Csillagközi Civilizációk Fényszövetsége

 

A szíriuszi Sandara és Kalestra előadása

 (A cikk szövege korábban a földicsillagok honlapon megjelent szöveg módosított változata.)

 

 

Jó napot! A nevem Sandara, én vagyok most az egyik előadójuk.

Az űrhajónk jelenleg a Lant csillagképben található Vega naprendszerébe tart, a Csillagközi Civilizációk Fényszövetségének otthona felé. Eddig szemtanúi voltak ebben a galaxisban zajlódó néhány történésnek, továbbá megtudták, hogyan is működik egy galaktikus társadalom. Most azonban ideje megismerni azt is, hogyan működnek együtt harmonikusan különböző galaktikus társadalmak, egy közös cél érdekében.

Az előadójuk ezen ismertetés második része alatt Lady Kalestra lesz, a szíriuszi csillagnemzet fő képviselője a Fő Fényszövetségi Tanácsban. Mielőtt az úti célunkat elérjük, őt a fedélzetre fogjuk teleportálni. De még megérkezése előtt, engedjék meg, hogy megismertessem Önöket a Csillagközi Civilizációk Fényszövetségével, és beszéljek annak származásáról, és fő célkitűzéseiről.

Korábban ismertettük, hogy hogyan épül fel a Menny és hogyan a fizikai állapot, és hogy mindeközben milyen módon bontakozik ki az isteni terv. Most vizsgáljuk meg a galaktikus társadalmak egy másik fontos aspektusát, a Csillagközi Civilizációk Fényszövetségét.

Ez a Szövetség egy különleges szervezetből fejlődött ki, melyet kb. 25 millió évvel ezelőtt, a mai Ikrek csillagképhez közeli régióban alapítottak. Ezen első föderáció 20 millió évig létező isteni rendeltetése az volt, hogy közvetítse a Fényt a Tejútrendszerbe.

Az első galaktikus háborúkat az Önök galaxisának azon részén vívták, melyet az Orion-övként ismernek. Az Orion szolgált a Fény első kolóniájának otthonául a galaxisukban, és fizikai angyalok két csoportja lakta - gyíkszerű kétéltűek, és delfinszerű cetfélék. A mai Sárkány és Rák csillagképben lakó hüllő- és dinoszauruszlények azonban brutális támadásokat intéztek az Orion ellen, mely számtalan kolónialakót kényszerített otthona elhagyására. Az Orionból a telepesek a kevésbé lakott Rigel csillagrendszerbé menekültek, de rá kellett jönniük, hogy a galaxis ezen szektorában is kegyetlen fosztogatások fenyegették őket.

A teremtett világ a fizikai állapotot számtalan tanulási és tapasztalatszerzési lehetőséggel látta el, ennek köszönhetően az angyalok jobban megérthették környezetüket. Ez azt jelentette, hogy részt vállalhattak az isteni terv, és így a fizikai világ lehetőségeinek kiaknázásában. A galaktikus háborúk hosszú történelme remek példa erre. Amikor a háborúk elkezdődtek, mind Mihály Arkangyal, mind Anchara azt jósolták, hogy az isteni terv a háborúkat arra szánta, hogy megismertesse a Fényt a sötétséggel, és hogy e két erő közelebb kerüljön egymáshoz.

Ezek a látszólag örök háborúk lehetőséget adtak a sötétségnek, hogy megszökjön az árnyvilágból, egy illuzórikus, fortélyos és ravasz világból, mely a Fény tükörképeként viselkedett. A sötétség a Fényt küzdelembe vezeti, s így a sötétség kiléphet az árnyakból.

Ez a folyamat azt veti fel, hogy a sötétségnek is kétségkívül megvan a maga különleges Fénye. A sötét és világos erők Fénye így ösztönösen, harmonikusan egybeolvad, átváltoztatva a sötétséget, és erősítve a Fényt. A folyamat kölcsönös: a sötétség új módon szemléli a Fényt, míg a Fény, miután belép a sötétség fizikai birodalmába, felismeri, hogy saját átalakulásához nélkülözhetetlen a sötétség.

Most pedig folytatásképp hadd mutassam be Kalestrát, a Fényszövetség legkiemelkedőbb nagykövetét, a Szíriuszról, a vártnál ugyanis kicsit korábban érkezett meg.

Köszönöm, Sandara!

Elsőképp fel szeretném hívni figyelmüket, hogy a rendszerükben folyó jelenlegi események miatt a Csillagközi Fényszövetség óriási változásokon ment keresztül az elmúlt néhány évben. Örömmel várjuk a Föld közeljövőben esedékes csatlakozását a Fényszövetségbe. Látom, már elkezdtek megismerkedni szervezetünk történelmével és céljaival. Engedjék meg, hogy folytassam az ismertetést!

A sötétségben szerzett tanulságok és tapasztalatok fokozatosan növelik a Fény bölcsességét, ezáltal megérthetővé válik a sötétség igazságot elferdítő képessége. Ne feledjék, hogy a sötétség csak egy valósnak ható megtévesztő mocsár. A fizikai állapotnak mondott illúziók teremtménye. Új tapasztalatokat, és nélkülözhetetlen tanulságokat tanít, melyek felfedhetik a fizikai létezés isteni tervét. A sötét mesterek tanításai által a Fény beléphet a fizikai létre, ahol a legkedvezőtlenebb körülmények között próbálhat szerencsét.

Kedves Kiválasztottak, a Lélek az, ami képviseli az isteni Szeretet örök bölcsességét, és, az isteni terv vezetésével, létrehozta a fizikai valóságot. A fizikai létezés olyan bámulatos lehetőségeket, és állapotokat rejt magában, melyek a Lélek végtelen világában nincsenek. Ebben a fenomenális világban olyan elemek vannak, melyek újjá formálhatják a Lelket. Ám a fizikai birodalom mindig bizonyos szabályok közé szorul, melyek a fizikai megismerhetőséget teszik lehetővé. A Lélek belépett ebbe a birodalomba, hogy először megformálja, majd később életet leheljen belé. Később a Fény erői megérkeztek erre a síkra, hogy tanuljanak, majd felfegyverkezve az új tudással, átépítsék a Mennyországot.

Ezek a fontos tények vezetnek minket vissza a galaktikus háborúkra, melyek lehetővé tették, hogy a Fény és a sötétség kölcsönösen megismerjék egymást. E háborúk hozták létre a már említett egybeolvadást. Az egyesítés utolsó lépéseiben játszik szerepet az Önök bolygója és Naprendszere. Vizsgáljuk hát meg újra a háborúkat, hogy megérthessük a múltat, és a jelent.

A konfliktus első 20 millió éve alatt a Fény és a sötétség hadai úgy mozogtak ide-oda a Tejút-galaxisban, mint egy hatalmas sakkjátszma bábui. A Fény erői hamar ráeszméltek, hogy a sötét, érző lények, akikkel találkoztak a korlátolt tudatosság egy fejlettebb formáját birtokolták, de nem rendelkeztek igazi, gyakorlati Fénytesttel.

Mindazonáltal ezek a sötét entitások hihetetlenül állhatatosak és elhivatottak voltak teremtőjükhöz, Ancharához, aki az egész Tejút-galaxis meghódítását tűzte ki célul. A háború első 5 millió évében a sötét erők hatalmas támadássorozatba lendültek, így a galaxis nagy része az uralmuk alá került. Anchara gyermekei nagyszerű harcosok voltak, de a birodalom kiépítéséhez gyengének bizonyultak.

Rengeteg sötét elnyomás alatt álló bolygón és naprendszerben éltek kiemelkedő (de korlátolt tudatállapotú) lények, akik a Fényt támogatták, és a sötétség elleni harcra esküdtek fel. Képességeiknek és elkötelezettségüknek hála szembeszálltak a sötétséggel szent földjeiken és anyabolygóikon egyaránt.

Az ellenállás bátran harcolt Anchara növekvő birodalmával. Lassan egyre több naprendszert sikerült felszabadítani, ami azonban újabb csatákhoz, újabb felbontott békékhez, és újabb rivalizáláshoz vezetett a két oldal között. Az örök és éteri Fény hada, látván az eseményeket, tanácsot kért a Fény Uraitól, hogy miképp oldhatná meg ezt a konfliktust.

A Fény Urai azt mondták az angyaloknak, hogy a fizikai lét merő brutalitás, és a sötétek szabályai uralják. A sötét teremtmények Mennyei entitások, akiket Mihály Arkangyal, Kuwea Nagyúr és Surea Nagyúr szigorú útmutatásának megfelelően a fizikai létbe száműzött, létrehozva a Menny ellenzékét.

A fizikai Fény ezen árnyéka az az erő, amit a Fénynek meg kell váltania. Azonban a hódítás maga is illúzió. Hogy tud valaki hódítani, ha csak az egybeolvadás és változtatás lehetséges? E nagy bölcsességgel a birtokukban a Fény seregei más szemmel kezdtek néztek a galaxisra. Tudatták a Mennyel, hogy egy teljesen átalakított fizikai síkot kívánnak létrehozni, mely a Teremtő isteni tervének manifesztációja. A Fény újból egyesített fizikai világról szóló terve azonban több kihívást rejtett magában, továbbra is számos dolgot kellett megtanulni, és új bölcsességet szerezni.

A következő 15 millió évben a Fény seregei számos naprendszer bolygójára letelepedtek, a sötét erők azonban hamar megtámadták őket. Az első ütközetek hatására a Fény seregei vizsgálni kezdték, hogyan működik ez a sötétség vezérelte galaxis. Gondolkodtak, hogy hozhatják el a sötétséget megváltó Fényt ebbe a csodálnivaló Tejút-galaxisba.

A Fény első terve az volt, hogy a lehető legtöbb teremtménnyel megismerteti a Mennyet. Következésképp szövetségbe léptek a lázadókkal, akik szemben álltak a sötét birodalommal. Ez azonban több kérdést is felvetett. Hogy tudna a Fény alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez, és hogyan használhatná fel a lázadóktól kapott információkat? A kérdésekből újfajta taktikák egész sorozata formálódott.

Ahogy a Fény egyre inkább belefolyt a küzdelembe, fizikai küllemüket megváltoztatták, hogy hasonlítson a lázadókéra. A sötétek elbizonytalanodtak, hiszen nem tudták megkülönböztetni a Fény hadát a lázadóktól. A Fény hadai először leplezték le a sötétség kegyetlen, vérszomjas világát. A Fény lényei számára megnyílt egy sötét, borzasztó, illúziókkal teli birodalom. Ez értékes leckéket tanított meg nekik, és megmutatta, hogy a fizikai tapasztalatok csodásak is tudnak lenni.

A Fény lényei, bár lealjasultak, mégis kegyelmet ajándékoztak a sötét birodalomba. Az isteni Szeretet mutatta meg a sötétség felfogásait a Fénynek. A folyamat rögzülése sok időbe tellett, de végül sikeresnek bizonyult!

Kb. 5 millió évvel ezelőtt, a kegyelem isteni gondolatai új és széleskörű szövetségeket hozott létre a Fény zászlaja alatt. A Fény erőinek fő célja továbbra is az volt, hogy Mihály Arkangyal jóslatait és szent mentoruk, Metatron Arkangyal dekrétumait valóra váltsák.

Határozott harcvonalak jöttek létre a galaxis ezen szektorában, és egészen 1,4 millió évig meg is maradtak. A háború végül a felek belső állhatatosságának próbájává vált, és mindenki fegyverszünetet akart kötni, hogy végre béketárgyalások kezdődhessenek.

A várva várt pillanat szerencsére elérkezett. Mindkét oldal felismerte, hogy újfajta csillagközi szervezet létrehozására van szükség - ebből született a Csillagközi Civilizációk Fényszövetsége.

Kedves Kiválasztottak, nézzük meg a Fényszövetség létrejöttének kicsit részletesebb, rendkívüli történetét!

A képviselők a galaxis minden szegletéből érkeztek, beleértve az Önökéiből is. A fejlődést látva megkérték az eredeti szervezet (a Fény Seregeinek Szövetsége) tagjait, hogy formáljanak egy új fényszövetséget, melyben a képviselők tanácsosi és technikusi feladatokat is el akartak látni. A legfőbb cél: fenntartani a Fény eredeti, szent szándékát, melyet a Teremtő szeretete, kegyelme, és megértése adományozott, s amiből alakot ölthetnek az isteni gondolatok.

A Csillagközi Civilizációk Fényszövetségét kb. 4 millió évvel ezelőtt alapították. Eredetileg Intergalaktikus Fényszövetségnek hívták, és mintegy 11.000 tagot számlált, ám a név már foglalt volt, így született meg a ma is használt elnevezés.

A Fényszövetség egy élő unió, ahol szabad naprendszerek és csillagközi világok képviselik magukat lenyűgöző spirituális összhangban. Mindannyian közösen dolgoznak, hogy a Fény teljes tökéletességében a Tejútrendszerbe áramolhasson.

A Fény eljuttatása sötét Tejút-galaxisukba fokozatos volt, folyamatosan támadásoknak volt kitéve. Az Orion-övön található Fénytelepülések például állandóan harcban álltak. A folytatódó fosztogatások az elkövetkezendő 4 millió évig az agóniába taszították ezt a területet.

A Teremtő Fénye azonban már tartósan jelen volt a mi háború szaggatta galaxisunkban. A Menny egy új irányvonalat dolgozott ki; módosított idővonalak (alkalmazkodva az Idő Urának helyi törvényeihez), és genetikai fejlődés is szerepelt benne.

Anchara birodalmába generációkon keresztül mutálódott lények születtek. Ezek a lények kezdetleges Fénytesttel bírtak, ezért Anchara papnői prófétákként kezdtek tekinteni rájuk. A mutánsok éleslátásuknak köszönhetően új módon interpretálták a sötét próféciákat. Az interpretációk 3,5 millió évvel ezelőtt kiegészítették Anchara szent iratait, és tartós béke alapjául szolgáltak a Tejútrendszerben.

Sandara, az első előadójuk már korábban elmagyarázta ezt a bonyolult történetet. Most azonban, miután a Fényszövetség eredetét ismertettük, előadásunk hátralévő részében a Fényszövetség működéséről kívánok beszélni. Ehhez először meg kell érteniük, mit képvisel ez a szervezet, majd fokozatosan megvizsgáljuk, hogy hogyan volt képes lassan elterjedni a Tejútrendszerünkben, és azon is túl.

A Fényszövetség mennyei unióként tekint magára, érző és harmonikus civilizációk szervezetére, akik folyamatosan kutatnak a csatlakozásra érett naprendszerek után.

Ehhez a tagsághoz azonban az szükséges, hogy egy adott bolygó már elérjen

1. bizonyos meghatározott tudatállapotot

2. technológiai fejlettséget.

Ezért mielőtt az első, tényleges kapcsolatfelvételre sor kerülne a csatlakozni akaró bolygóval, mi a Fényszövetség megbízásából vele kapcsolatban alapos tudományos felmérést végzünk. Információkat gyűjtünk a leendő tagról, mélyreható jelentést készítünk tudatosságuk természetéről és életük dinamikájáról. A civilizáció technológiáját és társadalmának kollektív látásmódját is körültekintően megvizsgáljuk.

A Föld bolygóval is ez történik 1991-1992 óta, és ez két okból is fontos:

Először is tudnunk kell mindent az Önök globális társadalmáról, és hogy hol tartanak abban a fejlődési folyamatban, amelynek végcélja a teljes tudatosság.

Másodsorban pedig a velünk való sikeres kapcsolatfelvétel alapkövetelménye, hogy a Föld bioszférája teljesen visszaálljon az eredeti ősállapotába. E bonyolult vizsgálati eljárás a Fényszövetség tudósainak a teljes munkáját most is igénybe veszi.

A vizsgálatok lehetővé teszik a Fény tudósainak, hogy felbecsüljék a szükséges fejlesztéseket/változtatásokat bolygójuk meggyógyításához. A Föld így visszatérhet eredeti állapotába, ahol most is lehetne, ha civilizációjuk nem folytatná örökös ökológiai pusztítását.

A folyamatban olyan különleges felszerelésű hajók vesznek részt, melyek a Fényszövetség jóvoltából folyamatosan felügyelik és rendezik gyönyörű kék bolygójukat. Először is az égboltot tesszük rendbe, és lelassítjuk a sarkkörök gyorsütemű olvadását.

A következő lépés az, hogy a bolygójukon létező összes növény- és állatfajból mintákat veszünk. A Föld szövevényes anyagai holografikus beszámolókat tartalmaznak ezen teremtényekről. A helyi Spirituális Kormányszervezettel konzultálunk, hogy eldönthessük, milyen növény- és állatfajok kerüljenek visszaállításra a Föld régi-új állapotába. A hosszas konzultáció alatt egyúttal döntünk az éghajlatról, atmoszféráról, kontinensek és szigetek elhelyezkedésről, és a tengerszintről.

Továbbá lakhelyek megtervezésére is sor kerül, arra az esetre, ha néhány angyal a Földön, vagy a Naprendszerben kívánna tartózkodni, felügyelés céljából. Több naprendszerbeli bolygót (Mars, Vénusz) újratelepítünk, miután őseredeti állapotába visszaállítottuk őket. Ennek megfelelően földalatti városok is felépítésre kerülnek a Föld felügyelőinek.

Az értékelések kiállításakor volt szerencsénk együtt dolgozni a bolygó- a hold- és napelementálokkal. A Fény e csodálatos lényei számtalan adatot és paramétert szolgáltattak számunkra, valamint tanáccsal is elláttak arról, hol létesítsünk templomokat. A templomokban olyan társas rítusok folyhatnak majd, melyek bolygójuk tudatosságának a szabályozásához szükséges. A felszínt átalakító munkálatok azután kezdődnek, hogy fizikai, mentális, érzelmi és spirituális integrációjuk befejeződött.

Mint említettük, a Fényszövetség jelen pillanatban is az Önök bolygójával való Első Kapcsolatfelvétel létrejöttén munkálkodik. Mert az a tény, hogy tagjai lehetnek egy több mint 400.000 civilizációt számláló szabad egyesületnek, számtalan meglepetést és lehetőséget rejt magában. Ha a kapcsolatfelvétel megtörténik, minden korábbi előítéletük meg fog szűnni!

A Fényszövetség egyik feladata, hogy társadalmuk tudatába mély szeretetet ültessen a Fény, a galaxis érző lényei, valamint bolygójuk élővilága iránt. Ezúton válik Önök előtt lehetségessé, hogy megismerjék, majd kiépítsék a csillagközi társadalmukat. Ez a társadalom létrejöhet, amint a Fényszövetség és Spirituális Kormányszervezet befejezte két különálló, mégis szorosan egybefüggő küldetését. Fontos, hogy a Fényszövetség összes flottája között szoros legyen a kapcsolat. Mindegyik naprendszer maga gondoskodik a flottájáról, és a Helyi Kormányzótanács parancsnoksága alá helyezi őket.

A tanácsok feladata, hogy a saját területükön belül felvegye a kapcsolatot olyan bolygókkal, akik potenciális Fényszövetség tagok lehetnek. Ezen kívül különleges flottával is rendelkezünk, amely ismeretlen területeket felfedezésében vesz részt. E feladatot a Tudomány és Felfedezés (T+F) Csoport végzi, aminek több célja is van.

Először is a Fényszövetség legfőbb feladatához, a Fény és szeretet terjesztéséhez precíz információk szükségesek. Ehhez a Teremtő Fény (mely két tudatállapotban nyilvánul meg: életenergia, és tudásenergia) galaxison átívelő áramlását kell mérni. A Fényszövetség tudósainak meg kell hát pontosan értenie, hogy a tudatosság mennyire oszlik el a Tejút-galaxisukban.

A T+F csoportok kiértékelik egy naprendszer tudatosságának szintjét. Megállapítják, hogy a leendő tag elérte-e a csatlakozáshoz kívánt technológiai fejlettséget. Ehhez pontos adatokat kérhetnek el a Helyi Kormányzótanácsoktól, akik meghatározhatják, hogy elérkezett-e az idő az első kapcsolatfelvételre.

Másodsorban szükséges a Tejút-galaxis még ismeretlen részeit feltérképezni, hogy képet kapjunk a semleges civilizációk fejlődéséről. Ezek a civilizációk 5 fő típusba sorolhatók:

1. kezdetleges,

2. közepesen fejlett,

3. fejlett,

4. semleges és

5. értelmes.

- Az elsőbe olyan bolygók tartoznak, amelyek nem eléggé fejlettek az űrutazáshoz és/vagy háborúk dúlnak rajtuk

- A második kategória bolygói civilizációjuk nagy részének egyesítésére képes közepes szintű technológiával rendelkeznek

- A harmadik típusú bolygók sikeresen egyesítették a naprendszerüket, de nem rendelkeznek információkkal nagyobb szervezetekről, így a Fényszövetségről sem

- A negyedik, semleges bolygók nem kívánnak a Fényszövetségbe belépni

- Az ötödik kategória nyíltan be kíván lépni a Fényszövetségbe, a T+F csapatok elvégzik vizsgálataikat, majd a jelentést elküldik a Helyi Kormányzótanácsnak

Harmadszor pedig lakatlan naprendszerek bioszféráját is tanulmányozni kell.

Ez nagyon fontos, mert ezek a tanulmányok felfedhetik, hogy a naprendszer helyi Spirituális Kormányszervezete hogyan kell, hogy koreografálja az evolúciós mintákat a térségben. Előfordulhat ugyanis, hogy a Spirituális Kormányszervezetnek fizikai angyalokra van szüksége a felügyelet céljából. Ha erre nincs szükség, a T+F csapat megvizsgálja, melyik életforma fejlődött ebbe a szerepbe, és felajánlja segítségét a Spirituális Kormányszervezetnek. A T+F csoport határozottan érdekelt abban, hogy az isteni terv kibontakozzon. Amint elkészültek a jelentések a csapat részéről, továbbítják azokat a Helyi Kormányzótanácsnak és a kapcsolatbizottságnak.

A T+F csoportokat mindig különleges fényszövetségi védelmi erők kísérik. Azonban fontos megjegyezni, hogy védelmi erők a T+F csapatok folytonos és közvetlen irányítása alatt állnak. Korábban már adódtak gondok abból, hogy a katonai erők önállóak voltak, így ezt a problémát így küszöböltük ki.

A védelmi erők elsődleges feladata hogy megvédje a Fényszövetséget bárminemű támadás ellen. Korábban, ha a T+F csapatok új szektorokba merészkedtek, Anchara Szövetségének hadai mindig szorosan figyelték őket, és a Szövetség határozottan ellenkezett a Fényszövetség terjeszkedésével kapcsolatban.

A közelmúltban ez a szövetségi flotta sokszor megpróbálta a Fényszövetség kutatóexpedícióit szabotálni, ezért vált szükségessé a T+F csoportok védelemmel való felruházása. Ezek az összetűzések hivatalosan az 1995-ös anchara-i szerződéssel véget értek.

A Fényszövetségi flotta másik fontos összetevőjét képezik a kapcsolatcsoportok, akiknek nagyon fontos a munkájuk. Mivel folyékony csapatdinamikát alkalmazunk, ezért a csapatoknak folyamatosan tájékozódniuk kell, és tisztában kell lenniük, mi történik a környezetükben. Ezért van szükség a meditációra, hogy minden lehetséges nézeteltérést áthidaljunk.

A csapatok gyors és összefüggő reakcióikkal biztosítják a folyékony működést. Legfontosabb funkcióik mind kölcsönhatásban vannak egymással. A folyékony csapatdinamika elvei szerint jöhet létre az összehangolt együttműködés. Így válik lehetővé, hogy a kapcsolatcsoportok egymást segítsék, vagy önállóan is tudjanak döntést hozni.

Az információk folyamatos cseréje egy színházi darabhoz hasonlóan van megkomponálva. Teljesen tudatos dinamika társul ehhez a folyamathoz. Ehhez tisztánlátás, és érzéki megértés szükséges. A folyamat minden eleme ismeretes a résztvevőknek.

A kapcsolatcsoportok folyékony munkájából létrehozott kiterjedt hálózat nélkülözhetetlen a Fényszövetség számára. A hálózatok alkotják az ún. körzeti fórumokat, melyeknek három fajtája ismeretes.

Fontos még beszélnünk a regionális kormányzótanácsokról is, melyekből már 24 van a Fényszövetségben.

Az Önök Föld bolygója a Szíriuszi Kormányzótanács közigazgatása alá esik.

Rengeteg naprendszer egyesülése szolgált a regionális tanácsok és a főtanács megszilárdulásához. Önöknek is meg kell majd alkotniuk saját kormányzótanácsukat, amely képviselni fogja Önöket a Fényszövetségben.

A kormányzótanács szerepe rendkívül fontos. Nézzük meg, miért!

A regionális kormányzótanács számos fényszövetségi ügyben vesz részt. Ők dolgozzák ki a régió politikai irányvonalát, és, ha a helyzet megkívánja, bíráskodhatnak is két rivalizáló naprendszer között.

A kormányzótanácsok tehát nagymértékben segítik a tagokat a Fényszövetségbe való beilleszkedésben. A 24 regionális tanács esélyt szolgáltat a tagoknak hogy összegyűljenek és gondozzák bajtársias szellemüket. A regionális tanácsok szervezik meg a kultúraközi ceremóniákat is.

A tanácsok kultúraközi cserekereskedelmet is biztosítanak. A tagok bátran használhatják a tanács adta lehetőségeket, hogy így technológiai és intellektuális cserét bonyolíthassanak le egymás közt.

Ahogy már említettük, a Fényszövetségen belül rengeteg kormányzótanács működik, melyeknek két fajtája van:

1. A főbb működési elem a naprendszer összességi kormányzótanácsa, mely a Fényszövetség tagjainak 86 %-át tartalmazza.

2. Egyéni csillagrendszerek kormányzótanácsainak koalíciója. Ezeket a csoportosulást hívjuk csillagligának. A csillagligák általában 2, 3, 5, nagyon ritka esetekben akár 20 naprendszer kormányzótanácsából épülnek fel. A legnagyobb liga a szíriuszi tanácson belül a plejádi csillagliga, mely 50 naprendszer tanácsát foglalja magában, és nemsokára 150 fölé is növekedhet a taglétszám.

A sokrétű kormányszervek szorosan össze vannak szőve a kapcsolatcsoportokkal, melyek a folyamatos interakciót biztosítják a Fényszövetség tagjai között. A Fényszövetség lényegében egy szabad akaratú tömörülés, melynek célja, hogy mindenki értékesnek, fontosnak gondolja tagságát.

Összefoglalva: a Fényszövetség számos regionális tanácsán, és kapcsolatcsoportján keresztül egy sokfajta bolygóból, naprendszerből, csillagligából álló egyesült szövetséget hozott létre.

A közigazgatáson kívül számos űrmisszió is van, melyek kritikus jelentéseket továbbítanak a galaxisbeli eseményekről. A Fényszövetség teljesen tisztában van az űrbéli felfedezés fontosságával. A szövetség a kutató- és kultúratanulmányozó csapatoktól várja az első kapcsolatfelvétel sikerességét.

A folyamatosan növekvő Fényszövetség a Teremtés isteni csatornája, melyen keresztül Fény és szeretet áramlik szét a Tejút-galaxisban. A Szövetség tárja fel a nagyszerűnek mutatkozó isteni tervet. Ahogy Önök egyre inkább tudatosabbá válnak, úgy kezdik megismerni a galaxisukban fellelhető megdöbbentően sokszínű életet. Meglátják, hogy a fényszövetségi naprendszerek miképpen vesznek részt együtt ebben a rendszerben. A Fényszövetség gyakorlatilag a Tejútrendszer „olvasztótégelye”. Lehetőséget biztosít, hogy a galaxis számos életformája végre hallassa a hangját.

Köszönjük, Kalestra!

Rengeteg információt tudtunk meg tőled. A Fényszövetség küldetése példa nélküli. Ennek egyik része a Földdel való Első Kapcsolatfelvétel. A kérdéseik megválaszolása után közelebbről is megvizsgáljuk az Első Kapcsolatfelvétel részleteit.

 

Kérdések és válaszok

Kérdés: Miképpen kapcsolódnak össze a regionális kormányzótanácsok?

Válasz: A regionális kormányzótanácsok számos kapcsolati bizottságon keresztül vannak összekötve, hasonlóan, mint a Fényszövetség összes többi tanácsához. A kommunikációt a kapcsolattartási bizottság tartja fent, lehetővé téve a jelentések, visszajelzések gyors forgalmát. Ezen alapelv alapján minden naprendszer és tanács kölcsönösen hallatja a hangját, és tájékoztatva van.

K: Hogyan kezelik a válságokat?

V: Vészhelyzetben vagy válság esetén a kapcsolati bizottságok azonnal informálják a teljes Fényszövetséget. A kommunikáció gyors és akadálymentes. Gyorsan reagálunk. Minden kiértékelés hamar a rendszerbe kerül. Bármilyen lehetséges veszélyforrást azonnal kielemezünk, és a kommunikációnak köszönhetően kreatív megoldásokat is gyorsan találhatunk.

K: Folyamatosan vesznek fel új tagokat?

V: Igen. Az új tagok két forrásból is jöhetnek. Az egyik volt szövetségi tagokból kerül ki, az ancharai békeszerződés útján. A másik pedig független naprendszerekből kerül ki, akik tagságot kérvényeznek a Fényszövetségbe. Ezt a Tejútrendszerben bekövetkezett utóbbi néhány év változásának köszönhető.

Csodálatra méltó, milyen gyorsasággal növekedik a Fényszövetség. A növekvő hiedelem szerint a földi évszázad fele előtt a galaxis minden, lakott része hivatalosan is a Fényszövetségbe fog tartozni. A Fényszövetség megalakulását megjósoló prófécia, úgy tűnik, beteljesedni látszik, mely szerint a Fényszövetség felmenetele előtt még egybe fogja fogni a galaxis érző lényeit a Fényben.

K: Mi szükséges, hogy felvételt nyerjünk a Fényszövetségbe?

V: Három fő követelményt kell teljesíteni:

- Először is naprendszerüknek közös célt kell kitűznie maga elé. Naprendszerük minden bolygója és része, mely intelligens életnek ad otthon, szabadon kell döntenie sorsáról.

- Társadalmuknak a Fény szolgálatába kell állnia. Követnie kell a spirituális kormányszervezet útmutatását, és összhangban kell lenniük naprendszerük minden fizikai és spirituális aspektusával.

- Végül megfelelő technológia is szükséges, hogy a csillagközi utazás biztosítva legyen.

Ezt a három követelményt kell teljesíteni, hogy a Fényszövetségbe beléphessenek.

K: A fényszövetségi tagság visszatükrözi-e a mi saját egységünket, amit közben a saját bolygónkon már elértünk?

V: Igen, így van. Önök globális társadalma a jelen pillanatban is a felemelkedés (az 5. dimenzióba való felemelkedés) folyamatában van. Ezután válik szükségessé egy Fény által ihletett galaktikus szintű földi társadalom felépítése, amely összhangban van a spirituális kormányszervvel. Amennyiben az isteni terv beteljesedik, teljes jogú tagjaivá válnak a Fényszövetségnek.

Az első kapcsolatfelvétel után instrukciókat fognak kapni, hogy miképp építsék fel kormányzótanácsukat. Végül ez a kormányzótanács egész Naprendszerüket magában fogja foglalni.

K: Létezik-e egyfajta különleges kapcsolat a krisztusi tudat, a Teremtés Fénye és a szíriuszi csillagnemzet között?

V: Igen. Tulajdonképpen a krisztusi tudat a Teremtés Fényéből ered a Tejútrendszerbe, a szíriuszi csillagkapun keresztül. Ezt hívjuk Szíriuszi Regionális Szövetségi Tanácsnak. A Szíriusznak nagyon fontos feladata van, és a Fényszövetség egyik legspirituálisabb tagjának minősül. Erőteljes szertartásik után több más tag is érdeklődik.

K: Említette a szíriuszi nemzetet. Igaz az, hogy a Fényszövetség a Földet felügyelő bíróságot áthelyezte a plejádi csillagligából a szíriuszi csillagnemzetbe?

V: Igen. Az áthelyezésről a Muluc, Kankin, Caban idején döntöttek (maja naptári dátum: 1994. április 24.). A Fényszövetség tudomására jutott, hogy a földi korlátolt tudatosság (melyet Lemúria és Atlantisz pusztulása okozott) végéhez közeledik, és kezdetét veszi a teljes tudatosságba való fordulás.

A galaktikus társadalom lehetővé teszi, hogy az ősi energiák visszatérjenek bolygójukra. A Fényszövetség a szíriuszi nemzetnek adta a fennhatóságot, hogy ezzel teljes elkötelezettségét fejezze ki a Föld visszaállításával kapcsolatban.

K: Milyen szerepet fog játszani a plejádi csillagliga a szíriuszi Föld-fennhatóság felett?

V: A plejádiak rengeteg lelket biztosítottak a Föld bolygójuk számára (hogy ide inkarnáltak), azzal a céllal, hogy felkészítsék Önöket a galaktikus társadalomra. Sok lélek tanácstag lesz ebben az eljövendő társadalomban.

A plejádi csillagliga jelenleg változáson megy keresztül. Azon dolgozik, hogy patriarchális társadalmát egy sokkal nyitottabb, nyugodtabb, akadályok nélküli matriarchális társadalommá formálja.

A Föld is hasonló cipőben jár. Sok isteni prófécia világosan kimondja, hogy ha a Föld társadalma eléri a teljes tudatosságot, az óriási mértékben fogja az egész Tejút-galaxist a Fény felé lökni.

Ez lesz az a pillanat, amikor a galaxis teljes mértékben meg fogja érteni a Teremtést. Ezek az események olyan változásokat hoznak, melyek nem pusztán érzéki jellegűek. Bár a Föld átváltozása jelentéktelennek tűnhet, de galaktikus méretekben óriásinak számít.

K: Miért különleges a mi bolygónk?

V: Mert példaértékű. Ami különlegessé teszi az a végtelen fajtájú fellelhető életforma, és szokatlan energiája. A Fényszövetség tanácsadói szerint mindössze 100 ilyen különleges bolygó létezik az egész Tejút-galaxisban! Minden más bolygóból hiányzik valami fontos tényező, ami a próféciákban leírt bolygót jellemzi. Egyedül a Föld rendelkezik mindazon tulajdonságokkal, amelyek a változás előhírnökévé tehetik a galaxisban. Ezért koncentrálódott annyi energia itt az elmúlt egymillió évben.

K: Mitől különbözik a Föld annyira az említett 100 másik bolygótól?

V: Különleges a többi bolygó között, mert számtalan próféciában (melyet a hüllő- és dinoszauruszlények is megjövendöltek) megemlítik. A jóslatok szerint a Föld és naprendszere a Fény visszatértének a szimbóluma a Tejút-galaxisban. A példa nélküli változások a Föld bolygón szintén hangsúlyosak a próféciákban.

A változás azt jelzi, hogy elérkezett az idő, hogy az érző lények végre újraalkossák a létezésüket, civilizációjukat és a teljes gondolkodásukat. Ezzel magyarázható az is, hogy kb. 1988-tól kezdve a Fényszövetségünk a Tejút-galaxisban mindenütt rohamos mértékben növekedésnek indult.

Korábbi szövetségi tagok csatlakoznak a Fényszövetségbe az Önök bolygójának köszönhetően. A Föld lesz a változás, a Fény, és az isteni alázat mintabolygója az egész Tejút-galaxisban. A legtávolabbi csillagnemzetekből is a Föld csodájára fognak járni, hogy lássák azt, hogy élhessenek rajta, hogy az otthoniaknak is beszámolhassanak élményeikről. Ők tanúbizonyságot fognak tenni a Földön lezajlott tudatváltozásról.

Ezért olyan különleges az Önök Föld bolygója. Ezért biztosít a Fényszövetség rengeteg embert és erőforrást bolygójuk helyreállítására.

A bolygójuk igen érzékeny, ezért dimenziók közti lényeket is magához vonz. A Naprendszer egésze a teljes mértékű, megjósolt változás küszöbén áll.

K: Mi szükséges ahhoz, hogy ez a régi jövendölés beteljesedhessen?

V: Három lépés maradt csak hátra:

- Elsőször társadalmuknak a teljes tudatosságba kell lépni, és tisztában kell lenni ennek az állapotnak a következményeivel.

- Másodszor fel kell venni az Első Kapcsolatot a Tejút-galaxis Fényszövetségével. Ez az esemény jelentős mértékben meggyorsítja a teljes tudatosság felé vezető folyamatot.

- Végül pedig saját kormányzótanácsot kell felállítani, hogy beléphessenek a Fényszövetségbe, és ezzel biztosítsák az Isteni Terv kibontakozását.

 

Kiemelt cikkek

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 1. rész

Evukációs flották a Föld körül
Evukációs flották a Föld körül

 A kezdőlapon jó egy éve feltett hét alapkérdés megválaszolására eljött az idő :

1. Mik az ufók?

Olyan űrjárművek, melyeket a ( Földnél ) magasabban fejlett technikai civilizációk entitásai bolygók és/vagy naprendszerek közötti közlekedésre rutinszerűen használnak.

Azonban az „ufó” meghatározás természetesen nem pontos, sőt inkább cinizmusról és tudatlanságról tanúskodik, mivel ez a mozaikszó egyszerre tükrözi a mai ( bár már nem sokáig )  uralkodó, euro-amerikai típusú áltermészettudomány materialista szemléletét, másrészt azt is, hogy még a durvaanyagban észlelt jelenségeket is automatikusan letagadják, ha a mindennapi tapasztalat ellentmond a materialista elméleti rögeszméknek.

Bővebben ...

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

Most, hogy közeledünk a galaktikus együttállás sorsdöntő napjához, és az ezzel együtt járó kibírhatatlan lelki feszültségeket is megtapasztalva, melyet a remény és kétség szinte percenkénti váltakozása okoz a Fény után vágyakozó lélekben, eljött az ideje annak is, hogy beszéljünk a magyarság kozmikus küldetéséről, arról az örök és szent megbízatásról, melyet minden földi nép közül éppen a földi magyarság tagadott meg a legjobban!

Bővebben ...

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 2. rész

Adamski találkozása Orthonnal
Adamski találkozása Orthonnal

2. Honnan jönnek?

 

Addig erre a kérdésre sem lehet kellő mélységben megadni a választ, amíg bizonyos tudati feltételekkel a kérdésfeltevő nem rendelkezik.

Mert ha az ilyen személy legalább elemi fokon nem alakított helyes képet az ufókról, hogy mik is lehetnek egyáltalán, addig a ’honnan jönnek?’ kérdésre adandó választ sem nagyon értheti meg.

Lássunk tisztán : az egész emberiség jelenlegi válságának a valódi oka magában a tudatban, az eddig évezredeken át kontrollált emberi tudatban keresendő, mely mai napig egy illúzió-világegyetemet érzékel maga körül, ami köszönő viszonyban sincs a világegyetemünkben lezajló valós folyamatokkal, a mindenséget irányító tényleges erőkkel és ezeknek a belső összefüggéseivel.

Bővebben ...

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Elég furcsa idővonalon vagyunk - vagy inkább ebben rekedtünk, mivel az események itt még olyanok, mint amikor egy régi zenegép zsinórját lejátszás közben kihúzzák a konnektorból, így az utolsó, már senkit sem érdeklő zeneszám, egyre halkulva, egyre akadozva ugyan, de még továbbfolytatódik - viszont az új, korszerű lejátszó sehol sincs, így az új időknek új dalai sem hallhatóak még.

Ez a fő probléma.

Bővebben ...