a tükör, a visszaverődés folyamatában. Például vízben a visszaverődés soha nem teljes, mert a fény egy része elnyelődik benne. Ez azt mutatja, hogy a vizes közegben haladva van nyomás, ellenállás és fényelnyelődés.

A Holdra nézve észrevesszük, hogy ez a visszavert fénye lágyabb. Ebben az esetben a látható fény egy része alacsonyabb frekvenciára esik, és a közeg ellenállása miatt láthatatlanná válik. Attól függ, mit nevezünk fénynek.

Ami neked sötét, lehet, hogy az nekem vakító fény. Egyetlen nyomás a szemgolyóra vagy a látóidegre bizonyíthatja ezt a tényt. Vannak olyan állatfajok, amelyek más frekvenciatartományban látnak, és számukra éjszaka van nappal vagy fordítva. Az infravörös sugarak a láthatatlan fény egyik formája, sebességük sokkal kisebb, mint a látható fényé. A kémiai, aktinikus vagy ibolyán túli sugarak láthatatlan fények, amik sokkal nagyobb sebességgel terjednek, mint a látható fény, mivel sokkal magasabb frekvenciájúak. Ugyanakkor még mindig feltételezitek, hogy a terjedési sebesség egyenlő frekvencia szorozva a hullámhosszal.

Ha azt mondjátok, hogy a látható fény 300.000 km/s sebességgel halad a világűrben, akkor igazatok van; de tévedtek, ha azt gondoljátok, hogy ez a sebességállandó különböző frekvenciatartományú hullámokra is igaz. Figyelembe kell vennünk a probléma bizonyos aspektusait.

Ezeknek a sugaraknak a terjedéséhez a hullámhosszukhoz és frekvenciájukhoz igazított közeg szükséges. A hősugarak vagy infravörös sugarak sűrű közeget igényelnek, mivel nem tudnak átjutni a vákuumon. A látható fény bizonyos mértékig terjedhet fél-vákuumban és sűrű közegben is, de ott nem olyan jól, mint az infravörös sugarak.

Abszolút vákuumban a fény nem terjed. Ez jól látható az úgynevezett lyukakban az űrben, mint például a Tejútrendszerben található „szénzsákban”. A Geissler-csőben is látható, hogy a fény abbahagyja az árnyékolást, ha a csövön belüli nyomás nagyon alacsony. A vákuum azonban ideális közeg a látható fény frekvenciája feletti hullámok terjedéséhez. Ha így nézzük a problémát, a Föld felszínét elérő fénysugarak módosulnak.

Ha ez nem így lenne, a kémiai sugarak elpusztítanák az életet a Földön. Lásd Isten bölcsességét, aki megvédi a Naphoz közeli bolygókat sűrű légkörével és éterköpenyével, és vékony burkolatot ad a távoliaknak, amelyeknek forgási sebessége kicsi.

A napfény változása akkor is észrevehető, amikor a Nap felkel vagy lenyugszik. Napkeltekor és napnyugtakor a fény piros, míg délben fehér. Ez a fehérről vörösre való módosulás 6378 km-en keresztül megy végbe, ami megfelel a Föld egyenlítői sugarának, ami az a többlet távolság, amelyet a fénynek meg kell tennie ahhoz, hogy elérje a megfigyelőt, ellentétben a déli fénnyel.

Ez utóbbi fénynek déli Napálláskor elegendő 400.822 km éteren átmennie, míg a felkelő Nap fényének 407.200 km-t kell megtennie. A fehértől a pirosig másodpercenként 300 nanométer (10-9 m) rezgés különbség van.

Ekkor a hullámhossz változatlan marad, de a frekvencia jelentősen megnő, ami azt jelenti, hogy a Napból érkező fényhullámok sokkal nagyobb sebességgel érik el a Föld éteri borítását, amint azt a képlet mutatja: Hullámhossz = az éteri testben megtett távolság x d/l Ugyanerre az eredményre jutunk, ha megfigyeljük a légkör és a víz sebességbeli különbségét. Ha a légkörben 300 000 km/s, akkor vízben csak 225 000 km/s.

Ezért az adott közeg sűrűsége jelentősen befolyásolja a fény sebességét. Az a fény, amely a Föld felszínére érve láthatóvá válik, 10.000.000 km/s sebességgel éri el a Föld éteri burkát; és a látható spektrum feletti fény a Földre érve sokkal nagyobb sebességgel érkezik. A Nap ugyanis különböző hullámhosszokon és különböző frekvenciákon bocsátja ki az energiáját. Kibocsátása soha nem egyenletes.

Eljutottunk arra a pontra, amikor azt mondhatjuk, hogy a napfény a fény súlyának megfelelő nyomást gyakorol a Földre, a Föld felszínén mérve, plusz a 400 000 km-es éteri tömegen való áthaladás során elvesztett energiával is.

És ha figyelembe vesszük, hogy e hatás kettős, mivel a fény „fáradása” progresszív, vagyis geometriai előre haladása miatt van, akkor hozzávetőleges elképzelésünk lesz arról, hogy mit jelent ez.

K: Miért kettős hatás?

V: Mert ahogy a fény veszít súlyából, a frekvenciája ennek megfelelően csökken és ez egy másik tényező.

Miután így megkaptuk a napfény nyomását, majd arra következtetésre jutva, hogy a Föld pálya stabilitása a vonzó és a taszító erők egyensúlyának köszönhető, nyilvánvaló, hogy a vonzást okozó mágneses térnek pontosan ellensúlyoznia kell a taszító erőt; ekkor tudjuk meghatározni a mágneses tér fluxus sűrűségét.

Olaf Roemer, dán tudós 1676-ban határozta meg a fénysebességét a Jupiter egy belső holdjának (az Io-nak) fogyatkozásai során végzett megfigyelések eredményeként. Tanítójával, Cassinivel együtt megfigyelte ennek a holdnak a fogyatkozását, amikor a Föld a Jupiterrel együttállásban, és amikor oppozícióban volt; a második Jupiter-hold fogyatkozás a vártnál 1002 másodperccel később következett be.

Ekkor arra a következtetésre jutottak, hogy ez a késés a Föld Jupiterhez viszonyított helyzetéből adódik, és mivel a Föld pályájának átmérője 300 millió km, akkor a fénysebességnek egyenlőnek kell lennie ezzel az értékkel osztva az 1000 másodperces késleltetéssel, vagyis 300.000 km/s jött ki. A látható spektrum feletti rezgések jóval korábban érik el a Földet, és sokkal nagyobb sebességgel haladnak, mint a láthatók.

A látható spektrumban a fényrezgések sebessége valóban 300 000 km/s, de ez nem jelenti azt, hogy a magasabb frekvenciájú energia erre az alacsony sebességre korlátozódik. A látható fény tehát nem feltétlenül a leggyorsabban mozgó energia a térben.

A látható spektrum több frekvenciájú sávot fed le, a vörös és az ibolya fény hullámhossza között nagy a különbség. A kémiai sugarak (Ford. megjegyzése: ez angol terminológia, mi ibolyántúli sugaraknak nevezzük) átviteli sebessége sokkal nagyobb, mint a látható fényé. Szem előtt kell tartanunk, hogy a látóképességünk, amely csak szűk határon belül működik, nagyon korlátozott. Bizonyos madarak képesek más hullámhosszokon is látni, amelyek számunkra láthatatlanok.

Egy holló például teljes mértékben bizonyítja, hogy még éjszaka is van fényenergia a térben

. Ez az energia nagyon is túlmutathat az érzékelési tartományunkon. Ha az ember rendelkezne azzal a látóképességgel, amellyel bizonyos állatok rendelkeznek, majd így határozná meg a fény sebességét, az eredménye minden bizonnyal különbözne a miénktől.

Ha ezután ezekkel az adatokkal relativista elméletet állítana fel, az Univerzumról alkotott elképzelése is nagyon különbözne a miénktől. A relativista tudomány ezért csak az érzékszerveink által érzékelt világot tudja látni, de sohasem a teljes univerzumot, ahol a legtöbb észlelésünkön túli jelenség játszódik le.

Az ember egy egocentrikus lény. Sokáig azt hitte, hogy a Föld az Univerzum középpontja. Amikor ezt az elméletet megcáfolták, azt hitte, hogy az Univerzum a mi korlátolt tudatunkból következik, mintha az akaratát akarná ráerőltetni a Természetre azáltal, hogy nem hisz semmiben, ami az érzékein kívül esik. Úgy véli, hogy ő a Teremtés non plus ultrája; nem létezhet az övénél magasabb rendű intelligencia, nem létezhet élet a Földön kívül, nem létezhetnek nálánál fejlettebb lények, mert az ember az egyetlen isten. Nem létezhet más fény, mint amit lát, valójában semmi sem létezik, ami ne esne az ember arrogáns önérvényesítésének hatókörébe.

K: Az imént adott magyarázatod ellenére Olaf Roemer megjegyezte, hogy a fénynek egy bizonyos időre volt szüksége ahhoz, hogy megtegye a Föld pálya átmérőjének a távolságát, és ez alapján 300.000 km/s-ra számította ki a fény sebességét, ami megegyezik más kísérletek eredményeivel. Hogyan magyarázod ezt?

V: Soha nem vettem figyelembe Roemer matematikai adatait, de mivel megfigyelésének az eredménye ellentmond a valóságnak, vizsgáljuk meg azokat az optikai jelenségeket, amelyek látszólag a Naprendszer terében játszódnak le, de amelyek valójában illúziók. Roemer-nek is egy ilyen illúzió-jelenséget kellett számításába vennie.

Először is többet kell tudnunk a Nap mozgásáról. Minden bolygó egy adott síkban mozog, amit a Naprendszer egyenlítői síkjának nevezhetünk.

A Nap azonban a Naprendszer mágneses középpontja körül egy másik síkban kering, ami egészen pontosan 46 fokos szöget zár be a bolygók középsíkjával. Az első optikai illúzióhatás, amelyet ez okoz, hogy a Föld bolygó lakói számára úgy tűnik, hogy a bolygó tengelyének a Naphoz viszonyított szöge megváltozik, amikor évente a Föld megkerüli a Napot, nagyobb megvilágítást adva az északi féltekének, amikor a Nap a felső csomópontja felé emelkedik, és a déli féltekének, amikor a Nap lemegy az alsó csomópontjába.

De ki vagyunk téve annak az illúziónak is, hogy a Nap ingaszerű mozgást ír le a térben. Igaz, hogy valamennyi naprendszerbeli bolygó pályája bizonyos mértékig ferde, de ez többnyire optikai csalódás, és a Nap mágneses központ körüli mozgása miatt van.

A Föld tengelydőlése valójában annak köszönhető, hogy a Nap lefelé irányuló nyomást fejt ki, és lefelé nyomja a bolygót a pályáján, amikor a saját forgási síkjában emelkedik; és felfelé tolja a bolygót, amikor lemegy a forgási síkjában.

A fennmaradó rész optikai illúzió, ami abból adódik, hogy keringésében elmozdult Napot fix viszonyítási pontnak vesszük, ami egyben azt a látszatot kelti, hogy az összes bolygó is elmozdult. A Nap 10.000.000 kilométer átmérőjű pályán kering a mágneses középpont körül, és 355 nap alatt tesz meg egy fordulatot.

Ami megegyezik a földi Hold-évvel (12 teliholdtól teliholdig tartó időszakkal). Ezért volt az, hogy az ókori csillagászok számításaikat egy 355 napos évre alapozták, amely a valódi Napév, és nem arra a mozgásra, amelyet a Föld ír le a mágneses középpont körül, és ami 365 napig tart. Roemer két Jupiter-hold fogyatkozást figyelt meg (Ford. megjegyzése: az Io-nak két fogyatkozását) 200 napos időközönként.

Ez idő alatt a Nap a mágneses központ körüli pályájának körülbelül a feléig mozgott, emiatt 9.800.000 kilométerre volt az eredeti pozíciójától. Így a Nap helyzetének az eltolódása miatt a Jupiter-hold fogyatkozása más időpontban történt. Ha egy pont vagy egy hold árnyékot vet a Jupiterre, akkor a Nap helyzetének 200 nap alatti változása több mérföldes változást eredményez az árnyék helyzetében.

Ha egy hold adott távolságra kering a Jupitertől, az körülbelül 1000 másodperces látszólagos késleltetést okoz a fogyatkozása idején, attól függően, hogy a hold milyen távolságra van a bolygótól. Úgy értem, hogy a holdnak még körülbelül 1000 másodperce van hátra, mielőtt az előre jelzett fogyatkozás ténylegesen bekövetkezne. Ezért volt téves Roemer számítása. Másodszor, figyelembe kell vennünk azt a szöget, amely alatt a Jupitert a Földről látjuk.

Ha megtudnánk a napfogyatkozás pontos idejét, ki tudnánk számítani, mennyit mozdult el a bolygó ezalatt az idő alatt, és akkor pontosan kiszámíthatnánk. De mindenesetre elmondható, hogy a fogyatkozás egy adott időpontban történt a Jupiter egy pontjához képest, de a megfigyelési szög miatt a viszonylagos késés benyomását kelthetné.

Vegyünk egy példát: helyezzünk el két testet úgy, hogy a megfigyelőtől indulva egy képzeletbeli egyenes érintse mindkét test felületét tangenciálisan. Ha testek helyzete megváltozik, a vonal is elmozdul.

Ebben az esetben az egyik testnek is úgy kell mozognia, mint a másiknak az elmozdulása után, hogy a képzeletbeli vonal továbbra is hozzáérjen. Íme egy második ok, ami miatt ez a jelenség egy megfigyelőnek észrevétlen marad, bármennyire is törekedik a pontos megfigyelésre. Roemer hibázott a számításában e jelenségek egyike miatt, amelyek bármelyikének a megfigyelése önmagában tévedésbe viszi.

K: Van-e az ekliptika szögének hatása az ember viselkedésére?

V: Semmiképpen sem. A külső tényezők nem hatnak a szellemre, csak a belsők. A jó és a rossz a szívből fakad. Minek lehetne nevezi azt az embert, aki csak egy külső ok miatt jó, egy olyan állapot miatt, amelyért nem ő felelős?

Ugyanez vonatkozik a gonoszra is. Ha adunk egy injekciót az embernek, amitől aztán megőrül és megvadul, nem lehet hibáztatni. Hogyan várhatná el Isten, hogy az ember jó legyen, ha ilyen kedvezőtlen körülmények közé helyezi? Isten nem kísért senkit. A gonoszság az arrogancia eredménye és az ember merészsége, amikor figyelmen kívül hagyja az isteni törvényeket.

Ha igaz lenne, amit mondasz, más bolygók sokkal rosszabbul járnának, mert a Föld az ekliptikával bezárt szöge 23 fok 25', a Marsnál, amit nagyon fejlettnek tartasz, 25 fok 12', a Vénusznál 32 fok, a Szaturnusznál 26 fok 45', a Neptunusznál 29 fok és az Uránusznál 68 fok. Az Uránusz ekkor az erkölcsi romlottság állapotba kerülne.

A Szellem azonban feltételeket teremt, és nem a feltételek határozzák meg a Szellemet. A jó emberek a Földön akkor is jók lennének, ha a pólusok felcserélődnének, a gonosztevők viszont, ha nem lenne dőlésszög, ha a Paradicsomban lennének, akkor is gonosztevők maradnának. Nem szabad összetéveszteni az erényeket egy mechanikus rend jelenségeivel. A jónak semmi köze a gépi működéshez.

K: Miért van különbség a különböző bolygókról visszaverődő fény színében? A Mars vöröses, a többi fehér, de a fény mind a Napból származik.

V: Ez a kémiai fénynek köszönhető.

K: Mi a kémiai fény?

(Ford. megjegyzése: a látható fény tartományon inneni és túli fény)

V: A napfény mindig megtartja a fókusz irányát az űrben való utazása során, míg a másik, a kémiai fény diffúz, mely a Nap hidrogén- és nátriumrétegein keresztül történő energiaáramlásából származik. Ha valaki egy árnyékra néz, egy megvilágított sávot fog látni körülötte, amely ezt a szórt fényt képviseli. Ha nem lenne ez a kémiai fény, sok bolygó láthatatlan lenne.

Abban a távolságban, ahol a Plútó van, a Nap fénye tulajdonképpen nem lenne látható. A Nap a Plútó felől nézve már kicsi, és így a hozzá érkező napenergia mennyisége jelentéktelen.

Mégis ez a távoli kis bolygó az űrben ragyog, és 0,16 fényt bocsát ki, míg a Merkúr, amely közel van a Naphoz, csak 0,058-at. (22.)

(A szerző 22. megjegyzése: Azt a fénymennyiséget, amelyet egy bolygó visszaver az űrbe, albedónak nevezzük + megj: 1, a tiszta fehér fény és 0, a teljes elnyelés közötti skálán.)

Ez annak a ténynek köszönhető, hogy a Plútó légköre rendkívül érzékeny a Nap fényhullámaira, és heves reakciót vált ki erre a nagyon kis mennyiségű energiára. Szem előtt kell tartanunk azt is, hogy a Földet, annak ellenére, hogy viszonylag közel van a Naphoz, a földi tudomány nagyon rossz fényvisszaverőnek tartja.

A Föld albedója 0,39, de a többi távolabbi bolygónak nagyobb a fényvisszaverő képessége: a Jupiternek 0,51, a Szaturnusznak 0,50, az Uránusznak 0,66 és a Neptunusznak 0,62. A fényesség, amit a bolygókon látunk, a Nap módosított fénye + a fizikai-kémiai fény.

A ténylegesen észlelt bolygó-fény főleg az utóbbi intenzitásától függ. A Plútó fénye nem szoláris eredetű, mivel a napfény erre a bolygóra érve túlságosan alacsony intenzitású ahhoz, hogy visszaverődjön. Az a kis mennyiségű fény, amelyet a Plútó a Naptól kap, önmagában jelentéktelen ahhoz, hogy visszaverődjön az űrbe.

Vannak más optikai jelenségek is, amelyekről sokáig tartana a magyarázat, de elmondhatom, hogy a fény funkciója nagyrészt abban áll, hogy olyan feltételeket teremt a térben, amelyek révén a különféle jelenségek távolról is érzékelhetők.

De ez most nem a metafizikai jelenségek megtárgyalásának az ideje.

K: Bár nem akarsz belemenni a metafizikába, szeretném, ha hoznál egy példát, ha lehetséges. Szavaidból azt gondolom, hogy a fénynek el kell érnie bennünket ahhoz, hogy egy távoli jelenséget lássunk.

V: Mondok egy példát: egy közönséges Geissler-csőben az elektronok nem képesek áthatolni a cső falán, de ami azt illeti, az alumíniumon kívül más anyagon sem. Ezt kísérletileg bizonyították úgy, hogy az elektronnyaláb útjában, a cső belsejében egy keresztet helyeztek el.

Ez a kereszt árnyékot okoz, ami azt mutatja, hogy az elektronok megálltak. Még ha ez a kereszt üvegből is lenne, az elektronok nem mennének át rajta. Tehát, ha a fény vagy az elektronok nem képesek átjutni az üvegen, hogyan lehet látni árnyékokat és Faraday-sávokat a megvilágított csőben. A fény nem tudott kijönni a csőből, mégis lehetett belelátni.

Sok más példát is tudnék idézni, de egy is elég az elmélet megcáfolásához. Nem szabad összekeverni a fényt és a képet, mert az univerzális jelenségek mindenhol egy időben zajlanak. Nagyon sokáig tartana ezt részletesen kifejteni.

K: Vannak, akik azt mondják, hogy a Földön megfigyelt hő a Napból érkezik hozzánk. Van ebben valami igazság?

V: A hő a Napból érkezik, de magas frekvenciájú hullámok formájában, amelyek aztán hőhullámokká alakulnak. Ez az átalakulás a bolygók légkörében megy végbe. Nem a Napból származnak hő formájában, mert a hő nem halad át a vákuumon.

Még a Nap hője is elviselhető, ez csupán egy mező, amelyben elektromos erők működnek. A generátor hideg, de az általa termelt áramok magas hőmérsékletet okozhatnak. Ostobaság azt állítani, hogy több millió fokos hőmérséklet létezik a Napon. Fényereje nincs összefüggésben a hőjével; a Földön is vannak hideg fényforrások.

A neon izzó azt mutatja, hogy a fény nem mindig meleg. Sok rovar hideg fényt bocsát ki, valamint bizonyos zöldségfélék, amelyek bakteriológiai hatásra lumineszcenciát hoznak létre. A Nap sugarainak frekvenciája által termelt hő mellett hőt a Nap fényének nyomása is fejleszt.

Napkeltekor a Nap ferde sugarai nem fejtenek ki nyomást, és az embernek az a benyomása, hogy a Nap egy nagy vörös korong, amelynek nincs ereje; de amikor a zenitjén van, érezhető a talajnak nyomódó sugarainak intenzitása. Ezért van az, hogy minél magasabbra megyünk, annál hidegebbet érezünk.

Az Egyenlítőnél, ahol a Nap sugarai derékszögben sugároznak le, nagy a hőség. A pólusokon ezeket a sugarakat a mágneses hatás nagymértékben taszítja, és a nyomás nagyon kicsi. Tehát a sarki hideg a Nap sugarainak ferdeségének és a mágneses hatás általi eltérítésének az eredménye. Egyes sarkifény-jelenségek az ionoszférában lezajló elektromos reakciók eredménye, mások azonban a sugarak olyan magasságban való elhajlásából származnak, amely a légkör felső szakaszán fényességet okoz.

K: Azt mondod, hogy egyre hidegebb lesz, ahogy megyünk felfelé, de ez nem mindig van így. Egy bizonyos magasságban a hőmérő 22.000 Fahrenheit (kb. 12.000 Celsius) fokig mehet fel.

V: Az ezekben a magasságban tapasztalható hő az általam említett fizikai-kémiai reakciókból származik. Különböző rétegek idézik elő ezt a reakciót.

Látod, barátom, a tudományod sok hibát tartalmaz. Nem lepődök meg a benne lévő hibákon, mert az életben semmit sem a benne lévő hibákért lehet értékelni, hanem a benne rejlő erények és igazságok miatt. Mindannyian tökéletlenek vagyunk, ezért a tökéletesség olyan tulajdonság, amelyet csak az istenségben találhatunk meg.

Bennünk mindig hiányosságokkal keveredik, és sokszor a hibák vannak túlsúlyban. Amit furcsálok – és micsoda bánat ez!

–, hogy a Föld tudósainak minden olyan tévedése, amelyet még nem tudtak orvosolni, ezen a hibás tudományon alapul, és tagadják a legfőbb tudományt, amely Isten. Olyanok, mint egy szentjánosbogár, amelyet elvarázsol a saját fénye, és odakiáltja a többi szentjánosbogárnak: „A Nap nem létezik, a farkamban levő fény az egyetlen fény.”

7. fejezet

Olaf Roemer kísérlete

Olaf Roemer fénysebességre vonatkozó következtetései minden bizonnyal hamisnak bizonyultak.

A dán tudós a Jupiter Io nevű holdjának fogyatkozását figyelve észrevette, hogy a fogyatkozásra nem a kiszámított időben történt, hanem annál mindig késés következett be.

Figyelembe véve a fogyatkozás idejét, amikor a Föld szembenállásban volt a Jupiterrel, kiszámította azt az időpontot, hogy a következő Jupiterhold-fogyatkozásnak 200 nappal később kell bekövetkeznie, amikor a Föld a Jupiterrel újra együttállásban van. Megfigyelései azonban azt mutatták, hogy a fogyatkozás körülbelül 1000 másodperccel később következett be, mint ahogy azt várta. Galilei elképzelései alapján, aki fénynek sebességet feltételezett, Roemer kiszámította, hogy ennek a késésnek oka az az időtartam, amíg a fény áthalad a Föld pályájának átmérőjén.

Ezt az átmérőt 300 millió km-nek véve csak elosztotta ezt az 1000 másodperces késéssel, és így 300.000 km/s fénysebesség-értékre jutott.

8. ábra – A Io, Jupiter és Föld helyzetét mutatja Roemer megfigyelés alapján

9. ábra - Az Io Földhöz viszonyított helyzetének trigonometriája

Azonban nem nehéz megcáfolni Roemer érvelését.

Nézzük meg a 9. ábrát, és oldjuk fel trigonometrikusan. Tegyük fel, hogy a Föld az első Io-fogyatkozáskor T1 helyzetben van a Nap körüli pályáján.

Ha ugyanabban a pillanatban átlépnénk a T2-be, akkor azt látnánk, hogy a fogyatkozás már megtörtént, így az T1-ben lévő megfigyelő késést, a T2-nél lévő pedig előrehaladást észlel.

A megfigyelt időkülönbség matematikailag a következőképpen fejezhető ki:

Nap és T1 közötti távolság = 149.000.000 km.

Nap és Jupiter közötti távolság = 780.000.000 km.

Jupiter és Io (A) közötti távolság = 400.000 km.

Jupiter és Io (B) közötti távolság = 400.000 km.

Ez lehetővé teszi a trigonometrikus korrekciókat a Jupiter központjától 70.000 km-re elhaladó látóvonalak segítségével.

Nap és T1 közötti távolság / Nap és Jupiter közötti távolság, vagyis

149.000.000 km/780.000.000 km = tan α = 0,1910 tan α x Jupiter és Io (A) közötti távolság = 0,1910 x 400.000 km = 76.400 km.

Az Io sebessége a Jupiter körüli keringési pályán 20,67 km/s, ezért a Földről az T1 -T2 pozíció közötti időbeli különbség:

76.400 km / 20,67 km/s = 3696 másodperc

Ez azt jelenti, hogy a Föld 90 fokos Nap körüli pályán történő elmozdulása 3696 másodperces időkülönbséget okoz Io fogyatkozásának az érzékelésében.

Amikor Roemer arra a következtetésre jutott, hogy a fénysebesség miatti késésről van szó, a Föld akkor már 197,122 fokot mozdult el a pályáján. Látva, hogy a Föld ez idő alatt A helyzetből B pozícióba mozdult el pályáján (10. ábra), a trigonometria szempontjából úgy tekinthetjük, hogy elérte a C pontot, ami mindössze 17,122 fokos különbséget ad az A és a C pozíció között.

10. ábra - Az Io a Föld két pozíciója között bezárt látszólagos szöge

A 11. ábra azt mutatja be, hogyan lehet egy pálya pontjait egy külső pontra vetíteni.

Ezen a skálán a 90 fok 100 százaléknak felel meg, 17 fok 29 százaléknak felel meg. Ezt alapul véve a számításhoz azt kapjuk, hogy 3696 mp x 29/100 = 1071 mp A mi számításaink és a Roemer-féle közötti 71 másodperces különbség azért van, mert nem ismerjük a Jupiter pontos helyzetét, amikor a fogyatkozás történt.

Az Io fogyatkozása 42 óra 28 perc 33 másodpercenként következik. Lehetséges, hogy Roemer számításait a fogyatkozás utáni vagy előtti megfigyelésre alapozta, és így minden eltérés megváltoztatná az eredményt. Továbbá az általunk használt adatok hozzávetőlegesek.

A Jupiter közelebb vagy távolabb lehetett a Földtől. Abban sem lehetünk biztosak, hogy az Io távolsága a Jupitertől állandó, mint a Holdunk esetében is, ahol a távolság akár 42000 km-rel is változik.

E tényezők bármelyike okozhatta a különbséget. Mindenesetre az észlelt késés biztosan létezik, de nem a fénysebességnek, hanem egy optikai hatásnak köszönhető, amely trigonometriával egyértelműen szemléltethető. Nem tagadjuk teljesen, hogy a fénynek van egy bizonyos sebessége, amellyel a világűrben halad, csupán rámutatunk Roemer téves feltételezéseire, amelyeket a tudomány nem volt hajlandó eddig felülvizsgálni, bár Roemer napjai óta sok kutatás folyt le a fény sebességével kapcsolatban. Tény az, hogy senki sem gondolta volna, hogy egy nagyszerű személyiség trigonometrikus hibát követhet el, különösen, ha tévedhetetlennek tartották.

De akárhogyan is, elfogadták a következtetéseit. Mivel Roemer következtetései hamisak, e nélkül nem fejlődött volna ki a relativitáselmélet, mivel a fénysebesség-konstans az egész elmélet sarokköve volt. Nem garantáljuk számításaink abszolút helyességét, de fenntartjuk, hogy az Io fogyatkozásának az ideje a bolygók térbeli helyzetének megfelelően előrehaladott vagy késleltetett, teljesen függetlenül a fénysebességtől, ha egyáltalán létezik ilyen.

Ha létezik, akkor olyan sebességgel kell áthaladnia a rendszerünkön, amely gyakorlatilag azonnalivá teszi.

Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy elemzésünkkel ellentétben egy csillagászatban jártas ember felhozhatja azt a kifogást, hogy Roemer nem támaszkodott arra a tényleges Io fogyatkozásra, amely a Nap által a Jupiter túlsó oldalán előidézett „árnyékkúpon” 42 óránkénti Io tartózkodásából ered. Ha azonban felvetik ezt az ellenvetést, az ugyanilyen ellentmondásos lenne, mivel a félárnyék is megváltoztatja helyzetét, ahogy a bolygó keringési pályáján mozog az űrben, amint az a 12. ábrán látható.

12. ábra

Teljesen lényegtelen, hogy az AJ1 vagy CJ2 vonalak látóvonalak voltak-e vagy a Nap fénye alkotta meg őket, mivel mindkettő ugyanaz. Nyilvánvaló, hogy a Jupiter folyamatos pályán való mozgása különbséget hozna létre a földi megfigyelő látószöge és a félárnyékot alkotó Nap fénye között.

Mindenesetre Roemer megfigyelései szerint ezek a vonalak pontosan egybeesnek, és az eltérés 1071 másodpercet tesz ki. A fenti szemléltetés csak azért van, hogy megmutassa az olvasónak, hogy egy bizonyos jelenségnek többféle magyarázata lehet, nagyon eltérő eredménnyel. Nem lehet elhamarkodott következtetéseket levonni anélkül, hogy a problémát minden oldalról meg ne vizsgálnánk. Nem áll szándékunkban lejáratni ennek a híres tudósnak a munkáját, aki méltó a tiszteletünkre.

A könyv első kiadásában tartózkodtunk a kapitány nézőpontja teljes magyarázatának közzétételéről. Mivel a fény és a tér jelensége a fizika egésze számára alapvető fontosságú, sőt minden tudomány sarokkövének tekinthető, különböző európai egyetemek és neves fizikusok véleményét kértük ki. Ahol először megemlítettük Roemer számításait a repülő csészealj kapitányának, kijelentette, hogy ő nem igazán foglalkozott az elméletével, de különféle magyarázatokat adott nekünk azokról a lehetséges csapdákról, amelyekbe Roemer beleeshetett. Véleményét a következő oldalakon közöljük.

K: Kár, hogy nem tud teljes magyarázatot adni erre a jelenségre, mivel ez nagy érték lenne számunkra. Konkrét példával élve: az Olaf Roemer által megfigyelt jelenség alapján a tudomány megszűnt hinni Istenben.

A tudósok a következőképpen érveltek: Azt mondják, hogy Isten világosság, vagyis a fénnyel rokon. De ha van időeltolódás a fény térben való mozgásában, akkor a fény nem tekinthető mindenütt jelenlévőnek. Isten tehát nem lehet mindenütt jelen, mivel időre van szüksége, hogy egyik helyről a másikra jusson. Aztán, mivel nem létezhet olyan Isten, aki alá van vetve a térnek és az időnek, arra a következtetésre jutottak, hogy nem létezik. És ha nem mindenütt jelenlévő, ez azért van, mert inkább véges, mint végtelen, ezért nem tudná fenntartani az Univerzumot sem. Egyetlen véges princípium sem lehet Isten.

Tömören ez a tudományos materializmus mögött meghúzódó érvelés. Ha az a kívánságod, hogy higgyünk Istenben, ezt soha nem éred el a tudomány által vallott elvek világos elemzése nélkül. Valóban nem furcsa, hogy a kapitány nem ismeri Roemer számításait, mert soha nem publikálta azokat. Állítólag Roemer halála után munkája gyakorlatilag megsemmisült, és csak az egyik barátja révén vált ismertté, aki publikálta a felfedezéseit. A részleteket azonban, amelyekre a tudomány a következtetéseit alapozza, ismerem, és emlékezetből tudom idézni. Talán ha ezeket megvizsgáljuk, akkor határozott következtetésre juthatunk, amelyről véleményt alkothatunk.

V: (Miután a kapitány a matematikai háttért tanulmányozta). Az Ön információi alapján most gyorsan áttekintem a kérdést. Hadd szerezzek néhány papírlapot, és magyarázatként rajzolok rá néhány ábrát. Nézzük a következőt:

13. ábra – Az Io előrehaladása a fogyatkozási időben, feltételezve, hogy a Nap a Jupiter körül kering

Ha azt feltételeznénk, hogy a Nap keringene a bolygók körül, és nem fordítva, ahogy ténylegesen, és ha így feljegyeznénk az Io fogyatkozásának idejét, amikor a Nap S1 és S2 helyzetben van, akkor haladást észlelnénk az Io fogyatkozásában. Vagyis az S2 pozícióban a fogyatkozás már megtörtént volna. Most próbálja meg nagyon figyelmesen követni ennek indoklását.

A jelenségen azonban nem változtat az a tény, hogy a Jupiter a Nap körül kering.

Nem tudom, hogy ez a "racionális mechanika" körébe tartozik-e a Földön, de van egy alapelv, amely kimondja, hogy minden keringési pályán mozgó égitest előrehaladásnak vagy késleltetésnek van kitéve, attól függően, hogy a térben milyen pozíciót foglal el.

Nézzük meg, hogyan történik ez a következő ábra segítségével:

14. ábra – Az Io fogyatkozásának a késése, miközben a Jupiter a Nap körül kering

A vízszintes szaggatott vonal a fogyatkozások "látóvonalát" jelzi, figyelembe véve a Jupiter mozgásának irányát a pályáján, amely ebben az esetben az óramutató járásával ellentétes. Azt a pontot, ahol ez a látóvonal érinti a Jupitert, A-nak nevezünk.

Ebben az esetben feltételeznünk kell egy egyenlítői átmérő létezését, amely nem szerepel a számításokban. Ez az ábrán AF vonalként látható. Vegyük észre, hogy az első fogyatkozásnál a látóvonal A-ban, a második fogyatkozásnál pedig F-ben érinti a bolygót.

A különbség tehát egyenlő az egyenlítői átmérővel, vagy más szóval a Jupiter átmérőjével. Jegyezzük meg ismét, hogy az első fogyatkozásban lo az L1 pozícióban volt, és a legtávolabb volt a Naptól, míg a második fogyatkozásnál az L2 pozícióban, a Nap és a Jupiter között.

Most kezdjük látni, hogy az általatok fenntartott időeltolódás oka a korlátozott fénysebesség, amellyel megpróbáljátok száműzni Istent az Univerzumból. Először is nem ismerjük a Jupiter pontos távolságát a Földtől a fogyatkozás idején. Egyúttal megragadom az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmeteket a csillagászaitok által elkövetett hibára, amely jelentős hatással van az Univerzum méretének elképzelésére, mint azt később látni fogjuk.

A rendelkezésünkre álló csillagászati adatok szerint a Földnek 197,122 fokot kellett megtennie 200 nap alatt, átlagos sziderikus napját O,98561 foknak véve. Ekkor 180 fokot levonva 17,122 fok marad, ami a számítás szempontjából visszahozza a bolygót az oppozícióba.

Ezalatt az idő alatt a Jupiter átlagosan 0,08309 fokos sziderikus nappal 16,618 fokkal haladt volna tovább, de ennek nincs értelme, mivel mindkét bolygó ugyanabban az irányban mozog, nem lehet különbség a Jupiter szögében a Földről nézve. Most vegyük ezt a szöget kiindulási pontnak, hogy 200 napon belül az Io a Jupiter körül 113 fordulatot tesz.

Roemer azonban nem láthatott Io-fogyatkozást, sem az oppozíció, sem a konjunkció pontos időpontjában, mivel a látószöge nem volt elég széles ehhez, csak azt látta, hogy mi történik az oppozíció előtt és a konjunkció után. Mivel az Io 113 fordulatot tesz meg 200 nap alatt, két további fogyatkozás ezt a számot 115-re emeli, így a napok száma 203,5 lesz a fordulat/nap aránya miatt.

A Jupiter a Földdel való oppozíció és konjunkció között 17,122 fokos szöget zár be. Ez a perihéliumban vagy az afélionban kissé eltérhet a napfény nyomása által előidézett sebességkülönbség miatt. A Jupiter átlagos sziderikus napja 0,08561 fok körül van, az általunk elvégzett korrekciókkal, ha 3 és fél napot hozzáadunk, akkor összesen 17,47 fokot kapunk.

Tegyük fel a 17,45 fokot a számítás egyszerűsítése érdekében.

Ha ezeket a számításokat el tudjuk fogadni, készíthetünk róla egy további ábrát:

15. ábra - A kialakult szög a Jupiter oppozíciója és konjunkciója között

Láttuk, hogy a 14. ábrán a Föld 180 fokos elmozdulása a pályáján azon pontok megfordítását idézi elő, ahol a látóvonal érinti a bolygót. Az első helyzetben a vonal érinti az A-t, a másodikban pedig, 180 fokkal később, az F-et. De ez az inverzió lassan megy végbe, ahogy a Jupiter mozog a világűrben.

Így van az, hogy mindössze 17,45 fokos elmozdulással az AP látóvonal átkerül AQ-ba, mivel pontosan az A pontban metszi. Ebben az esetben az AQ vonal Jupitert érintve szöget hoz létre. A 17,45 fokos mozgás által okozott késés megegyezik ezzel a szöggel. Most már csak azt kell látnunk, hogyan végezzük el a számítást egy további ábra segítségével.

16. ábra – A késés szöge a Jupiter oppozíciója és konjunkciója között

Ezt többféleképpen kidolgozhatjuk, de mi azt választottuk, amelyik grafikusan a legkönnyebben ábrázolható. Most láthatjuk, hogyan zajlik a jelenség.

Az AQ egyenes egy bolygó kerületén egy metszéspontot határoz meg, amelyet B-nek nevezünk.

Ettől a ponttól a kerülettől a középpontig húzunk egy egyenest E pontban.

Az EB ekkor egyenlő a Jupiter egyenlítői sugarával, és megegyezik az EA-val.

A B pontból húzunk egy egyenest az EA-ra merőlegesen, amely az utóbbit C pontban találja.

A Jupiter retardációja 17,45 fokos mozgás után tehát megegyezik az AC távolsággal.

Vizsgáljuk meg jobban, mit jelent ez a távolság az időben.

Az EB ∢ EA szög 33,80 fok, melynek szinusza 0,558, a BC ∢ BA szöge 17,45 fok, tangense 0,3201.

A Jupiter egyenlítői sugara EB távolság = 72 780 km

BC=EB x sin (EB∢EA)=EB x sin (33,80°) = 72 780 x 0,558 = 40 612 km

AC=BC x tan (BC∢BA) = BC x tan (17,45 °) = 40 612 x 0,3201 = 13 000 km

Ha megállapítottuk az AC = 13 000 km távolságot, ezt átválthatjuk másodpercekre.

A Jupiter 13 km/s sebességgel mozog a pályáján.

t=d/v = 13 000 km/ 13 km/s = 1000 másodperc

Roemer 1000 másodperces időeltérést figyelt meg, amit mi is találtunk.

Ezt annak az időnek tulajdonította, ameddig a fény megteszi a távolságot a Föld pályáján.

Viszont megmutattuk, hogy ennek a lényeges hipotézisnek, amely arra késztette a tudósokat, hogy száműzzék Istent a Világegyetemből, tökéletesen egyszerű trigonometrikus magyarázata van. Megbocsátható, hogy hibát követetek el, ahogyan azt mi is gyakorta tesszük, de a belőle levont következtetések nem menthetőek.

Ez több mint elegendő lenne a földi emberek irracionalitásának bizonyítására, amikor fénysebességről beszélnek, és amikor ezt felhasználják a tér korlátozására és görbületére vonatkozó materialista elméleteik alátámasztására. De folytassuk az érvelést, és nézzük meg, hogy számításaink pontosak-e.

Amikor a Jupiter a J1 pozícióban volt, a Föld pedig oppozícióban, az összes ABC pont egybeesett az A pontban, de amikor a bolygó a J2 pozícióba mozdult, ezek a pontok elmozdultak, és az AP egyenes lett az AQ egyenes.

Ha fokozatosan visszatolnánk a bolygót a J2 pozícióból a lefedett 17,45 fokon keresztül, akkor azt látnánk, hogy az AQ egyenes végül az AP egyenessé válna, és a B és C pontok közelednének, amíg egybe nem esnek az A pontban.

A következő ábrán az egyenlítői tengely mozgásának általunk említett variációit láthatjuk.

17. ábra - A Jupiter egyenlítői tengelyének mozgása

A 0 fokos kezdőpontban az ABC pont egybeesik, és a látóvonal merőleges az AF egyenlítői tengelyre.

Amikor a Jupiter kering, a B és C pontok háromszöget alkotnak, amelynek területe a Nappal bezárt szöghez képest nő.

45 foknál az A és B távolság a maximumon van, és ismét csökkenni kezd a 90 fokos pozícióig, de az AC vonal tovább növekszik, ami azt jelenti, hogy a fogyatkozásnál észlelt idő nagyon keveset fog változni. 90 fokos pozícióban látható, hogy B és C teljesen egybeesik F pontban, amikor a relatív időkülönbség egyenlő lesz az egyenlítői tengellyel vagy átmérővel.

Ebből a pozícióból a 180 fokos helyzet felé haladva a B és C pontok helyzete megfordul, és ismét az A pont felé haladnak; A B pont ismét körbejárja a kerületet az A pont felé.

Azt is észrevesszük, hogy ebben a fázisban az ABC által alkotott háromszög az AF alapvonallal ellentétes oldalán van.

180 fokos helyzetben az ABC pontok ismét egybeesnek.

Az időkülönbség azonban megegyezik a Jupiter átmérőjével, mivel a fogyatkozás látószögének most az F ponton kell áthaladnia, és már nem az ABC ponton, ahogyan az a bolygó 0 fokos helyzetében történt.

Ennek bemutatása után könnyű lesz ellenőrizni a Jupiter átmérőjét, és így a felmerülő optikai problémát.

Nézzük újra a 16. ábrát:

ha az AC egyenes = 13 000 km, akkor a Jupiter egyenlítői sugara:

EB= BC/sin (EB∢EA) = AC/ tan (BC∢BA) / sin (EB∢EA) =

13.000/ 0,3201 / 0,558 = 40.612 / 0,558 =72.780 km

Miután megkaptuk a Jupiter egyenlítői sugarát, összehasonlíthatjuk ezt az optikai méréssel kapott sugárral, és százalékos eltérést találunk a kettő között.

Ez a fény törésének köszönhető, például abban az esetben is, mikor a Nap nagyobbnak tűnik napkelte vagy napnyugtakor, mint délben.

Ezért mondtam el előre, hogy mire alapoztam a számításaimat, nehogy ellentmondásba kerüljön a földi matematikával. Így a Jupiter tömege és térfogata nem pontosan az általatok megadott érték.

Ha Jupiter akaratlanul is hozzájárult a tudományos materializmus meghonosodásához a Földön, viszont a most bemutatottak azt jelenthetik, hogy a Jupiter képes lesz bizonyítékot szolgáltatni a meglévő elméletek tévedéseire.

Láttuk, hogy más bolygókhoz hasonlóan a Jupiter tengelyirányú forgási sebessége megegyezik a keringési sebességével. (Ford. megjegyzése: ez a 2. fejezetben megadott bolygóadatok szerint csak a Jupiterre és a Szaturnuszra igaz.)

Ez a tengelyirányú forgás, amelyre nem gondoltatok, megmagyarázza a Merkúr sajátosságait is.

A csillagászok a Merkúrt egyenlítői síkján megfigyelve észrevették, hogy keringési pályán minden egyes fordulat során egyszer megfordul a tengelye körül, de ez még nem a teljes történet. Ez ugyanaz a hatás, mint amit a Jupiter esetében láttunk; a földi tudomány tévesen állítja, hogy a fénynek bizonyos időre van szüksége ahhoz, hogy áthaladjon a térben.

A Merkúr esetében a földi tudomány ugyanilyen tévesen állítja, hogy minden keringési pályája során egyszer megfordul a tengelye körül. Valójában az történik, hogy a Merkúrnak nagyon gyors tengelyirányú forgása van.

Ez nem a Naprendszer egyenlítői síkján, hanem arra merőlegesen történik. A Merkúr valójában a Nap egy holdja és nem szigorúan véve bolygó, mert csak a holdaknak van meg ez a sajátossága.

Ha ezt a részletet helyesbítjük, sokkal tovább mehetünk. Megcáfolhatjuk így a relativitáselméletet és a Planck-féle kvantumelméletet is. Planck megfigyelte a sugárzást a sötét testekben, és nem talált erre magyarázatot a fény hullámelméletében, ezért megalkotta a kvantumelméletet, amely az energia folytonosságára mutatott rá.

Roemer téves fényelmélete támogatta őt ebben. Tehát arról a jelenlegi földi felfogásról van szó, hogy egy elektron, mint hullámforma, az óramutató járásával ellentétes körben mozog. Ebben a spirálmozgásban spirálrugóhoz hasonlóan nem folytonos hullámfelülettel rendelkezik.

Maga a mozgás nem szakaszos, csak a spirális mozgása miatt jelenik meg annak. Egy mágneses jelenséget is mutat, amely kioltja a töltést az egyik oldalon, ami azt a benyomást kelti a megfigyelőben, hogy az energia ugrásszerűen mozog. Ezenkívül függ a mágneses hatásból adódó töltéskülönbség kimenetelétől, valamint a forgásának eredményétől, és úgy viselkedik, mint egy bolygó, amely a Nap körül kering.

Ez egy durva összefoglalója volt a jelenlegi kvantumelméletnek, amellyel a fizikusaitok most büszkélkednek. Az egész azonban az egyszerű trigonometrikus jelenségek félreértelmezése. Tehát mielőtt ezen érvelés alapján megtagadnák Istent, belátást kell kérniük az Atyától, mivel ő az egyetlen, aki felfedi titkait.

E nélkül senki sem lesz képes behatolni az Univerzumba, csak egy nagyon korlátozott racionális erő támogatásával. Az Univerzum egy ház, amelynek tulajdonosa van, és senki sem léphet be oda a tulajdonos beleegyezése nélkül, bármilyen racionális is legyen. Kérje meg a tulajdonost, hogy kísérje el a látogatót, és mutassa meg neki minden szoba sajátosságait és részleteit.

Ne próbáljátok tehát utánozni azt a varangyot, aki, mint egy ökör, annyi levegőt nyelt, hogy a gyomra feldagadt és szétrepedt. Az ember semmit sem fog elérni azzal, ha bonyolult elméletek levegőjét szívja be a termete növelésének reményében. Az igazi növekedést mindig alázat kíséri.

A tudomány egy fenséges palota keskeny, alacsony ajtóval, amely el van zárva a büszkéktől. Itt csak az alázatosok találnak jutalmat; ezért azok, akik nem hisznek és nem alázatosak a Teremtőjük iránt, nem találnak mást, mint zűrzavart. Az előbbiek az adatközlőnk, a csészealj kapitányának a szavai voltak, melyek Jupiter változásait mutatták be, ami azt a benyomást keltette, hogy a fény térben való mozgásához időtényező szükséges, holott ez valójában csak egy trigonometrikus jelenségnek köszönhető.

Azoknak az embereknek, akik hozzászoktak a matematikai problémákhoz, ez az egyszerű bemutató elég lesz ahhoz, hogy levonják a következtetéseiket, és megértsék a műhold mozgását. De mivel ez a könyv egy általános műveltségű közönségnek íródott, akiknek talán nem volt idejük elmélyedni ezekben a kérdésekben, igyekszünk a lehető legegyszerűbben szemléltetni a Jupiter Io holdjának a mozgását.

A 16. ábrán az AB egyenes által alkotott ívnek 42,422 km-nek kell lennie.

200 nap alatt az AP vonal (lásd a 18. ábrát) csak az érintőnél érinti a kerületet.

Azonban az a mozgás, amelyet a kör egy pontja ez idő alatt megtenne:

d = 42,422/2 = 21 211 km = AM = BM

Ha az A pont 200 nap alatt megteszi a fenti kilométerszámot, ez azt jelenti, hogy az A pont napi 106 km-es sebességgel mozog.

Az Io sebessége a keringése során nagy, de a Jupiter felszínéhez képest kicsi, vagyis kisebb a szögsebessége.

Így az Io sebessége a Jupiter felszínének sebességéhez viszonyítva mindössze 3 km másodpercenként.

18. Ábra – szembenállása és együttállása a Jupiter Io holdjának

Tanulmányozzuk most újra a 18. ábrát. Oppozíció idején Io a P pontban kell lennie.

Konjunkció idején a Q pontban kell lennie.

A valóságban azonban 1000 másodperccel a fogyatkozás bekövetkezte előtt R pontban kellett lennie, az RQ pedig azt a távolságot jelenti, amelyet 1000 másodperc alatt megtett.

Ennek magyarázatához vegyük figyelembe a következőket:

A földi tudomány úgy számol, hogy Io 152.913 másodpercenként tesz meg egy fordulatot a keringési pályán, ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a Jupiter-hold elhagyja a viszonyítási pontot, és újra visszatérjen ugyanarra a pontra.

A Nap fényét vették referenciapontnak, annak a pillanatnak a megfigyelésével, amikor Io belépett a félárnyékba. A Nap fénye azonban, amelyet az AQ vonal képvisel, napi 106 km-es sebességgel mozog.

Ez a változás megváltoztatja Io térben való mozgásának idejét is, mivel ennek a mozgásnak a számítása az AQ soron alapul.

Ha a Jupiter felszínének változása 106 km/nap, és ha az Io relatív sebessége 3 km/s, ez azt jelenti, hogy az AQ vonalban bekövetkezett változás napi 35 másodperccel megváltoztatja Io megfigyelt mozgásának időzítését.

Így Io keringésének valódi ideje 152 878 másodperc, és nem 152 913 másodperc.

Napi 35 másodperces sebesség mellett 7000 másodperces különbség lesz 200 nap alatt.

Ha 20 km/s sebességgel mozog a pályán, ez 140 000 km-t tesz ki, ami a 18. ábra P és R pontjai közötti távolság.

Ebből látható, hogy abban a pillanatban, amikor a fogyatkozás várható volt, Io még az R pontban volt, még meg kellett tennie az RQ távolságot, mielőtt a fogyatkozás ténylegesen látható lett volna.

Az RQ távolság 20 000 km, és 20 km/s sebességgel Io 1000 másodperc alatt haladna R-ből Q-ba:

t = 20.000 km / 20 km/s = 1000 s

Ennek bemutatása után arra a következtetésre juthatunk, hogy A FÉNY AZONNALI MOZGÁST VÉGEZ A TÉRBEN.

Abban az időben, amikor a csillagászati ismeretek csekélyek voltak, és amikor sokan még azt is nehezen hitték el, hogy a Föld a Nap körül kering, Roemernek nagyon nehéz lett volna helyes eredményre jutni.

Munkája minden hibájával együtt elismerésre méltó volt, figyelembe véve a munkakörülményeket, a rendelkezésére álló adatokat és korának korlátozott tudását.

Minden azonban ki van téve a megszakítás nélküli fejlődés hatásának, és változik, ahogy haladunk előre. Ostobaság lenne bármilyen elmélethez ragaszkodni, legyenek azok Roemer vagy bárki másé, ezzel is megpróbálva gátolni az időben a megáradt folyóként ránk zúduló eszmék haladását, vagy határt szabni a jelenségek megértésének, mint amikor a régi térképészek, akik a Herkules oszlopainál írták a térképeikre:

Hic deficit orbis (Itt van vége a világnak).

A fénysebesség elméletéhez való ragaszkodás modern megfelelője ennek az attitűdnek. A régi idők kalandvágyó tengerészeit azonban nem tántorították el térképészeik parancsai, akik koruk tudományos elitjét alkották, hanem továbbhajóztak, hogy felfedezzenek egy új kontinenst.

A most felfedezésre váró nagy és csodálatos ismeretlenben az Univerzum feltárul előtted, már nem korlátokkal, de végtelenül nagyszerűen, mint Teremtője. Ez egy végtelen méretű kastély, amely egy végtelen Isten lakhelyéül szolgál, aki meg akarta mutatni nekünk a tér hatalmasságát, és aki így szólt:

"A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Milyen házat akartok építeni nekem, és milyen helyen kellene tartózkodnom?” (Ézsaiás 66:1)

És mi ostobaságunkban olyan házat akarunk építeni neki, amely megfelel az elképzeléseinknek, amely nem nagyobb, mint kicsi agyunk, és olyan korlátozott, mint a relativitáselmélet, és olyan hideg és síri, mint a képletek.

Csináltunk egy koporsót az Univerzumból, és elhelyeztünk benne egy mumifikált Istent.

Megfordítottuk a teremtés folyamatát: istent csináltunk a saját képünkre és hasonlatosságunkra, akit egy olyan Univerzum határai szabnak meg, amelyet csak a mi gondolkodásunk korlátoz.

8. fejezet

A fény aberrációja

K: Eddig olyan dolgokkal foglalkoztál, amelyeket nem tudok sem bizonyítani, sem cáfolni. Soha nem tudnám kideríteni, hogy amit mondtál, igaz-e vagy sem. Mégis szeretném, ha beszélnél a fény aberrációjáról, amellyel Bradley kiszámította a Föld keringési sebességét. Ez teljesen bizonyított dolog, és te ezzel kapcsolatos állásfoglalásod lehetővé tenné, hogy értékeljem mindazt, amit eddig elmondtál nekem. Ha Bradleynek igaza volt, akkor biztosan tévedsz, vagy ha még sem, akkor fordítva.

(Ford. megjegyzése: A ’csillagászati aberráció’ címszónál a wikipédia ezt írja többek között ezzel kapcsolatban:

„A 18. század elején a jómódú Samuel Molyneux magán-csillagvizsgálót létesített az angliai Kewben, ahol egy 7,4 m hosszú zenit-távcsövet is elhelyeztek. Molyneux és barátja, James Bradley ezzel a műszerrel kezdte meg 1725 decemberében a Sárkány csillagkép gamma jelű csillagának méréseit Hooke módszere alapján. A távcső mérési pontossága fél ívmásodperc körül volt, ami a sikeres parallaxisméréshez kevés: ennek ellenére nem kis meglepetéssel tapasztalták, hogy a csillag egy év alatt egy kis ellipszist ír le, melynek fél nagytengelye kb. 21 szögmásodperc. A jelenség helyes értelmezését megkönnyítette számukra, hogy a többi csillagnál is ugyanezt a helyváltozást figyelték meg. A londoni Királyi Társaság folyóiratában megjelent értekezés egy csapásra ismertté tette James Bradley nevét, aki később a Greenwichi Királyi Obszervatórium igazgatója lett.

Az aberráció hatásának mérésekkel történő kimutatása, számszerűsítése és értelmezése fizikai bizonyíték a Föld Nap körüli keringésére, a heliocentrikus rendszer helyességének bizonyítására. Másrészt a továbbiakban ismertetésre kerülő részletek szerint az évi aberráció értéke, a fény sebessége és a Föld keringési sebessége között felírható egy függvénykapcsolat. A fény sebességét mintegy 40 évvel korábban Ole Rømer dán fizikus adta meg először 1676-ban a Jupiter négy holdjának periodikus fényváltozásaiból. Miután Bradley az aberráció nagyságát kiváló pontossággal meg tudta mérni – bár a Föld keringési sebességét nem ismerte pontosan –, ebből a fény terjedési sebességére 295 000 km/s értéket kapott, ami a ma ismert értékhez viszonyítva mindössze 0,02%-os eltérést jelent.”)

V: Megpróbálok választ adni és elemezni a problémát; azonban nem lesz könnyű érveimet a földi tudósok által szolgáltatott adatokra alapozni, az ti módszereitek és a miénk közötti különbség miatt.

Ti kilométert vagy mérföldet használtok a távolság mértékeként, míg mi a galaktikus időt vesszük alapul mérőeszköznek. Ezt nehéz megmagyarázni azoknak, akik nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a mi szemszögünkből lássák a dolgokat.

Bonyolult matematikai számításokba mentek bele, hogy meghatározzátok mondjuk a Föld pályájának átmérőjét, miközben minket nem a kilométerek száma érdekel, hanem annak a galaktikus idő megfelelője. Azonban pillanatnyilag felejtsük el a galaktikus időt, és tegyük fel, hogy most egy földi évet használunk méréseink alapjául.

Ha egy földi évet 31.558.149,5 másodpercnek vesszük, akkor megkaphatjuk a Föld keringési átmérőjének időbeli egyenértékét, ha elosztjuk ezt a számot pi-vel, ami 10.045.247 másodperc. Tudod követni?

K: Igen.

V: Ez azonban megzavarhat, mert azt gondolhatod, hogy az időnek valami köze van a relativitáselmélethez, ahogyan azt most hiszed. Az idő számunkra azt a szerepet játssza, amiért ti a mérőórákat használjátok.

Úgy tekintünk rá, mint annak az erőnek az eredményére, amely a testet a téren keresztül hajtja. Minél nagyobb az erő, annál kisebb az idő, és annál rövidebb a bejárandó tér is – vagy a ti szóhasználatotokban a távolság. Így ha az erő végtelenül nagy lenne, a tér és idő végtelenül kicsi lenne, ezáltal az tér és idő megszűnne létezni.

De ismét hangsúlyozva: az erő nem minden, mert a valóságban nem is létezik; csak az impulzus létezik, amely a térben a testre hat és lendületet ad neki. A test mozgását ekkor csak az az ellenállás korlátozza, amelyet le kell győznie. Ami tehát létezik, az az erő impulzusából eredő lendület, és nem maga az erő.

Ez az impulzus ismét csak egy akarat függvényeként létezik, amely ezt kiváltja. Összegezve: a tér és az idő az Univerzumra ható erőteljes Akarat eredménye, ezt mérjük, figyelembe véve annak intenzitását bármely adott jelenségben. Univerzumunkban ez az Akarat galaktikus időként nyilvánul meg.

De térjünk vissza Bradley-hez.

Azt állította, hogy a csillagok fényének aberrációja annak az időnek köszönhető, ameddig a fény áthalad az űrben.

Ennek alapján kiszámította, hogy a következőnek kell lennie:

a Föld keringési sebessége = a fény sebessége x az aberráció tangensével

De a fény a világűrben diffúz, és bárhol is kering a Föld a pályáján, a csillagok fénye mindig ott lesz előtte, bizonyos értelemben arra várva, hogy a Föld elérje, ezért szó sem lehet arról, hogy bármilyen késleltetés lehetséges a fény térben való átjuttatásában.

Ez az elmélet nem más, mint alkalmatlan szofizmus, amely méltatlan a tudományhoz. Nem tudjuk teljes mértékben elemezni a problémát az Ön fogalmai szerint anélkül, hogy tanulmányoznánk a Föld mozgását és kijavítanánk néhány, a pályájával kapcsolatos adatot.

Eredetileg azzal kezdted, hogy tudományos kérdéseket tettél fel, hogy megtudd, honnan jöttem. Nagyon jó, akkor korrigálni fogom a Föld keringésére vonatkozó becsléseiteket egy olyan módszerrel, amely még ismeretlen számotokra a Földön. A Föld egyetlen lakója sem tudná ezt olyan könnyen megtenni, mint én. Később tucatnyi más módon is megtehetném, ha akarnád, anélkül, hogy a ti fényelméleteitekhez vagy parallaxis módszereitekhez folyamodnék. De először is javítsuk ki az adatokat.

A Föld trópikus évének egy napja 86.400 másodperc hosszú. A trópikus év azt az időtartamot jelenti, mikor egy év alatt a Nap éves látszatmozgása során a Föld felszínének egy adott pontjához tér vissza.

De ha Napnak ezt az éves látszatkeringését egy csillag helyzetéhez viszonyítjuk, akkor egy nap mindössze 86.164 másodpercig tart, ez a sziderikus nap, ami 236 másodperccel rövidebb, mint a trópikus nap.

A Föld egy nap alatt keringő mozgása során a Nap fénye éppen ezzel a sziderikus nappal halad előre a Föld felszíne felett forgásirányban.

Mikor a Föld az év végén egy teljes keringési fordulatot tesz meg, a napfénynek ez a napi előremozgása egy teljes napot tesz ki, vagy más szóval egy teljes fordulatot tesz meg a Földnek a tengelye körül. (Ford. megjegyzése: a trópusi nap és a sziderikus nap közötti 236 mp-s különbség egy év alatt egy teljes nap különbséggé válik.)

Ez azt jelenti, hogy azt az időt, aminek az év egy plusz napjaként kellett volna megjelennie, az egyes napok hosszának napi 236 másodperces növekedésével számolták el. (Ford. megjegyzése: vagyis a trópikus évet és nem a sziderikus évet veszik figyelembe.)

Ha egy sziderikus év másodperceinek számát elosztjuk egy sziderikus nap másodperceivel, akkor azt kapjuk meg, hogy a Föld hány tengely körüli forgást tesz meg egy év alatt.

Egy sziderikus év 31.558.149,5 másodpercét osztva és egy sziderikus nap 86 164 másodpercével 366,2567 fordulatot kapunk. (Ford. megjegyzése: valójában 366,3333 fordulatot.)

Ebből kiszámolhatjuk a Föld napi sziderikus mozgását fokokban, ha 360 fokot elosztjuk a fordulatok számával.

Azaz: 360 fok / 366,2567 fordulat = 0,982.917 fok/ fordulat

Ha egy Földön kívüli megfigyelő 20 napos időközönként holdfogyatkozást figyelne meg, akkor észrevenné, hogy a második holdfogyatkozás idejére való előrejelzése 19,65834 fokkal (azaz 20 X 0,982917 fokkal) később történne meg.

Ezt a számot átválthatjuk időre, ha megszorozzuk egy sziderális nap másodperceinek számával, és ezt az összeget elosztjuk 36O fokkal. Azaz:

86.164 x 19,65834/360 = 4705 másodperc A fogyatkozás ezért úgy tűnik, hogy 4705 másodperccel később következik be, mint ahogy azt jósolták. Ugyanerre az eredményre más módszerrel is juthatunk: 1. Váltsd át a fokok számát kilométerekre, a Föld egyenlítői átmérőjét 12.756 km-nek véve, és használd a következő képletet:

d = 2 x π x sugár x 19,65834 / 360 = π x 12.756 x 19,65834 / 360 = 2188,31 km Így 2188,31 km-t kapunk, ami a Föld felszíne közötti távolság, amelyet 19,65834 fokos ív ábrázol.

2. Határozzuk meg a Föld tengelyforgási sebességét méter/másodpercben úgy, hogy a Föld méterben vett átmérőjét megszorozzuk π-vel, és elosztjuk a sziderikus nap másodperceinek számával.

Vagyis: v = π x 12.756.000 m / 86.164 s = 465,102 m/s = 1674,367 km/h 3. Osszuk el a fenti (1) pontban kapott 2188,31 km-t méterben a (2) pontban kapott 465,102 m/s-mal. Ezzel ismét 4705 másodpercet kapunk. t= d / v = 2.188.310 m / 465,102 m/s = 4705 s Ez tehát a fogyatkozás látszólagos késleltetésének mértéke, amelyet egy megfigyelő lát az űrben.

Ezek tehát az első korrekciók a Föld átlagos sziderikus mozgása és a valódi tengelyforgási sebessége kiszámításával. Ezen adatok nélkül nem tudjuk pontosan kiszámítani a Föld pályáját.

De van egy második szempont is, amit figyelembe kell venni. A csillagászat az év négy évszakának jelenségét a Nap ekliptikán keresztüli mozgásának tulajdonítja. Valójában a Napnak van egy saját mozgása is, amely nem látható a Földről.

A március 21-i tavaszi napéjegyenlőségkor a Nap keleten kel, nyugaton nyugszik, ekkor, március 21. és a június 21-i nyári napforduló között úgy tűnik, észak felé mozdul el. A nyári napforduló után ismét dél felé fordul. A szeptember 23-i őszi napéjegyenlőségkor ismét átkel az Egyenlítőn, és folytatja déli irányú mozgását egészen a december 22-i téli napfordulóig.

Ezután ismét észak felé fordul, amíg a következő tavaszi napéjegyenlőségkor ismét eléri az Egyenlítőt, és addigra 1223,898 másodperccel, azaz 20 perc 23,898 másodperccel gyarapodott az év. Ebből a csillagászaid arra a következtetésre jutottak, hogy a Napnak van egy saját éves mozgása az ekliptikán, magassága mozgásának felszálló és leszálló csomópontjaitól függően változik.

Vizsgáljuk meg a Föld mozgását az ábra segítségével (ennek leegyszerűsített változatát a 19. ábra mutatja).

19. ábra - a Föld mozgása a Nap körül

A T1 a Föld helyzetét mutatja június 21-én, a Nap fénye közvetlenül az északi féltekére esik, az Egyenlítőhöz képest 23,444475 fokos szögben.

Mivel a Föld továbbra is vízszintes síkban kering a pályáján (nem függőlegesen, ahogy az az ábrán látható a könnyebb szemléltetés érdekében), a Nap szeptember 23-án közvetlenül az Egyenlítő felett lesz (T2 pozíció). December 22-én a T3 pozícióban a Nap a déli féltekén lesz a fejünk felett, az északi féltekén pedig hideg lesz.

Nyilvánvaló tehát, hogy a négy évszakot nem a Föld és a Nap mozgása okozza az ekliptika síkjában felfelé vagy lefelé menve, mert mindkét test ugyanabban a síkban marad. A változás annak köszönhető, hogy a Föld tengelyének dőlésszöge állandó, és mindig egy hipotetikus pont felé mutat a térben.

(Ezt a dőlést a gömböt tartó tengely szöge mutatja az ábrán.)  A harmadik kérdés, amelyet most tanulmányoznunk kell, az a Föld keringésének excentricitása. Ezt úgy tehetjük meg, hogy feljegyezzük az év négy évszakának pontos idejét, és az én időkiszámítási módszeremet használjuk fel, ami kényelmesebb és nem tévedhet.

A négy évszak között eltelt idő nem egyenlő, azaz:

Tavaszi napéjegyenlőségtől (március 21.) – nyári napfordulóig (június 21.): 133.611 perc.

Nyári napfordulótól az őszi napéjegyenlőségig (szeptember 23.): 134.832 perc.

Az őszi napéjegyenlőségtől a téli napfordulóig (december 22.): 129.331 perc.

Téli napfordulótól tavaszi napéjegyenlőségig: 128.195 perc.

A két egymást követő tavaszi napéjegyenlőség között elért 1223 másodpercet nem vontuk le ezekből az értékekből, az évszakokat sziderikus időnek tekintettük. Ezt a négy periódust most a kerület négy idősugarára alakítjuk át.

Ez a következőképpen alakul:

1. sugár = 133,611 x 4 / 2π = 85,059 perc

2. sugár = 134,832 x 4 / 2π = 85,836 perc

3. sugár = 129,331 x 4 / 2π = 82,334 perc

4. sugár = 128,195 x 4 / 2π = 81,611 perc

E négy számérték segítségével meg tudjuk határozni a Föld pályáját. (lásd a 20. ábrát).

20. Ábra

Ez adja meg nekünk a Föld pályáját.

A március 21. és szeptember 23. közötti időszak még többé-kevésbé szabályos, de ezután a pálya úgy néz ki, mintha valami erő nyomta volna a középpont felé. Ebben az időszakban a Föld lassan közeledik a Nap felé.

A negyedik megjegyzés, hogy a két tavaszi napéjegyenlőség között elért 1223 másodpercnek az űrben való egyenetlen mozgás teljes időtartama alatt kellett halmozódnia, és nem egyszerre.

Ennek a precessziónak az oka a következő: A Föld tengelyének dőlésének iránya, amely mindig egy vonalban van a tér egy feltételezett pontjával, nagyon lassan változik mindaddig, amíg a Föld keringési pályáján kering. A tengely dőlésszöge 23,444475 fokos marad, de a tengely iránya évente 50,2619” szögmásodperccel változik.

K: De miért változik a dőlés iránya?

V: Türelem! Egy percen belül rátérünk! A tengely irányának ez a változása azt okozza, hogy a Föld minden 70,401 évben egy sziderikus napot veszít, vagyis évente 1223, 898 másodpercet.

Ezt a számot úgy kapjuk meg, hogy egy sziderikus év másodperceinek számát (31.558.149,5 s) megszorozzuk a szögmásodpercekben mért változás mértékével (50,2619”), és ezt elosztjuk a 360 fokos szögmásodpercek számával (1.296.000-tal – ennyi szögmásodperc van egy 360 fokos körben).

Továbbá ebből kiszámolható, hogy minden 25 784,93 évben elvész egy sziderikus év. Az 50,2619"-os változás a Föld tengelyének dőlésirányában 1223 másodpercnyi időnek felel meg, és pontosan ez a különbség a sziderikus és a trópikus év között, azaz:

Sziderikus év = 31.558.149 s

Trópikus év = 31.556.926 s

Különbség köztük = 1.223 s

Ezekkel az adatokkal most a földitől eltérő módszerrel tudjuk megállapítani a Föld valódi pályáját.

A nyári napforduló idején a Nap zenitjén 23 fok 26' 49,4"-ig megy fel, de a téli napforduló idején a déli féltekén 23 fok 26' 49,8”. A különbség 0,4”.

Ez a szám tehát a különbség a Nap magasságában minden alkalommal, amikor a dőlés iránya 50,2619"-al változik. A 04"-os különbség a Nap helyzetében 0,8"-nak felelne meg a Föld pályájának ellenkező oldalán, mivel a Nap a pálya középpontjában fekszik.

Ebből láthatjuk, hogy a tengelyirányú forgás változása és a Föld keringési fordulata között a kapcsolat a következő:

50,2619” / 0,8” = 62,82737, azaz 62,82737: 1.

Most már érted, hogy a Föld Nap körüli forgási sebessége miért 62,82737-szer nagyobb, mint a tengelykörüli forgása?

A Föld 1223 másodperc alatt pótolja a precessziót, amelyet az 50,2619"-os tengelydőlés irányának változása idéz elő; ennyi idő alatt a pályán való forgása kiegyenlíti a Nap magasságának 0,4"-os változását, ami viszont 0,8” a pálya teljes átmérőjén.

Tehát 50,2619” a tengelykörüli forgáshoz, 0,8 pedig a pályafordulathoz viszonyított szám, ami azt jelenti, hogy minden Nap körüli keringéshez több, mint hatvankét tengelyforgási periódus tartozik.

Tudod követni?

Már korábban megkaptuk a Föld tengelyforgásának valódi sebességét (465,102 m/s) úgy, hogy 2πr-t elosztjuk a sziderikus nap másodperceinek számával (86 164 s).

Ezért ha a Föld keringési sebessége 62,82737-szerese a tengelyforgási sebességének, akkor valódi Nap körüli sebességének 29.221,135 m/s-nak kell lennie.

Ezzel most kiszámolhatjuk a Földpálya pontos hosszát úgy, hogy a sebességet megszorozzuk a sziderikus év másodperceinek számával (31.558.149 s)

Ez 922.164.946 km-t ad ki.

Ezt a számot π-vel elosztva megkapjuk a Földpálya átmérőjét, azaz 293.534.466 km-t; sugara tehát 146.766.760 km lesz.

K: Az ezzel a módszerrel kapott számértékek nem egyeznek meg a mi módszereinkkel kapott értékekkel.

V: Ez igaz, de számításaitok számos kétes tényezőn alapulnak. Az egyik általatok használt módszer a Nap átmérőjének megmérése aphéliumnál majd perihéliumnál.

Ám a Nap mindkét időpontban kis szöget zár be, így fényének nagyobb mennyiségű légkörön kell áthaladnia. Az ebből eredő fénytörés hibaelemet visz be a számításba, de az általunk használt módszerben nincs helye a hibának.

Visszatérve az évszakok idejét mutató ábrához (20. ábra), ezeket a perceket átválthatjuk kilométerekre, ha megszorozzuk a Föld keringési sebességével (29.221.135 m/s).

Ekkor látni fogjuk, hogy a Föld legközelebbi távolsága a Naptól 143.086.633 km, a legtávolabbi pedig 150.494.225 km.

Nos, akkor a Föld valódi keringési sebességével meg kell tudnunk határozni a fénysebességet, azaz: c = 29.221,135m/s / 0,000099242 = 294.443,229 km/s Alternatív megoldásként kiszámolhatjuk a Föld keringési pályájának hosszából:

A fény aberrációja 2O,47" évente, ami távolságra átszámítva a Föld pályáján:

20,47”x 922.164.946 km/ 1.296.000” = 14.565,351 km

A pálya ellentétes oldalán lévő ponthoz viszonyítva ez a szám megduplázódna, azaz 29.13O,7O2 km.

29.221,135 km/másodperces keringési sebességgel a Föld ezt a 2O,47”-et 9969 másodperc alatt fedi le, nevezetesen:

29.130,702 km / 29.221,135 km/s = 996,9 s

Vagy más szóval, az az idő, ami alatt a fény áthalad a Föld pályájának átmérőjén.

Földpálya-átmérő/ a fény sebessége = 293.534.446 km / 294.443,229 km/s = 996,9 s Mindez nagyon érdekes lenne, ha igaz lenne.

Csak azért tettem, hogy megmutassam, eleget tudok a témáról ahhoz, hogy kijavítsam az adataitokat. Az a tény, hogy nyilvánvalóan fénysebességet tudtunk következtetni azokból az adatokból, amelyek megadták nekünk a keringési sebességet, pusztán a véletlen műve.

K: Nos, akkor, ha Bradley rendszere hibás, miért van az, hogy az aberrációt észlelt a csillagok fényében?

V: Ez egyszerű barátom. Amikor valaki bármilyen járműben utazik, az a benyomása támad, hogy a járművön kívül minden dolog mozgásban van, miközben maga a jármű állónak tűnik.

A csillagok mozgásának látszólagos sebessége attól függ, hogy milyen távolságban vagyunk tőlük, vagy attól, hogy milyen szögben látjuk őket. Úgy tűnik, hogy a távoli tárgyak lassabb ütemben mozognak, egészen addig, amíg a végtelenben mozdulatlannak tűnnek.

A fény nem járul hozzá ehhez a jelenséghez, bármilyen aberráció lehet hazugság, következésképpen az ok az érzékeinkben keresendő, és nem magában a fényben. Ahogy a Föld közeledik vagy távolodik a Naptól, többé-kevésbé elliptikus pályát követve, úgy tűnik, hogy a csillagok kisebb léptékben követik ezt a mozgást. A 20,47” aberráció felel meg a Földpálya átmérőjének.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy minden csillag ugyanannyi aberrációt mutat, annak ellenére, hogy egyesek távolabb vannak, mint mások. Ha nem lenne kapcsolat a távolság és az aberráció között, akkor a Nap fényének ugyanolyan mértékű aberrációt kellene mutatnia, de nem.

Azt állítjátok, hogy a Nap nagyon közel van hozzánk, de ha ezt elfogadjuk, akkor a nagyobb távolságból érkező fénynek, amely több idő alatt ér el bennünket, nagyobb aberrációt kell mutatnia, de ez sem történik meg.

De mindenesetre még ezen a kis távolságon is 996,9/2 = 498 s időkülönbségnek kell lennie minden alkalommal, amikor a Föld 180 fokos pályán keresztül mozog.

A bolygóknak is hasonló aberrációt kell mutatniuk, ha ez a helyzet, minden mozgásuk előrehaladottnak vagy késleltetettnek tűnik számunkra, és ahogy közeledünk egy bolygóhoz, annak forgási sebessége nyilvánvalóan megnövekszik, vagy pedig csökken, ahogy távolodunk tőle.

Akkor abba az abszurd helyzetbe kerülnénk, hogy az eseményeket azelőtt látjuk megtörténni, még mielőtt azok ténylegesen megtörténtek volna. Bradley hibája az volt, hogy a fény sebességét 300 000 km/s-nak feltételezte Roemer elméletének megfelelően.

Mivel ez az adat a Föld pályája átmérőjének körülbelül egy ezrelékénél alakul ki, téves következtetésre jutott a két szám egyezését látva, és erre alapozta az elméletét. Most nem arra akarok utalni, hogy a fény 0 idő alatt azonnal mozog, hanem csak arra, hogy a látás független a fénytől! Ha valaki egy csillagot lát felkelni az égen, már akkor észreveszi azt, mielőtt a fénye elérne minket.

K: Én legalábbis meggyőzőnek találom a különféle módszereidet, ahogy a Föld pályáját kiszámítod. Leköteleznél azonban, ha elmagyaráznád, miért éri el a Föld 1223 másodperccel előbb a tavaszpontját még egy sziderikus év letelte előtt, és miért változik a tengelydőlésszöge évente 50,2619” szögmásodperccel?

Biztos van valami ok rá.

V: Igen, megvan. De szigorúan véve nincs olyan, hogy 1223 másodperces precesszió. Ez egy olyan hatás, amely megmagyarázható, ha többet megismerünk róla. Meg fogom magyarázni. A Föld az egész Naprendszerhez hasonlóan spirális pályán halad az űrben. Ez egy retrográd spirális mozgás, középpontjában a Nappal.

Ezt egy ábra segítségével fogom szemléltetni (21. ábra).

21.ábra - A Föld retrográd spirális mozgása a Nap körül

Figyeljük meg a mozgások inverzióját: az egyik irányba keringő Föld ellenkező irányú spirált alkot. Most maga az egész retrográd spirál körben mozog a térben, és minden év végén valamivel korábban metszi át ennek a körnek a kerületét, mint az előző évben, egészen pontosan 1223 másodperccel a sziderikus év befejezése előtt.

Mivel a Föld Egyenlítője 23 fokos szöget zár be a Nappal, a Föld retrográd mozgása miatt a Nap fénye 1223 másodperccel korábban éri el az Egyenlítőt, minthogy a Föld elérné a tavaszpontot. Az éves precessziós sebesség 50,2619” ezen a spirálon, ami azt jelenti, hogy a Földnek 25.784,93 évre van szüksége egy teljes ciklus befejezéséhez.

A képzeletbeli vonal, amelyet a spirális mozgás a térben ír le, a dőlésszögre merőlegesen fekszik. Mivel nagyobb földtömeget tartalmaz, az Északi-sarkot a centrifugális erő kissé kibillenti az egyensúlyából és a spirális pályán kívülre, míg a kisebb szárazföldi tömegű Déli-sark a pálya belsejébe kerül.

Tehát az éves precesszió szigorúan véve nem elmozdulás, hanem inkább a spirál iránya, vagy a pólusok mozgási tendenciája a két póluson fellépő eltérő centrifugális erő kiegyensúlyozatlan hatása alatt. Ez a tendencia az egyik pólust a spirálpálya külső oldalára taszítja, a másikat pedig a belsejébe húzza, ami viszont az Egyenlítőnek megváltoztatja a helyzetét a Naphoz, magának a tengelyirányú dőlésszögnek a változása nélkül.

K: Ez azt jelenti, hogy nincs tényleges éves változás a forgástengely dőlésszögben?

V: Jelenleg nincs, de megtörténhet, és az olyan katasztrófa lenne, amilyennek a modern időkben még nem voltál tanúja. A Föld története során már megtörtént, és sok kontinens tűnt el az óceánok fenekén.

Elmondom, hogyan fordulhat elő ez újra. Az Északi-sarkot a Déli-sarkhoz hasonlóan jég borítja. Az összes atombombatesztet az északi féltekén végzik, így az atomporként ismert összes radioaktív elem inkább az Északi-sarkon telepszik meg, mint a déli féltekén.

Köztudott, hogy a radioaktivitás taszítja a mágnesességet, így az Északi-sarkon az atomlerakódás az ottani mágneses tér hatására hőmérséklet-emelkedést okoz, ami viszont a jégsapka megolvadását okozza, így az Északi-sark tömegének a csökkenéséhez vezet. Az olvadó jégsapkából származó víz szétoszlik az óceánokban.

Az egyik pólusnál a tömegnek ez a csökkenése hatással lesz a kifejlődött centrifugális erő nagyságára, így megváltozik a Föld tengelyének a dőlése. Amikor ez megtörténik, egy új kontinens emelkedik ki a Csendes-óceánból, valamint az Atlanti-óceán északi és déli részéből.

Ezeknek az új kontinensek a megjelenése megváltoztatja az óceánok szintjét, és áradásokat okoz az alacsonyan fekvő országokban. Az óceáni áramlatok irányai is teljesen megváltoznak, ami egészen más környezeti feltételeket eredményez, mint a jelenlegi.

K: Miért emelkednek ki ezek az új kontinensek?

V: Már mondtam neked, hogy egy bolygó kényes organizmus. Egy változás számos másikat hoz a nyomában; még az élet biológiai feltételei is megváltozhatnak. Az Északi-sarkon a tömeg változása a Föld tengelye dőlésszögének a csökkenését okozza.

A Föld forgása hozza létre a kontinenseket alkotó centrifugális erőt. A jelenlegi 23 fokos szög felelős az északi féltekén a szárazföldek létezéséért; ha a dőlésszög megváltozik, akkor más helyeken szárazföldek jelennek meg, amíg a megfelelő egyensúly helyre nem áll.

Néhány kontinens újra megjelenik az északi féltekén. Oroszország, Grönland és Kanada északi része eltűnik. A kontinensek átlagszintje valamivel alacsonyabb lesz, de nem lesz általános kataklizma.

K: Ez csak nagyon fokozatosan jönne létre, nem?

V: A folyamat addig lassú, amíg az Északi-sark eléri a kellően magas hőmérsékletet ahhoz, hogy széles körű olvadást idézzen elő, de akkor ez egy éjszaka alatt is megtörténhet.

Azt hiszem, ez valamikor 1968 és 1972 között mehet végbe. Egy hatalmas földrengés indítja el, ami alapjaiig rázza meg a Földet. A városok romokba dőlnek, és nagy repedések jelennek meg a Föld felszínén.

A hatások katasztrofálisak lesznek. Az egyetlen tanács, amit adhatok, az az, hogy legalább a sarkokon próbáljátok meg kiegyenlíteni a radioaktivitást, hogy egyenlő legyen az olvadás, mint a Déli-, mint az Északi-sarkon egyaránt; ez megakadályozza a tömeg indokolatlan kiegyensúlyozatlanságát, és a Föld spirális mozgása változatlan marad.

Ha észreveszitek, hogy az északi féltekén az óceánok felmelegedése nagyobb a szokásosnál, vagy az óceáni áramlatok kezdik megváltoztatni irányukat, akkor legalább az északi féltekén hagyjátok abba a bombák robbantását! De térjünk vissza témánkhoz.

Megmutattam, hogy az óramutató járásával ellentétes irányban forgó Föld hogyan ír le egy retrográd spirális mozgást az űrben. Ez egy másik szemléltetése a polaritásnak, amely az Univerzumban mindenhol megtalálható. Az egyik irányú mozgás egy másikat, az ellenkezőjét váltja ki.

A pozitívet érvényteleníti a negatív. A Föld egy évet veszít minden alkalommal, amikor befejezi ennek a spirálnak a ciklusát, vagy más szóval elveszít egy napot minden hetven évben. Amikor a spirálmozgás ciklusa 25.784 évenként befejeződik, egy teljes naptári év vész el, ahogyan egy nap is elvész minden alkalommal, amikor a Föld keringési pályán befejeződik, amely 366 helyett 365 naposnak számít.

Ez a Föld által leírt nagy spirál nemcsak a trópusi és sziderális évek közötti 1223 másodperces különbségért felelős, hanem a rendszer minden más testére is hatással van, beleértve a Napot is. Még a Nap, amelyet a rendszer középpontjának tekintünk, maga is egy mágneses középpont körül kering, és ennek a központnak is van egy saját spirális mozgása, amely megfelel a bolygók mozgásának.

És most nagyon figyelj, amit mondok: A Föld az óramutató járásával ellentétes irányba mozog, a spirál az óramutató járásával megegyező irányba; ez utóbbi viszont a galaxis mozgásának eredménye, amely a Földdel azonos irányban mozog. Így három különböző mozgást kapunk a galaxison belül, kettőt az egyik és egyet a másik irányba.

A galaxis mozgása viszont befolyásolja a testek mozgását, de mivel ekkor nagyon sok idő telik el, ez még szinte észrevehetetlen a számotokra. Az idő mérését galaxisunk ezen mozgásából vesszük más galaxisok mozgásához viszonyítva.

Úgy érezzük azonban, hogy ebben a kérdésben némileg le vagytok maradva, és némi tanulmányozás után arra a következtetésre jutottunk, hogy a jelenlegi rendszereteket le kellene cserélni az egyetemes időre, ami pontosabb lenne.

K: Ezt nem egészen értem, te a galaktikus időről beszéltél, ami a galaxisok mozgásán alapuló időt jelenti, ez nem egyetemes idő?

V: Nem. A galaxisok nem maga az Univerzum a szó szoros értelmében. Ezek a bolygókhoz hasonlóan saját tengely körüli forgással és központ körüli keringéssel rendelkeznek a térben és az egyetemes időben. A galaxisok milliói együttvéve is csak egy kis apró szigetet alkotnak az Univerzumban, és jobb híján "sziget-univerzumnak" nevezhetnénk ezt a csoportosulást, és ezek csak egy részét képezik az Univerzum egészének.

Ezen a ponton szeretném meghatározni a "a galaxisok távolodása" kifejezést. A „sziget-univerzum”-ot alkotó galaxisok nem távolodnak el egymástól, hanem maguk a „sziget-univerzumok” távolodnak. Amit ti a galaxisok távolodásának tekintetek, az nem más, mint egy optikai csalódás; a valódi mozgás viszont, amely maguk a "szigeti univerzumok" között zajlik, soha nem mérhető a műszereitekkel. Képzeljünk el négy galaxist gömb formájában, amelyek mindegyike közös pályán mozog, az óramutató járásával ellentétes irányban.

Távolról úgy tűnik, mintha távolodnának egymástól.

22. ábra

- Látható, hogy az N1 és N2 galaxisok, bár ugyanabban az irányban mozognak, egy külső szemlélő számára távolodnak. Úgy tűnik, hogy az N2 galaxis is távolodik, míg az N3 és N4 köd egyre közelebb kerül.

A galaxisok spektrográfiai megfigyelése is ugyanezt az eredményt adná. Mivel a galaxisok pályája az űrben túl nagy, és a keringésükhöz szükséges idő túl hosszú ahhoz, hogy közönséges optikai műszerekkel mérni lehessen, nem lehetett megrajzolni tényleges pályájukat az űrben.

Ez a magyarázata annak az optikai csalódásnak, amelyet a Föld fizikusai figyeltek meg. A galaxisok látszólagos sebessége attól függ, hogy adott időpontban milyen pozíciót foglalnak el a pályájukon, valamint a megfigyelő látószögétől is.

Hasonlóképpen, ha egy megfigyelő, aki messze van a Naprendszerünkön kívül, megfigyelné a Föld és a Jupiter mozgását, és az a benyomása támadna, mintha távolodnának egymástól, és úgy tűnne neki, hogy a Föld mozogna gyorsabban.

Azonban e kis sziget-univerzumok tényleges távolodó mozgása zajlik a sugárzásuk nyomása és az általuk hordozott elektromos töltés miatt. Végül azonban mindannyian ugyanoda kerülnek a Végtelen temetőjében. Úgy viselkednek, mint egy elefántcsorda, így olyan helyet keresnek, ahol tudják, hogy meg kell halniuk.

Mindannyian ugyanabban a bölcsőben születnek, majd sugárzásuk és elektromos töltésük jött velük, hogy elválassza őket egymástól és lendületet vegyenek, mindegyik a maga eltérő útját járva a tér határáig.

Számtalan időszak után végül útjuk végére érnek, újra összejönnek az Univerzum ellenpólusán, öregen, kimerülten, ott találkoznak testvéreikkel: még mindig próbálják taszítani egymást és eltávolodni egymástól, de már nincs erejük ahhoz.

Haldokló órájukban a természet végső ölelésre kényszeríti őket, és elmúlnak, mint kisebb istenek a lángoló fényű óceánban. De nem tudok mindent elmondani erről az életciklusról.

Vannak dolgok az Univerzumban, amiket nem mernék megvizsgálni. Egyes dolgok annyira finomak, hogy az ember csak akkor lesz képes megérteni őket, ha egy magasabb Erő olyan aggyal ruházza fel, amely képes megbirkózni az ilyen hatalmas fogalmakkal anélkül, hogy elsötétülne.

Tudom, hogy az Egyetemes Életnek szavakon felüli varázsa van; mintha valami titokzatos dalról lenne szó, amelyet valami halhatatlan lény énekel, akinek hangja világokat hoz létre, majd elpusztítja őket, hogy újjáteremtse őket. A "Talima Cumi" parancsra az univerzumok újra kiáradnak. A mi Univerzumunk, amelyet tévesen „a Világegyetem egészének” neveztem el az elmém korlátai miatt, maga is csak egy sziget a Végtelenben. Talán alig több, mint egy homokszem, amelyet a sivatagi szél távoli helyekre hord.

Nem tudjuk, honnan jönnek a szelek, és azt sem, hogy hová fújnak. Egyelőre semmit sem tudok, és sok dolog, amit elmondtam, téves lehet. Egy amőba számára egy vízcsepp végtelennek tűnhet, és még csak el sem tudta képzelni a Földet, amelyből a vízcsepp származik. Bizonyos értelemben igaza van az amőbának, hiszen a vízcsepp a tudatának határát jelzi, de nem az élet határát.

A Végtelenhez képest mi más vagyunk mi és a mi kis világunk, mint egy amőba a vízcseppben? Azonban már későre jár, itt az ideje, hogy búcsút vegyünk egymástól.

K: Mára csak egy kérdésem van még: ha csökken a Föld tengelydőlési szöge, akkor mely területek fognak emiatt leginkább szenvedni?

V: A legnagyobb szárazföldi tömeggel rendelkező kontinens az északi féltekén, pontosan meghatározva Oroszország. A tömeg kiegyensúlyozatlansága miatt egy új kontinens emelkedik ki a Csendes-óceánból, és Oroszország északi része elsüllyed. A sztyeppék nagy része örökre eltűnik, az Északi-tenger csatlakozik a Kaszpi-tengerhez, a többi területét szörnyű földrengések rázzák meg.

Nem egyedül Oroszország fog szenvedni. Az alacsonyan fekvő országokat is teljesen el lesznek árasztva. Az északi féltekén általánosan csökkenni fog a szárazföldek szintje, és általánosan emelkedni fog a déli féltekén.

K: A Föld forgástengelyének a dőlése teljesen megszűnhet?

V: Nem, ha ez megtörténne, az élet teljesen megszünne.

Ha a centrifugális erő egyenletesen oszlik el a földgömb minden pontján, a tenger feneke a kontinensekkel azonos szinten lenne, és az összes létező szárazföldi tömeg eltűnne a vizek alatt. Kezdetben a Föld tengelye derékszögben volt a forgási síkjával, majd a vizek ellepték a bolygót.

Annak érdekében, hogy az élet virágozzon a Földön, a Teremtő megbillentette a tengelyt, így az ezt követő centrifugális erő emelte ki a kontinenseket a vizekből. Abban az időben nagy fokú radioaktivitás volt a bolygó körül, és ez a radioaktivitás a Föld mágneses mezőjére reagálva a pólusokon felmelegedett.

Aztán a radioaktivitás csökkenésével a pólusok ismét lehűltek, és a Föld megbillent a tengelye körül. Aztán később újabb hirtelen változás következett be a dőlésszögben, és a vízből kiemelkedő föld egy része ismét eltűnt a hullámok alatt, majd máshol jelent meg.

A radioaktivitás megszűntével sok állatfaj eltűnt, majd újra megjelenhettek és újra benépesíthették fajtájukkal a Földet. Most, hogy elhatároztátok, hogy radioaktívvá teszitek a Földet, hamarosan látni fogjátok, hogy az úgynevezett vízözön előtti fajok minden nyilvánvaló ok nélkül fognak megjelenni a világ különböző részein. Ezek lehetnek tengeri állatok vagy akár emlősök is.

Ennek az az oka, hogy a Föld mozgása a világűrben meghatározza a bolygó biológiai életét, és ez a mozgás felborulhat, ha az ember akaratlanul is a fogaskerekek közé teszi az ujját. A radioaktív por ugyanolyan hatással van a bolygóra, mint egy homokszem, amelyet egy pimasz gyerek az apja órájába tesz.  

9. fejezet

Az emberiség elpazarolt erőfeszítései

K: Kérlek, mondd el nekünk, hogy mit gondolsz rólunk, és adj némi megvilágítást a gyenge pontjainkról is. A kártyajátékban egy kívülálló könnyebben látja, hogy mit kell játszani a játékosoknak. A véleményed éppen ezért elfogulatlan lenne. Milyen irányba haladjunk a boldogság elérése érdekében?

V: Boldog akarsz lenni, és azt gondolod, hogy az anyagi haladás az a varázsszó, ami a sziklából vizet fakaszt. Sem a világi javak, sem a tudás nem biztosíthatják az ember boldogságát.

A tudás nem az állatok tulajdonsága, mégis boldogok, ahogy Isten teremtette őket. Egy vad élőhelyén szegénysége és tudatlansága ellenére békésen él. És valószínűleg nem cserélné fel durva életkörülményeit és ismerethiányát egy tudós minden műveltségére sem, amivel az tudományos vitákban vesz részt.

Az igazi emberi boldogságnak azon a megértésen kell nyugodnia, hogy Isten akarata az, hogy az ember sorsa dicsőséges legyen, a Teremtő törvényeinek engedelmeskedve és embertársai iránti szeretetben. Mit használ minden vagyona és minden tudása, uralma a természet erői felett, ha nincs uralma saját szíve felett?

Sok tudós a világ fölé helyezte magát, és arroganciájában felsőbbrendűnek érezte magát a többi embernél. De meghaltak, és elméleteiket később megcáfolták. Olyan személyekként emlékeznek rájuk, akik azt hitték, mindent tudnak, de becsapták őket, és még önmagukat sem ismerték.

Sok tudós a világ fölé helyezte magát, és arroganciájában felsőbbrendűnek érezte magát a többi embernél. De meghaltak, és elméleteiket később megcáfolták. Olyan személyekként emlékeznek rájuk, akik azt hitték, mindent tudnak, de becsapták őket, és még önmagukat sem ismerték.

Mások a világi javak birtoklása révén váltak híressé, de a halál lerombolta uralmukat, és az utolsó pillanatban mindenkinél boldogtalanabbnak érezték magukat, amikor látták, hogy illúzióban éltek. Senki sem hal meg boldogan egyedül a tudomány és a pénz miatt.

Azok azonban, akik szeretettel mutatták meg bölcsességüket, még mindig az emberek szívében élnek. Boldogan haltak meg és boldogan éltek. Názáreti Mária, Florence Nightingale, Keresztelő János még ma is igazi egyéniségként élnek tovább, szeretetük fénye sokak életét világítja meg.

Assisi Szent Ferenc kétségtelenül olyan magas szinten élt, hogy az atombombát tervező tudósok még abban sem reménykednek, hogy a lába nyomát megérinthetik. És mégsem volt tanult ember. Vannak gazdag emberek a Földön, de mégsem tudták megakadályozni, hogy fiaik tolvajok vagy gyilkosok legyenek. A gazdagság hozott ilyen esetekben boldogságot?

Egy gazdag ember egyetemre küldheti a fiát, hogy néhány év múlva diplomájával térjen vissza, de jóvá teheti az embert egy diploma?

Nem lehetnek-e az ügyvédek is tolvajok, az orvosok gyilkosok és a papok erkölcstelenek? Fenntartom, hogy egy éhes apa erényes fiával boldogabb, mint egy gazdag apa tolvaj vagy gyilkos fiával.

K: Tisztában vagyok vele, hogy az igazságosság mindennél magasabb rendű, de szeretném tudni, hogy a mi anyagi szempontból, minden etikai megfontolást kizárva, mik a módszereink fő hibái, és hogyan befolyásolhatják hátrányosan a jövőnket.

V: Senki sem szakíthatja el a fejlődést annak erkölcsi aspektusától. De mivel a hatásokat szeretnéd tudni, nem pedig az okot, felvázolom azokat: Az emberiség nagy kudarca az, hogy soha nem tud úgy járni, hogy a szeme ne akadjon meg a már megtett útra; így sóbálvánnyá vált, mint Lót felesége.

Az ember alapvetően konzervatív lény, szívesebben él a soha vissza nem térő idők emlékezetében, semmint a ragyogó jövő reményében. Fél az eljövendő naptól, ahelyett, hogy segítené a jövőt és előkészítené annak útját.

Óriási mennyiségű energiát fordít olyan dolgokra, amik nem tudnak rajta segíteni, és értékes időt veszteget hiábavalóságokra; például pénzt áldoz, tanárok és tanulók idejét pazarolja, épületeket tart fenn, agyi energiát használ fel arra, hogy halott nyelveket tanítson, amelyeket már rég el kellett volna temetnie. Papírt, tintát, könyveket, krétát és még ezer más dolgot használnak fel haszontalan dolgok tanítására.

De a holt nyelv helyett miért ne lehetne tanítani a fotoszintézis működéséről?

Érdemesebb lenne megismerni a potenciális gradiens jelentését, vagy a test funkcióit, nem pedig egy ősi nyelv deklinációját. Ahelyett, hogy a legígéretesebb jövőbe néznének, inkább a történelem múmiái között élnek, és megpróbálják feltámasztani a múltat. Rengeteg olyan dolog van, amiről a gyerekek soha nem hallanak, és amiről talán soha nem is fognak hallani.

A szavalás tanítása helyett jobb lenne megmutatni nekik, hogyan kell hagymát és zellert termeszteni, vagy megtanítani nekik, hogy a búza a jó táplálék mellett növényi olaj, viszkóz, xilóz, ecetsav, szappan, alkohol készítésére is alkalmas, cellulóz, szirup, textil, üzemanyag stb. És hogy a búza szárait és leveleit, amelyekből mindezek a dolgok készülnek, soha ne temessük el, mert nem alkalmasak trágyaként és növényi betegségek hordozói. Inkább tanítsad meg nekik a talaj hidrogénpotenciáljának a jelentését, a savassága korrigálásának módját, azt, hogy a talajnak mire van szüksége nitrogén, cézium, kobalt, kén, mangán és foszfor tekintetében.

Mutasd meg nekik, hogy a növényi hormonok akár 3 méter magas káposztaleveleket és több kilós almákat is képesek előállítani. A gyerekek nyugodtan elfelejthetik azoknak a nevét a történelemből, akik pusztítást okoztak az emberiségnek, de sohasem szabad elfelejteniük azt, hogy a Nap fénye gyakorlatilag veszteség nélkül alakítható át hasznos energiává, ha átengedik azt széngázon, amely a vízzel egyesülve formaldehiddá alakul, és hogy ez az oxidált aldehid képes a napfényt elektromos árammá alakítani.

Sokkal nagyobb szépség rejlik e megoldás telítettségi pontjában, mint Karthágó elpusztításának történetében. Emberek milliói halnak meg rákban, miközben az iskolákban a nemzeti zászlók színére tanítják meg a gyerekeket, megsértve ezzel az ember veleszületett közösségi ösztönét, amely intuitív módon irtózik a gazdasági hatalom által a világban felállított mesterséges akadályoktól.

Ahelyett, hogy a „Kína” fogalmával foglalkoznának, többet kellene tudniuk a céziumról; meg Franciaország, Brazília, USA és a Szovjetunió helyett. A gyerekeknek többet kellene tanulniuk a nitrogén, a foszfor, a kén és a vas funkcióiról, megtanítva őket arra, hogy többek között ezek az elemek fehérjéket termelnek, és a cézium molekulákhoz kapcsolódva alkotják a májban általában megtalálható rákellenes elemeket.

Mondd el nekik, hogy ugyanezek a fehérjék, ha kobaltmolekulákhoz kapcsolódnak, küzdenek a vérszegénység ellen, és B12-vitamin néven ismertek. Ahelyett, hogy egy betolakodó pusztító erejét dicsérnék, mutassák meg nekik, hogy a nehézhidrogén a rák egyik fő oka, amikor bejut a sejtbe, és hogy a cézium képes megfosztani azt egy elektrontól, így közönséges ártalmatlan hidrogénné válik.

Mutasd meg nekik statisztikailag, hogy a rák általában olyan gyermekeket érint, akik még nem érték el a termékenységet, vagy az idős embereket, akik túllépték a termékenységet, hogy a szex tehát a szervezet védekező mechanizmusa, és hogy ezeket a hormonokat nem szabad az ösztönök kielégítésére pazarolni.

Tanítsd meg nekik, hogy italok helyett érdemesebb májkivonatot venni enzimekkel, mivel ezek az elemek a rák visszahúzódását okozzák. Meglep, hogy az emberiség, miután még nem fedezte fel a tuberkulózis gyógymódját, az iskolában retorikát és az értekezést tanul.

Ezeknek a dolgoknak időtöltésnek kell lenniük azoknál az embereknél, akiknek nem kell aggódniuk olyan betegségektől, melyek emberek millióinak nyomorúságot okoznak. Ez ugyanaz, mint amikor egy ember, aki kínok között van, az alexandrin versmértéket kezdi tanulmányozni.

Brazíliában körülbelül 50 millió ember él. Közülük mintegy 30 millió gyerek túl fiatal ahhoz, hogy részt vegyen az ország produktív életében, további 10 millió nő, így 10 millió férfi marad.

(Ford. megjegyzése: ez a statisztika természetesen csak 1953. évre igaz, mikor ez a beszélgetés lezajlott.)

Ez a szám tartalmazza a nyugdíjasokat, munkanélkülieket, koldusokat, tuberkulózisban szenvedőket, betegeket, őrülteket, nyomorékokat, vakokat, tolvajokat, rabokat, munkanélkülieket.

A munka nagy része improduktív, spekulatív vállalkozásoknál folyik, mint például nagykereskedők, kiskereskedők, reklámozók, ingatlanügynökök, tőzsdeügynökök, ügyvédek, bankárok.

Másokat a rendőrségnél, a hadseregnél, a haditengerészetnél, a légierőnél, a bírói hivatalnál, a diplomáciai és közszolgálatban stb-nél alkalmaznak. Így alig egymillió termelő ember dolgozik a mezőgazdaságban és az iparban. Biztosak kell lennünk abban is, hogy ez a mezőgazdaság a szó valódi értelmében produktív, és hogy ezek az iparágak azok, amelyekre az országnak valóban szüksége van.

Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy az összes ember produktív, akkor is csak 2 milliónk lenne az összesen 50 millióból, vagyis minden huszonöt emberre egy ember dolgozna, ami abszurd, ha figyelembe vesszük, hogy ez az egyén, aki a többi huszonötnek végzi a munkát, általában mechanikus segédeszközök nélkül, a homloka izzadságával teszi ezt, hogy a többiek megőrizhessék az életszínvonalukat.

A mezőgazdaságban részt vevő mintegy millió ember közül sokan a társadalom jobb érdekei ellen dolgoznak, dohányt és serkentőszereket termesztenek, vagy olyan állatok hizlalásával foglalkoznak, amelyek elszegényítik a földet, majd húsukkal megmérgezik az embert.

Szinte ugyanezt mondhatnánk az iparban foglalkoztatottakról is. A gyárakkal nincs semmi baj, a kéményük bizonyos értelemben tüdő, amely megszabadítja a központi szervezetből a szén-dioxidot. De az ember keveset tesz azért, hogy megfelelően hasznosítsa őket.

A gyárakat semmi esetre sem az alapvető problémák megoldására létesítik. Hanem túlnyomó részben kozmetikumok, ékszerek, haszontalan női csecsebecsék, kézitáskák, nevetséges kalapok, újdonságok, körömlakkok, lábfájdító cipők, védelmet nem biztosító harisnyák, testmérgező szivarok, rágógumik, focilabdák, pisztolyok és sportfegyverek, lőszerek, alkoholos italok és egyéb stimulánsok gyártására.

Mégis számtalan hasznos és szükséges dolog van, amit tömegesen lehetne előállítani, mint például építőanyagok, gyógyszerek, szintetikus növényi hormonok, energiatermelő gépek, elektromos tűzhelyek, koncentrált élelmiszerek a bajba jutott lakosság megsegítésére, filozófiai és tudományos könyvek, műanyag cipők, sebészeti és ortopédiai műszerek, műtrágyák, mechanikus betakarító és vetőgépek, rovarölők, előre gyártott házak, ütésálló bútorok, kutatási eszközök, nitrogénalapú növények stb. De hagyjuk ezt az elpazarolt erőfeszítést, és nézzük meg, hogyan hasznosítják ennek a 2 millió embernek a munkáját, akik legalább csinálnak valamit.

A te országodnak az éves költségvetése körülbelül 6,5 milliárd cruzeiro lehet (brazil pénzben). Ebből az összegből mintegy 4,25 milliárdot fordítanak a fegyveres erőkre, és mintegy 1,25 milliárdot közszolgálatra, igazságszolgáltatásra, állami hitelekre, állami kiadásokra, külügyre, választási gépezetre, hivatali utakra, bankettekre stb. A kis maradékát hasznos célokra használják fel, például oktatásra, egészségügyre, mezőgazdaságra. Képzeld el, ha ezt a sok pénzt utak építésére, iskolákra, kórházakra, templomokra, kutatóintézetekre, higiéniára, új iparágakra, lakásépítésekre, óvóhelyekre, gyógyszerekre, közlekedésre stb. költenék. Képzeld el, hogy ezt a rengeteg nem termelő embert új termelő vállalkozásokba irányítanák.

És még akkor sem fedez mindent a szövetségi költségvetés. És mi a helyzet az állami kiadásokkal? Ellenőrizted az önkormányzatokra, közszolgálatra, rendőrségre stb. költött összegeket? Tudod, hány rendőr van csak a saját államodban? Önmagában azokra a lovakra fordított kiadás, amelyeket ünnepségekre tartanak, nagymértékben hozzájárulna a hőségben és esőben élő hajléktalan éhezők segítésére és menedékük biztosítására. Ironikus, hogy egy olyan társadalomban, amelyben az emberek éheznek és fáznak, a lovakat kiegyensúlyozottabb takarmányozásban részesítik és jobb gyapjútakaróval takarják le, mint a szükségben lévő embereket. Rendőrségre van szükség? Igen, szükséges. Rousseau arról beszélt, hogy szükség van egy rendőri államra.

De ha szükséges, csak azért, mert a férfiak nélkülözhetetlenné tették. Ha egy nép rossz dolgokra pazarolja a termelékenységét, akkor felelőtlenségük nyomorúságot okoz. Ha bőség lenne, senkinek nem jutna eszébe ölni vagy kirabolni. Az emberi szenvedélyeket a pénz gerjeszti, mert a pénz vitákra, haszonra, pénzemberek falánkságára és könyörtelenségre ad okot.

Ha rablásról van szó, az bizonyos kivételektől eltekintve nem azért történik, mert a tolvaj élvezi a bűncselekményt, hanem azért, mert úgy érzi, kirabolta a társadalom, amely megtagadta tőle a jogot, hogy saját háza legyen, bérleti díj fizetése nélkül művelje a földet, és élvezze a szabadságot, amelyet a természet ösztönösen ad. Riasztó az üzemanyag-pazarlás is a jelenlegi rendszeretekben. A több embert szállító autókat általában egy ember vezet, akik az esetek többségében csak szórakozásból teszik, míg a dolgozóknak nincs közlekedési járműve.

A mohó profit- és üzletvágy keresletet teremt a benzin, az olaj, a gumiabroncsok stb-k iránt. Ha megváltozna a társadalom szerkezete, megszűnne az a közlekedés, amely most csúcsforgalomban eltorlaszolja az utakat, és így takarékosságot eredményezne mind az üzemanyag, mind a járművek terén. Az ember kevesebb, mint egy évet dolgozhatna egész életében, és mégis jobban élhetne, mint a Föld leggazdagabb embere. De az emberi társadalom számára még a haladás is veszélyes.

Ha fejlesztik az automatizálást, a férfiak éhen fognak halni a munkanélküliség miatt. Pedig még azt a kétkezi munkát is, amit manapság a férfiak elvégeznek, a robotok engedelmes és fáradhatatlan elektronikus agya is elvégezhetné. Ezek a robotok szánthatnának, vethetnének, rovarirtót és műtrágyát szórhatnának, metszhetnének és arathatnának. Ha észlelnék egy beteg növényt, képesek lennének megítélni, hogy kezelni kell-e, vagy veszélyt jelent-e más növényekre és így ki kell-e vágni.

Ezeket a robotokat odáig lehetne fejleszteni, hogy ütközés vagy baleset veszélye nélkül, automatikusan vezethetik a járműveket, biztonsággal irányíthatnák a repülőgépeket, tájékoztatnák a bázist az esetleges hibákról, és lépéseket tehetnének azok javítására teljes repülés közben. Használhatók anyagcsere mérésére és helyreállító energiát szállító orvosként működnek.

Kevesebb összegért, mint amennyit évente dohányzásra költenek, megszüntethető a rák; az italra költött pénz tizedéért száműzhető a lepra a Föld színéről, és a tuberkulózis már nem lenne statisztika tárgya. A légkör ellenőrzése szabályozhatja az éghajlatot, elkerülve a természeti katasztrófákat és megmentve ezzel a termést.

Elektromos cellákat lehetne elhelyezni az utcákon, hogy elnyeljenek minden irritáló zajt. Az oktatás is megváltozna. Természetesen minden radikális változás a tanárok elbocsátásával járna, ami a jelenlegi világhelyzetben súlyos nélkülözést jelentene. Manapság az emberek nagy része az élete fiatalságát hét éves kortól körülbelül harmincig azzal tölti, hogy könyvekből tanul, mégis ennek végén elkeseredve tapasztalják, hogy még mindig nem tanultak semmit, és így hosszú út áll előttük.

Ám egy élet túl rövid ahhoz, hogy mindent megtanuljunk. A hipnózist valóban tudományos szellemben alkalmazva azonban az oktatás teljes köre megváltoztatható lenne. A gyermek néhány óra alatt megtanulhatna egy egész témát, amelynek elsajátítása jelenleg fiatalkorának nagyobb részét igénybe veszi. Elég lenne, ha egy gyermeket irányított hipnotikus álomba hoznák egy olyan gyógyszer hatására, mint a cannabis sativa vagy a kloroform és morfium keveréke, melyet időközönként adnának be neki egy pszichológus jelenlétében, aki a fülébe diktálná az összes megtanulandó anyagot.

Ezt nagy léptékben, több ezer tanulóval egyszerre, fejhallgató használatával lehetne megvalósítani. Könnyebb, kényelmesebb és olcsóbb lenne, nem untatná a gyerekeket hosszú előadásokkal, nem lenne kitéve a tanári hiányosságoknak és a jelenlegi rendszer egyéb hátrányainak. A tanulók korán mehetnének egyetemre, csak alszanak, és tudományos fokozattal a zsebükben térhettek vissza.

Szerinted ez túl rövid idő ahhoz, hogy ennyi mindent megtanuljon? Egy tanár bizonyosan nem tudna ennyi idő alatt eleget diktálni. A szellem nem törődik a tér és idő fogalmával, az örökkévalóság egy másodpercbe is belesűríthető, vagy egy másodperc örökkévalósággá tehető. Meg lehetne teremteni a gyors átvitel rendszerét. Az emberi gondolathullámok körülbelül 5 mm-es hullámhosszúságú sávon működnek.

Ha az elektromos üzeneteket ezen a sávon belül egymás utáni hullámokban küldenék, az emberi tudás egésze nagyon rövid időn belül továbbítható lenne. Ugyanez a módszer használható az atavisztikus és a bűnözői hajlamok megszüntetésére. A hipnotikus alvásban az elme fogékony lesz, készen áll a tanulásra és a hang általi tanítás révén eredményességre jutni.

De tovább lehetne menni, ami lebonthatná a gátat a tudatos és a tudatalatti szint között. Ez azonban jelentős technikát igényel, és ami időt vesz igénybe, mivel fennáll annak a veszélye, hogy az idő fogalma teljesen eltűnik az elméből. A börtönök teljesen kiüríthetők, egyrészt a bűnözői hajlamok az emberi elméből való kitörlésével, hogy ne jöjjenek létre további rosszindulatú tényezők, másodrészt pedig azért, mert a bűnöző hajlamúakat a hipnotikus folyamat átneveli, és visszaintegrálja a társadalomba.

Ha megváltozik az értelmezési kerete, a társadalom legyőzi a fejlődését gátló erkölcsi előítéleteket. Az ember le tudná győzni a halált is, és az öregség már nem létezne a Földön.

K: Hogyan tudnánk legyőzni a halált?

V: A halál legyőzéséhez ismerni kell az élet alapjait. A szellem az, amely életet ad a testnek, és mágnesesen kötődik hozzá.

A szolenoidban keringő áram olyan mező megjelenését idézi elő, amely a vasat a tekercsbe vonzza. Minden mezőnek szüksége van egy magra, amely fogadja a generált erővonalakat. Miután magához vonzotta a vasat, a szolenoid minden oldalról elfordítható, hogy a mag ne váljon le. Nem látható kötés tartja a több ezer mágneses erővonalat, amelyek szabad szemmel nem láthatók. A szellem és a test kapcsolata hasonló a szolenoid és a vasmag kapcsolatához.

A test megfelel a szolenoidnak, és az áramerőssége encefalográffal mérhető; a szellem a vasmagot képviseli. Ha a test által keltett mágneses mező megszakad, akkor erővonalai megszűnnek vagy az őt tápláló elektromos áram áll le, és így a szellem felszabadul.

Ez a halál. Azonban ha a megszakadásra okot adó elváltozás megfelelő készülékkel gyógyítható lenne, a mező helyreállna, és a szellem, ha visszahívnánk, visszatérne és egyesülne az anyaggal, és ismét beleesne a helyreállított mágneses térbe. Ehhez emberi vagy növényi ektoplazmát használnak, amely meggyógyítja a sérült részt. A halál tehát olyan hiba, amely leküzdhető.

Nem azt akarom mondani, hogy az ember örökké élhet, de eljuthatna odáig, hogy Matuzsálemet iriggyé tehetné. De Matuzsálem is tovább élhetett volna, ám az özönvíz elnyelte, és ha az emberiség is jó lenne, a természet erői ahelyett, hogy elpusztítanák az embert, továbbra is megőriznék az életét.

Elmondtam, mit gondolok anyagi oldalról, de sokkal többet tudnék mondani a szellemi oldalról, olyan utakat feltárva, amelyekről a földi tudomány a mai napig még csak nem is álmodott. Ám előnyben részesítetted az anyagi szempontot. Azt kaptad, amit kértél.

10. fejezet

Az atomveszély

K: Kérlek, mondd el, miért gondolod azt, hogy az atomenergia felhasználásunk veszélyes?

V: Nem azt mondom, hogy az atomenergia felhasználásotok veszélyt jelent az emberiségre. Hanem azt mondom, hogy az agresszív gyűlöletetek az atomenergiával párosulva fogja elpusztítani a Földet! Minden éremnek két oldala van. Attól függ, melyiket választod. Az elektromos energia hasznos az ember számára, mivel motorokat forgat, gyárakat működtet, bőséges fényt állít elő, és valójában ellátja a modern élet minden területét.

De villamosszéket is készíthetnek a felhasználásával mások életének kioltására. A dinamitot békés célokra is fel lehet használni, sziklák robbantására, bányászatra, csatornák készítésére stb., de háborús célokra is felhasználják.

A repülés előrelépést jelent a békéhez és az emberek testvériségéhez vezető úton, mégis arra használjátok, hogy pusztítást zúdítsatok a városokra, halált hozva sok otthonba, árvákká téve ártatlan gyermekek ezreit, akik semmit sem tudnak a Föld nagyhatalmainak kereskedelmi érdekeiről.

Krőzus történetében arról van szó, hogy mindaz, amihez hozzáért, arannyá változott; az emberiség azonban egy fordított Krőzus. Ha megérinti a tiszta aranyat, amelyet Isten felajánl neki, mocsokká változtatja, és amellyel beszennyezi a világot. Az atomenergia Isten ajándéka, ha takarékosan és békés célokra használjuk.

Viszont féktelen felhasználása és háborús alkalmazása a ma ismert élet teljes kihalását jelentheti ezen a bolygón. Az atomenergiáról szóló utolsó fejezetet még nem írták meg sem a Földön, sem az Univerzum bármely más részén. Valójában nem írhatja még meg senki, mert nincs vége. Ti tehát még kezdők vagytok ebben a hatalmas témában. Hamarosan hidrogént, magfúziót, majd gamma-sugarakat fogtok használni a pusztítás eszközeként.

Ha nem pusztítjátok el a Földet hidrogénbombákkal, akkor más, pusztítóbb eszközökkel fogjátok megtenni. És egy napon eljön a vég. Ha máskor nem, mikor felfedezitek a bolygók mágneses hatásait, és akkor mindent elpusztítotok. Tegyetek egy majmot a laboratóriumba, és nézzétek meg, mi történik. A földi emberek előtt csak két út áll: élet vagy halál. És lehetőleg bölcs döntést hozzanak!

K: Ezzel azt akarod mondani, hogy az atomenergia jó dolog, kivéve, ha háborús célokra használják?

Ebben az esetben hatása csak erkölcsi szempontból lehet káros, de eredendően nem káros?

V: Mindkettőre értettem. Az erkölcsi oldal nyilvánvaló, de utaltam az anyagi oldalra is.

K: Ezek milyen hatással van a dolgok anyagi rendjére?

V: Rövid időn belül pusztító erejű hidrogénbombák lesznek. Emlékezzetek, mit mondtam nektek: a légkör felső rétegeiben fizikai-kémiai reakciók mennek végbe, amelyek megakadályozzák a Nap sugarainak behatolását.

Ezek a rétegek nemcsak a radioaktivitást szűrik meg, hanem a Földet is a világűrben a pályáján tartják. Gyakran csodálnunk kell az ember nagylelkű cselekedeteit, miközben jóságot és intelligenciát mutat.

Máskor mégis bolondnak mutatja magát. Ha a naptevékenység enyhe növekedése megzavarja a földi életet, megváltoztatja az emberi lényeket, a Hertz-hullámokat, az éghajlatot stb., akkor mennyivel több kárt okozhat a hidrogénbombák által közvetlenül a Föld szívébe fecskendezett radioaktivitás növekedése?

A szoláris zavarok periodikusak, és hatásuk hamar megszűnik, mert a Nap külső hatásának az eredménye. Viszont a hidrogénbombák által keltett radioaktivitásnak tartós hatása van, mert a radioaktív por szuszpenzióban marad, és időbe telik lehullni.

Szuszpenzióban maradva károsítja a magasabb légköri rétegeket, és ha lehullik, mindent megmérgez. A bolygó egy nagyon érzékeny organizmus, amelynek természetes egyensúlyát nem lehet büntetlenül felborítani. A túlzott radioaktivitás azzal fog kezdődni, hogy befolyásolja az emberek agyát, és észrevehetően felborítja azt.

Hamarosan látni fogjátok az őrület megjelenését a Föld felett. A hidrogénbombák használata szabadjára engedi az Apokalipszis lovasait, akiket pont arra a napra és órára jelöltek ki.

Jelenleg ismeretlen elemek jelennek meg, melyek megmérgezik a növényzetet, következésképpen az embereket és az állatokat is. A tengerek megmérgeződnek, a halak pedig elpusztulnak.

A víz magánál a forrásánál lesz szennyezett, mert radioaktív felhőkből fog leesni a csapadék. Részecskezáporok hullnak a Földre, és a termés elpusztul. Sőt, a légköri rétegek is megváltoznak. Összetételüktől függ a bolygó stabilitása.

Ezután abbahagyják a fénytermelést, és befolyásolják a Nap fényességét. Nem tudják többé kiszűrni a napsugárzást, és a Nap elfeketedik, és leírhatatlan érzéseket fogtok megtapasztalni.

Lesznek dantei jelenetek. Ekkor fogják felfedezni a földi emberek, hogy mekkora tévedés volt 300.000 km/s-nál rögzíteni a fénysebességet.

A Földet ultraibolya hullámok formájában sugárzó energia éri, amelynek sebessége másodpercenként több millió kilométer is lehet. Eközben az intenzív napenergia ellenére nem lesz fény, hanem csak rozsdásvörös izzás a talaj közelében.

Az ember rettenetes hidegtől fog szenvedni, de húsát az aktinikus sugárzás forró vasként égeti meg. Ha az ember a Napba néz, a szeme megsemmisül. A légkör felső rétegei földrengéseket fognak okozni vagy éppen akadályoznak meg.

Ezek jelentős változásai az egész Földet remegésre késztetik, városok pedig összeomlanak, mint a kártyavár: lent remegő föld, fent pedig sötétség és égető hőség. Hatalmas hullámok jönnek létre a tengereken, amelyeket a napenergia hevesen összenyom.

A pólusok is nagyobb napfénynyomásnak lesznek kitéve, és így elolvadnak a jégsapkák, ami megemeli a tengerek szintjét, így a tengerparti városokban az emberek rettegve figyelnénk az áradást. A vizek morajlása félelmetes duettet játszik majd a föld nyögésével.

Az atomrobbanások jelenlegi sebessége már most (1953-ban) a Föld átlagos hőjének növekedését okozta, és ez továbbra is évente 0,3 °C-os ütemben fog nőni.

De ha hidrogénbomba-háború lenne, akkor ez az érték rohamosan megnőne. A felső rétegek radioaktivitása már most elegendő a sarki jégsapkák megolvadásához és az alacsonyan fekvő városok elárasztásához. Húsz év múlva 6 C lesz a különbség. Viszont előtte a pólusok összes jege elolvad.

Furcsa betegségek jelennek meg. A máj egy élő laboratórium, és a világban szétszóródott radioaktív elemek elnyelése által meg lesz támadva, és így elveszíti képességét a testi védekezéshez, hogy szükséges elemeket előállítsa. A leukémia elpusztítja azokat a gyerekeket, akik még nem érték el a pubertás kort, valamint az idős embereket, akik a szexuális erejüket elhasználták.

A rák gyorsan terjed. A szörnyű pestis megtámadja a bőrt és a szemet, és nem lesz rá gyógymód.

A szoptató anyák zokogni fognak a bánatukban, tudván, hogy tejük, aminek táplálnia kellene a gyermekeiket, halálos mérgeket hordoznak, amik tönkreteszik a csontokat és leukémia okoznak. Sokan, akik képtelenek ellenállni az ilyen szenvedésnek, a halált keresik, átkozva az életet és azokat, akik ilyen szenvedést zúdítottak a világra. Akkor az emberiség látni fogja, hogy az Isten nélküli haladás hova vitte őket:

megtébolyodottak az utcákon, megnyomorítottak mindenhol, kórházak zsúfolásig, temetők tele, éléskamrák üresen, háború által elpusztított milliók, az árva gyerekek hada, elpusztult városok, szennyezett termőföldek, mérgezett vizeket, terrorizált tömegek, pestis, terror, istenkáromlás, bánat, elhagyatottság.

A Földön az emberek gyötrelemmel tele, és az egekben felborulnak a kozmikus törvények.

Megértitek-e már, hogy csak az Istenhez kötődő spirituális haladás lehet értékes, ami az emberiséget a béke felé vezeti? Látjátok-e már, hogy csak a szeretet képes felemelni az embert az örökkévalóságig?

De még ez nem minden. Mert az atompotenciál egész arzenálját készítitek elő az irányított rakéták továbbfejlesztésével, hogy egy csapásra elpusztítsátok a Földet.

Eljön a nap, amikor a hadseregek elvesztik létjogosultságukat, a haditengerészet használhatatlanná válik, és még a legfejlettebb légierő is elavult lesz. Az emberek elpusztítják egymást egy gomb megnyomásával.

Mert akkor fenyeget a nagy veszély. Egy nagy lángfelhő egy pillanat alatt, mint a villám, megsemmisítheti a Föld egész életét. Ahhoz, hogy egy rakéta eljuthasson egyik kontinensről a másikra, olyan magasságokba kell feljutnia, ahol csak tiszta hidrogén létezik.

Hidrogénbomba lenne ennek a rakétának az orrában. Most, a légkör felső rétegeiben az atomi reakciókra különböző törvények vonatkoznak. A mágneses mezők gyengébbek, és a bomba könnyebben kioldható. A kritikus tömeg és a kritikus távolság nem ugyanaz.

A tiszta hidrogén nagy tömege a felső régiókban és az egész földön lángoló pokollá alakulna át. A homogén közeg még nehézhidrogénnel működő bomba esetén is biztosítaná ezeknek a rétegeknek a hirtelen héliummá történő átalakulását. Ez lenne a vég. Talán jobb lenne, mint egy lassú befejezés.

Ha ez megtörténne, beteljesedne Szent Péter próféciája, amelyet második levelének utolsó fejezetében írt:

„Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.” (Péter 2. levele 3:10)

Senki sem fogja tudni, mikor lesz ez a nap, mert a csapás meglepetésként érné őket, a hadiállapot hivatalos bejelentése nélkül. Az emberek azt fogják hinni, hogy a biztonságos életüket élik, amikor egy őrült megnyomja a gombot, elpusztítja a Földet és meggyilkolja annak lakóit.

Az ember, amiért elvetette annyi éven át az Istennel való életet, hamarosan konkolyt arat, mert a tudomány kalásza már megérik.

K: Melyek azok az elemek, amelyek változásokat idéznek elő a májban, betegséget okozva?

V: A radioaktív elemek változást okoznak a fehérjékben, és ezek megtámadják a májat. A radioaktív szén megváltoztatja az anyagcserét.

A kobalt, amely általában segít megelőzni a vérszegénységet, ebben a radioaktív állapotban elpusztítja a vérsejteket. A stroncium izotópja egyesül a kalciummal, és hatással lesz a csontokra.

Az agyban koncentrálódó foszfor eljut a motoros idegközpontokba, a radioaktív jód pedig a szervezet fő mirigyeibe jut. A radioaktív alumínium és a magnézium befolyásolja a nemi mirigyeket.

A hipotalamusz egyes részeinek megsemmisülése miatt az ember rettenetes éhségtől fog szenvedni, de nem lesz mit ennie; másoknak fékezhetetlen szexuális vágyuk lesz.

Ha a pajzsmirigy működése károsodik, akkor felborítja a mellékvesék egyensúlyát, ami vagy többlet adrenalint termel, vagy egyáltalán nem termel semmit.

K: Mi köze a pajzsmirigynek a mellékvesékhez?

V: Egy tigrisnél, aminek a vadonban élő élete a vadságától függ, a mellékveséi kétszer akkorák, mint a pajzsmirigye, míg az embernél a pajzsmirigy nagy, a mellékvese kicsi. A kapcsolat nyilvánvaló.

K: Mindez puszta lehetőség, vagy az egész már elkerülhetetlen?

V: Erre nem tudok válaszolni. Rajtatok múlik a Földön, ti döntitek el, hogy mindez a lehetőségek birodalmában marad-e, vagy valósággá változtatjátok.

Az embernek szabad akarata van. Senki sem mondhatja meg neki, mit kell tennie. Csak azt tudom mondani, hogy ezek lesznek a következményei.

Ne tegyetek úgy, mint ahogy a bűvészinas tette, nem tudván, hogy mivel játszik. Az emberek rakétákat eresztenek fel, és észre sem veszik, hogy hatásuk nem mindig azonnali.

Ez olyan, mint a telítettségi pont a kémiában: folyamatosan lehet cseppeket cseppenteni egy folyadékba anélkül, hogy bármi történne, majd ha hirtelen elérjük a kritikus pontot, akkor az egész oldat megváltozik.

Ettől kezdve a reakciót lehetetlen ellenőrizni. A légkör felső rétegeiben a tartós radioaktivitás ugyanezt a hatást váltja ki. Senki sem ment fel elég magasra a Földről ahhoz, hogy mérje és megfigyelje, mi történik.

Ha korábban ismertétek volna a Föld fényességét kívülről nézve, és most is meg tudnátok figyelni, észrevennétek a különbséget. A sztratoszférában maradó radioaktív por már most félelemre ad okot az emberiség jövője miatt.

Ha a bombatesztek így folytatódnak tovább, egy napon háború tőr rátok, ami megnövekedett radioaktivitást hoz magával. Ha hagyjátok, hogy a Föld tudósai bombákat robbantsanak még tizenöt évig, látni fogjátok őrületük eredményét. De már túl késő lesz.

Ha valaki ki tudná számítani kétszáz hidrogénbomba hatását az ionoszféra legfelső rétegére, a háztetőkről is kiabálná, hogy vessenek véget ennek az ostobaságnak. Sajnos, barátom, a Föld őrjöngő őrültek kezében van; elég kiegyensúlyozatlanok ahhoz, hogy hazugsággal vádoljanak bennünket, ha igazat mondunk. A gonosznak el kell jönnie, de jaj annak, aki elköveti.

Sorsa megpecsételődött. Ne remélje, hogy nem kérik számon olyan életekért, amelyeket egyik vagy másik érdek érdekében feláldozott. Mindannyian várunk a számadás napjára, amikor számon kérnek bennünket a Teremtő ajándékairól. A jóknak nem kell aggódniuk, mert Isten tudni fogja, hogyan szabadítja meg őket a veszedelem órájában. Az igaz nem szenved a bűnösért.

Ez csak egyszer fordult elő, az is nagyon régen történt. Ha olyan döntés születne, hogy megnyomják a gombot, mi magunk evakuálhatnánk a Föld lakosait, és elvinnénk onnan az arra érdemeseket. Több ezer csészealjunk van, mindegyik alkalmas több ezer ember szállítására.

Azonban nem avatkozhatunk be, hacsak nem a magasabb erők döntik el, hogy kit szabadítsunk ki ebből a pokolból. Biztosak lehettek benne, hogy az igazakat nem hagyják magukra, mert láthatatlan szemek figyelik ezt a kék bolygót, és jól tudják, hogy ki cselekszik a gonosz szándéka nélkül.

Vegyétek csak elő a Bibliátokat, és olvassátok el, hogyan szabadult ki Lót Szodomából, amikor az elpusztulni készült, és nézd meg a párhuzamot. Olvassátok el azt is, hogyan vitték fel Enóchot és Illést az égbe egy tüzes szekéren.

Ez tehát számunkra egyáltalán nem okoz nehézséget, mert ha ilyen parancsot kapnánk, azt maradéktalanul végrehajtanánk.

Továbbá, ha a magasabb erők úgy határoznának, hogy a Földet meg kell semmisíteni, akkor bíznánk ennek a döntésnek a bölcsességében, és habozás nélkül teljesítenénk ezt a parancsot. Soha nem kérdőjeleznénk meg őket; úgy tennénk, mint Ábrahám, amikor készen állt arra, hogy feláldozza fiát, hogy Isten akaratát teljesítse.

Egy másodperc alatt lerombolhatnánk ezt a bolygót, és semmit sem hagynánk életben a felszínén. A Föld egy szempillantás alatt fel lenne áldozva.

Megvannak az eszközeink, és tudjuk, hogyan használjuk őket. Ha a Föld egy évszázadnyi tudományos fejlődés után ekkora pusztító erőt tud kifejleszteni, mennyivel nagyobbnak kellene a miénknek lenni!

Mert abban az időben, amikor a Föld népe még matematikai ismeretekekkel sem rendelkezett, mi már bolygóközi utakat tettünk, hozzá kozmikus energiát használva.

K: De megtörténhetne ez? Képes lenne valaki elrendelni a pusztulásunkat?

V: Igen, természetesen! Mert nem helyes, hogy az ember ostobasága veszélyezteti az egész bolygórendszer stabilitását, és tönkreteszi más emberiségek életét. Egy új Nap belépése a rendszerünkbe kevésbé lesz veszélyes, mint a Föld hidrogénburkának a felrobbanása.

Ez több lakott bolygót is elpusztítana. Az erők kiegyensúlyozatlansága sokak számára végzetes lenne, ha ez hirtelen következne be. Akkor csak egyetlen megelőző intézkedés lehetne: a Föld összes élő anyagának elpusztítása. A Föld így pillanatok alatt steril lesz.

Nem vagyok azonban abban a helyzetben, hogy ilyen nagyságrendű döntéseket hozzak, és ami azt illeti, egyetlen bolygó lakója sem. Eljött az idő, hogy a tudósok megálljanak és elgondolkodjanak, hogy az ember ne önmagát gondolja a Teremtés Urának, és leszálljon arról a talapzatról, amelyre hiúsága emelte, és rájöjjön, hogy szokása szerint elnyomja a gyengéket, de eljöhet az az idő, amikor valaki erősebb el fogja hallgattatni. Más bolygók meghódítása és lakóik leigázása a földi vezetőknél már szóba került. Ez az emberi arcátlanság csúcsa!

De az is öngyilkosság lenne számukra. Szeretnénk felhívni ezeknek az embereknek a figyelmét Ézsaiás próféta könyvének néhány versére, melyek így szólnak: „Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!

Holott te ezt mondád szívedben; Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz. Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe!” (Ézsaiás próféta könyve 14. fejezet, 12-15 vers)

Emlékeztethetnénk arra is, mi történt Bábel embereivel, akik tornyukkal az eget próbálták elérni. Ma ez a torony ismét az eget fenyegeti, és a földi tudomány képviseli; reméljük, nem lesz szükség arra, hogy összeomoljon. Amíg az emberek vívták kicsinyes hódító háborúikat, mi mindent eltűrtünk.

Csupán távolságot tartottunk, kerülve a további kapcsolatot azokkal, akik nem tudtak megérteni minket. Most azonban az ember komoly kockázatot jelent mindenki számára, holnap pedig még rosszabb lehet.

Nem tudom, mi lesz ennek az egésznek a vége; Még azt sem tudom, hogy az emberek kijavítják-e az életüket, és azt sem tudom, hogy egy felsőbbrendű intelligencia még meddig viseli el őket, vagy elhatározza-e a cselekvést. Nagyon korlátozott tudású lény vagyok, és így nem áll hatalmamban megmondani, mi lesz a földi élet sorsa. De itt az ideje, hogy az ember megálljon és elgondolkodjon.

Egy kis gondolkodás nem kerül semmibe. Elég ebből az ostobaságokból! Félre ezekkel a bűnökkel. A földi ember üdvössége a mi üdvösségünk, és ő ne kényszerítsen bennünket kétségbeesett cselekedetekre; ne vigyen minket a gonoszságba.

Ne vigyen el minket az erőszakhoz, amelyet teljesen elítélünk, és amelyet örökké bánni fogunk. Hadd éljen, és engedd, hogy éljünk. Mi jobban ismerjük az ügyeiteket, mint ti magatok! Tudjuk, mikor találkoznak a háborús vezetőitek, és hogy mit terveznek. Jelen vagyunk a kormányüléseiteken, ismerjük azt a képmutatást, amellyel közhelyeket mondtok egymásnak, látjuk szándékaitokat.

Biztos lehetsz benne, hogy cselekedni fogunk, mielőtt veszélybe sodornának minket. Parancsunk van arra, hogy védekezzünk. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy megmutassuk: léteznek a földieknél magasabb hatalmak; meg akartuk mutatni az embereknek, hogy a hatalom birtoklása nem engedi meg az erőszakot, és nincs kedvünk elfoglalni a bolygót. Repültünk magasan, alacsonyan, egyedül és formációban is. Végeztünk akrobatikus repüléseket városok, légi bázisok, katonai erődítmények felett.

Egyszer személyesen kaptam parancsot arra, hogy elinduljak egy felfegyverzett repülőgép ellen, amely elég meggondolatlan volt ahhoz, hogy tüzet nyisson a csészealjamra. Ám semmi sem győzi meg az embereket arról, hogy ne folytassák tovább a nukleáris pusztulás útját.

Egy napon azonban el kell jönnie a végnek. Valaki, akár mi is, akár maga a földi ember is, megnyom egy gombot, hogy véget vessen annak az emberiségtörténetnek, ami arról szólt, hogy inkább meghal, mintsem boldogan éljen Isten törvényei szerint.

11. fejezet

Élet más bolygókon

K: Minden bolygó lakott?

V: Vannak, amik igen, vannak, amik nem. A Naprendszerünkben a lakott bolygók a következők:

Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Uránusz, Neptunusz és Plútó.

A Jupiter és a Szaturnusz nem lakott, mivel nincs légkörük. A Jupiternek van, de nem tekinthetjük igazán annak, mivel gyakorlatilag nincs kellő vastag légköre, a Szaturnusznak pedig egyáltalán nincs.

(Ford. megjegyzése: a 2. fejezet végén a táblázatból kiderül, hogy a Jupiternek csak 16 km éterteste van, ami = 16 km vastag légkörrel, míg a Szaturnusznak 0 km vastag.)

A Szaturnusz egy kis sűrűségű, szinte teljes egészében nehézgázokból álló gömb, kis szilárd középponttal. Ez egy formálódó világ. Ahogy megszilárdul, összehúzódik, felszabadítva azokat az elemeket, amelyek végül kialakítják a légkörét.

Előfordulhat, hogy a másik Nap belépése a rendszerünkbe "törési" folyamatot idéz elő, melynek során a sűrűbb elemek kicsapódnak. A Jupiter szintén egy új égitest, amely nemrégiben egy ritka légkört alakított ki maga körül. Az életre azonban még mindig alkalmatlan.

Ahogy ezek az égitestek sűrűbbé válnak, egyre közelebb kerülnek rendszerünk gravitációs központjához tekintettel arra, hogy átmérőjük csökken és sűrűségük nő. Így egyre inkább ki vannak téve a vonzásnak, és egyre csökkenő mértékben a taszításnak.

A Jupiter és a Szaturnusz sok holdja azonban lakott.

K: De vajon a Merkúron lehetséges-e élet, mikor olyan közel van a Naphoz?

V: Természetesen. Nagy éteri tömege megszűri a Nap sugarait. Ne feledjétek, hogy míg a Föld éteri burka mindössze 406.000 km-re, a Merkúré 628.000 km-re terjed ki.

Isten vagy a természet, akárhogyan is nevezzük, általában beburkolja az égi testeket, nehogy túl hideg érje, de itt most a Merkúr esetében ennek az ellenkezője történik: minél nagyobb a meleg, annál nagyobb a védőburok.

Ha kiszámítjuk a napsugarak sebességét a világűrben, ahogy ezt korábban megmutattam, a felkelő Nap és a zenitben lévő Nap fényessége közötti különbség ellenőrzésével, alapul véve a Föld egyenlítői sugarát, akkor látni fogjátok, hogy az intenzívebb sugárzásnak kitett Merkúr pontosan akkora éteri burkot kapott, hogy egy pontig szűrje ezeket a sugarakat, melyek a bolygó felszínére érve kitöltik a látható spektrumot.

Ebből az együtt végzett számításból azt is láthattátok, hogy minél távolabb vannak a testek a Naptól, annál kevésbé vannak lefedve éterikusan, míg el nem jutunk a Szaturnuszig, melyen egyáltalán nincs burka. Addig a bolygóig az éter és az atmoszféra szűri a Nap sugarait.

A Szaturnusztól kifelé azonban a bolygók ismét egyre nagyobb mértékben tesznek szert éteri burokra, de már nem a Nap sugarainak szűrése céljából, hanem hogy pozitív reakcióba lépjenek velük, hogy elegendő hőt biztosítsanak maguknak az élet fenntartásához.

Tehát ezeknek a bolygóknak a légköri és éteri összetétele nem ugyanaz, mint a Szaturnusz Nap felöli oldalán lévő bolygóké. A szórt fény mennyisége az Uránusztól kezdve sokkal nagyobb, mint a Földön. A légkörük, bár ritka, jó hővezető, ami abszurdnak tűnhet számodra.

K: Nehezen látom be, hogy egy távoli bolygónak miként lehet a Nap sugaraira érzékeny légköre, tekintettel a napfény azon kicsiny töredékére, amit ilyen bolygók kapnak?

V: Sokféle fény létezik. Eredete kémiai is lehet. A növények bizonyos fajai bakteriológiai hatására fényt bocsátanak ki. A rovarok elég erős fényt állítanak elő saját belső enzimreakcióik felhasználásával. Hideg fényt is generálhat gázokon keresztüli elektromos kisüléseket.

Miért tagadnád akkor, hogy a természetnek más módszerei is vannak arra, hogy életet adjon egy bolygónak? Hozz létre elektromos töltést egy hidrogéncsövön keresztül, és kékes fényt fog kelteni; keverj más gázokat a hidrogénnel, és másfajta fényt kapsz.

Mi látványosabb bemutatót kívánhatna az ember, mint ami akkor játszódik le, amikor az ember összekeveri a kis mennyiségű klórt vízzel, majd a keveréket fénysugárnak teszi ki. Ez heves robbanáshoz, valamint fény- és hőkibocsátáshoz vezet.

Hasonló reakciók mennek végbe a bolygók légkörében, ott nagyon kis fénysugár is óriási reakciót válthat ki hatalmas mágneses viharokkal.

K: Ezeken a bolygókon lévő lények anyagi testben vannak?

V: Miért, milyen testben lennének? Nem állhatnak csupán energiából, mert csak a szellemi lényeknek van energiateste.

K: De a mi felépítésünk nagyon különbözik a többi bolygón élő emberekétől, nem?

V: Vannak különbségek, de az emberi forma általános, melyet a Természet választott. Jóllehet a Plútón lakó ember anyagcseréje nem pontosan ugyanaz, mint a Merkúron lakóé.

Ennek ellenére az egyik bolygón lakó ember meglátogathatja a másikat, és hosszú ideig életben maradhat azon. A hal sűrű vizes közegben él, de levegő belélegzésével bizonyos ideig életben tudja tartani magát. Ám a Plútó és a Merkúr légköre között közel sincs akkora a különbség, mint a levegő és a víz között, így az ember sokáig életben maradhat a különböző bolygókon.

K: De a gravitációnak csak van hatása?

V: Nincs. A gravitáció illúzió, minden más, amit érzékelsz. Már megbeszéltük, hogy a gravitáció bizonyos jelenségek kombinációja, amelyben fontos szerepet játszik a bolygók atmoszférikus burka, amelyek a sűrűségkülönbségekért felelősek.

De megállapítottuk azt is, hogy minden lakott bolygónak van légköre, tehát a különbségek kicsik köztük. Mindegyik elég fény és hőt kap, vagy napsugárzás, vagy kémiai reakciók révén.

A gravitáció fő tényezője a mágnesesség függőleges összetevője, így az egyik és másik bolygó között valójában nincs annyi különbség, hogy ez megakadályozná a különböző bolygókon élő emberek egymás közötti kapcsolatát.

K: Ami a megjelenést illeti, mik a fő különbségek a különböző bolygókon élő emberek között?

V: Nem egyszerűsíthetjük le az egészet azzal, hogy például a Merkúron lakó emberek magasak vagy alacsonyak. Különböző bolygókon sok típus él, épp úgy, ahogy a Földön is élnek pigmeus törpeemberek. Legnagyobbak magassága a Merkúron 160 cm körüli.

Erősek, sötét típusúak, kis szeműek, szakáll nélküliek, rövid homlokúak, orrúk jó alakúak, intelligensek, dinamikusak és mozgékonyak.

A Vénuszon az emberek elérik a 180 cm magasságot. Különféle fajokhoz tartoznak, túlnyomórészt a fehér típushoz. A testük jól kidolgozott, de megjelenésükben és lelki típusban is leginkább a földi emberekre hasonlítanak. Energikusak, beszédesek, kedvesek, de mindenekelőtt spirituális beállítottságúak.

A Marson két alapvető faj él: egy szőke és egy barna. A szőke faj finomabb és gyengédebb típusú. A barna faj alacsony termetű és élénk természetű emberekből áll. Ők az legenergikusabbak a Naprendszerünkben.

A Jupiteren nincs élet, csak a holdjain. A Jupter-holdak embertípusai nagyon változatosak. A 240 cm-t elérő emberektől a törpékig. De egy családban vagyunk. Viszont a kisebb magasságú emberek vannak itt többségben.

A Szaturnuszon sincs élet. A légkör hiánya miatt felszíne tele van meteoritokkal. De két holdja lakott. (Ford. megjegyzése: az egyik minden bizonnyal a Titán.)

Az ott élő emberek intelligensek és kedvesek. Megvannak az űrhajóik, de nem nagyon használják őket. Számodra ezek a lények megmagyarázhatatlanok lennének, mert soha nem halnak meg.

Rendelkeznek azzal, amit mi a feltámadás testének nevezhetünk. Soha nem követnek el semmilyen bűnt, de mégis anyagi lények. Magas termetűek, és nagy, magnetikus szemeik vannak. Még mi sem tudjuk felfogni minden bölcsességüket, rejtélyesek.

Az Uránusz és a Neptunusz lakói nagyon hasonlóak hozzájuk. Magasak és izmosak, jó felépítésűek, nagy szemekkel és fejlett koponyával rendelkeznek.

Testileg másképpen működnek, mint a többi bolygó lakói. Nem sűrű anyagokkal táplálkoznak, mint mi, hanem folyadékokkal és gázokkal, és más a vérük jellege is.

A Plútón az élet nagyon hasonló a földhöz. Az emberek kinézetre szinte mindenben egyformák velünk. De fejlett intelligenciájuk ellenére hajlamosak a gonoszra, és elhanyagolják Istent.

Engedik, hogy alantas ösztöneik uralják őket. Nagyon régen megtanultak utazni az űrben. Nem háborúznak egymás között – ez csak a Földön létezik.

De veszélyes lények, és minden olyan eset, amikor csészealjak ártottak az embereknek a Földön, nekik tulajdonítható.

(Ford. megjegyzése: ez még leginkább a szürke-invázió előtt volt igaz.)

Az egyetlen ok, amiért nem ártanak a Naprendszer többi lakójának, hogy tudják: ezek a lények fejlettebbek, mint ők, és így minden hódítási kísérlet végzetes lenne számukra. De a sorsuk megpecsételődött. A földi emberek sok visszásságot követtek el, és ezt a bolygót a gonoszság központjának tekintik, de lakói még gyerekcipőben járnak, és intelligens életük hajnalát élik, kivéve az itt letelepedett kis elitet, mint tanárokat.

Emiatt Isten meg fogja büntetni az emberiséget, de még mérsékelt módon, anélkül, hogy kiűznénk ezt a bolygót a Naprendszerből. Azokat, akik nem tudnak igazodni a dolgok magasabb rendjéhez, evakuálják a bolygóról, mások viszont, akik képesek erre, olyanok lesznek, mint a Szaturnusz holdjainak lakói!

Ami a Plútót illeti, az igazságszolgáltatás teljes erejével fellép ellenük. A gonoszságuk nem folytatódhat a végtelenségig. A törvényszegés nem természetes jelenség, mert ha alapfeltétele lenne különböző világok egyedeinek a fejlődésének, akkor maga is törvénnyel válna. Abszurd azt gondolni, hogy a gonosz maga törvénnyé válhat.

Csak két alaptétel van, melyekből bármely lakott világban halhatatlanság következik: Isten- és a felebaráti szeretet. Bármi, ami eltér ezektől, vétség.

A Plútó lakói teljesen tisztában voltak az isteni törvényekkel, mégis úgy döntöttek, hogy figyelmen kívül hagyják őket. A szexuális élvezet prédájává váltak, és ennek közvetlen eredményeként más bűnöknek is kitették magukat, mint például a bálványimádás, a szodómia, a lázadás és a mások testi épsége iránti tiszteletlenség, és így a gonosz teljes uralma alá kerültek.

Olyan ez, mint egy lavina, amely egy kis kő lezuhanásával indul, majd egy teljes földcsuszamlásként végződik. Emiatt a Plútó elszakad ettől a Naprendszertől, és a legközelebbi csillagkép felé vándorol. Lakói kimondhatatlan rettegésben fognak szenvedni, és nem tudnak elmenekülni.

Szörnyű körülmények között a barlangi emberek szintjére degradálódnak vissza. Városaik pompáját, gyors közlekedési rendszereit, ragyogó világítását és kommunikációját, és valójában mindazt, amit egy rendkívül intelligens emberiség elérhet több évezredes folyamatos fejlődésen keresztül, minden képzeletet felülmúlva le lesz írva, és romba dől, mint egykor a történelmi Babilon függőkertjei.

Akkor a Naprendszerünk visszatér a normális kerékvágásba, és egy nagy család leszünk mindannyian a szeretet zászlaja alatt.

K: Amennyire a magyarázataidból meg tudom állapítani, a Földön egy olyan emberiség marad, ami Szaturnusz holdjain lakókhoz hasonló. Ez azt jelenti, hogy a földi emberek megváltoznak?

V: Pontosan erre gondoltam. A földi ember eljutott a fejlődése határáig. Intelligenciája nem haladhatja meg a normális érzékszervei mértékét. Te a biológiai evolúcióra gondolsz, de nézzük meg, hogy ez igaz-e vagy sem. Az intelligencia és a fizikai test között egyenrangú fejlődésnek kell lennie, ha ez az elmélet igaz.

Míg a földi intelligencia elért egy magas fejlettségi fokot, addig a testet furcsa betegségek támadták meg, amelyek egyre gyakoribbak. Így képet kapunk a testi sorvadással járó mentális fejlődéséről. Az emberi faj fejlődése elérte azt a pontot, ahol el kell tűnnie.

A fajok is ugyanazokon mennek át, mint az ember egyedfejlődése: csecsemő- és serdülőkor, érettkor, öregkor és halál. A földi fizikai test, ahogy most van, már nem ad sokkal több teret az intelligenciának a fejlődésére.

A földi tudomány és technika olyan előrehaladott szintre fog jutni, hogy az emberi agy már nem lesz képes megbirkózni az ezekkel járó nehézségekkel, amit esetleg gépeknek kell megoldaniuk. Ez azt jelenti, hogy az élettelen gépezet felülmúlja a szellemet? Egyáltalán nem.

De ehhez egy új faj megjelenése kell a Földön, amely olyan lényekből áll, akiknek elegendő agyi képességgel kell rendelkezniük ahhoz, hogy megértsék a fejlődéssel kapcsolatos egyre összetettebb problémákat. Ezek az új testek képesek lennének további lépést tenni a bölcsesség felé vezető úton.

Hogyan beszélhetsz folyamatos haladásról, amikor egy korlátozott kapacitású és alacsony rendű testhez vagy kötve?

Helytelen azt állítani, hogy a természet nem hirtelen ugrásszerűen fejlődik. Előrehaladása szinte teljes egészében ezen alapul, mint például a szén és a hidrogén kémiai vegyületeiben. A tudást addig gyűjtik, amíg egy adott pillanatban az agy és a test szerves átalakulása be nem következik.

Ha egy hidrogénatomot adunk egy oxigénatomhoz, az eredmény továbbra is gáz lesz, de ha további hidrogénatomot adunk hozzá, akkor hirtelen átalakul, és megszűnik gázok lenni, és folyadékká alakul át.

Ugyanez történik a szén és a hidrogén esetében is. A CH2 egy gáz, és bármelyik elemhez hozzáadhatunk anélkül, hogy bármi történne, amíg el nem jutunk a C2H4-hez, amikor hirtelen átalakul, és a gáz radikálisan megváltoztatja a jellemzőit.

A gázban nem történt fokozatos változás, de megőrizte tulajdonságait mindaddig, amíg elegendő elemet nem adtak hozzá a hirtelen átalakuláshoz. A földi életben ugyanerről a folyamatról van szó.

Már sok faj pusztult ki e bolygó történelme során. A földi tudomány, amely a természetes kiválasztódásban hisz, kereste a láncszemeket az evolúció folyamatában.

És nem találta meg őket, és soha nem is fogja megtalálni, mert nem léteznek. Viszont sok olyan dolgot talál, ami nem a hiányzó láncszem, ami azt bizonyítja, hogy ilyenek nem is léteztek. Furcsa, hogy minden faj nyomát hagyta a Földön, kivéve azokat, amelyek az evolúciós lánc láncszemeit alkották.

Miért kellett volna a természetnek ilyen trükköt játszania, hogy elrejtse őket, ha minden, ami létezik, az ember megvilágosodását szolgálja?

De ez nem így van. Amikor egy faj már nem képes felvenni a küzdelmet a folyamatosan változó éghajlattal és körülményekkel szemben, akkor a faj eltűnik, mint bármely más élőlény. Ha a Napnak, mint csillagnak is megvan a maga öregedési folyamata és szétesése, akkor miért ne vonatkozna ez egy emberi fajra is?

Ami az embernek lehetetlen, az Istennek könnyű.

Ő pillanatok alatt benépesíthet egy bolygót. (23.)

(A szerző 23. megjegyzése: „Most teremtettem azokat, nem régen. Ezelőtt nem hallottál felőlük, így nem mondhatod azt: Íme, tudtam róla.”- Ézsaiás próféta könyve 48. fejezet 7. vers)

K: De hogyan tud egy bolygó újra lakottá válni, ha minden ember elpusztult rajta?

V: Hogy Isten végrehajtja a feltámadást. (24.)

(A szerző 24. megjegyzése: Alexandriai Szent Kelemen, Panthenus tanítványa, aki viszont Szent János tanítványa volt, a feltámadásról beszélve azt sugallja, hogy ez egy időszakos jelenség a világ életében, ahogy a nappal és az éjszaka is megtörténik. (Levél a korinthusiakhoz, 24. fejezet).

Számára egy emberiség jön létre, és addig él, amíg egy másik idővel nem követi. Ugyanezen levél 25. része példaként az isteni Főnixről beszél, amely elődje holttestéből születik, amikor már megöregszik és meghal. Így az emberiség más apostoli atyák szerint csak 7000 évig él, és ez idő alatt kimeríti a folyamatosan változó környezethez való alkalmazkodási képességét.)

K: Hogyan?

V: A Szellem hat az anyagra, és saját akarata szerint alakítja ott, ahol az ilyen szuperfizikai jelenségek mindennaposak, a szellem manipulálja egy passzív ágens ektoplazmáját, és olyan testet formál belőle, amely az élők számára látható.

Ennek a testnek a szervezete valódi, tevékenysége irányítható. Minden olyan szervvel rendelkezik, amivel egy normális ember rendelkezhet.

Megnyilvánulása után az ektoplazma általában újra felszívódik a passzív ágens által, és eltűnik. És csak a Szellem akaratára van szüksége ahhoz, hogy továbbra is önálló életet élhessen.

A megnyilvánulási esetek közül sok esetben szőrszálakat és ruhadarabokat érintetlenül hagytak és őriztek meg. (Lásd pl. torinói halotti lepel.)

Ha az ilyen töredékek fennmaradhatnak bizonyítékul, nincs ok arra, hogy egy egész test ne maradjon fenn. Csak meg kell szakítania a kapcsolatot a passzív ágenssel. Ha Isten elrendelné, hogy egy új faj népesítse be a Földet, a szellemek manipulálhatnák magát a Föld ektoplazmáját, és testeket hozhatnának létre belőle, amelyek sokkal magasabbak, mint a jelenlegi fajé.

Ezeknek az új lényeknek fantasztikus testük és agyuk lenne. Ez a feltámadás aktusa, amelyről beszéltem. Ha az alacsonyabb rendű közönséges szellemek akaratuk szerint formálhatnak egy testet, akkor mennyivel nagyobb lenne Isten ereje, ha úgy döntene, hogy újra benépesíti a Földet?

K: Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi emberi faj így jött létre?

V: Semmi kétség efelől. Ádám valójában a Föld porából, vagyis ektoplazmájából formálódott. Egy ősi faj teljes evolúciós energiáját felhasználta erre, és az új fajt létrehozó mennyei hatalmaknak is közbe kellett lépniük. Ezt az eseményt nagyon világosan ábrázolja Éva megjelenése.

Isten mély álomba ejtette Ádámot, és őt használták fel az ektoplazma passzív szállítójaként, és ebből formálták Éva testét. Tehát Éva valóban Ádám testének teste volt, és igaza van a bibliai elbeszélőnek, amikor azt állította, hogy a nő Ádám oldalbordájából formálódott.

K: De az ektoplazma nem az idegrendszer mellékterméke? Hogyan lehetne azt a Földből előteremteni?

V: Minden a Földről származik. A zöldségeknek is megvan az ektoplazmája, és a gyökereik felszívják a talajból. Ha bármilyen szellemi hatalom képes lenne új testet alkotni, az bizonyára a földből merítené a hozzá szükséges elemeket.

A Legfelsőbb Szellem erőire nézve nagyon korlátozott mértékű lenne azt gondolni, hogy Az, aki az anyagot teremtette, nem tudna ektoplazmát is létrehoznia.

K: Ha atomkatasztrófa történne, és a bolygó lakhatatlanná válna, hogyan tudna a szellem új testeket formálni, amelyek életben maradhatnának?

V: A feltámasztás lehetetlen úgy a test számára, ahogy most van, de másrészt ideális lehet másnak testnek. Isten olyan típusú lényeket teremt, amelyek megfelelnek annak a közegnek, amelybe helyezik őket.

A giliszta ugyanabban a világban él, mint az ember, de a talaj ideális közegük; a halak vízben élnek; a kétéltű élhet levegőben vagy vízben; a sas olyan magasságokat kedvel, ahol ritka a légkör. Ha az élet most különféle formákban nyilvánul meg, akkor szerinted a Természet kimerítette az összes repertoárját, és kimerítette lehetőségeit a Földön?

Az oroszlán meghalna az Északi-sarkon, míg a jegesmedve nagyon boldog ott. Akkor is, ha jég borítja a Földet, ha túlmelegszik, ha radioaktív, ha nem. A természet minden esetben megfelelő életformát alakít ki. És ha a természet e csodálatos teremtő ereje kiegészülne egy szellemi erővel, milyen csodákat ne tudna még véghezvinni?

A jelenlegi embernek el kell tűnnie a Föld színéről, és a homo sapiens helyét a spirituális ember veszi át, mindaddig katasztrófa mentesen, míg megengedi, hogy a természet csendesen, egyedül hajtsa végre ezt az átalakulást.

Amikor a jelenlegi faj első embere, aki egy haldokló faj feltámadása volt, megjelent a bolygón, még mindig maradt néhány ember a régi fajból, akik utána kihaltak.

Tehát nem tűntek el teljesen az élőlények a bolygóról. A homo sapiens azonban a jelek szerint nagyon siet, hogy pályafutása végére érjen, és így megfosztja a Természetet attól a jogától, hogy végkimerültséggel vessen véget neki.

Talán csak azért, mert hajlik az önpusztításra. A Bibliában sok utalás található az élőlények teljes kipusztulására.

Ézsaiásnál a következő sorokat olvassuk:

„ Erre én így szóltam: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg a városok el nem pusztulnak, és lakatlanná nem lesznek, a házakban pedig nem lesz ember, a föld pedig puszta nem lesz.

Az ÚR messze elveti az embert, és nagy pusztaság lesz a földön.” (Ézsaiás próféta könyve 6. fejezet 11-12. vers)

„A Seregek URának haragja miatt égett a föld, a nép pedig tűz martaléka lett. Senki sem könyörül testvérén.” (Ézsaiás 9. fejezet 19. vers)

„El van határozva a pusztulás, kiárad az igazság! Mert előre elhatározott pusztítást visz véghez az Úr, a Seregek URa az egész országban.” (Ézsaiás 10. fejezet 22-23. vers)

„Íme, az ÚR napja jön kegyetlen fölindulással és fölgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és elveszítse róla a bűnösöket.

Az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényüket, a nap sötét lesz, amikor fölkel, és a hold fénye nem tündököl.

Megbüntetem a földön a bűnt és a gonoszok vétkét, véget vetek a felfuvalkodottak kevélységének, és az erőszakoskodók gőgjét megalázom.

Ritkábbá teszem az emberek számát a színaranynál és a férfit Ofír aranyánál.

Ezért megrendítem az egeket, megindul helyéről a föld is Seregek URának fölindulása miatt, fölgerjedt haragjának napján.” (Ézsaiás 13. fejezet 9-13. vers)

„Mert vége lesz a nyomorgatásnak, megszűnik a pusztítás, és elfogynak, akik a földet tiporják.” (Ézsaiás 16. fejezet 4. vers.)

„Íme, az ÚR megüresíti a földet és elpusztítja, felforgatja a föld színét, és elszéleszti lakóit!” (Ézsaiás 24. fejezet 1. vers)

„Teljesen kiürül a föld, és teljesen kifosztottá lesz. Az ÚR mondta ezt a beszédet.” (Ézsaiás 24. fejezet 3. vers)

„Ezért átok emészti meg a földet, és meglakolnak a rajta lakók. Ezért megégnek a föld lakói, csak kevés ember marad meg.” (Ézsaiás 24. fejezet 6. vers)

„Egészen összeomlik a föld, teljesen összetörik a föld, erős rengéssel reng a föld.” (Ézsaiás 24. fejezet. 19. vers)

„Inogva inog a föld, miként a részeg, és düledezik, mint a kaliba, ránehezedik bűne, elesik, és nem kel föl többé!” (Ézsaiás 24. fejezet 20. vers)

Eközben, mikor pusztulásról beszél Ézsaiás, azt is mondja, hogy a Földet más emberek fogják lakni:

„Te majd így szólsz szívedben:

Ki szülte nekem ezeket?

Hiszen én gyermektelen és terméketlen voltam, fogoly és számkivetett voltam, és ki nevelte föl ezeket?

Íme, egyedül én maradtam meg, honnan vannak ők?” (Ézsaiás 49. fejezet 21. vers)

„Egész néped igaz lesz, és mindörökké birtokolják a földet. Ültetvényem vesszőszálai ők, kezem műve az én dicsőségemre.” (Ézsaiás 60. fejezet 21. vers)

„Mert íme, új egeket és új földet teremtek, nem emlékeznek a régiekre, eszébe sem jut senkinek.” (Ézsaiás 65. fejezet 17. vers)

12. Fejezet

A búcsú

A csészealj kapitányával a Roosevelt állomáson találkoztunk Sao Paulóban. Kezdetben különböző tudományos témákról folytattuk a vitát, majd később etikáról és vallásról. Végül azt mondta nekem:

- Most mennem kell. De ha újra látni szeretnél, találkozzunk az Angatuba sugárúton 1956. november 14. és 17. között. Ha bármi probléma adódik a részedről, 1959-ben újra találkozunk, ha még mindig itt vagy. Még egyszer be fogom tartani a szavamat.” (Ford. megjegyzése: a könyv első kiadása portugálul 1957-ben jelent meg, és ahhoz képest 1959 még jövő volt.)

Szeretném, ha mindig emlékeznél egy dologra, és ne tulajdoníts túl nagy jelentőséget minden tudományos dolognak, amiről beszéltünk.

A tudomány csak egy eszköz arra, hogy bizonyos lehetőségeket adjon nekünk, és megtanítson bennünket a természet erőinek használatára.

Keresd azt a tudományt, amely mindenkinek boldogságot hoz, és mindenekelőtt keresd Istent, mert csak Ő ad értelmet az Univerzumnak. A szeretet az igazi tudomány.

Mit használ az embernek, ha ismeri az Univerzum minden titkát, de közben elveszti a lelkét?

A tudomány olyan, mint egy törvény, csak akkor hasznos, ha szavatolja az ember jogait, védi, oltalmazza és szolgálja őt. Ha elveszti védelmező jellegét és elnyomóvá válik, akkor ideje eltörölni és másikkal helyettesíteni. Az ilyen törvényt nem lehet és nem is kell tiszteletben tartani.

Olyan ez, mint a Krisztus által említett só, ha a só elveszti zamatát és erejét, el kell dobni. A tudomány azért létezik, hogy az ember jól éljen, és hogy minden dolog bőséges legyen.

De ha ez a tudomány ahelyett, hogy Isten ajándékává válna, és inkább az emberi faj pusztításának forrásává válik, akkor félre kell tenni.

Az ember tud élni tudomány nélkül, élvezve mindazt, amit a természet nyújt; de ha nincs együttérzés és mások élete iránti tisztelet, az élet menthetetlenül elpusztulna a Földön. Isten nem pusztít el senkit, de az ember a tudomány segítségével elpusztíthatja önmagát és társait.

Ne a tudományon keresztül keresd lelked üdvösségét. Ha ez a spirituális haladás eszköze lenne, ezen a hamis alapon az emberek már rég a pokolba érkeztek volna. A tudományos ismeretek birtoklásának nincs jelentősége.

E nélkül sokan élhetnének spirituális életet, de vele milliók csak megpróbáltatásokkal szembesülnek. Mit használ az a tudás, amely egy egész népet tengerimalacként használt, és ezreket ölt meg, ártatlan embereket pusztított el, és gyászt okozott azoknak a japán városoknak, amelyek neve mérföldkövekként maradtak fenn a pusztulás felé vezető úton.

De minden csak hiábavalóság. Mi mindannyian, akik a világűrben utazunk, különböző emberek különböző bolygókról, meghatódunk, amikor meglátjuk ezeket a városokat, és soha nem fáradunk elmondani egymásnak, hogy itt érte az első halálos tőrdöfés a Földet és annak lakóit.

Itt vannak az Armageddonba vezető utak.

A keresztények újra keresztre feszítik Jézust, és hirdetik a fenevad felsőbbrendűségét, akinek a Földön uralkodnia kell. Kár, hogy a földi emberek nem rendelkeznek elegendő tudományos ismeretekkel ahhoz, hogy uralják az egész Természetet, és ne legyenek olyan szegények, mint most.

Mivel a tudomány nagy gonoszság számukra, jobb lenne nélküle élni, mert akkor legalább élnének. Jobb tudatlanságban élni, és hagyni, hogy mások éljenek, mint hogy mindenki megfulladjon egy kis tudás hatására. Hiába imádják Krisztust, eredménytelenül hódolnak neki.

Az egyetlen dolog, amit Ő kíván az az, hogy szeressétek egymást. Az embernek nem kellene szép szavakkal annyit imádkoznia; Istent nem a retorika mozgatja. Inkább állandóan imádkozzanak saját életükért és felebarátjuk iránti szeretetükért. Még van idő megmenteni a világot, a lehetőség mindig adott annak, aki megtér. Nincs olyan bűnöző, akinek ne lehetne kegyelmet adni.

Ha a bűn nagy, Isten szeretete még nagyobb. Ha az embernek időre volt szüksége a megbocsátáshoz, Isten a másodperc töredékéből örökkévalóságot tud csinálni.

Az isteni cselekedetek nincsenek alárendelve az időnek és a térnek. Ez az oka annak, hogy egyes bűnözők a bűnbánat pillanatában szentekké és mártírokká válnak.

Egy pillanatra szívük teljes erejével eltávolodtak a gonosz útjáról, és isteni cselekvés folytán ez a pillanatnyi bűnbánat állandósult. És ha Isten ennyire törődik egyetlen lélekkel, akkor nem kellene sokkal jobban törődnie az emberiséggel? Ezért fordítsatok nagyobb figyelmet a spirituális dolgokra, és használjátok a tudományt a magyarázatukra.

Tudom, hogy nem vagy hajlandó elmondani másoknak a mi általunk tartott találkozókat, de egy napon a körülmények kényszeréből meg kell ezt megtenned.

Ne gondold azonban, hogy ha elmondod másoknak, akkor nagy figyelmet fognak fordítani rájuk. Sokan beszéltek minden látható eredmény nélkül, és az egyetlen jutalom, amire számíthatsz az az, amit senki sem vehet el, mert az egyedül a szívedben létezik.

De lehet, hogy valaki ismeretlen számodra, akinek a munkád mégis nagy értéket fog jelenteni. És most búcsúzok! Magammal viszek néhány könyvet, hogy egy kicsit jobban tanulmányozhassam a földi tudományt.

Amikor visszatérek, minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy írásban adjak valamit neked tudományunkról és etikánkról. Addig is gondolatban összekapcsolódunk.

- Feltéve, hogy már nem vagyok itt, amikor visszajössz – mondtam neki. - Talán jobb lenne, ha nem lennél itt, mert akkor valahol máshol lennél, ahol könnyebben felvehetjük egymással kapcsolatot.

De ne hagyd el ezt a világot anélkül, hogy el ne mondanád a barátaidnak, hogy az élet a tér végtelenségén át terjed szféráról szférára és világról világra, és hogy a halálon túl is van remény és vigasztalás. Mondd el nekik, hogy ahol szellem van, ott Isten egy járműt fog készíteni neki.

Az életben a hattyúk némák, de soha nem mennek el dal nélkül.

- Szívesen követtem volna oda, ahol fel kellett volna szállnia a csészealjába, de azt mondta:

- Miért követsz engem?

Ne gyere velem.

A csészealjam egészen közel van, és nem lenne kellemes, ha látnád, milyen körülmények között távozom; zaklatott lennél.

Mindig van egy pillanatnyi búcsúzás szomorúsága, hogy mielőtt beszállnék a csészealjba, többé nem láthatsz engem. Isten legyen veled!

- Láttam, ahogy eltűnt a sarkon.

Erősen vágytam rá, hogy bármi áron kövessem, de úgy döntöttem, hogy ez hűtlenség lenne ahhoz, aki ilyen barátságosan viselkedett velem szemben.

Következtetés

Beszámoltunk a történtekről, és elmondtuk, amit hallottunk.

A könyvben megfogalmazott gondolatok, legyenek azok jók vagy rosszak, nem tőlünk származnak. Megpróbáltuk azokat úgy visszaadni, ahogy hallottuk, a jegyzeteink alapján.

Semmi sem lett hozzáadva. Éppen ellenkezőleg, sokat kellett kivágnunk, részben azért, hogy elkerüljük, hogy a könyv túl hosszú legyen, részben pedig azért, mert nem láttuk értelmét olyan dolgokat kiadni, amelyek ne segíthetnének a legközvetlenebb problémáink megoldásában.

Mi értelme lenne az anti-elektronok anyaglebontásban való használatáról beszélni, ha ezt a folyamatot csak a pusztítás újabb fegyvereként használnák fel, ahelyett, hogy konstruktív módon használnák?

Már épp elég eszközünk van arra, hogy megöljük egymást.

Vajon az ember nem használja fel a már így is meglévő tudását mások életének és vagyonának kárára?

Csupán arra törekedtünk, hogy kifejtsük azokat az ötleteket, amelyek segítségével javítani lehetne az emberi kapcsolatokat.

Még ezen a területen is számos témát hagytunk függőben, amíg meg nem látjuk, hogyan fogadják ezt a könyvet.

Természetesen nem sokat beszéltünk arról, hogyan repülnek a csészealjak, és még kevésbé azokról a tudományos módszerekről, amelyekkel fenomenális stabilitásukat biztosítják.

Igazságtalannak tűnt olyan dolgokat nyilvánosságra hozni, amelyek hasznosak lehetnek országunk számára számos sürgető probléma megoldásában.

Hatalmas területével, elszegényedett belső lakosságával egyetlen ország sem tudna nagyobb hasznot húzni egy szinte korlátlan sebességű és nagy teherbírású csészealjból, mint Brazília.

A repülőcsészealj olyan jármű, amely minden aerodinamikai tudásunkat elavulttá teszi. Sebességét és teherbírását nem befolyásolja a formája, amely a rakományhoz igazítható.

A csészealjak készülhetnek harang alakúra, laposra, szivar alakúra, négyzetre, oválisra stb. Sokkal többek, mint a mi teherszállító repülőgépeink.

Ezek közül tíz hajó el tudná szállítani Paraná állam teljes termését percek alatt anélkül, hogy speciális leszállópályákat kellene építeni számukra.

A lassú és az éghajlati viszonyokra érzékeny utak és vasutak elveszítenék a fontosságukat. Valójában ennek a könyvnek az egyik célja az volt, hogy megkísérelje bemutatni azokat az erőket, amelyeket a csészealjak a légkörünkben való navigáláshoz használnak, és hogy milyen eszközöket használnak az űrutazáskor a bolygóközi útjaikon.

Sokan azt hiszik, hogy a csészealjak földi alkotások; mások azt hiszik, hogy más lakott világokból jöttek. Vannak, akik odáig mennek, hogy azt állítják, hogy egy olyan civilizációhoz tartozó földalatti városokból származnak, amelyek azért rejtőztek el ott, hogy elkerüljék velünk a kapcsolatot.

Eredetükről nem mentünk bele vitába, mivel ez senkinek sem előnyös. Miért kellene nekünk azon aggódnunk, hogy honnan származnak?

Ami a meggyötört és problémáktól sújtott bolygónk számára nagyon érdekes lehet, hogy megismerjük az általuk használt módszereket, majd ennek megfelelően módosítjuk földi tudásunkat, és megnézzük, nem tehetjük-e meg ugyanezt, vagy legalábbis valami hasonlót.

Minden más pusztán száraz, gyakorlatilag érdektelen tudományos vita. Ez azonban teljesen a mi álláspontunk, és az olvasónak természetesen más véleménye is lehet.

Az egyetlen hibánk az lenne, ha azt állítjuk, hogy kapcsolatba kerültünk olyan lényekkel, akik azt mondják magukról, hogy egy másik világból származnak.

Az olvasónak kell kialakítania saját véleményét; legyen szó kritikáról vagy dicséretről, saját meggyőződésünk azonban rendíthetetlen marad.

Nem igazán számít, hogy az emberek azt hiszik, hogy a csészealjak a világűrből, a Földről vagy a Föld alól jönnek: Tudjuk, hogy a számunkra feltárt dolgok igazak, és jó okunk van ezt hinni.

De ne feledkezzünk meg azokról a figyelmeztetésekről sem, amelyek szerint az embernek a béke és az együttérzés útján kell járnia.

Még mindig marad egy felhívás, amikor az ember meghallja a dobpergést, amely a véres holokausztra hívja az emberiséget, amelyet a háború istene előtt kell megünnepelnie a Jósafát-völgyben.

Isten létezésének kategorikus megerősítése maradna meg ebben a pillanatban, amikor a világ a legaljasabb szenvedélyek sarában vergődik, és egy felhívás az emberhez, hogy a mértékletesség, a higgadtság, a jóság útján járjon.

Ha csak azzal a képességgel lett volna megáldva ez a csészealj kapitány, hogy az embereket emlékeztesse Istenre, hogy kövessék a parancsolatait, és bebizonyítani, hogy minden, amit a korai keresztények írtak, igaz, ehhez képest bármi más nem lenne fontos.

A szerző